Az élet lassan kezdett visszazökkenni a normális kerékvágásba, miután a főváros felszabadult. Már csak a nyugati határszélen folytak harcok és április elejére az egész ország felszabadult. Feketéék próbálkoztak volna még lemenni a városba, de Júlia nem engedett el senkit sem.
– Mit képzelnek maguk? Most a végire akarnak meglógni, amikor vége a háborúnak? Csak nem képzeli Vencel, hogy én kezdem el újra indítani az üzleteket, mint annó? Maga nem egy ügyetlen ember, csak oda kell magára figyelni, mert szeret azért lógni, ha lehet. A kedves fia, Vili bubi le sem tagadhatja, hogy a maga fia. Ugyan olyan ügyes, mint maga, de elmenne a munka temetésire. Nem mennek innen, amíg teljesen el nem takarodnak az ellenséges erők. Na persze ki tudja most már, ki az ellenség és ki nem? Mesélte egy nő Solymárról, amikor felhozta a krumplit, hogy az oroszok sem különbek a németeknél. A férfiakat elviszik valami malenkij robotra, a nőket sem kímélik. Azokat megerőszakolják, vagy szintén elviszik. Itt lány, nő van bőven. Itt maradtok. Sokat nem értek tudom, de hát csak nem fogják hagyni, hogy szabadon garázdálkodjanak itt. Persze nem egyedül maguk, hanem azokkal a férfiakkal, akik még itt maradtak lent a pincében. Van köztük pár szép szál legény.
– Igazán kedves, de már megszoktam magácskát. Valóban jobb, ha itt vagyunk, de minek festi az ördögöt a falra? Ha maga ennyire hisz ilyenekben, akkor tegye fejét a homokba, mint a strucc. Nem volt elég, hogy a tizenhárom lépcsőt elátkozta? Ki is rabolták az alá eldugott kazettát.
– Mit átkoztam el én? Nem is tudtam semmi kazettáról, hogy oda rejtett valamit is. Vén lókötő maga Vencel. Ha szól nekem, most az is megmaradt volna, de maga inkább, mint a hörcsög a pofazacskójába, a helyett földbe ásta. Megérdemli.
– Na ezt hagyjátok már abba – szólt rájuk Vilmos. – Nincs jobb dolgotok ebben a helyzetben, mint egymást marni?
Mind a ketten egyszerre fordultak felé és úgy nézték, mint ha megbabonázta volna őket. Szokatlan volt nekik, hogy a saját gyerekük mer rájuk szólni.
– Igaza van anyámnak. Várjuk meg, amíg valahogy stabilizálódik a jelenlegi helyzet. Itt is van bőven mit csinálni, és jó lesz nekikezdeni. Nem csak a menedékház létezik, hanem van munka a földeken is körös körül.
– Villi bubi, egy kellemes csalódás vagy számomra. Mégsem az apja fia maradtál, benned van anyai vér is – húzta ki magát Júlia. – Józseffel lássatok neki és vannak itt emberek, azokat is be lehet fogni. Kicsit ledolgozhatják azt, hogy itt meghúzhatták magukat.
– Hogy mondhat maga ilyet? – förmedt rá Vencel. – Ha valami munkára fogom kérni őket, azért fizetek is majd nekik. Én soha nem dolgoztattam senkit sem ingyen.
– Azért nem is lett milliomos, csak sima fodrász.
Vilmos látva, hogy egy újabb veszekedés érik szülei közt, kacsintott egyet Józsefnek és karonfogva az anyját elcipelte egy csendesebb „békésebb” helyre. József ugyan ezt tette Vencellel. Őt bevitte a konyhába és leültette az egyik asztalhoz.
– A lányokkal beszélgessen Vencel. Ezeknek még nincs úgy felvágva a nyelvük, mint a nagyságos asszonynak.
A három lány közül csak Duci volt a konyhában. Ludmillának segített a főzésben. Vencel lerogyott egy hokedlire.
– Mi lesz most velünk Ludmilla? Mindent elpusztítottak ezek az elfajzottak.
– Papa! Az élet nem fog megállni. Nekünk is mennünk kell tovább, vagy maradunk és újra kezdünk mindent.
– Gondolod, menni fog, és képesek leszünk újra kezdeni?
– Papa, ne legyen már annyira elkeseredett. Vannak, akik sokkal többet vesztettek, mint mi. Nekünk megmaradt az életünk és a bizodalmunk egy jobb, szebb jövőben, másoknak meg senkije semmije sem maradt.
A beszélgetést Júlia váratlan felbukkanása szakította meg.
– Maga mit siránkozik itten a lányának? Abból nem fog újjáépülni semmi és az üzletet sem lehet újra indítani így. Ebből a kócerájból, ami itt van, megélni nem tudunk. A sok menekült, akiket itt bujtatott, már szerteszéjjel ment. Legalább nem kell már róluk gondoskodnunk. Szedje össze magát, ne üljön itt, mint valami szerencsétlenség. Itt van magának ez a két gyűrű. Vigye és tegye pénzzé, vagy élelemmé. Az utóbbi fontosabb és jobb. A pénznek már szerintem semmi értéke nincsen. Menjen, mert Vilmos most fog indulni a városba intézkedni.
Vencel kihúzta magát, és mint aki egy mély álomból ébredt, fiatalosan elindult az udvar felé, hogy csatlakozzon Vilihez. Útban a város felé megálltak a házuknál.
– Várj, itt meg nem kell bejönnöd. A kanonoknál van letétbe téve pár értékem. Elkérem tőle, hogy ne ezt a két gyűrűt keljen pénzzé tenni.
Vilmos rágyújtott, de fél szemmel a házat nézte, ahol apja eltűnt. Ezzel a romhalmazzal kellene kezdeni – gondolta –, de hol találok én ehhez most szakembert meg anyagot. Valahonnét pedig embereket és anyagot kell szerezni. Az üzletet kell először rendbehozni, beindítani, akármennyibe fog kerülni. Valamiből élnünk kell, mert a menedékház, ha még működőképes állapotban is maradt, nem fog bevételt hozni, csak morzsákat. – Amint így gondolkodott apja is visszaérkezett. Valami furcsát vett rajta észre Vilmos.
– Hova készül papa? Valami ünnepségre?
– Hogyhogy hova? Az üzletbe! Ne álmélkodj, indulás.
Vili azért nem értette a dolgot, mert Vencel a kabátja hajtókájába egy rózsát tűzött, mint annó. Minden nap úgy indult az üzletbe, hogy a kerti rózsafák valamelyikéről leszakított egy szépen bimbózót és a kabátja hajtókájába tűzte.
Szóval visszatért az életkedve és az élni akarása – összegezte magában Vilmos.
Az üzlet előtt leállította a „katicát”.
– Akkor most hova megyünk?
– Sehova! Ide, be.
– Az üzlet helyére, mert itt csak romok vannak papa.
– Ne törődj vele. Valamit csak meg lehet innét menteni a kezdéshez, amíg beindulhatunk. Pénzt már szereztem – és a belső zsebéből kihúzott egy köteg angol fontot.
– Nem hamisak ezek, papa?
– Miért lennének hamisak? Ezek még békebeli bankók. Nézd, itt van a dátum rajta: 1940. Háborús ugyan, de valódi. Ne ácsorogj itten. Nézzünk körül, talán van valami, ami menthető. Utána még keresnünk kell egy építészt, aki vállalja a gyors helyreállítást itt és a házban. Remélem, ez ami a kezemben meg a zsebemben van, elegendő lesz egyelőre.
Bent nem nagyon találtak semmit, csupán néhány ollót, hajsütővasakat és fésűket.
– Anno sem volt, amivel akkor anyáddal elkezdtem. Most sincs több. Gyerünk, menjünk és keressünk valami építési vállalkozót. Csak lelünk valahol.
/folyt. köv./
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Avi Ben Giora.
