Koosán Ildikó : Eduard Mörike: Az erdőn

Erdőszélen fűben heverve hosszan
kakukkszót hallgatok néha délután;
fénylik a völgy, ringat csöndtaván
az örömteli összhang nyugtatóan.
 
Szeretek itt, ide nem ér el nyűgöm:
az elvárásoknak illik megfelelni,
magam vagyok, nem szól ellene senki,
ha kedvemre ebben gyönyörködöm.
 
Az úri népség közben arra gondol, 
jó a költőnek, távol áll a gondtól,
s végre irigyelnek engem egészen, 
 
mert szonett-koszorút fonogatok egybe,
szinte magától idomul kezembe,
amíg szemem legel e szép vidéken.

Am Walde (Német)

Am Waldsaum kann ich lange Nachmittage,
Dem Kukuk horchend, in dem Grase liegen;
Er scheint das Tal gemächlich einzuwiegen
Im friedevollen Gleichklang seiner Klage.

Da ist mir wohl, und meine schlimmste Plage,
Den Fratzen der Gesellschaft mich zu fügen,
Hier wird sie mich doch endlich nicht bekriegen,
Wo ich auf eigne Weise mich behage.

Und wenn die feinen Leute nur erst dächten,
Wie schön Poeten ihre Zeit verschwenden,
Sie würden mich zuletzt noch gar beneiden.

Denn des Sonetts gedrängte Kränze flechten
Sich wie von selber unter meinen Händen,
Indes die Augen in der Ferne weiden.

 

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Koosán Ildikó 953 Írás
Koosán Ildikó vagyok. Jelenleg Szombathelyen élek.