Avi Ben Giora. : Soma

*

 

 

Valamikor az európaiakban még égett az a bizonyos „aranyláz”. Soma egy zsidó szabó legkisebbik fia volt. A nevét a fene sem tudja, honnan találta ki az apja. Ha nem is voltak annyira hithűk — nem tartották be a vallási előírások minden utasítását —, inkább amolyan hagyományhűek voltak. Az apja a Mordechaj nevet viselte és a két öccsének meg a húgának is hangzatos zsidó nevet adtak. Soma nem nagyon törődött azzal, hogyan hívják, és főleg, hogy hol a saját hitsorsosai, hol meg a másvallásúak rossz viccelődéseinek volt a célpontja. Főleg az a megjegyzésük nem tetszett, amikor egymás közt ezt mondták.

      — Olyan vagy, mint a Soma!

      Miért? — gondolkodott el —, milyen ő, hogy példaként emlegetik. De feladta hamarosan ebbéli kutakodását, és inkább magába zárkózott. A tanulásban sem nagyon jeleskedett, és szabóinasnak meg egyenesen csapni való volt. Néha az apja azzal heccelte, hogy nem csak egy antitalentum, de azon se csodálkozna, ha a varrótűt fordítva próbálná használni.  Még azon sem, ha megszúrná az ujját, mert a gyűszűt — mint munkavédelmi eszközt —, csak hírből ismerte.

      Soma, ahogy elérte a tizennyolc éves kort, mint a mesében, vándorbotot vett a kezébe, és meg sem állt a „Pocsolya” túlsó oldaláig.  New York zsidólakta kerületében, Brooklinban kötött ki. Az elején nagyon nehezen tudott beilleszkedni. Nem a nyelvvel volt gondja — az angolt hamar elsajátította —, a jiddist, a közös ősi nyelvet valamilyen fokon beszélte is. Inkább az volt a baj, hogy sehogy sem találta a helyét. Vagy megnősíteni akarták a jámbor vallásos bocherek, akik próbálták felkarolni, vagy valamelyik jesivába akarták bevinni, mint jesiva növendéket. Igazából egyik sem tetszett neki. Viszont nem rendelkezett annyi pénzzel, hogy ebből a gettóból kiszabaduljon.

      Egyszer az újságot böngészve megakadt a szeme egy néven, meg egy cikken. Swarz, akiről szólt a cikk, aki annó Brooklinban látta meg a napvilágot, de most Manhatten egyik luxus negyedének a lakója lett, és hatalmas üzlethálózatot épített ki.

      — Vesztenivalóm nincs — gondolta, és felkereste Swarz úr irodáját New York egyik legelőkelőbb részén.

      Már az előszobában váratlan esemény részese lett. Az ajtóban egy libériás inasféle vette szemügyre. Látva egyszerű, de rendezett és tiszta öltözetét, megállásra kényszerítette.

      — Hova szándékozik uraságod menni? Swarz úrnak ma nincsen fogadónapja. A havi jótékonykodási nap még messze van.

      Hirtelen bizonytalanná vált, de hamar feltalálta magát.

      — A rokona vagyok. Nem volt még időm bejelentkezni nála, és én nem is szeretem ezeket a formaságokat. Kérem, mondja meg a titkárnőjének, az unokatestvére, Swarz Soma van itt, és szeretne vele beszélni.

      Az ajtónállónak elkerekedett a szeme.

      — Maga magyar? És zsidó is?

      — Miért? A kettő együtt túl sok? Akkor magára bízom, hogy válassza ki a kettő közül, amelyik szimpatikus.

      Az ajtónálló inas végképpen megzavarodott.

      — Idefigyeljen — váltott át magyar nyelvre. — Hogy valaki magyar is meg zsidó is az nem jogosítja fel arra, hogy bebocsájtást nyerjen Swarz úrhoz. Mert, hogy maga nem a rokona, az olyan biztos, mint ahogy én sem vagyok a Rockefeller, és milliomos sem vagyok.

      — Az lehet, hogy maga nem a Rockefeller, de milliomos még lehet.

      — Maga marha! Gondolja, hogy akkor itt állnék?

      — Nem azt mondtam, hogy most milliomos! Azt mondtam, még lehet.

      — Becsülöm a bizakodását és az optimizmusát. Harmadik éve állok itt és támasztom az ajtófélfát, de még nem mosolygott rám a szerencse, és egyetlen használható olyan ötletem nem volt, ami kevés befektetéssel, de sok pénzzel kecsegtet.

      — Tudja maga mi az, hogy american dream? Hinni kell és akkor talán teljesül. De ne tartsuk fel egymást. Intézkedjen, hogy minél előbb beszélhessek a nagybátyámmal. Nem leszek hálátlan magához. Ígérem, beprotezsálom magát, hogy kaphasson valami jövedelmezőbb állást. De még ennél is jobbat ajánlok magának. Ha meglesz a firmám, maga lesz a személyzeti igazgatóm.

      Soma saját maga is meg volt lepődve ezen az arcátlan pofátlanságon, de dupla vagy semmi alapon gondolkozott, mint a nagy játékosok. Igaz se nem kártyázott, még kevésbé sem hazardírozott. Csupán csak most kezdett belekóstolni.

      Sikerült valahogy hatnia az ajtónállóra – lehet, hogy a jövőbeli állásajánlattal megnyerte meg magának a libériás alkalmazottat —, de alig húsz perc elteltével már Swarz úr irodájának egy kényelmes bőrfotelje kényelmét kóstolgathatta.

      — Szóval maga azt állítja, hogy a rokonom. Sőt az unokaöcsém. Egy dolog nem stimmel csupán, hogy tudomásom szerint az apám testvére valahol az Antillákon ültetvényes és terménykereskedő, aki sem magyarul nem ért, de még csak azt sem tudja, mi fán teremnek a zsidók. Ezen oknál fogva maga egészen biztosan nem is a fia. Azért mondja csak, mi járatban van itt?

      — Nem tetszik érteni kedves Swarz úr. Mi rokonok vagyunk, ha akarja, ha nem. És ez az ültetvényes is rokon. Még ha nem is tud róla. Nem azért, mert ő is zsidó; pusztán Ádámtól és Évától. Nem akarom említeni Ávrahámot, mert azt szokták mondani, az anya biztos, de az apa nem. Ezen oknál fogva inkább nem hivatkozom a vén kujonra, mert ugye ismert, ami ismert, hány félrelépése is volt.

      Swarz úr kezdte értékelni a mondvacsinált unokatestvére okfejtéseit.

      — Na álljunk meg egy pillanatra. Mondja fiam, miben utazik maga?

      — Ezt hogy tetszik érteni? Mivel csak ez az egy öltönyöm van, meg még két nadrágom, noha a tanult szakmám az szabó, főleg az öltönyömben. Ez ugye kissé meggyőző viselet is.

      — Akkor miért nem szabóskodik, ha ez a tanult szakmája?

      — Nem akarom részletezni ezt magának. Apám is az volt, és ha nem tetszene ismerni Brooklint, akkor azt ajánlom, egyszer nézzen ki oda. Minden második zsidó, vagy szabó, vagy kereskedő. Ebben nem lehet kifutni, karriert csinálni. Na ja, tudom, Rockefeller sem mindig olajjal kereskedett. Gyufával kezdte, később váltott az olajra. Tetszik tudni én igazán mindenre hajlandó vagyok. Könyvet még nem írtam, noha azt mondják, mi a könyv népe vagyunk. Pedig higgye el, én is szeretnék a könyv népéhez tartozni. Mármint a csekkönyv népihez. Akkor az írás sem lesz probléma, szerintem. Akarom mondani, a könyv írás, mert analfabéta azért nem vagyok.

      —Tudja mit, Swarz? Maga egy belevaló pasas. Felveszem magát, mint személyi szóvivőt és titkárt.

      — És ez milyen elfoglaltsággal jár, tessék mondani? A szót hova kell majd vinnem? És főleg a maga szavait ugye. Még a sajátjaim úgy-ahogy elférnek bennem valahogy, de soha sem rendelkeztem megfelelő memóriával. Tehát félő, hogy a maga szavait nem igen fogom tudni vinni. Esetleg majd ad hozzá valamilyen szállítóeszközt is?

      Swarz majd meg szakadt a nevetéstől.

      — Maga egy született szóvivő!

      Elég hosszú ideig, töltötte be Soma ezt a megbízatást. Aztán „átnyergelt” a show bizniszre, és New York legmenőbb, legdivatosabb szórakozó helyein lett konferansz, szóvivő. Egy táblát azért kirakatott az irodája falára.

      „Bármilyen rokonságot vállalok, bármilyen szinten, de anyagi támogatásról nem tudok gondoskodni. A JOINT az 52. utca sarkán található. Három metrómegálló. Ingyen jegyet a titkárságon lehet igényelni.”

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.