Toronynapra készülök

Ezt olvastam fel a Verő kertben *

 

 

 

Tegnap este begyúrtam a sajtos rudat, ami a hűtőben pihent aztán reggelig. Már ötkor kilábujjhegyeztem a konyhába, és kisütöttem. Ezt akarom vinni a találkozóra. Jó lesz borkorcsolyának, na mert azt is viszek. Felénk úgy mondják, falusi ember nem megy üres kézzel vendégségbe.

      Sütés közben aztán megrohantak a torony-emlékek! Nem, nem szándékoztam írni erre a találkozóra, most úgy érzem, mégis lepötyögök pár gondolatot.

      Amikor 6-7 éve elkezdtem kicsit komolyabban venni az írást, (ez azt jelenti, nem dobtam ki), Maja barátnőm unszolgatott, miért nem próbálom ki magam valami internetes portálon. Küldött jó néhány linket.

      Én először a Virtust találtam meg, oda tettem fel a világfájdalmat hordozó verseimet. Akkor még azt hittem, írni csak fájdalomról lehet szépet, hát megpróbáltam jó nagyokat szenvedni, hátha…

      Akkortájt szervezte a Lektor onnan a kiválást, több embert meghívott, és nekem is jelezte, nézzek szét a Héttoronyban.

      Naná, hogy szétnéztem, hiszen akkor már többeket ismertem a másik portálról, akik szintén átjöttek.

      Nagy füttyre gyorsan küldtem is be egy verset, amire a Lektor nagyon kedvesen, de elutasítóan válaszolt: Icus, ne haragudj, de ez nem jó.

      Püff neki, azt mondja, nem jó. Lehet, hogy a többi sem jó? Akkor megköszöntem illedelmesen az őszinte véleményét, és arra kértem, nézze meg, akad a Virtuson feltett versek között olyan, ami megfelelne itt.

      Szorongva vártam, mit ír. Valami ilyesmi jött:

      „Icus, megnéztem, és ne haragudj, de ezek a versek nem képviselnek irodalmi értéket.

      Hidd el, értek hozzá! De kérlek, ne keseredj el, figyelj, olvass, és segítek bármiben, ha elfogadod.”

      Azt kell mondjam, nagyon hálás vagyok a Lektornak. Igaz, hogy egy darabig még a naplóba sem mertem feltenni semmit, aztán rövid prózákat, iskolai vidám történeteket igen.

      …és egyszer, egy gyönyörű őszi napon almaszedés közben megjött az ihlet! Még ott kinn a sorok közt lejegyeztem az Őszi kép c. verset, és itthon feltettem a naplóba, remélve, hogy nem veteti le onnan a Lektor.

      Akkor megtörtént a csoda! Laci üziben írta: „Icus, azonnal küldd ne ezt a szépséget!”

      Nem hittem a szememnek!

      Nagyon megköszöntem, hogy felteszi.

      Ő meglepő módon ezt válaszolta:

      „Ne köszönd meg, én tartozom köszönettel a versért a torony nevében”

      Felkerült hát az első versem! Hogy ez micsoda boldogság volt nekem! Öt percenként szaladgáltam a monitorhoz, és bepárásodott szemmel, elérzékenyülve teltem el önnön nagyságomtól.

      Persze továbbra is a naplóban írtam. De Laci szeme a naplókon is ott volt, s ha olyat talált, azonnal szólt, „Küldd hamar be!”

      Szerencsére egyre több olyat talált. Ha valami igazítani valót javasolt, szerette személyesen a skype-on megbeszélni.

      Aztán sor került az első toronyestre a Gödörben, ahova Majával és Julival együtt (akkor már ők is itt voltak) nagy izgalommal készültünk. Laci fiam vitt fel bennünket. Mi a feszültségtől, izgalomtól nem bírtunk magunkkal.

      Laci meg is jegyezte: Olyanok vagytok, mint a bakfisok, akik az első randira készülnek”.

      Csak vihogtunk, vihogtunk! Terveket készítettünk, mit csinálunk, ha valami akadémikus beszélgetésbe csöppenünk a sok kiművelt íróval! Kitaláltuk, ha fogalmunk sincs arról, amit esetleg kérdeznek, én rosszul leszek hirtelen, ők meg kikísérnek engem. Ezzel leplezzük műveltségbéli hiányosságaikat.

      Ahogy odaértünk, azonnal felismertük a Lektort, ő is minket.

      Meglepődve szólalt meg:

      „Hát ti nem is vagytok öregasszonyok, hanem csinos, fiatal nők!”

      Hmm, remekül értett hozzá, hogyan kell a szorongásunkat feloldani.

      Ott ismertük meg személyesen Maróti Gyurit, Kiss Lacit… és (sajnos már a toronyból elment)  több személyt is.

      Amikor Fehér Miki előadta a versem, velem madarat lehetett volna fogatni! Jó érzés volt, na!

      Nem kellett rosszul sem lennem, kiderült mindenki két lábbal a földön járó ember, és bármily hétköznapi dologról el lehet beszélgetni, nem feltétlen a görög, vagy római istenségek fenséges tetteiről tud csak társalogni az író ember.

      Én sokat tanultam a toronyban. Megtanultam, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos.

      Megtanultam, hogy csak akkor küldjek be valamit, ha már megérett bennem. A Lektor igényességre nevelt odafigyelésével.

      Nagyon sokat köszönhetek neki. Neki és még Maróti Gyurinak, aki akkor is tartotta bennem a lelket, amikor még csak a naplóba írogattam. Segített, ösztönzött.

      Aztán ment minden a maga útján. Amíg a baj meg nem történt. Döbbenet volt.

      Még előttem a kép: A torony tele az online ikonokkal, és mindenki nézte a monitort és mindenki megrendülten hallgatott.

      Sokan, sokféleképp dolgozták fel halálát. Volt, aki leszedte az írásait és elment, de szerencsére sokan maradtunk.

      Még nagyobb szerencsére egyre többen jöttek új írogatók, és bár szerkesztők jöttek-mentek, de írások mindig voltak, amiket érdemes olvasni.

      Új főnökünknek, Attilának sokszor okozunk fejfájást nyilván, de okosan megoldja a már-már megoldhatatlannak látszó helyzeteket.

      Jó itt lenni, jó érzés toronytagnak lenni.

      Baráti közösség alakult ki, tudunk egymásról, sokan személyesen is ismerjük már egymás örömét-gondját.

      Úgy, ahogy Verő László akarta, egy nagyon bensőséges irodalmi kávéház ez, ahová érdemes beülni, akár már a reggeli kávét is meginni.

 

 

 

 

 A képeket itt nézheted meg. 

 

https://picasaweb.google.com/112503411307331989882/ToronytalalkozoAVeroHaznal2012Jun23?authkey=Gv1sRgCPz55rXt69acNw

 

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!

About Fitó Ica 190 Articles
Vidéki kisvárosban élek. Aktív éveimben pedagógusként, ma már nyugdíjban. Írogatok ezt-azt, s szívesen olvasom mások írásait. http://csendhangok.blogspot.com/search/label/Bemutatkozom