Inaktív : A zár is téged vár

 

Hamarosan hazaérek. A nyaralásból.

    Vár a Számítógép. Megnyugtat ez a gondolat. Izzad a tenyerem. Kezemen ekcémaszer? foltok. Meleg-allergia. A gy?r? szorít. Miért nem veszem már le? Három karika. Különböz? szín? aranyból. Azt mondtuk, a vörös én vagyok, a sárga te. A legkisebb középen Máté. Gyakran fehér volt. Vashiányos. Emlékszel? Nem akarta lenyelni a gyógyszert. A te édesanyád az almát szögekkel szurkálta össze. Mesélted, milyen volt az íze. Kövek nincsenek a gy?r?n. Azokat hordjuk. Görgettük felfelé 26 évig. Aztán le. Tisztességes sziszifuszik.

Egyszer reggelre hóembert készítettünk. Megvan még a fotó és a parókám. Rátetted a fejére. Máténak hóemberlány kell, mondtad. Nevettünk.

    Na, most két n?m lesz! De a hóban angyalt csináltál bel?lem. Nadrágodon utána olvadásfoltok.

    A lift tükre csalóka. Szemhéjam, mint virágszirom.

   Megbotlok. Akár te egy éve. Kiesik kezemb?l a kulcs. A lábtörl?n a múlt heti megszáradt sárnyom rámkacsint.    

 

 

Legutóbb szerkesztette - Inaktív
Szerző Inaktív 201 Írás
Inaktiválást kérte - Archivált szerző Hullámvonal vagyok tengerkék szemedben, csillaggá válunk, ha elernyedtem - mondhatta édesanyám édesapámnak, mikor megfogantam Hódmezővásárhelyen. S ma már a második kamaszkorom élem. Férjem és fiam elengedtem, mert ideje volt, hogy megtalálják önmagukat a világban. Ahogy nekem is. A hatvanas évek titkaiban nyugodt gyermekkor ölelésének emléke kísért a kamaszkor mindenttudniakarok világába, annak ellenére hogy édesapámat 8 éves koromban eltemették. Csak most értem meg, hogyan vonult át hiánya az életemen. A társban apát kerestem, s a virágokat soha nem szerettem, hiszen sírgödrébe egy rózsát dobattak 1963-ban velem. Egy családi festő barát, Füstös Zoltán és szüleim társaságának tagjai, színházi előadások, kiállítások feledtették a bennem meggyökerező hiányát. Gimnáziumi tanáraim mutattak utat a kamaszlánynak, merre milyen elvárásokkal induljon el a felnőtté válás útján. nszerelmes, az irodalmat és művészeteket szerető, tanáraimat tisztelő éveim meghatározták pályaválasztásom. Tanár lettem. -Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mivelni kötelesség. -Diploma munkám Kölcsey Parainesis-ének elemzése volt, és elképzelt unokahúgomnak magam is írtam egy intést, buzdítást -mellékletként-. Csak ma vagyok képes arra, hogy felfogjam, mit adott nekem mindaz, amit kisfelnőtt koromig átéltem. Felelősségteljes felnőttkor következett annak minden örömével, fájdalmával. Szerelem, munka, munka, munka. A legnagyobb csoda a szülés, a fiammal való egységtudat érzése. Majd munkahelyek sora. (Miért? Hogy minél többet tapasztaljak?) S ismét tanulás. Német nyelvtanári és könyvtári asszisztensi végzettséget szereztem. "Őstől örökölt szenvedély"-em, érzékenységem meghatározta nevelői pályám. Szerettem és viszontszerettek. Három éve megírt első versem óta a célom az, hogy írásaimmal is tanítsak, és nőként a szeretet, a szerelem, az erotika csodáját megmutassam. 2010. májusában felvettek a Szegedi Írók Társaságának tagjai közé. A Szegedtől Szegedig antológiában 2011-ben három kisprózám jelentették meg, és az Irodalmi Jelen Nyitott ajtók antológiájában "egypercesem" lett a címadó írás. Legyen tiéd örökre legalább egy írásom!