B.Tóth Klári : Szülőszoba feketén-fehéren

*

 

 

A szülőszobába érve valótlanul magas, sikoltozó hangokat hallottam az elfüggönyözött rész mögül:

 — Ányóm, ányóm, édesányóm, mér szűtél á vilógrá!

Aztán pillanatok alatt felcsendült egy még magasabb hangocska, válaszolva a megkínzott mamájának. Mikor kitolták az anyukát, a tolókocsin egy bájos fiatal cigányasszonyt pillantottam meg, aki ráadásul palóc dialektusban beszélt, mosolyogva, boldogan, hogy túl van az egészen, egészséges kisfia született. Így aztán én is derűsebben néztem a megpróbáltatás elé.

Lányom akkora volt, hogy egy nővérke két marokra fogva hozta ki szoptatni, míg a többit fél kézzel osztották ki, hármasával sorakoztak a karjukon a babák, mint a vekni kenyerek.

 — Akkora ez, hogy egyedül megy le a liften — évődött velem a főnővér.

Mikor a szülés előtt meglátta a hatalmas, előreálló pocakomat az arab ügyeletes orvos, felkiáltott:

 — Mi éz? Áll mágábán éz á tyérek?

 

Egy nap éktelen üvöltés töltötte be a szülőszoba folyosóját. Tolták végig az újszülötteket, a „tálalón” lapjával befordítva szorongtak egymás mellett, míg máskor katonás rendben sorakoztak, mint a közlegények eskütételnél, most úgy üvöltöttek, hogy mindegyik egy hatalmas vörös szájjá változott és tekergett, vonaglott az egész gyerekkupac. A nővérkék sebesen kapkodták le a kocsiról, és szinte dobálták széjjel, hogy minél hamarabb elcsendesedjenek az éhségtől reszkető porontyok. Ordítva mind egyforma volt. A vöröslő fejek lassan kezdtek halványulni, a mozdulatok lenyugodtak, ahogy az első néhány kortyot magukba szívták. Én is elkezdtem emberszámba venni a magamét, vizsgálgattam, mennyit változott az előző etetés óta. Jé, mitől lett ilyen koszmós a feje? Milyen sötét a bőre, az eddig megszokott fehér arcocska a rózsaszín pírrel mintha erősen bebarnult volna.

Meg aztán sose szokott ilyen veszett erővel szívni, majd kiszakad a hátam. Ahogy apró barna kezecskéjével gyömöszölte a mellemet, pillantásom megakadt a karszalagon: Kolompár Márió.

— Nővérke, elcserélte a babákat, a fehér lányom helyett egy barna fiút kaptam, hol a gyerekem?!

— Itt van nállam — hallottam a kedves palóc tájszólást a terem végéből. — Né féljen mán, szopik szépen a kislónyká — mondta büszkén.

— Igen — szólt be az ajtón a nővér —, most már csak fejezzék be, aztán majd visszacseréljük, ne zavarjuk meg a gyerekeket, csak rákezdenék újra.

Így aztán a harcias kis roma fiúcska nálam beindította a tejelválasztást, ami addig alig-alig szivárgott, a rosszul szopó lányom meg végre jóllakott a bő tejű anyukától. Hirtelen eszembe jutott anyósom története, ő is egy gyenge kis cigánylányt kapott egyszer szoptatni az erőteljes fia helyett. Lehet, hogy ez a csere sem volt véletlen?

 

Legutóbbi módosítás: 2011.01.09. @ 11:24 :: B.Tóth Klári
Szerző B.Tóth Klári 46 Írás
1955-ben születtem, festő-restaurátor vagyok,mellette tanítok, freskófestő-és képzőművészeti táborokat vezetek három felnőtt gyermekünk közreműködésével, családi kiállításokat rendezünk. A kamaszkori verselés után harminc év kihagyással kezdtem újra írni. Minden műfaj érdekel: vers hexametertől a szonetteken át a szabad versig, próza a novellától a humoreszkig. Nagyon izgatnak a közösségi szellemi játékok, versjátékok, agyserkentő viták, beszélgetések. 2011-ben jelent meg Archullató címmel az első verseskötetem.