Szepsy Eleonóra : Tél

 

Az ?sz végs? virága már elfonnyad,

a fagytól dermed? határ sivár,

csak néha rebben egy árva madár,

a táj fátyol-fehérbe bújva szunnyad.

 

A szél sikoltva megcibál sok ágat,

remegve szétrepül ezer levél.

A fázó ember megnyugvást remél,

a tél viszont nagyobb er?vel támad:

 

a hó szakadva hull és bucka épül,

kihalt és járhatatlan lesz az út.

Kiadja mérgét az id?, és végül

 

csikorgó faggyal élesen lesújt.

Az ember, s állat egyaránt megrémül:

ez évszak nem hoz mást nekik, csak bút?

Legutóbb szerkesztette - Szepsy Eleonóra
Szerző Szepsy Eleonóra 9 Írás
Nyugdíjas, 5 unokás (két gyermekes) Nagyi vagyok. Pedagógusként dolgoztam... egyre erősödő hittel, mindenben meglátva a szépet, jót, élek, elégedetten, boldogan!