Seres László : Elégve, eloltva

Tűz se lobbant már éjek ölén lángra,

éj se sír fel, ha csillaggá válnék

Csillag se hozhat enyhet szempillámra,

akkor se, ha újra rád találnék.

 

Csak hevíts tűz, nekem ennyi is elég.

Kővé vált szívemet szétporlódva

izzón lábad elé terítettem rég,

hogy többnek láss elégve, eloltva.

 

Maradt a por, füst, fonnyasztó magány.

Ki többet kapott, mint amit remélt,

nem kérheti soha számon magán

 

Józanul egy őrült szerelemért,

hogy belehalt és elégett porig.

Akkor se, ha tudja, hogy álmodik.

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.