Boér Péter Pál : Kitavaszodott

 

 

 

A hajnal sem hasadt még meg csak a feje a fájdalomtól. Ébresztőórája négy órakor, mikor az emberek nagy többsége a másik oldalára fordul, megszólalt olyan hangerővel, mintha az agyát akarná kirepíteni. Fegyelmezett, talán túlontúl szorgalmas emberkeként, meg sem próbált ellenkezni az óra brutalitásával. Kikászálódott az ágyból, megmosakodott, megfésülte a haját, felöltözött, reggelit készített, összeszedte a holmiját, és elindult dolgozni a város lehető legtávolabbi részén levő munkahelyére. Az olajos buszok sofőrjei egytől-egyig ismerték a bájos kis hamupipőkét. Valahányszor egy surmó, tuskó módra „udvarolni” próbált, ez bizony néha megtörtént, védelmére keltek a vele kikezdeni próbáló, nem feltétlenül úri módon viselkedő suhancokkal szemben.

   Jó esetben is másfél órára volt szüksége, a nem túl kicsi, de azért nem is akkora nagy városban, hogy célba érjen. Mindent kihasznált a pihenésre, fiatalon jól bírta. Ha sokat kellett várnia a buszra, bóbiskolt egyet lábon állva. Az állomásnál leszállt, átcihelődött, az addigra már zsúfolásig telt villamosra. Jó negyedóra várakozás után, ismét egy buszmegállóban kényszerült rostokolni. És ez így ment nap, mint nap. Valószínűleg, a munkahelyén a legserényebb volt abban a normarendszerben. Egy nem kimondottan könnyű, fizikailag nem oly nehéz, ám egyhangúságával idegtépő szalagmunkát végzett. Rendes körülmények között, három szabad órája maradt műszak végétől iskolakezdésig. Ilyen rossz közlekedési viszonyok mellett, értelmetlennek látta a törtetést, mert ebédelésre sem lett volna ideje az órák kezdetéig. Valamelyik központi étkezdében evett valamit, aztán beült a terembe, lehajtotta fejét a padra, ott bóbiskolt néha egy-két órát. Az osztály szertefaragott, összevésett, ósdi padokkal volt tele, ablakait kötszerből hevenyészett függönyszerűséggel díszítették, a nyomasztó kopárság  csökkentésére. Egyszer az osztályfőnöke rányitott, nem sejtve, hogy bárki is tartózkodik a kongó helyiségben. Ő felrebbent, az olyan pár perces álmok egyikéből, amit összelopkodott a nap üres ideiből.

  – Maga mit keres itt, bogaram?

  – Várom az óra kezdését, tanár elvtárs.

  – Ilyenkor? Hiszen még csak három óra van.

  – Ilyenkor, tanár elvtárs, de ha lehet, ne bogárkámozzon!

  – De felvágták a csípős nyelvedet!

  – Tegezni sem szokott máskor, sem engem, sem mást.

  – Ejnye-bejnye, cicabogár. Na, pihenjen tovább, aztán majd osztályfőnöki órán tárgyalunk.

  – Miről? Arról, hogy vérig sértettem az osztályfőnök elvtársat? – kunkorodott mosolyra arca.

  – Arról vagy másról, majd meglátjuk, pihenjen tovább!

  – Javaslatom az osztályfőnöki órára, hogy a tanár elvtárs ne kópésodjon a diáklányaival! – mosolydult az ajtót éppen becsukó osztályfőnök után, aki mint egy rossz gyerekre, felemelte az ujját és nonot intett neki.

  Órák után végigvánszorgott a korzón, rabszolgához hasonló gépies, szabadidő nélküli élete a villamoson, majd a buszon rázkódott tovább. A vacsorázás és egyéb teendők elvégzése az éjfélt súrolta. Megint egy fél éjszakányi alvásba zuhant, hogy másnap kezdhesse elölről. Május elseje  jött, a cégnél a nagyokosok úgy döntöttek, munkával “ünnepeltetik” a mindig vidám és tettre kész munkásosztályt. Inez nem túlságosan örült, de megszokta, hogy a feje felett döntenek. Úgy viselte, mint mikor az osztályfőnöki órán, a kissé romantikus, amolyan művészlélek tanár, talán ötpercnyi semmibenézés után, odafordult és megkérdezte:

  -Mondják, maguknak sosem jutott eszükbe, milyen szép lenne az Astoria tetején egy tevekaraván?

A kicsit túlkoros nebulók – mind munka után voltak – hahotáztak, de nem a művészlélek frappánsságán, hanem tanáruk hülyeségén. Az sokra vitte később, de ahogy a művészlelkek általában, ő is rövid életet élt.

Inez ismét végigballagott a megszokott úton, és először érezte, hogy ki kell lépnie a mások által beszabályozott, élhetetlen korlátok közül. Szülei valamin összekaptak, a mama este Inez szobájában tért nyugovóra.

   Hogy kinek volt utoljára a kezében az óra, örök titok marad, de a szokásos, éjfél körüli takarodót követő első álmából sikította ki a lányt kegyetlen csörgésével. Az általánosnál, sokkal fáradtabban, gémberedett tagokkal felöltözött és nagy nehezen elindult. Nem értette, miért nem jön busz, és miért nincs senki a megállóban. Nem volt ellenkező típus, lesétált egy másik megállóig, ahonnan körülményesebben, már csak késve érkezhetett, de megtette a magáét. Álltában többször elaludt. Az órájára tekintett, és villámként cikázott át rajta a felismerés… Még nem volt biztos benne, az első köztelefonnál hívta a pontos időt, az robothangon közölte vele, hogy 2 óra, 11 perc, 10 másodperc van. Nem volt ereje táskáját földhöz vágni, félni sem, hogy egyedül van az éjszakában. Hazavánszorgott és lefeküdt. A kegyetlen, alig másfél órai alvás után, ismét tette a dolgát. Ekkor lázadt fel Inez! Nem szólt senkinek semmit, elindult mint máskor, összesen kétórai alvással robotolni…

Mindenki elhitte, csak ő tudta, hogy esze ágában sincs bemenni. Aznap semmiképp! Ki kell aludnia magát és különben is fütyül az egészre, a túlszabályozott, képtelen, fiatalságát szétfarigcsáló, beprogramozott életre. “Szabadnapot veszek ki és punktum.” Azután már nem sietett… Nagyon nagyot nézett a nagynénje a hajnali látogatáson.

  – Hát te mit keresel itt ilyen korán, lányom?

  – Bocsánatát kérem, Margit néni, elnéztem az órát, azt hittem, munkába kell mennem. Csak erre jövet fogtam fel, hogy ünnep van. Ha megengedik, ledőlök, aludjanak maguk is még egyet.

  – Persze, gyere be! Nagyon fog örülni Ibolya és Laci.

Kilenckor ébredt a konyhai pamlagon, olyan pihenten, mint egy nagy beteg gyógyulás után. Az unokatestvérek sem tüsténkedtek a felkeléssel, mikor Ibolya meglátta, sikított örömében. A fiatalabb, még kamasz korú Lackó, ugrándozott, mint egy óvodás. Reggeli után, ünnepi jelleggel, mint azelőtt soha, átszórakozta a napot. Nem csinált semmi különöset. Felmentek a Gombához, a hajdani Kálvária-domb tetejére, egy üdítő elfogyasztására. Onnan leballagtak a Körös parthoz a Szilvásig, napozott, kikapcsolódott.

Délutánját sem az osztályban bóbiskolva, osztálytársak között, kicsit felhőkben lebegő tanárukkal töltötte, kemény munka után, hanem ismét aludt egyet. Nem is emlékezett, mikor érezte ilyen kipihentnek magát. A kisokos Lackó, bár még alig pelyhedzett a takonyfogója, és Ibolya is, diszkóba invitálták. Nem volt ez neki teljesen idegen környezet, de csak ritkán került hasonló, időmilliomosi helyzetbe.

   Aznap, nagyon-nagyon hosszú idő után, először volt lehetősége, olyan hétköznapi dolgokra igazán rácsodálkozni, mint a folyó menti fák, a Körös sodra, a liget padjai, a május szépsége, ami olyan természetes kellene legyen egy tizennyolc éves lánynak. Kinyílt, mint bimbóból a virág, és énje egész nap dalt sugárzott, énekelt a lelke. Olyan öröm töltötte el a szívét, mint mikor más, elkényeztetett tizennyolc éves fiatalt, a szülők egy jó minőségű kocsival lepnek meg.

Elméletileg munkába indult, bár sohasem cifrázta túl, de oda sem öltözött igénytelenül, öltözéke megfelelt az esti szórakozásra. Nappal volt még a délután második fele, és Inez nem is tudta, hogy épp elindult megismerkedni élete párjával.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/