„Nem más ez, mint Isten háza, s ez az ég kapuja.” — int a héber felirat Baja legszebb klasszicista épületének homlokzatán. A fenséges látványt csak fokozza a négyoszlopos timpanonos előcsarnok, melyhez széles lépcsősor vezet.
A monumentális és komoly építmény oldalsó bejáratánál még a fenti idézet ismerete nélkül is megilletődve vártam a toronyestre érkezőket. Hasonló „rémületet” fedeztem fel Novák Noémi arcán is: — Én nem tudtam, hogy itt… Ha tudom, másként öltözöm, meg nem ezt a versem… Tudod, ebben van csúnya szó is — suttogta.
Alig tudtam megnyugtatni, hogy nyugi ez nem templom. Ez itt most egy könyvtár, pódiummal, a modern technika eszközeivel (mikrofon, hangosítás, felvevő, számítógépek), hidd el, nem fog a fejünkre esni a csillár, ha elhangzik néhány „erősebb” szó.
Az épület belsejében megmaradt az eredeti térrendszer, a karzat, a tórafülke és felirata, a belső festés, a vörös márvány kézmosó és a falba épített persely. A régi és új könyvek illata úgy keveredett terében, mint nagymama szolid kölnije a kamasz unoka friss parfümjével.
Szerintem a találkozókban a várakozás, a megérkezés percei a legizgalmasabbak.
Újra látni a szeretett barátokat, írótársakat, akik most közelről, távolról előkerülnek. Méregetni ki mennyit változott legutóbbi találkozásunk óta — hízott, fogyott, szépült, gondterheltebb vagy boldogabb lett-e. Megnyugodva figyelni, hogy Attila, Horváth Pisti, Bátai Tibi, Csillag Endre, Bartha Gabi, Noémi épp úgy szorongatja a kinyomtatott szövegeit, mint én.
Fitó Icus folyamatosan fotózott, hol a gyülekező vendégeket, hol a zsinagóga valamely apró csodáját. Ibolykám a Móra novellához kapott köténykével és piros szalaggal futkosott a mosdó és a terem között. Kisslaki Lacink Béla testvérével robogott be egy szuper autóval, aminek a csodájára jártunk. A főszeri a mikrofon és a felvevő magasságát próbálta összhangba hozni, hol engem ugrasztott a mikrofon mögé, hol Ibolykát. Fogalmam sincs, ezt a „szintkülönbséget” hogy hidalta át.
Alig múlt el három óra, s már az Ilon által beszervezett közönség, a fellépő gyerekek és kísérőik ott nyüzsögtek Ilonunkkal együtt, akit lehetetlen volt elkapni egy fotóra. A könyvtár kedves és segítőkész stábjával terített asztalt varázsoltak: frissen sült pogi, Fitó Icus sütije, keceli finomságok, meleg tea, bor, pattogatott kukorica sorakozott a felolvasást zokszó nélkül kibíró vendégeknek.
Még arra is kiterjedt a figyelme, hogy propagálja a 7tornyot. Szórólapok várták a székeken az érdeklődőket. S milyen jól gondolta. A mellettem ülő két tanárnő a műsor végén gondosan összehajtogatva a táskájába mélyítette a lapokat.
— Tehát tetszett! — nyugtáztam magamban, mert bár leginkább a magunk és toronytársaink szórakozására adjuk elő a műveket, de a „pártatlan és toronytalan” hallgatók véleménye objektív.
Pontban négykor Ilonom bevezetőjével kezdetét vette az „ünnepség”, hiszen október hatodikáról sem feledkezett el. A cseppnyi zongorista Bianka, Fábián Andrea, a fuvolás lányok és tanítóik produkciója elbűvölt.
Mindenki nagyon felkészülten állt ki és kivétel nélkül remekül tolmácsolta a saját, illetve a szerzőtársa alkotásait.
Bátai Tibi kell? komolysággal ismertetett meg Boér Péter vértanújával, Kisslaki Lacink elégedetten mosolygott Chardonnay kisasszonya búcsúján, Noémi profin — szabadkozása ellenére — bátran és szépen verselt (próbálta lenyelni azt az ominózus szót), Icus Pápay Aranka történetével megkönnyeztetett, Bartha Gabi kissé még keresve, de az est végére nagyon jól megtalálva önmagát, adta elő a saját, Avi és Sonkoly Évike írását, aki közben fiával befutott.
Horváth Pistivel elmélázhattunk, hogy elég-e Az elhatározás, Endre elgondolkodtatott, megéri-e házasodni, főszerkesztőnk szerintem előadói pályafutása legjobb alakítását nyújtotta. Roberto és Péter Erika versére nagyon készültem, különösen Erika „szecessziós ékszerére” koncentráltam, tudtam, ha már az első szavaknál összeakad a nyelvem, „nem jövök jól ki belőle”.
Megkönnyebbülten huppantam a helyemre, de egyre gyanúsabb lett a csend és a mozdulatlanság. Rémülten fedeztem fel a „táncrendben”, hogy a Horváth Pisti és Bátai Tibi által felfedezett és koreografált Móra Ferenc novella következik.
— Mi jövünk! — kiáltottam el magam, mire a szereplők fejvesztve öltözködni kezdtek.
Igaz a kosztümök kissé hiányosak, mondhatni hevenyészettek lettek. Horváth Pistin egész hihet?en mutatott felesége selyem köntöse kaftánként, bár a turbán gyanánt Ibolyka által a fejére tekert törülköző inkább hasonlított egy fejsérülést szenvedett kötésére. Ibolyka igazi Pali Pál feleséggé változott a kötényében és hajában a piros szalaggal. „Beugrása” vagy inkább „bedobása” Ilcsi helyett, az utolsó percben kristályosodott ki, de most is pontosan tudta mit és milyen temperamentummal kell mondania, ízes szögedies perlekedését mosolyogva hallgatta még „férje”, Bátai Tibi is.
Ezt már a videó sem bírta, semmilyen varázslat és ráolvasás nem segített rajta, s Attila minden igyekezete ellenére, elsötétült.
Pedig innen már az est könnyedebb fajsúlyú előadásai következtek: Icus mesélt Piás nevű négylábú barátjáról, Gabi „A la carte”-jára megkordult a gyomrom, és a záró Morzsa buli írás után, amit Ilon meglepetésnek szánt és Fábián Andreában megtalálta a témához illő legjobb előadót, lehetett lazítani.
A „romok” eltakarítása, beszélgetések és kölcsönös köszönetnyilvánítások után, mint a kiscserkészek, akik a legszélesebb ösvényen indulnak el, függetlenül attól, hogy a célhoz vezet-e, próbáltunk a Bérci házhoz odatalálni.
Mi Ilont vártuk a főtéren, a leszállni készülő este leple alatt, ő meg minket a vacsora helyszínhez közeli parkolóban. De a Happy end nem maradt el, megtaláltuk egymást és a vacsoraasztalunkat is.
A bajai halászlé már a fojtott üstben főtt az udvaron, s titkos receptjét is sikerült kicsalni a házigazdából, de leginkább a mihamarabb asztalra kerülő bizonyítéknak örültünk volna.
Éhünket szomjunk oltásával próbáltuk elverni. Csillag Endre repülős táskájából előkerült egy titokzatos lapos üveg, Sonkoly Évike türelmes és kedves fia is körbe-körbe járt egy kecses, hosszúnyakú pálinkásüveggel. A titkos halászlé receptnél nagyobb meglepetést csak Endre okozott. Az udvaron a kondér mellett kíváncsiskodva egyszerre ismert dallamok ütötték meg a fülemet. Operett? — kaptam fel a fejem. Micsoda kedves emberek ezek a bajai népek, még a szórakozásunkról is gondoskodnak. Ekkor Ibolyka jelent meg az udvaron, és hívott:
— Hallod, ez Csillag Endre! Gyere, ezt látnod kell!
Hitetlenkedésem szertefoszlott, amikor az étterembe lépve felém fordulva tökéletes hangon elénekelte „Ma Önről álmodtam megint, bocsánat asszonyom!” című Kálmán Imre operett közismert dalát.
Repertoárja a leghíresebb operettektől a betyárnótáig terjedt, s a végén kisebb fajta kívánságműsornak eleget téve énekelt és énekeltette meg az egyre éhesebb csapatot.
A bajai halászlé sajátossága, hogy gyufatésztával tálalják, s mellé külön tányérokon a főtt halat, ez esetben pontyot. Ezt a túrós csusza követte, amit a Tiszántúlon lebbencstésztaként ismert alapból készítenek. A házigazda büszkélkedhet a bajai halászlé fesztivál alapötletével, ami már tíz éve csalogatja a városba az ínyenceket.
Ettünk, ittunk, énekeltünk, jókat beszélgettünk, s ahogy Csillag Endre egyik kommentjében olvastam, szívből, őszintén megölelgettük egymást búcsúzóul.
Hiszem, hogy a Torony addig él, amíg a találkozók hírére mozdulnak a lábak, útra kelnek a toronylakók néhány szép óráért, összetartó ölelésért. Örülök, hogy veletek lehettem.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 13:43 :: Adminguru
