Épít?kockát épít?kockára tettem.
Kés?bb – ahogy növekedtem –
épít?k? épít?k?re helyeztetett.
Er?s, vaskos falakra vágytam,
hogy rejt?zködhessem menedékükben.
Tágas, nagy kapukkal északra, délre,
nyugat felé és keletre. Meneküléshez.
Buddha és Krisztus mondta: „szeretet!”
Hát beépítettem falaimba a szeretetet.
Hej, be sok szépen izzó gy?lölködést
kaptam cserébe. Tán rossz helyen
halmoztam fel mindet.
Aztán Költ?k mondták nekem:
”Dalt minékünk, csak zenét,
ezért a versed lebeg?ben
ragadd meg a lágy leveg?ben”.
Hát megragadtam a dalt, a zenét,
a verset, és épít?k?ként helyeztem
építményembe. El?kel? helyre.
Kutyának nem kellett: hátrányosan
halmoztam helyzetem.
Volt a kövek közt szerelem,
szép, a nemes lány lábához letett.
”Jaj, ne szeress ennyire…!”
Szerelemkockám is bed?lt.
Eh! Minden egyremegy,
hátrányosan halmozott helyzetek:
ennyi az életem.
