Gyarmati Gergely : Woody Allen: Needleman emlékezetére

 

 

 

Woody Allen:

Needleman emlékezetére

 

Négy hete már, hogy Sandor Needleman meghalt, ami számomra még most is felfoghatatlan. Ott voltam a hamvasztásán, ahová a fia kérésére vittem flekkenhúst, de végül mélységes bánatunkban a sütögetésb?l nem lett semmi.

    Needleman megszállottan tervezgette tulajdon temetését. Egyszer meg is jegyezte nekem: „A hamvasztás sokkal jobb, mint a temetés, de mindkett? jobb, mint eltölteni egy hétvégét Mrs. Needlemannel.” Végül a hamvasztás mellett döntött, a hamvait pedig a heidelbergi egyetemre hagyta, amely szélnek eresztette azokat a négy égtáj felé, az urnát pedig visszaváltotta.

    Most is el?ttem van gy?rött öltönyében, és szürke mellényében. Súlyos gondolataiba merülve rendszerint elfelejtette kivenni a vállfát a zakójából, miel?tt felöltötte. Egyszer egy princetoni tanévzárón figyelmeztettem erre, mire ? csak annyit felelt szelíden mosolyogva: “Sebaj, így legalább, akik vitába szállnak az elméleteimmel, azt hiszik, ilyen széles vállam van.” Két nappal kés?bb bevitték az ?rültek házába, mert váratlanul hátrabukfencet csinált egy Sztravinszkijjal folytatott nyilvános beszélgetés közben.

    Needleman nem volt könnyen érthet? ember. Sz?kszavúságát h?vösségnek vélték, pedig ? igenis képes volt az együttérzésre. Egy alkalommal, miután szemtanúja volt egy különösen megrázó bányaomlásnak, nem tudta befejezni a második tányér palacsintáját. Hallgatagságát is rossznéven vették, noha ? azt vallotta, hogy a beszéd révén nem lehet megfelel?en kommunikálni, és még a legmeghittebb diskurzusaiban is inkább zászlójeleket használt.

    Amikor elbocsátották a Kolumbia Egyetem tantestületéb?l, mert összekülönbözött az iskola akkori igazgatójával, Dwight Eisenhowerrel, porolóval a kezében megvárta a híres ex-tábornokot, és addig püfölte, míg az be nem menekült egy játékboltba. (A két férfi ugyanis ölre men? nyilvános vitát folytatott arról, hogy az iskolacseng? az óra végét jelzi-e, vagy a következ? óra elejét.)

    Needleman mindig nyugodt halált remélt. “A könyveim és jegyzeteim között, mint Johann fivérem.” (Needleman bátyja egy red?nyös íróasztalba fulladt bele, miközben rímszótárát kereste.)

    Ki gondolta volna, hogy Needlemant, mikor ebédidejében egy ház lebontásánál bámészkodott, fejbe találja a bontógolyó? Az ütést?l Needleman er?sen sokkos állapotba került, majd széles mosollyal lehelte ki a lelkét. Utolsó, titokzatos szavai a következ?k voltak: “Köszönöm, nem. Pingvinem már van.”

    Needleman, mint mindig, halálakor is egyszerre több munkán dolgozott. Az egyik egy Etika volt, amely azon az elméletén alapult, hogy “a jó és becsületes viselkedés nemcsak fölöttébb erkölcsös, de telefonon is lebonyolítható.” Volt még egy félkész szemantikai tanulmánya, melynek bizonysága szerint (amihez körömszakadtáig ragaszkodott) a mondatszerkesztés velünk született, a nyafogás viszont tanult képesség.” Végül dolgozott egy újabb, holokausztról szóló könyvön. Ebben már kivágós figurák is lettek volna. Világéletében foglalkoztatta a b?n problémája. Elég meggy?z?en érvelt amellett, hogy valódi b?nr?l csak abban az esetben lehet szó, ha elkövet?jét Blackie-nek vagy Pete-nek hívják. Akadémiai körökben botrányt kavart, mikor ? maga is lepaktált a nemzetiszocialistákkal, pedig hiába tornázott és vett táncórákat, még a díszlépést sem volt képes megtanulni.

    Számára a nácizmus nem volt több, mint a sz?rszálhasogató bölcselkedéssel szembeni természetes reakció, és folyton azon dolgozott, hogy a barátaival is megkedveltesse ezt az ideológiát, hogy aztán nyakoncsíphesse ?ket és megjátszott indulattal odabökhesse: “Hogy neked mekkora orrod van!” Els? hallásra könny? megkritizálni Hitlerrel kapcsolatos nézeteit, ám nem szabad figyelmen kívül hagyni saját filozófiai írásait sem. Elutasította a kortárs lételmélet tanait, és kijelentette, hogy az ember már a teremtés el?tt is létezett, csak nemigen akadt tennivalója. Needleman különbséget tett a kisbet?s és a nagybet?s lét között, tudván, hogy az egyik jobb, de mindig elfelejtette, melyik. Needleman szerint az ember szabadsága az élet értelmetlen voltának tudomásulvételében áll. “Isten hallgat,” – mondogatta gyakran – “már csak az embert kellene rávenni, hogy fogja be a száját.”

    “Az ember Valóságos Létezésre” – fejtegette Needleman – “csakis hétvégén képes, és akkor is kocsit kell bérelnie hozzá.” Needleman szerint az ember nem valami természeten kívüli “dolog”, hanem a természet része, és kizárólag olymódon kaphatja rajta magát tulajdon létezésén, ha el?bb úgy tesz, mintha oda sem figyelne, majd hirtelen körbeszalad a szoba szemközti sarkába, remélve, hogy így visszanézve megpillanthatja önmagát.

    Az emberélet egészére az Angst-Zeit kifejezést használta, ami körülbelül annyit jelent: a Szorongás Ideje. Ezen azt értette, hogy az emberi teremtmények arra vannak kárhoztatva, hogy az “id?ben” létezzenek, noha a dolgok nem is ott történnek. Huzamos elmélkedés után becsületes intellektus lévén meggy?z?dött arról, hogy ? voltaképpen nem is létezik, a barátai sem léteznek, és hogy egyedül a hatmillió márkás adósságáról szóló elismervénye valóságos. Ezért is b?völte el annyira a nemzetiszocialisták er?-elmélete, azaz – Needleman szavaival élve – “A barna ing jól kiemeli a szemem színét.” Miután kiderült, hogy a nemzetiszocializmus pontosan azzal fenyeget, amivel szembeszállt, Needleman elmenekült Berlinb?l. Bokornak álcázva magát, szakaszonként három-három fürge szökelléssel oldalvást haladva jutott át a határon anélkül, hogy bárki észrevette volna.

    Hírnevének hála, Európában mindenütt, ahol megfordult, diákok és értelmiségiek versengtek, hogy segítségére lehessenek Needlemannek. Még menekülés közben is jutott ideje az Id?, Lényeg és Valóság, avagy a Nagy Semmi módszeres átértékelése, valamint egy könnyedebb hangvétel?, de annál ragyogóbb értekezése, a Hová menjünk ebédelni bujkálás alatt megjelentetésére. Chaim Weizman és Martin Buber pénzadományokat gy?jtöttek, továbbá aláírásokat a kérelemhez, mellyel Needleman engedélyért folyamodott, hogy emigrálhasson az Egyesült Államokba, csakhogy a szállodában, ahol lakni akart, éppen teltház volt. Mikor a német katonák már csak pár lépésre voltak prágai búvóhelyét?l, Needleman úgy döntött, mégiscsak elutazik Amerikába, ám a repül?téren nagy felt?nést keltett, mivel a csomagja nehezebb volt a megengedettnél. Albert Einstein, aki ugyanarra a gépre várt, felvilágosította, hogy ha kivenné a sámfát a cip?jéb?l, vihetné az összes holmiját. Ett?l fogva rendszeresen  leveleztek. Einstein egyszer így írt neki: “A maga munkája meg az én munkám nagyon sokban hasonlítanak. Bár az igazat megvallva számomra még most sem teljesen világos, miben is áll a maga munkája.”

    Ha már Amerikában volt, Needleman lehet?ség szerint részt vett nyilvános vitákban. Megjelent a híres Nemlét, avagy mit tegyünk, ha váratlanul rajtunk üt cím? könyve, és a már klasszikusnak számító nyelvészetfilozófiai munkája, az A lényegen kívüli funkcionálás szemantikai módjai, amib?l sikerfilmet is készítettek Még az éjjel elrepültek címmel.

Jellemz?, hogy felszólították, távozzon a Harvardról, mivel belépett a Kommunista Pártba. Úgy érezte, csak olyan rendszerben lehet szó igazi szabadságról, melyben nincs gazdasági egyenl?tlenség, a társadalmi modellt pedig egy hangyabolyhoz hasonlította. Órákig el tudta nézni a hangyákat, miközben elérzékenyülve dünnyögte: “Közöttük aztán van egyetértés! Ha csak egy kicsivel csinosabbak az asszonyaik, nekik sikerült volna.” Meglep? módon, mikor az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság beidézte, többek nevét kiadta, majd a barátai el?tt filozófiájára hivatkozva védte magát, mondván: “A politikai tetteknek nincs erkölcsi következménye, mert azok a valódi Lét birodalmán kívül esnek.” Ezúttal az akadémikusok közössége nem siette el a dolgot, mert a princetoni tantestület csak hetekkel kés?bb döntött úgy, hogy Needlemant meghengergetik szurokban és madártollban. Needleman mellesleg ugyanezzel az érveléssel igazolta két fiatal diáklánynak a szabad szerelemr?l alkotott sajátos felfogását, ám egyik sem volt rá vev?, s?t, a már érettebb tizenhat éves fel is jelentette.

    Needleman elszántan kardoskodott a nukleáris kísérletek leállítása mellett, s egy ízben Los Alamosba repült, ahol számos tanítványával együtt megtagadta, hogy elhagyják egy esedékes atomrobbantás helyszínét. Mikor megkezd?dött a visszaszámlálás, és kétségtelenné vált, hogy a kísérletet a tervek szerint végrehajtják, a fültanúk szerint Needleman valami olyasmit motyogott, hogy “Ajjaj”, és gyorsan eliszkolt.  Az újságok csak arról felejtettek el beszámolni, hogy aznap még egy falatot sem evett.

    Nem nehéz felidézni Needlemant, a nagy közéleti személyiséget. Ragyogó, elkötelezett ember, a Módok stílusai szerz?je. Számomra mégis a magánember marad mindörökké emlékezetes, az a Sandor Needleman, akinek a fején mindig ott volt valamelyik kedvenc kalapja. Annyira, hogy még a hamvasztásán is kalapban volt. Méghozzá milyen kalapban! Vagy az a Needleman, aki olyan szenvedélyesen szerette a Walt Disney-filmeket, hogy bár Max Planck világosan elmagyarázta neki, hogy az csak  egy  rajzfilmfigura, nem lehetett lebeszélni róla, hogy megpróbáljon Minnie Mouse-szal személyesen beszélni telefonon.

    Amikor Needleman nálam vendégeskedett, megtudtam, hogy van egy bizonyos márkájú tonhalkonzerv, amit különösen szeret. Telepakoltam hát vele a vendégkonyhát. Túl szégyenl?s volt beismerni el?ttem, hogy él-hal érte, de mikor úgy hitte, egyedül van, az összeset felbontotta, és azt duruzsolta nekik: “Ti mind az én csemetéim vagytok.”

    Mikor vele és a lányommal hármasban elmentünk a milánói operába, Needleman annyira kihajolt a páholy korlátján, hogy leszédült a zenekari árokba. Ahhoz persze túlságosan büszke volt, hogy elismerje a baklövést, így aztán még egy hónapig minden este visszajárt az operába, és elismételte a mutatványt. Hamarosan enyhe agyrázkódása lett. Javasoltam, talán abbahagyhatná a lees?sdit, hiszen már elérte a célját. Azt válaszolta: “Eszemben sincs! Még párszor megcsinálom. Nem is olyan rossz ez!”

    Emlékszem Needleman hetvenedik születésnapjára. A feleségét?l pizsamát kapott, ami láthatóan csalódást okozott neki, mivel egy új Mercedest szeretett volna. El kell ismerni, férfiasan viselkedett, mikor visszavonult a dolgozószobájába, hogy ott tombolja ki a dühét egymagában. A partira már mosolyogva tért vissza, a pizsamát pedig felvette Arabel két egyfelvonásosának bemutatójára.

 

 

 

 

Fordította: Gyarmati Gergely

 

Legutóbb szerkesztette - Gyarmati Gergely