Ölelek mindenkit!
Most már elmondhatom, hogy valóban megölelgettem toronylakótársaimat. Virtuálisan már rég megtörtént, de tegnap este leírhatatlan élmény volt 3D-ben is megtenni. Valószínűleg születik pár beszámoló (ezen csetlő-botló próbálkozáson kívül is), amelyekben olvashattok arról, hogy ki mit és mikor olvasott föl, ki hogyan érezte magát, de ez a naplóbejegyzés nem erről fog szólni. Egyrészt azért, mert párommal a szünet után pottyantunk a helyszínre, másrészt pedig azért, mert nagyon izgultam megérkezésünkkor, emiatt képtelen voltam jegyzetelni. Ami viszont megmaradt bennem, az a felolvasott írások milyensége. Volt olyan, amelyre teljesen másképp emlékeztem, és olyan is amelyet — szégyen vagy sem — nem olvastam. De azt mindegyik írásról elmondhatom, hogy teljesen új dimenziót nyertek azáltal, hogy nálam sokkal vállalkozóbb szelleműek kiálltak és felolvasták. Gratulálok minden bátor író-előadónak!
Hogy tegnap óta krónikussá vált a mosoly az arcomon, abban a nagyszerű szervezés is ludas. Megszeppenve pislogtam körbe a gyönyörű teremben és egy ideig úgy éreztem magam, mint Csipkerózsika az első bálján. Utána Attila türelmesen átterelgetett minket Lucullus labirintusszerű éttermébe, megvárva — na „perszehogyutolsónak” ottmaradt — kis társaságunkat. Ja, mielőtt elfelejteném… Csilla mini csigáit is megvizsgáltuk testközelből, Ibolyka érméi pedig a képernyő alól kacsintanak rám.
Szóval az étterem… Vacsorára nem iratkoztunk föl, mégis valamilyen csoda folytán megkóstolhattuk a pörköltet. (Gondolom mostanra már mindenkinek feltűnt, hogy nem írtam egy szót sem arról, hogy milyennek láttam a résztvevőket…)
Utoljára hagytam ezt a részt, mert próbáltam megfogalmazni magamban, mit is éreztem és gondoltam Rólatok.
Annyi mindent szerettem volna leírni Veletek kapcsolatban. Gondolatok kavarognak a fejemben, melegség a szívemben és ez a mosoly, ami állandósulni látszik… Nem tudom, kivel kezdjem. Oké, mégiscsak… Süti volt az első, akit megláttam. És nem Debrecenben, hanem itt, Budapesten, egy meki előtt. Pontosan úgy sugárzott az arcáról a mosoly, ahogyan azt lelki szemeimmel már ezerszer megfigyeltem.
Amikor Tivadarral odaértünk a tett helyszínére, Zsó, Bátai Tibi és Süti épp a „Dohányosok klubjának” forgatókönyvét beszélték meg. Az egész szünetből csak Zsó ölelésére emlékszem. De gondolom, aki ismeri, annak nem kell bemutatnom, hogy milyen is ez a hihetetlenül (kívül-belül) szép fiatal csajszi!
Péter Erikával csak összenéztünk és azonnal tudtuk, hogy értjük egymást. Ibolyka pedig… Valaki igazán szólhatott volna, hogy egy szeretnivaló minitornádóra számítsak!
Novák Noémi, Horváth Nóri, Kapus Attila és jó- (avagy rossz-) magam voltunk az „első bálozók” a rendezvényen. Talán miattuk éreztem sokkal nagyobb biztonságban magamat. Tudtam, hogy nekik is ugyanolyan új minden és mindenki, mint nekem.
Librával belefeledkezve a beszélgetésbe, észre sem vettük, hogy Dudás Sanya ott áll türelmesen mögöttünk, arra várva, hogy leülhessen az általam elbitorolt székére.
Koosán Ildinek személyesen gratulálhattam. Hogy mennyire aranyos, kedves nő! Akik ismeritek, tudjátok, de aki nem, annak elmondom, hogy egy csupa szív embert ismertem meg személyében.
Dittát sem hagyhatom ki. Sok érdekes részletet megtudhattam tőle a Debreceni irodalmi életről egy rövid cigi-szünetben.
Sajnos nagyon rövidnek bizonyult az idő. Annyira szívesen megismertem volna mindenkit… (Attila, legközelebb kétnaposra szervezd a találkozót!)
Vandra Attilának és Vajknak szeretném megköszönni, hogy magukkal hoztak egy kis otthoni levegőt (na és pálinkát!)
Szeretnivaló banda ez a Héttornyos társaság!
Mindent köszönök Nektek!
És nagy gratula a díjazott Tumpeck Gyurinak is. A „toronyőröknek” pedig a megemlékezésért… Nagyajtai Verővel nézett minket tegnap este…
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 13:40 :: Ady Ágota Melinda
