Boér Péter Pál : Csettintőmester

– Bocsánatot kérek, kénytelen vagyok bevallani önnek, hogy nem vagyok mindentudó. Sok mindenhez értek,

de majdnem mindenben kontár vagyok. Szoktam véleményt is alkotni, ám hozzáteszem, hogy azok egész

biztosan nem a valóságot, csak az én látásmódomat tükrözik, nem kijelentő módban, jó sok felkiáltójellel, csak úgy egyszerűen a gondolatok sikos útvesztőjében.

– Na, üljön le kérem szépen abba a fotelba és ereszkedjen hátra. Maga súlyos beteg, aki nincs tisztában azzal,

hogy ő mindig mindent tud és csakis neki lehet örökké igaza. Az bizony! A pufógtalan pipátlanság kezdete ez. Most már csak azt kell kiderítenem, hogy mekkora a baj. Hipnózist fogok alkalmazni, ez egy kellemes érzés, azt mondják. Én soha nem engedném magamnak, jegyzem meg csendesen, de velem nem is fordult elő a maga betegsége. Szóval eressze hátra a fejét, helyezkedjen el a lehető legkényelmesebben. Öt, négy, három, kettő,

egy, mikor csettintek, maga megváltozott tudati állapotba kerül. És csettintett a csettintő mester -ez volt az ő beosztása, amihez rendkivül jól értett.

Valójában mindenhez. Az emberiség olyan példányai közé sorolható, csupa nagy betűvel, az egy darab „Ő”, akik soha nem tévedtek és mindig igazuk volt, van, lesz, legalább nyolcszor, bocsánat nyolc milliárdszor. Ránézett a fotelban várakozóra lesajnálkozó, szánalmas tekintettel, aztán egykedvűen elkezdte a mondókáját.

– Maga mindent tud, majdnem úgy mint én, maga a legokosabb ember a világon rögtön utánam, a maga véleménye mindig sorsdöntő, rögtön az enyém után. Soha nem tévedhet, csak ha mást állít mint én.

Ismételje amiket mondtam!

A csettintő mester, egy kicsit mellényúlt, emberünk ugyanis nem hülye volt, csak helyén kezelte saját egóját

és mint aprócska malőr, még hipnotizálható sem volt. Így az egész ceremóniából mindent tökéletesen értett,

hallott, változatlanul meg nem változott, egészen helyénvaló tudati állapotban. De ha játék, akkor legyen

gondolta és elismételte a sok zöldséget a csettintő mester után. Hozzá tette:

– Szeretnék pipázni, mert az a világ legjobb dolga! Kérek egy pipát! Én vagyok a legnagyobb pipás a világon

rögtön maga után. A legelső osztályú dohánnyal tessék kérem megtölteni! Ne foglalkozzon az egészségemmel,

nem káros a dohányzás az egészségre, ezt csak a kórosan magukat leértékelők önvédelemből állítják, igen-igen helytelenül.

Csettintő mesterünk nem értette mi történik, olyan még soha nem fordult elő, hogy elveszítette volna a

paciens feletti uralmát, az meg végképp nem, hogy önmaga igazát nem „az” igazságnak tekintette volna.

Így egyszerűen úgy gondolta, hogy ez egy ilyen paciens, aki kreatívan minden másban is alárendeli magát neki,

mint amiket felsorolt, de önértékelési gondjai már nincsenek, hiszen a világ második legmagabiztosabb

embere és ez nem semmi, akinek mindig mindenben igaza van. Ezt a dohányzás dolgot külön is köszönte, mert már sokszor, sok felé próbált hatni a népekre, de egészen biztos igazát ebben az egy dologban nem sikerült környezetével elhitetni, az összes többit igen -gondolta.

Persze a valóságban félrefordulva a háta mögött, vagy szemtől szembe puffogón zsebkendőbe takarva magukat

kuncogtak, nevettek, illetve röhögtek egyik-másik szánalmas „igazság” megfogalmazásán.

Az órájára nézett és az egy betegre szánt idő vészesen letelni látszott. Csettintett, öt, négy, három, kettő, egy…

– Maga most visszanyerte rendes tudati állapotát, kérném kifizetni a gyógyítás díját, ami kereken 70 000 Ft.

– Jól értem uram? Tisztelt csettintő úr, ön gyógyultnak nyilvánított engem?

– Ön bizony egészen bizonyosan meggyógyult, kivéve, ha nincsenek kételyei a saját igaza felől.

– Nincsenek uram. Szabad kezet ráznom önnel?

– Hogyne, csak perkálja le azt a 70 000-et.

– Egészen biztosan tudom, hogy az a 70 000 magának nem jár.

– Megbocsásson, de azt mondtam, hogy jár!

– De én nem fizetek, hiszen tudom, hogy nem jár!

– Azt hiszem megfeledkezett a terápia azon részéről, amikor is voltam bátor önbe kódolni a magabiztosságot

oly módon, hogy mindig mindenben igaza van, a legjobb, a legügyesebb, a legokosabb, utánam.

– Azt hiszem műhibát követett el. Én egész egyszerűen a legokosabb vagyok és bizonyosan nem tévedek.

Lesz szíves kifizetni nekem a 70 000 Ft-ot!

– Megőrült? – válaszolta a csettintő mester – Én, magának?

– Pontosan. Éppen most bizonyítottam be, hogy nem is maga a leges-legdöntőképesebb ezen a világon,

hanem én.

A kliens magában már úgy gondolta, hogy ezt a bizarr helyzetet lehetetlen tovább fokozni. Nem volt kedve

sem röhögni, sem sírni, sarkon fordult és ment.

Lilavörös fejjel a csettintő mester elállta az ajtót és követelte a jussát.

– Két kisebb kérésem lenne. Be tudná ön bizonyítani nekem, hogy tényleg magának van igaza és nem nekem?

– Bebizonyítani? Persze, nekem van igazam.

– Nem, nekem van igazam, mondom!

– Nem, nekem!

– Magának van igaza!

– Nem, magának!

A paciens nagyon sok rajzfilmet nézett. Szerette a 40-es évek Wald Disney filmjeit. Kipróbálta, hogy működik-e a valóságban a dolog és működött.

– Köszönöm, ennyit akartam hallani! Magának van igaza, nem jár a pénz! A viszontlátásra, úgy is mondhatnám,

ég önnel!

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/