Steffer Erzsébet : Hogyan lett a gólyafészeknek teteje?

Történt egyszer, hogy az egyik kis eldugott falucska közepén álló magas pózna tetején, a gólyafészekben kopogtattak.

 

 

 

 

De nem ám az ajtón, hisz a fészeknek nincs ajtaja. A gólyatojás falát kopogtatta valaki. Méghozzá belülr?l. Mivel rég kin?tte, szeretett volna kijönni abból a sz?k tojásból.

Végre-végre siker koronázta igyekezetét. Apró cs?rének a hegye áttörte a tojáshéjat, de rögtön bele is szorult a keletkezett hasadékba. Komoly er?feszítésébe került, hogy vissza tudja húzni, bosszúból azon nyomban újra belevágta a cs?rét. A tojáshéj engedett, megrepedt. Most már könny? volt teljesen kiszabadítani magát.

Kidugta a fejét, kobakján, mint picur sapka díszlett egy letört héjdarab. A kis gólya nagyon büszke volt a teljesítményére, fogalma sem volt arról, de nem is érdekelte, milyen mókás látványt nyújt. Komótosan hozzálátott a testét is kiszabadítani. Addig csipkedte maga körül a páncélt, mígnem a szárnyai is el?bukkantak. Kicsit felágaskodott, vígan verdesett néhányat, aztán fáradtan megpihent.

Úgy gondolta, most egy kicsit nézel?dik. Megcsodálta feje felett a kékséget, azt a ragyogó sárga valamit, amib?l oly nagy melegség áradt. A két vékony narancsszín oszlopot, melyen önkéntelenül felszaladt a tekintete. Felette, jó magasan, mégsem elérhetetlenül, nagy fehér-fekete állt. Most lehajolt, hosszú cs?rével finoman megkoppintotta a fején maradt tojáshéjat.

– Mami! – nyekergett a kis gólya boldogan.

Ebben a pillanatban kopogtatást hallott. A szomszéd tojás alig láthatóan megmozdult. Gólyamamával együtt figyelte kistestvére születését. Nem telt sok id?be, már ketten kelepelték.

– Éhes vagyok! Mamiiiiiiiiiii!

Szinte azonnal csatlakozott hozzájuk másik két hang. Eddig nem is vette észre, hogy ketten már vannak ott. Most jól megfigyelte ?ket. Biztos így nézek ki én is! – gondolta. Sötét árnyék jelent meg felettük. Gólyapapa érkezett. Hosszú cs?rében vizet hozott. Meg is kínálta a négy csöppséget azonnal, sorban.

– Elmegyek élelemért – közölte mami és elszállt. Fogott is tücsköt-bogarat, meg kígyót-békát, az apróbbakat a csöppségek kapták.

Két hónap elteltével már alig fértek el a fészekben ?k hatan. A kis Keleppe, mert így nevezte el a mamája, nagyon utálta az es?t. Nem a lágyan szitáló permetet, nem! A felh?szakadást utálta. Amikor a fészek megtelt vízzel, és a s?r?re rakott, szénával-szalmával bélelt ágak között nem bírt lefolyni. ?még kicsi volt, hát nyakig ült a vízben. Ha megelégelte, felállt, de így is a hasáig ért. Fázott a lába! A jéges? pedig! Agyonverte egyik kistestvérét! Ekkor nagyon elkeseredett. Nem tudta, hogyan kerülhetné el az ilyen bajokat.

Napközben sokat beszélgetett a fészek küls? oldalában lakó verebekkel. T?lük tudta meg, hogy nem muszáj ennek így lennie. Az emberek házának van teteje. Ã??k nem áznak-fáznak. S?t, a kisebb madaraknak tesznek ki a fára etet?t, annak is van teteje.

– Gyakran meglátogatjuk ezeket a helyeket, bár csak óvatosan, mert nem nekünk készült, hanem a cinegéknek. De id?nként odaszemtelenkedünk! – kacagott a veréb.

Keleppe elhatározta, ha megn?, ? bizony olyan fészket fog rakni magának, amelyiknek van teteje. Az ? kicsinyeinek ne kelljen ázni-fázni!

Telt-múlt az id?. Keleppe megtanult repülni, gondoskodni magáról. Megtanulta, merre visz a vándorútjuk, és mikor kell indulni. Mindig örömmel várta, hogy hazajöhessen végre. Bármilyen szép és jó is volt az a másik vidék, nem a hazája volt! Mély boldogság töltötte el, amikor meglátta a régi fészket. Az otthonát.

Amikor négy esztend?s lett, választott magának párt. Csinos, hófehér gólyalányt. Közösen kerestek egy alkalmas, magas póznát, és elkezdték összehordani a fészeknek valót. Ám régi gondolata nem hagyta nyugodni… neki tet? kell! Amikor talált egy hosszú, egyenes botot, rögtön tudta, hogy ezt kereste! Cs?rébe fogta, felszállt vele a fészekbe, és addig ügyeskedett, míg beleszúrta. Addig kutatott, míg talált még néhányat, és azokat is elhelyezte.

Pilla – így nevezte a párját, mert olyan szépen tudott rá nézni – mérgel?dött, hogy minek vesz?dik ilyen hiábavalósággal, egyetlen gólyafészeknek sincs teteje! Nekünk sem kell! – mondogatta. Mégsem tudta megállni, hogy ne segítsen. Együttes er?vel építgették a tet?t a közeli mez?kön szerzett szalmaszálakból.

A baj akkor derült ki, amikor már szinte kész volt a tet?. Akadályozta ?ket a fel-, és leszállásban. Nem tudtak a fészekbe repülni, ha a tet?re szálltak le, akkor meg képtelenek voltak beverekedni magukat alája. Keleppe törte a fejét: most mi legyen? Lassan a tojásokról illene gondoskodniuk. A rokonaik már elkészültek a fészkükkel, és kinevették Keleppét, amiért tet?t épít.  De ? ragaszkodott az álmaihoz!

Igazított a fészek formáján. Egyik oldalra épített hozzá még egy darabot, ahova könnyedén le tudott szállni. Onnan már csak belépegetett a tet? alá. Ez ellen már Pillának sem volt kifogása. Jóles?, h?s árnyékot adott fejük felett a szalmatet?. Szükség is volt rá, hisz a nap néha kegyetlen er?vel sütött, és nekik szorgalmasan kotlaniuk kellett, hogy az öt tojásból öt szép, egészséges kisgólya kelhessen ki.

A harmincadik napon aztán nagy kopogtatások közepette el? is bújtak. Pilla és Keleppe azóta nevelik az öt kicsit, hordják nekik felváltva az élelmet és vizet, hogy er?södhessenek. Hosszú út áll el?ttük.

Jöv?re pedig hetesben érkeznek haza, tet?vel védett otthonukba. Keleppe már most elhatározta, hogy eztán minden évben Pillát választja párjául.

Így történt, hogy a gólyafészeknek teteje lett. Ha nem hiszed, járj utána! Nincs messze, könnyen megtalálhatod! Bár a falu nevére nem emlékszem, de mindjárt az els? település az Óperenciás tengeren túl…

Legutóbb szerkesztette - Steffer Erzsébet
Szerző Steffer Erzsébet 42 Írás
Üdv! Kiskorom óta szeretek olvasni, írásra csak néhány éve adtam a fejem. Azóta keresem az olvasóimat... Saját honlapom Eliza Beth honlapja, http://eliza-beth.hu Főállásban egy naaaaaaaaaaaaaaagy gyárban dolgozom, mert élni is kell valamiből, meg a netet fizetni. Ha még tudni szeretnél valamit, kérdezz, úgy sokkal könnyebb nekem! Kösz.