Két nap után szabadon engedték Musztafát. Igaz, hogy még aznap, amikor kihallgatták megjelent a nagybátyja a rendőrségen és tisztázta, de amíg nem váltotta ki a papírjait, nem engedték ki. Az iskolában társai úgy viselkedtek vele, mint egy hőssel.
– Hányszor vertek meg bent?
– Miért vertek volna meg? Nem csináltam senkinek semmit.
– Ne szerénykedjél! Tudjuk, hogy megvertek, hiszen mindenkit, akit bevisznek megvernek.
– Egy ujjal nem nyúltak hozzám.
– Mesélj Musztafa – biztatták társai. – Biztos van még sok minden, amit nem mondtál el.
– Mindent elmondtam, hagyjatok már békiben.
Még ebben az évben ő és a húga haza tudtak menni a szüleikhez. Tulkárem sokat nem változott. Látszólag ugyanolyan csendes kisváros képét festette, mint annó, ám a valóság nem ez volt. A Fatah itt is berendezkedett és innen is szervezte a terrortámadások nagy részit. A városban az izraeliek járőröztek és igazoltattak szinte mindenkit. Musztafa apja elmesélte, hogy őt is sokszor megpróbálták rávenni erre–arra, de mindig nemet mondott. Ezért valahogy szálka kezdett lenni sok ember szemében. Már nem ment olyan jól az üzlet sem, mint azelőtt. A föld nyújtotta terményekből még mindig meg tudott élni a feleségével.
Musztafa bátyja egy darabig építkezéseken dolgozott, aztán önállósította magát. Családot is alapított, majd idővel teljesen eltűnt. Senki sem tudta hová. Valaki egyszer olyan információt hozott, hogy Egyiptomba szökött és ott nyitott egy jólmenő vállalkozást.
– Mennyi időd van még az iskolából? – kérdezte apja Musztafát.
– Még ez az év, és kész is vagyok.
– És mi lesz utána? Van valami terved, elképzelésed?
– Elképzelésem az lenne, de a kivitelezése nem hiszem, hogy menni fog. Tovább szeretnék tanulni. A Tel Aviv–i egyetemre nem biztos, hogy be tudok kerülni, mert közülünk csak korlátozott számban vesznek fel. Elektronikát szeretnék tanulni, ami lehetetlen, mert biztonsági okok miatt nem adnak rá engedélyt. A Bir Zejt arab egyetemen Kelet–Jeruzsálemben nincs ilyen fakultat, és messze is van, meg ott nem igazán akarok tanulni.
– Mi lenne, ha te is elmennél, mint a bátyád? Valamelyik európai országot érintve elmehetnél bárhova. Kuwaitban nagyon jók az egyetemek és keresik a szakembereket az olajkutak mellé. Miért ne próbálhatnád meg? Ott a legmagasabb az életszínvonal jelenleg. Az egy főre jutó kereset kétezer dollár.
– Megpróbálni megpróbálhatom, tulajdonképpen nincsen veszteni valóm.
– A pénzt össze fogom gyűjteni számodra. A papírjaidat meg a nagybátyád elintézi.
Elérkezett a vizsgaidőszak. Musztafa sikeresen letette az összes vizsgáját, jó eredménnyel fejezte be tanulmányait. Minden készen állt arra, hogy elutazhasson.
Csupán egy apróság hiányzott. Nevezetesen, hogy a teljes biztonsága meglegyen, egy jordániai útlevelet kellett szerezni. Minden ciszjordániai hivatalosan jordán állampolgár is volt, de csupán csak papíron. A gyakorlatban ez nem így működött.
Musztafa nagybátyja azonban elintéztette valahogy, hogy ez is meglegyen.
Musztafa útra kelt, tele bizalommal és némi pénzzel is felszerelkezve.
Már az elején tapasztalnia kellett, hogy hiába arab, nem igaz, amit mindenfele hirdetnek. Nincs az a nagy testvéri összefogás, amiről beszélnek. Nem mondták neki, hogy „mondd, ugyan mi hozott téged pont ide”, csupán éreztették vele. Az egyetemen várólistára tették, és rögtön mondták, hogy ha még meg is kapja a „menekült státuszt”, az nem jelenti azt, hogy nem a helyi diákság nyer először felvételt, és csak utána ő, feltéve, ha marad még hely. Nem csak ő vár ilyen lehetőségre, mert más arab országokból is vannak jelentkezők – igaz nem ugyanazzal a státusszal –, mint menekült. Egy lakótelepen kapott lakást többedmagával. Egy háromszobás lakásban hatan laktak. Ketten–ketten egy szobában. Ezek a fiuk is, akikkel egy lakásba került, arról a vidékről származtak, ahonnét ő. Ketten már második éve tanultak itt a kémia fakultáson.
– Adjátok be a kémiára a kérelmeiteket. Oda azonnal megkapjátok a felvételt. Kell az ember ide is meg máshova is. Nem annyira nehéz, és utána rögtön van munka.
– Nem a munka gond, meg az elhelyezkedés, hanem miért van ez a nagy kivételezés?
– Musztafa, nincs semmi kivételezés. Nem azért küldenek minket kémiára, mert kivételezni akarnak, hanem erre van szükségük.
– Persze, meg utána is úgy ugráljak, ahogy majd ők fütyülnek. Na nem, az nem én vagyok. Munka az van így is. Kivárom, amíg majd arra a szakra mehetek, ahova akarok. Össze tudom majd gyűjteni a pénzt rá. Holnaptól már dolgozhatok is a kutaknál. A pénz sem olyan rossz ott.
– Naiv vagy Musztafa. Lehet, hogy meg tudod majd szerezni a szükséges anyagikat, de egyhez szokj hozzá: soha sem lesz akkora hatalmad, hogy azt csinálhasd, amihez kedved lesz. Valakik mindig ott lesznek és irányítani fognak. Előbb–utóbb kénytelen leszel beletörődni mindenbe.
Musztafa, ahogy mondta, elment az olajbányászok közé dolgozni. Nagyon szedett–vetett társaság volt. A munkavezetők többsége európai szakember volt, illetve amerikai.
Voltak szaudiak persze, meg egy pár frissdiplomás arab országokból származó is.
Musztafa egy idő után kezdett azon gondolkodni, egye fene, elmegy a kémiai szakra.
Viszont egy esemény megint felülírt mindent, mint annyiszor. Szabadnaponként, ami volt, de ritkán, gyakoriak voltak különféle rendezvények a fúrótorony közelében levő sporttelepen. Ami mindig a legnagyobb érdeklődésre tartott számot, az a box volt.
Sokszor olyan olajmunkás is kiállt a ringbe, aki nem volt arab, hanem európai.
Hatalmas küzdelmeket vívtak, és itt csupán a tudás vagy az erőnlét volt a döntő. Semmi jelentősége nem volt annak, hogy ki honnét származik, milyen a végzettsége, bőrszíne, vallása.
Musztafa jópárszor ellátogatott ilyen eseményekre, aztán jómaga is elkezdett járni az edzőterembe. Keményen tréningezett, mert megígérték neki, hogy szerepet kaphat, illetve benevezhet meccsekre majd ő is. Mikor már sor kerülhetett volna erre, akkor jött egy olyan esemény, ami az egész világra kihatással volt. 1972–őt írtunk. Az olimpiai játékok Münchenben zajlanak. Egy este azonban felfegyverzett terroristák jutnak be az izraeli sportolók szállására, ahol is lelőttek pár sportolót, és többet túszul ejtettek. Az egész épületet uralmuk alá vették.
A céljaik is ugyanazok. Szabad palesztin államot az Izraeli állam felszámolását és a palesztin foglyok szabadon engedését követelték. A túszokért cserébe az izraeli börtönökben fogvatartott terroristák szabadon bocsátását kérik. A játékokat szüneteltették. A Nyugat–Németekkel elkezdődtek az alkudozó tárgyalások. A német rendőrség tehetetlen volt, de titokban akcióra készült. Mint aztán később kiderült, Izrael megkérte Nyugat–Németországot, hogy a saját katonái szabadíthassák ki a túszokat, de a németek elutasították a kérést. Az ok nagyon egyszerű volt. Nyugat–Németország szuverén állam, és területén nem engedélyezi idegen katonák bármiféle akcióját. Helyette ők próbálkoztak meg egy akcióval. Sajnos eredménytelenül. A világ csak állt és bámult. Még az arab országok többsége is érthetetlenül állt és halgatta a történteket. A terroristák szabad elvonulást kaptak a sikertelen akció végén. Kuweitban, ott ahol Musztafa dolgozott, senki se kommentálta az eseményeket. Az arra a hónapra kiírt versenyek elmaradtak, így Musztafa sem léphetett szorítóba, ahogy eltervezte. Mindenki arra számított, hogy Izrael felbőszül majd és ellencsapást fog mérni azon arab államokra, ahonnét a terroristák származtak. Erre akkor és azonnal nem került sor. A vérengzésnek egy német rendőr esett áldozatul, valamint három terrorista és az összes foglyul ejtett izraeli sportoló. A németek három terroristát elfogtak, de ezeket később szintén szabadon kellett bocsátaniuk, cserébe egy eltérített Lufthansa gép utasait kapták vissza.
Musztafa és az olajtelep mindennapi élete megváltozott. Az amerikai és európai szakemberek ezután az esemény után már nem voltak annyira barátságosak a munkásokkal. Fenntartásokkal kezelték őket, de ezt is csak ritkán mutatták ki nyíltan.
Musztafa egyik munkatársa egy este egy rögtönzött előadást tartott szűk körben a kollégáinak.
– Én szíriai vagyok. Az egész közel–keleti perpatvar akkor kezdődött, amikor az angolok 1921–ben úgymond „felszabadították” Palesztinát a török uralom alól. Winston Churchill akkori gyarmatügyi miniszter két részre osztotta a „dominiumot”. Egyik rész lett Ciszjordánia a másik pedig Palesztina. 1950–ben a Jordán királyság bekebelezte Ciszjordániát és ezzel is a világ értésére adta, hogy igényt tart ezekre a területekre, és annektálni kívánja. 1970 szeptemberében polgárháború robbant ki. A palesztinok szír támogatást élvező vezetője, Jasszer Arafat puccsot kísérelt meg Husszein, jordán király ellen. A háború végül fegyverszünettel végződött, Nasszer közvetítésével. Arafat megmaradhatott a PFSZ a palesztin felszabadítási front élén, de menekülnie kellett, illetve Husszein kíméletlen hadjáratot indított ellenük. Arafat Dél–Libanonba menekült, és oda tette át a PFSZ székhelyét.
– Álljunk meg egy percre – szakította meg az előadást Musztafa. – Akkor minket tulajdonképpen a palesztinok akartak „gyarmatosítani”.
– Nem egészen jó a megfogalmazásod. Nem gyarmatosítani, hanem felszabadítani. Ahogy mondtam az elején, két állam jött létre: Ciszjordánia és Palesztina. Ciszjordániát annektálta a jordán királyság. Az ottrekedt palesztinok így jordán uralom alá kerültek.
– De Palesztina sem volt szabad – vágott közbe Musztafa ismét. – Ott az angolok uralkodtak. Amikor kimentek, akkor úgy volt, létre jöhet itt, Izrael mellett egy független Palesztin állam. Mai napig nem jött létre.
– Jól tudod. Izrael elfoglalta ezt a területet is és elűzte az itt lakókat.
– De ez nem teljesen igaz. Az én nagybátyám jaffói. Onnét senkit sem űztek el. Mindenki jószántából dönthetett, vagy marad, vagy továbbáll. Csupán csak a palesztin feddajinok hirdették azt, hogy menekülni kell, mert kiirtják őket. És ebben szerintem akkor is már Szíria keze volt benne.
– Ez lehet, nem tudom. Én nem csak a jobb megélhetés miatt jöttem ide. Asszad mindenkit besorozott és én nem akartam elmenni katonának. Végül is itt kötöttem ki. Van ugyan családom még Szíriában, de valószínű, sohasem fogom már látni őket. Ha visszamegyek, akkor kivégeznek, mint katonaszökevényt. A családom meg nem kap útlevelet, hogy vagy itt, vagy másutt találkozhassanak velem. És a PFSZ Asszad segítségét élvezi. Gondolom most egy kicsit világos számotokra, hogy Arafat nem csak a saját elképzelései szerint vezeti ezt a szervezetet.
Nagy csönd lett erre. Senki nem akart tovább vitatkozni.
– Ez a véres esemény, ami sok ártatlan ember életébe került, csak olaj a tűzre. Ez nem tisztességes háború, hogy ártatlan, fegyvertelen embereket ölnek meg. Higgyétek el, ebből rövidesen tényleges háború lesz még. Az izraeliek nem fogják megbosszulatlanul hagyni ezt.
Ha nem is teljesen, de igaza lett, mert 1973–ban kitört az újabb háború. Ám ezúttal nem Izrael támadott, hanem az arabok. Pont egy olyan napra időzítéssel, amely az egyik legnagyobb ünnepe a zsidóknak, a Jom Kipur, ami az engesztelés napja.
Az iszlámnak is van egy böjttel járó ünnepe. Ez a Ramadan. Ekkor egy teljes hónapig böjtölnek a hivők. Csak napnyugta után vesznek magukhoz élelmet és vizet. A nap felkelte után nem ehetnek, és nem ihatnak. Abban az évben egybe esett a Jom Kipur és a Ramadan. Az izraeliek nem gondolták, hogy az egyesült arab seregek ezt az ünnepet fogják felhasználni a támadás megindítására. Előzetesen ugyan érkeztek a felderítéstől adatok arra vonatkozólag, hogy háborúra készülődnek, de pontos időpontot nem tudtak meg. Villámszerű támadásuknak pontosan az is volt a célja, hogy teljesen váratlan és meglepetésszerűen érje Izraelt. Ez száz százalékban sikerült is. Csupán négy nap után indult be az izraeli „hadigépezet”. Ha a szírek nem olyan lusták és lanyhák, akkor Izraelnek sokkal hosszabb időre lett volna szüksége, hogy felülkerekedjen és legyőzze támadóit. Izrael aztán ellentámadásba lendült, ha az oroszok akkor meg nem állítják őket, elfoglalják Damaszkuszt illetve Kairót. A fegyverszünet kihirdetésekor 101 kilométerre voltak Kairótól és cirka nyolcvanra Damaszkusztól.
Musztafa figyelemmel kísérte az eseményeket. Szüleivel nem tudott sajnos kapcsolatba lépni még levelezés útján sem. Felkavarták az események, és fontolóra vette a hazatérést. Az események gyorsan zajlottak. Még mielőtt megkezdődtek volna a fegyverszüneti tárgyalások, kilépett a munkából és összegyűjtött pénzével visszaindult Izraelbe. A Tel Aviv–i repülőtéren a határőrség feltartóztatta. Bekísérték kihallgatásra. Töviről hegyire kikérdezték, hol volt, mit csinált, kikkel lépett kapcsolatba stb. Az egész nem tartott tovább, mint fél órát és ismét el is engedték. Először jaffói nagybátyját kereste fel és csak utána a szüleit. Sok érdekes változás történt persze, és Musztafa már semmit sem tehetett ezek megváltoztatásában. Húga, Fatime nem folytatta a tanulást. Megismerkedett egy amerikai fiúval, aki mint turista járt ott, és elment vele az USA–ba. Havi rendszerességgel küldött pénzt a szüleinek. Bátyja is életjelt adott magáról.
Kairó mellett egy építési firmát vezetett. Ő is pénzt küldött a szülőknek a húgán keresztül. Musztafa pár szóban elmesélte nagybátyjának, hogy feltartóztatták a repülőtéren, mikor megérkezett.
– Ez csak amolyan rutinellenőrzés volt. Ha ezek után behívnának megint kihallgatásra, nem kell jelentőséget tulajdonítani neki. Menj haza, aztán gyere vissza, és meglátjuk, mihez tudsz kezdeni.
Musztafa össze–vissza csak egy hetet töltött otthon szüleinél.
Apja már eléggé benne volt a korban, de még mindig dolgozott.
– Musztafa! Valószínüleg eladom a földet. Öreg vagyok már én ehhez, nem bírom. Nem akarlak ezzel tégedet terhelni, hiszen nem is értesz hozzá annyira. Az üzletet elcseréltem. Egy kávézó van helyette közvetlen az országút mellett. Nem megy rosszul, igaz a közönség vegyes. A látogatók többsége betérő szabadságos izraeli katona, na meg átutazó arab taxisok, kamionosok. Ők vannak kevesebben és nem is nagyon fogyasztanak. Csak frissítőre, kávéra térnek be. De nem panaszkodhatom, megélünk belőle. Ha eladtam a földet, a pénzt három részre osztom és egyenlő arányban fogtok belőle részesedni a testvéreiddel. Ámbár nem fog könnyen menni. Közülünk való nem akarja megvenni, illetve csak jóval áron alul. Arra gondoltam, új telepeseknek adom el, akik ide jönnek. Ezzel majd sok embert fogok magamra haragítani, hogy az izraeliekkel üzletelek, de bánom is én. Üzletből él itt mindegyikünk és a politika sosem érdekelt. Abból hasznom még soha sem származott.
Musztafa visszatérve Jaffóra mindent elmesélt a nagybátyjának.
– Nem jó ötlet apádtól, hogy eladja a földet. A sok sakál, akik ott ólálkodnak, hogy olcsón jussanak hozzá, majd vonítani fognak. Pláne ha megtudják, hogy tényleg izraelieknek adta el. Ebből még lehet baja, de nem kell ezzel foglalkozni. Mindenki üzletből él. Aki többet ad nyilván annak fogja eladni, teljesen mindegy, ki is lesz az, de mondd csak? Te mihez akarsz kezdeni? Gondolom egy párezer dollárt összegyűjtöttél, amíg kint dolgoztál. Azt kellene ügyesen megforgatnod. Valami kávézót kellene nyitnod Jaffón. Meg nem fogsz belőle gazdagodni, de eltart, nem halsz éhen.
