Horváth Nóra : Világra szóló!

(meghallgatom)

                                                           Lemerült a Víz alá,

                                                           kopoltyú nélkül vett levegőt,

                                                           lábai összenőttek, ujjai behártyásodtak,

                                                           pikkely formájú szirmai a halakra hasonlítottak;

                                                           ha emlékezetem nem csal,

                                                           rémlik, mintha látnám. Szemeim szaporán pislogtak,

                                                           és kipróbálták védeni a változást,

                                                           ellenszegült piros erezetű tekintet,

                                                           de a világ hatalma magával sodorta.

 

                                                           Nem hittem volna, ilyen Mélyre süllyedek,

                                                           föld méltatlan, keményen taszigáló vén kövületek,

                                                           csak a könnyedség fogadott magába,

                                                           úgy estem bele, mint szám medrében a súlytalan feleletek.

 

                                                            Iszapot öntöttek kiszáradt számba,

                                                            tátongó hangot csikar ki belőlem. Buborék

                                                            szétpukkadt, kitártam neki karom,

                                                            de magára hagyva a felszínre törtem. Megvallom

                                                            gyorsan eliszkolt alakom elől,

                                                            vízkörpályákkal a fejem fölött hadakoztam;

                                                            egy sellő lett belőlem,

                                                            rászed a Hullámok habjai emlékeim felidézésére,

                                                            nem szed ki belőlem semmi olyat, amit szeretne.

 

                                                            Nem hittem volna, ilyen Mélyre süllyedek,

                                                            föld méltatlan, keményen taszigáló vén kövületek,

                                                            csak a könnyedség fogadott magába,

                                                            úgy estem bele, mint szám medrében a súlytalan feleletek.

 

                                                            Emlékszem. Gyermekkori meséből származom,

                                                            az első oldalából csobbantam ki. Vizes

                                                            lett a sima, ránctalan papírlap,

                                                            homokba maradt hullámmorajlás,

                                                            Ursula lábnyoma bevésődött,

                                                            dallamot csen, visszhangfakasztás

                                                            némítja el sellő énekem;

                                                            mese életre kelt,

                                                            erős színeket harsányabbra vettem. 

 

                                                            Nem hittem volna, ilyen Mélyre süllyedek,

                                                            föld méltatlan, keményen taszigáló vén kövületek,

                                                            csak a könnyedség fogadott magába,

                                                            úgy estem bele, mint szám medrében a súlytalan feleletek.

 

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Horváth Nóra 87 Írás
"Egyedül birkóztam meg a megfelelés legádázabb ellenségével, már mondhatom, hogy veled, győzött az öntörvényű jelen, a múlt diktatúrája felett." (Mint... c. versből részlet, 2013).