Született ebben az önkényben
valami megkapóan zöngétlen,
egy borzongató, mégis szép hang,
hogy magadnak és magadért vagy.
Újra fel- és elosztás van,
ahol a kortárs nem sorstársam,
csak a ki nem mondott szavakban
lehet közös sziget – lakatlan.
Ahogy körmömr?l a kort vágom,
múlik unottan az osztályom;
a számlaösszesít? serceg,
mint óralapon másodpercek.
A megcsaltak közös szobája
egy háromszor szürke kokárda:
Szürke falban szürke ablak-
szürke rács, hogy bennmaradjak.
Legutóbbi módosítás: 2011.08.29. @ 16:41 :: Dezső Márton