Toronytalálkozó az én szememmel

*

  

  

Hogy mi Háromlányok megyünk Kéthelyre, az már hónapokkal előbb eldőlt.

      A mikéntje elég hosszú ideig vajúdott.

      Terveink között a stoppolás mellett (ennek sikerében azért már nem nagyon bíztunk bizonyos objektív okok miatt) a busz szerepelt legtöbbet.

      Ilonra bíztuk a szállás keresését és annak elintézését. Miután közölte, hol fogunk aludni, az utazás visszavonhatatlan ténnyé vált.

      Majd jöttek a felolvasásra vonatkozó felkérések, amiket örömmel vállaltam, már ezért sem lehetett visszakozni.

      Úgy két héttel az utazás előtt, amikor én már betéve tudtam a Volán járatainak időpontját oda és vissza, egyszer csak Annakata felajánlotta, elvisz minket a kocsijával. Indulunk Kecelről, felvesszük Ilont Baján, és irány Kéthely!

      Meg kell mondjam, nagy kő esett le a szívemről.

      Előző este megfelelő mennyiségű élelmet készítettem az itthon maradt Zemberemnek, na és magunknak is sütöttem finom virslis buktát az útra.

      Reggel ötkor ki az ágyból, gyors zuhany, hajmosás, és beszárítás, ez már a fellépő frizura lesz!

      Annakata pontosan fél hétkor gördült a házunk elé, és bedobtuk azt a pár őtöző ruhát (majd kiválasztjuk, mit is vegyünk fel), az utazó táskát, integetés, indulás!

      Ilon már a kapuban toporgott anyukájával, mire odaértünk. Még néhány instrukció a Kovács mamának, integetés.

      Ilon ült az anyósülésen, előtte a proletár – GPS-t, ami nem állt másból, mint két írólapon az útvonal, a lehető legnagyobb részletességgel megtervezve. Ő lesz a GPS hangja, ő navigálja Annakatát.

      Nekem nagyon jó dolgom volt a hátsó ülésen, csupán olykor tompítani kellett a két első ülésen ülők közt a feszültséget, amikor Anna elbizonytalanodott, hogy jó felé megyünk-e, Ilon pedig sehogy sem erősítette meg egyértelműen azt a tényt, hogy igen. Sőt, több esetben kijelentette, ő alkalmatlan erre a feladatra, mert a térképen sem tud eligazodni, ami egyébként szintén a kezében volt. Olykor hátranyújtotta nekem, amire komoly képet vágva tanulmányozni kezdtem, és — most már bevallhatom, nem is nagyon láttam — mondtam:

      — Nyugi lányok, jó felé megyünk!

      Jókat nevettünk, s ha sofőrlánykánk bosszankodott volna, őt is megnevettettük. Tény, hogy nagyon szép utat nézett ki, és ezen hősiesen végig is vezette a kocsit.

      Olykor egy-egy vitás útkereszteződés után megállapítottuk, hogy ha most házaspár ülne az első két ülésben, már úgy összevesztek volna, hogy ihaj!

      Ilon szerint akkor is megtörténne mindez, ha én most nem ülnék itt harmadiknak!

      A Somogyi-dombság dimbes-dombos lankáin vitt utunk, ami csodaszép látványt nyújtott. Néha fotózni is megálltunk, nem lehetett kihagyni.

      Erre persze nem sok idő jutott, mert délig el kellett foglalni a szállásunkat. Remekül tartottuk az ütemet, és szinte percnyi pontossággal odagördültünk a ház elé, ami igen csinos volt kívülről.

      Gyors megbeszélés a háziakkal, megkaptuk a kulcsokat és birtokba vettük a lakást.

      Mint megtudtam, ugyanitt foglalt szállást Péter Erika is a férjével. Már előre mosolyogtam azon, hogy biztosan nem fogunk unatkozni!

      Kiválasztottuk a szobát, szétdobáltuk azt a fejenként pár öltözet ruhát, azt a három bőrönd ezt-azt, kis felfrissülés, és máris indultunk, hogy megnézzük Kéthely nevezetességeit, és valahogy beleképzeljük a klottgatyás Kiss Lacit valamiféle időutazásos módszerrel.

      Azt eddig nem mondtam, hogy tombolt a hőség egész nap, csak nem volt vele gond, mert Annakata kocsija szerencsére légkondis. Ám itt Kéthely központjában sétálva szinte pofán csapott bennünket, bújhattunk mi hűvösbe akár! Belestünk a templomba, fotókat készítettünk a szt.Flórián és más nagyon szép szobrokról. Ezt Ilon biztosan közzéteszi.

      A Polgármesteri Hivatalban éppen elcsíptünk egy esküvőt, na ezt én még egyszer megcsíptem, de majd erről később!

      Aztán kiautóztunk Kéthely határában lévő már romos Kastélyt megtekinteni. Zárt ajtó nekünk nem akadály, Ilon addig udvarolt a felébresztett őrnek, míg beengedett bennünket, sőt kicsit kalauzolt is. Erről is több fotó készült, majd láthatjátok.

 

      Visszafele megálltunk még egyszer a központban, és megnéztük az esti találkozó helyszínét, egyelőre kihaltnak tűnt. Megállapítottuk, hogy a szállásunk jó messze van ettől a helytől, de nem vagyunk mi nyámnyilák, a kocsi otthon marad este, és mi gyalogolni fogunk.

      Erika telefonja jelezte, hogy ott toporognak már a kapuban, mennünk kell haza. Jó is, mert nem győztem az iramot a fáradhatatlan Kovács lányokkal, magamban megállapítottam, nyilván elkényelmesedtem.

      Miután Erikáék is becuccoltak, akarom mondani Erika betipegett, Lacija meg felcuccolt, (ez némi irigységgel töltött el bennünket) először is kiörültük magunkat egymásnak.

      Aztán irtó sok dolgunk akadt!

      Mivel Ilonunk debütált a felolvasóesten, hát olvasópróbát tartottunk.

      Először Ilon egy szál majdnem semmiben (a hőség miatt másképp nem ment) olvasta fel az írását. Hogy a helyszín rekonstruálva legyen, én előtte fogtam a szemüvegtokom, ez volt a mikrofon, ebbe beszélt bele Ilon. Mondanom sem kell, nyerítettünk, folyt a könnyünk a nevetéstől.

      Aztán megkért, én is olvassam fel ugyanezt, hát ez a felkészületlenségem mián többször röhögésbe fulladt, akkorákat melléolvastam! Minderre már Erika is bejött egy általa előadott változatot is meghallgattunk, már amikor nem szakítottuk félbe nevetéssel.

      Az idő elrohant, készülni kellett, zuhany, kis smink, annak eldöntése, ki-mit vesz föl, és fél ötkor nyakunkba vettük a falu hosszú utcáját! Mire beloholtunk, már a legtöbben ott voltak.

      Öröm, üdvözlések, ha kellett bemutatkozások, és óriási hőség, ami akkorára a tetőfokára hágott. Nem tudom, ki-hogy volt vele, rólam, és főleg az arcomról patakokba ömlött a víz.

      A főszerkesztőnknek láttam az ingén, mintha kissé megázott volna, másokon is láttam a hőguta jeleit, hát megnyugodtam! Nem maradok szégyenben! (legalább is nem egyedül)

      Ötkor jött a hír, hogy Ilcsikéék, Hajniékkal dugóba kerültek, és késni fognak.

      Ám Attila úgy döntött, a műsort elkezdjük, majd módosítgatunk kicsit a sorrenden.

      Valahogy berendeződtünk a székekre, mindenki elfoglalta a helyét.

      Attila köszöntötte az egybegyűlteket, akik akkor már mit nem adtak volna egy ventilátorért.

      Hát még én, mivel a röptében megváltozott műsorterv szerint máris elsőként kipenderültem felolvasni Sipos Julianna Mindig van kiskapu című írását. A víz folyt rólam, a szemüvegem bepárásodott, és egyre csak le akart csúszni az izzadságfolyamon az orromról, ám mindezzel mit sem törődve, kisebb bakikkal megfűszerezve, de apait-anyait beleadva közvetítettem, hogyan kapta meg dr. Kovács körorvos a Ludas ragadványnevet.

      Míg Samuné Bogyó Hajnalka remek előadásában elhangzott Kiss Laci választékos, „ironikusan-erotikus” (ezt Librától kölcsönöztem) könnyfakasztó (a röhögéstől) írása, a Dorka szép halált hozott, addig én igyekeztem egy kicsit felszáradni.

      Ugyanis megint én következtem, Pápay Aranka írásával, aminek már akkor nagyon örültem, amikor rám bízta. Az „Elvégeztetett” c. regényrészletben akkora dráma van, ami egy előadónak nagy lehetőség. Jól áthangoltam magam, és remélem a közönséget is, a drámai rész éppen tetőfokára hágott, talán a légy zümmögését is hallani lehetett, amikor… amikor megszólalt a rezes banda a szemközti templom előtt annak az örömére, hogy a délelőtti pár most már Isten szent színe előtt is kimondta az igent!

      Ha lehet ezt fokozni, még jobban izzadtam, nem akarva tudomást venni az ide nem illő zenei aláfestés, és azt követő kocsidudálás sorozatról. A péklegény Gyuri és a cselédlány tiltott szerelme okozta tragédia végkifejletére csak elmentek végre a lakodalmasok.

      Innen már lehet, egy kicsit fejbe kólintott a meleg, vagy a műsor miatti varia okán, de nem tudtam pontosan követni a sorrendet. Valahol Péter Erika és Bátai Tibor között még egyszer én mentem izzadni. De előtte Erikáról.

      A Feltámadás előtt c. versciklusa óriási hatással volt rám, vele együtt én is elérzékenyedtem. Nem véletlen, hogy ez a vers megjelent a Bárka irodalmi folyóiratban is már, de Erika előadásában megrázó és egyben felemelő volt.

      Ám gyorsan össze kellett szednem magam, mert Vandra Attila Olvass meszét c. írása következett, ami Gizike akadályoztatása miatt az én tisztem volt felolvasni.

      Drága Attila, ha nem izzadtam volna is, néhány szép körmondatával, meg az ilyen beleszőtt kifejezéseivel, mint „promiszkuitással” meg „brainstormingja” stb. jól feladta a leckét!

      DE igyekeztem legényesen helyt állni!

      Majd Horváth István következett, Bátai Tibor Pillantás a hídra c. gyönyörű versével.

      Közben megérkeztek Ilcsike, Hajni Sanyi, és valahogyan visszarendeződött a sorrend.

      Szerintem Ilcsike még ki sem fújta magát, alig, hogy helyet foglalt, máris a közönség elé szólította a műsort kezében tartó főszerkesztőnk.

      Marti Anna Noktürn -je nyitotta azt a sorozatot, amit Ilcsike vállalt magára az est folyamán.

      Böröczki Mihály versét igazán élveztük Horváth István előadásában.

      Majd Pék öcsi története elevenedett fel előttünk Ilcsi felolvasása révén.

      Bereczki Gizike gyönyörű múltidéző prózáját és Dudás Sanyi Tengeröltő című versét Fehér Julianna olvasta fel nagy átéléssel. Julika nemrég költözött a toronyba, és nagyon kellemes meglepetés volt őt megismerni. Igen jó előadó, nagyon szimpatikus ember.

      Nagy Horváth Ilona Sötét c. versét a szerző adta át a közönségnek, akkor már kissé megnyugodva az út megpróbáltatásai után.

      Serfőző Attila a Hold c. verse az ő előadásában csillogott, és rábólintottunk mindannyian, hogy „van és mindig volt – szerelem”.

      Péter Erika a vershez illőn, szinte kitáncolt a közönség elé, és remekül elcsujogatta nekünk Thököly Vajk Menyecskézőjét. Jó hangulat kerekedett!

      Kovács Ilon nagy levegőt vett, és bátran, remekül felolvasta a Gatyamadzag c. jó hangulatú írását.

      (meg kell valljam, én jobban izgultam, mint ő, hogyan sikerül)

      Ilon állta a sarat, most már egy előadóval többre számíthat a torony népe, ha szükséges.

      Boér Péter Rút kiskacsájának drámai történetét Péter Erika olvasta fel, nagyon élvezetesen.

      Ekkorra már kissé elhúzódott a nap az ablakból és kevésbé izzadva, annál nagyobb élvezettel olvastam fel Nagyajtai Kovács Zsolt Az önkéntes gyógyító c. remek írását, amit Rózsa Ibolyától örököltem, ha jól tudom.

      Drága Ibolya, igazán sajnálom, ami veled történt, de meg kell mondjam, én ennek a nyertese vagyok, elirigyeltem volna tőled, ha te olvasod fel! (mosoly)

      No, hogy a te írásod, a Tökéletes fakés is jól megnevettette a közönséget Ilcsi előadásában, az biztos!

      Péter Erika még két művet adott át, a Sonkoly Éva írását, és Pásztor Piroska versét.

      Majd egy kis színházi előadásnak lehettünk részesei, Szilágy Hajni, Tarány Sanyi és Ilcsi keltette életre a Rómaó és Júlia történetét, igaz a megszokottól kicsit másképp, S Szabó István írása alapján.

      Dőltünk a nevetéstől, le a kalappal az írás és előadói előtt is.

      Horváth István, mint egyszem férfi, aki több felolvasást is vállalt még kétszer jött a közönség elé. Először Csillag Endre A vers halála, majd saját versét, az Örökség címűt adta elő, meg kell mondjam, elérzékenyedtem rajta.

      Még jó, hogy előtte nevettettem ki magamat-magunkat a Zemberemmel a Hurrá! Nyaralunk! című széles jókedvemben íródott prózámmal.

      Mert István verse után Szilágyi Hajni verse is nagyon a szívembe facsart, és könnyre fakasztott.

      Az est méltó befejezéseként Bányai Tamás írását Samuné Bogyó Hajnalka elbűvölően adta elő.

      Hát ez volt! Izzadtunk és borzongtunk, sírtunk és nevettünk az előadások alatt.

      Egy biztos, mindannyian nagyon jól szórakoztunk!

      Az már csak ráadás, hogy a sok izgalom és feszültség után egy jóízű vacsora és egy jóízű beszélgetés következett. Aki akarta, megkóstolhatta Kiss Laci pálinkáját, és módjával a borocskákat is.

      S hogy teljes legyen a nap, megérkezett a vihar, mire indultunk a szálláshelyeinkre.

      Óriási erővel rángatta le, vagy föl a lányokon a szoknyát, cibálta a táskákat! Mi több, a Könyvtár közvetlen közelében a villany is megszűnt, és szabályosan páni félelem vett rajtunk erőt, mert nem láttuk, nem tudtuk, árokba vagy járdaszigetre lépünk-e a kis fellépő topánkákban. Egymástól elszakadva botorkáltunk a teljes sötétségben, csak az egymást kereső „hol vagy” felkiáltások harsogták, vagy csak szerették volna túlharsogni a viharos szelet.

      Végül is nem tört csontunk, és a már sima járdán, dacolva az ellenszéllel hazavánszorogtunk. Tépett szárnyacskáinkat alig tudtuk kisimogatni hazaérve!

      Még egy kicsit beszélgettünk, koccintottunk az otthonról hozott vörösborral az est sikerére, és nagyon-nagyon fáradtan mindannyian elszenderedtünk, bízva abban, hogy a többieket sem sodorta a Balatonig a szélvihar.

      Másnap reggel, kipihenve érzékeny búcsút vettünk Erikáéktól, és egy már járt úton vitt minket Annakata haza.

 

 

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!

Szerző Fitó Ica 190 írás
Vidéki kisvárosban élek. Aktív éveimben pedagógusként, ma már nyugdíjban. Írogatok ezt-azt, s szívesen olvasom mások írásait. http://csendhangok.blogspot.com/search/label/Bemutatkozom