Avi Ben Giora. : Mit mondott Dávid?

*

 

 

Ezen történetem teljes hitelességéért nem biztos, hogy hajlandó leszek garanciát vállalni. Pár nappal ezelőtt a pincében kutakodtam. Mivel kevés a helyem és sok a mindenfajta limlom, próbáltam szortírozni, hogy ugyan mi az, amitől megválhatok véglegesen. Kezembe akadt egy régi füzet, ami anyámé volt, de szegény nagyanyám mondásaival, régi receptjeivel van tele. Ahogy lapozgattam, a szemembe ötlött ez a mondat: Mit mondott Dávid? Gyakran halottam ezt anyám szájából, és még többet nagyanyáméból, de soha nem tudtam, mire is mondják. Most végre megtudtam. Hiába, csak keresni kell.

 

      Még a régi „békeidőkben” történt, amit sokan úgy ismernek, hogy az „ántivilág”.  A Miskolc melletti kis faluban, valahol Szihalom környékén az a pár zsidó család, akik ott maradtak az első világégést követően, elhatározták, hogy újra szervezik a hitközségüket. Minden nagyon szépen és jól működött. Még a rabbi személyével sem volt baj, hacsak… Nos, a sok gyermeke (volt neki akkor vagy hat) bizony elég gondot okozott. A rabbinak, mint a közösség vezetőjének, voltak ugyan írott és íratlan előjogai, de ő ezt sohasem hangoztatta. Élvezte inkább. Hiteleket vett fel, ahol csak tudott, és egyik hitelt a másikkal egyenlítette ki. Ha valahol már nagyon sokkal és hosszabb ideje tartozott, és kellemetlensége támadt a hitelezővel, szerzett új hitelt, amivel a régit ki tudta egyenlíteni. Ez így ment már szinte időtelen idők óta. Volt is sok iparos, meg kereskedő, akik, ha nyíltan nem is, de egymásközt, sokat szidták a szentéletű rebbét.

      Sajnos a legtöbb kellemetlensége a kereskedőkkel volt. A hat gyermek élelmezése igencsak jelentős összeget emésztett fel. Hónapról-hónapra kapott hitelt a hentestől, a zöldségestől és a terménykereskedőktől. Valahogy mindig ki tudta egyenlíteni, és igyekezett hitelképes maradni. De egyszer megugrott a ló. A hentesnek már igen sokkal tartozott, akit Dávidnak hívtak. Nem mert egyenesen a rabbihoz menni, bevasalni a jelentős tartozást, csak magában, és kuncsaftjainak morgolódott.

      Történt egyszer, hogy a rabbi a szombatra való készülődés közben azon kapta a feleségét, hogy a konyhában ül és keservesen sírdogál.

      — Mondd Sara — szólította meg élete párját —, miért itatod itt az egereket? Nemsokára itt az ünnep és még semmivel sem vagy készen. Se kalács, se finom leves, se töltött csirke vagy liba finom illata nem terjeng a levegőben. Mondd, mikor akarsz majd főzni?

      — Főznék én, drága uram, mint ahogy mindig is főztem, de most nincs mit, és azért sírok, mert pénzem sincsen. Szinte mindenkinek csak tartozunk. Nincsen képem újabb hitelt kérni senkitől.

      — Ne búsulj, valahogy majd csak lesz.

      Azzal elment a sameszhoz (templomi szolga itt, de más feladatai is vannak), aki egyben a mindenes is volt. Meghagyta neki, hogy gondoskodjon valami élelmiszerről az ünnepre a családnak. Nem érdekli, hogy hogyan, de kérjen további hitelt, akitől csak tud.

      Miután így elintézte a dolgokat, bevonult a zsinagógába, hogy készüljön az ünnepre. A zsinagóga akkor egyben amolyan „tanműhely” is volt, mert a fiatalok mindig itt gyűltek össze tanulni. Illetve itt tehettek fel kérdéseket a rabbinak, aki azt igyekezett megválaszolni. Most is éppen ilyen fajta tevékenység folyt, amiben nagyon elmerültek. A rabbi szinte teljesen megfeledkezett arról, hogy mivel küldte útjára a sameszt és, a felesége mit is mondott neki. A lázas magyarázat közben pont egy olyan részhez ért, ahol feltette a kérdést:

      — Mit mondott Dávid? — Nagy valószínűséggel Dávid királlyal kapcsolatban kérdezett, aki az Énekek énekének több versét is írta, és mint bíró is jeleskedett vitás kérdésekben.

      Nem vette észre, hogy szinte abban a pillanatban lépett be a terembe a samesz is. Az azt gondolta, hogy a szentéletű hozzá intézte a kérdést, és azonnal közbe is kiáltott, hogy mindenki hallja.

      — Azt üzeni, hogy nincs többet hitelre hús!

      Nincs róla sajnos tudomásom — mivel itt véget is ér az írás a füzetben —, hogy milyen hatást ért el a samesz közbekiáltása, de megvilágosodott előttem, mi is az értelme ennek a családi szólás-mondásnak.    

      Manapság azonban a hitelezők még ilyen elnézőek sincsenek, bárkiről legyen is szó.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.