Négy hónapja szokták a huszonnégy órás tárgylétet, ahol nem beszélnek, de nem is a csend uralkodik. Valamiért kötelező a folyamatos üvöltés. A “hozzám, pihenj, sorakozó”, mind torok szakadtából zeng, sőt a legszemélyesebb, gyakran felmenők hadát gyalázó, csevegés [… Tovább]
nem téglák már, beton minden,vasak csattannak odabenn,láb és karperec a divat, meg szíjvaspriccs, kübli, meg köcsögés csicska mindegy – nem érdekelhalott leszel
1.palacsinta lapos gömbszázféleképpen ráírtákFöld Terre Tierra Earth…jó – végül is csillagok ígéretea jöttemvalami álközösség: kurvákpapok és az Istenpedig ki tudtam volna találniálszeret?ket kihajigálni ma már semmi újjal nem találkozokkartoték karton otthonok ötcsillagos mocsok 2.tudni kellene csalnivagy valami modern píárhogy [… Tovább]
Csüggve a Tisza-szónokon, otthon vagyok itt Szolnokon. Lebegtet aranyfonálon a gyerekkor Újszilváson. A párommal Ghymes-estre felrándulunk gyakran Pestre. Olykor, mint most Torony-esten, megfordulok Debrecenben.
A falu határán túlra nem mentünk gyakran, de aztán megváltozott minden a középiskolában. Az az édes, tizenöt kilométeres bérlet jelentette számomra a világot, a megváltást, magát a szabadságot. Szinte semmihez sem volt fogható az érzés, amikor [… Tovább]
