Szepsy Eleonóra Szerző
Vezetéknév
Szepsy
Keresztnév
Eleonóra
12 év 3 komment

 

Az ?sz végs? virága már elfonnyad,

a fagytól dermed? határ sivár,

csak néha rebben egy árva madár,

a táj fátyol-fehérbe bújva szunnyad.

 

A szél sikoltva megcibál sok ágat,

remegve szétrepül ezer levél.

A fázó ember megnyugvást remél,

a tél viszont nagyobb er?vel támad:

 

a hó szakadva hull és bucka épül,

kihalt és járhatatlan lesz az út.

Kiadja mérgét az id?, és végül

 

csikorgó faggyal élesen lesújt.

Az ember, s állat egyaránt megrémül:

ez évszak nem hoz mást nekik, csak bút?

12 év 3 komment

(saját fotó)

 

 

 

Gyertya, ha sercen, lobban a lángja,

nyúlik az árnyék már a falon…

Libben a kis láng, fürge a tánca,

hajladozása bájos, nagyon.

 

Gyertya, ha egy szál ég a szobádban,

vársz a sötétben hallgatagon.

Gyújtod a többit, élvezed fényét…

Angyalok ülnek a vállaidon.

 

Gyertyavilágtól fut a sötétség,

fény szövi át a hangulatod.

Áhitat tölti be akkor a lelked,

hála-imádat elmondhatod!

 

 

12 év 4 komment

A legifjabb unokám, Kristóf

Izgatottan várlak, gyönyör? karácsony!

Legyen bár hó-bunda a feny?faágon,

jégcsap-csipke lógjon a háztet?szélen,

vagy f?, fa, bokor álljon zúzmara-díszben,

csíp?s szél szaladjon utcáról utcára…

A karácsonyt várom, nem gondolok másra!

 

Ez az érzés f?ti egyre a szívemet:

szeretetet adni soha ne sz?njek meg!

Karácsonykor Jézus emberré született,

s hozott nekünk fentr?l olyan üzenetet,

mellyel ?tanított egymásnak szolgálni,

a jó tetteinkkel egyre jobbá válni.

 

Szeretni, hallgatni, beszélni is néha,

simogatást adni, mosolyogni, és ha

úgy érzem, nem bírom, nehéz, értelmetlen,

felnézek Jézusra, ?segít mindenben.

Szeretni, szenvedni ?tanított engem.

Ã??rzöm e tudományt, ez lett az én kincsem!

 

Olyan kincs ez, ami a mennyekbe juttat,

földöntúli léthez égi kaput nyithat.

Nem félek szeretni, adni önmagamból,

ezzel részesítve másokat a jóból.

S hogyha mosoly fakad ett?l az arcokon,

akkor lesz nekem is boldog a karácsony!

12 év Nincs Komment

 

 

Ha én páva lennék,

tollam mutogatnám.

Gyönyörködve nézne

minden ember énrám.

Ámde járnék mindig

fejem földre szegve,

tudva, nem szolgáltam

semmi dicséretre.

Tollam díszessége,

színe csak egy dolog.

Meg nem szédítene.

A toll nem én vagyok!

12 év 2 komment

Szigligeti rózsa (saját fotó)

 

 

Bimbó-léted, bármily csodás!

Hosszan nem ?rizheted.

Kitárt kelyhed selyem szirmát

az Ég adta meg neked.

 

Ugye tudod, hogy múlandó?

Mert mindnyájan elmegyünk…

Egy-egy rövid élet után

átadjuk majd a helyünk.

 

Nyílik, virul minden tovább,

a körforgás le nem áll.

Rajtunk múlik, hogy milyen lesz

itt, a földi élet-bál!

12 év 7 komment

Két évvel kés?bb… (saját fotó)

 

 

 

Emlékezetes lett a tegnap délután,

mert nálam volt Kitti és Flóra unokám.

Fóliára nekem virágot festettek,

születésnapomra azzal köszöntöttek.

Dongtak-döngicséltek vígan körülöttem,

velük együtt játszva fiatallá lettem.

Leültünk a földre, társasjátékoztunk,

gurítottunk, léptünk, és jókat kacagtunk.

Magnó mellett együtt énekeltünk, hárman…

(Ezt a napot nagyon, szívrepesve vártam!)

Táncoltunk is kicsit, széles jó kedvünkben…

Szinte alig fértünk a saját b?rünkben!

 

– Nagyika! Nagyika! Úgy szeretünk téged!

(Áldhatja Istenét, aki ilyet ér meg!)

 

Az esti imámban szívb?l hálát adtam

a nagy boldogságért, amit ma én kaptam!

 

2005. március 31-én

 

12 év 6 komment

Az élet szép, csak észre kell venni!

 

 

Naptárunk lapja ismét kevesebb lesz eggyel. Vége az augusztusnak, itt az ?sz, az újabb évszak.

Miért van az, hogy fanyalogva gondolunk az “emberes” hónapokra? Tény, hogy jöttükkel h?vösre, es?re, ködre, hidegre, rövid, sötét napokra, egyhangúságra, s?t, sokaknál depresszióra kell számítanunk. Ennyire fáj az elmúlás?! Hiszen, semmi sem tart örökké! Egyszer?en, vegyük tudomásul, hogy az ?sz, a tél olyan, amilyen! Nekünk lesz azzal könnyebb!

Talán észre kellene vennünk, hogy olyan szép színekkel próbál vigasztalni a végleg lehulló, sokféle lomb. Talán hallgathatnánk a fák “levelének lágy neszét” , az avar különös zizegését, zörgését. Ki kellene menni – minél többet -, a szabadba, hogy a simogató napsütésb?l, a lehet? legjobban feltölt?djünk. Hallgassuk, a még itt tartózkodó énekes madarak hangját! Üljünk ki a Tisza partra, vagy más víz mellé! A csobogás, a hullámok látványa nagyon megnyugtató. Élvezzük az ?sz adta gyümölcsök ízét, zamatát!

Aztán, ha leesik az els? hó, örüljünk a növények téli takarójának! Gyönyörködjünk a havas táj szépségében, a jégvirágos ablak utánozhatatlan csodájában! Remek szórakozást nyújt, ha magvakat szórunk a cinkéknek és társaiknak. És milyen jót teszünk ezzel!

Hívjuk fel a figyelmüket a környezetünkben él? fiataloknak is erre! Mert mindent tanulni kell! Tudni, a teremtett világ körforgásáról, az elmúlásról éppen úgy, mint a születésr?l!

Tudom, mindnyájunknak van gondja, sokféle nehézsége, egészségi-, anyagi problémája. Mindezek ellenére is ki merem jelenteni, hogy a terhek hordozása sokkal könnyebbé válik, ha nem csupán a bajainkkal foglalkozunk, hanem észrevesszük az életünkben a körülöttünk lev? szépségeket is! Mert b?ven akadnak! Csak nyissuk ki a szemünket, hogy lássunk, és a fülünket, hogy halljunk!

S aki még nem próbálta ezt, aki meg akarja tapasztalni, hogy még az általunk szennyezett természet is az ember segít?társa lehet, az minderr?l, feltétlenül gy?z?djön meg önmaga!

Minél el?bb, mert rögtön itt a következ? évszak!

 

 

 

12 év 10 komment

A természet bölcs tanítása
(saját fotó)

 

 

Bágyadtan bújkál a napsugár

a gyér lombok, ágak között.

Az elmúlás hangulata sok

emberbe is beköltözött.

 

Gesztenyesor alatt sétálok,

terméseken, leveleken.

Élvezem az ?sz hangulatát…

Gondom, bajom elfeledem.

 

Nézel?dve tovább ballagok.

Alig hiszek a szememnek!

Az egyik fa néhány ág-végén

virág-gyertyák meredeznek!

 

E látvány bölcsességet mutat:

a VÉG nyit a KEZDET-nek utat.

 

 

12 év 3 komment

Ez volt (a költ?iskolában) az els? és a második szonettem!

 

 

 

Ã??SZ

Az ég szitál nyirkos opál-ködleplet,

s Tejúton járok itt a földön én!

A Csillag téri forgalom körén

a szél zörg? levél nyalábot kerget.

 

Egy árva fa felém hajolva kérdi.

– Elbúsultál, hogy újra itt az ?sz?

Levetkezünk, de rajtunk úgyse gy?z!

Te félsz? Hisz gyáva nem lehet egy férfi!

 

– Csak hallgatom, hogy mit fecsegsz itt össze.

Ne gondold azt, hogy bármi megriaszt!

Nem fordítok nagy gondot én az ?szre…

 

Békésen várom mindig a tavaszt,

mert kell, hogy jöjjön, s a telet legy?zze

meleggel, fénnyel, mely rügyet fakaszt!

 

 

 

TÉL

Az ?sz végs? virága már elfonnyad,

a fagytól dermed? határ sivár,

csak néha rebben egy árva madár,

a táj fátyol-fehérbe bújva szunnyad.

 

A szél sikoltva megcibál sok ágat,

remegve szétrepül ezer levél.

A fázó ember megnyugvást remél,

a tél viszont nagyobb er?vel támad:

 

a hó szakadva hull és bucka épül,

kihalt és járhatatlan lesz az út.

Kiadja mérgét az id?, és végül

 

csikorgó faggyal élesen lesújt.

Az ember, s állat egyaránt megrémül:

ez évszak nem hoz mást nekik, csak bút.

 

 

 

Szepsy Eleonóra Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.