P. Szabó Mária : A n? 1.rész

ââ?¬Å¾Ezt most nem úszom meg”, dünnyögött magában. Nem akarta a mellette él? n?t.

 

 

 

1)

 

Igazi, ver?fényes, langymeleg vénasszonyok nyara. A hatodik emeleti lakás napsugarasan ragyog. Már nincs h?guta, és még nincs izzasztásos f?tés sem, mint a panellakásokban általában. Jó kinyitni az ablakot hajnali hat órakor. Szombat, béke, nyugalom, igazi idilli állapot, amikor még alszik a poros, elfojtott hangú telep. A nappali, vagy háló – nevezhetjük így is, úgy is -, fülledt az éjszakában párolgó testek illatától. Az asszony nyújtózott egy nagyot, álmosan, kócosan, buján. Látta ezt Balázs is, „éhes a n?”, gondolta. Gyorsan kipattant az ágyból, miel?tt a másik, birtoklási vágyának tudatában megszólalna.

– F?zök kávét, feküdj addig – rendszerint igyekezett valami kedvességet kitalálni, hogy kompenzálja a n? kiéhezett hormonjainak vitustáncát.

– Ne, majd kés?bb! Gyere vissza egy kicsit!

A negédes, kényesked?s hang úgy érte utol, mint egy övön aluli ütés.

 „Ezt most nem úszom meg”, dünnyögött magában. Nem akarta a mellette él? n?t. És úgy egyáltalán, nem kellett neki a szex már egy ideje, mégis, kötelességtudóan visszabújt a takaró alá. Az asszony kezér?l azt képzelte, egy gyöngéd férfikéz, így sikerült átadnia magát az élvezeteknek, de a kényszer? együttlét számára nem jelentett jóles? megnyugvást. Pénisze is csak az undort váltotta ki bel?le. Egy húscafat, amely nem odavaló, véletlen kinövés, egy nagyra n?tt vadhús, amelyt?l szabadulni kellene. Valahogy túl lettek a dolgon, Ági elégedettebb, mosolyog, mert érzi, gy?zedelmeskedett.

– Akkor megyek kávét f?zni – próbálkozott újra. Úgy érezte, nem lesz jó hétvégéje, megint gy?zködnie kell, hagyja rá a konyhát és a takarítást. Ilyenkor érzi jól magát, mintha valamiféle nyomás alól szabadulna. Kötényt köt, takarít, f?z és dúdol. De nem megy mindig simán, mert id?nként Ágira is rájön, ? az asszony.

– Jó, én pedig megcsinálom a reggelit – próbált kedveskedni a n?.

– Édesem, pihenj csak nyugodtan, majd elkészítem én!

– Minden hétvégén te végzed a házi munkát!

– Szívesen teszem. Örülök, ha pihenni látlak.

– Na, jó! Akkor délel?tt uszodába megyek! – dugta ki kócos fejét a konyhaajtón – már el is vetted kedvemet a háztartástól – nevetett. Jókedv?en leült az asztal mellé, figyelte a férfit, hogy serénykedik, pizsamában, kötényben. Soha nem értette, miért szeret otthon így ténykedni, de bent a kollégan?i irigyelték t?le. „Igazán jó férjed van, az ilyet meg kell becsülni”, mondogatták gyakran. Tudta ? is, de semmi sem tökéletes, mert ez az arany férj, aki rengeteg munkát átvett, az ágyban nem szívesen teljesített.

Reggeli, tojásrántotta, szalonna zsírjában. Nem valami diétás, de hétvégén mindig megadták a módját. Balázs szakavatottan ütötte fel a tojásokat, keverte a forró, serceg? zsírba. Gyorsan kitett két tányért az asztalra, kenyeret szelt és el?vette a savanyú uborkát. Közben elkészült a kávé és a tea is. Mintha nem is két keze lett volna, olyan ügyesen szaporázta a dolgokat. Elégedetten ült le az asztalhoz. Tekintete szinte mondta, „látod ehhez én jobban értek”.

– Amíg az uszodában vagy, gyorsan kitakarítok, odakészítem az ebédet. Nem kell sietned, pihenj csak nyugodtan!

Ez az ? szórakozása, amikor háziasszony lehet. Szerepjáték, amely kielégíti, pihenteti, megnyugtatja. Így tudja majd a következ? hetet viszonylag nyugalmasan elviselni. Ezzel regenerálódik. „Igen, enyém a hétvége!”, már boldogan nézett a két nap elé. 

Játszunk papás-mamást! Azt úgy szeretem! Anyu, hagyj békén, nem akarok focizni! Ide rajzolok egy lakást, ezt nézd! Itt az el?szoba, ez a konyha, itt pedig a szoba! És te leszel a férjem! És van egy gyerekünk is, egy kislány. Mindig b?g, állandóan dajkálni kell. Csicsíja babája, nincs itt a mamája………”

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:52 :: P. Szabó Mária
Szerző P. Szabó Mária 75 Írás
"Soha nem történik semmi, csak aminek megengedjük, hogy megtörtént legyen" Nem én mondom, de hiszem.....:) www.pszmirodalom.hu 3 novellás könyvem jelent meg, az egyik a nyári könyvvásáron siker listás lett (Imádom, hogy nő vagyok, Szerelem és bűn, Én, Báthori Erzsébet)....10 évig nem írtam...most talán újra kezdem....