a mozdulatlanságtól
kiéhezett helyzetek
falnak támasztják
kába tudatuk
megt?rik imámat
fejük felett
de csak mert
rángást imitál
görcsbe fogott
karizmuk
földrengésszer? moraj
hozza a rég áhított
váratlant
de az asztalomon álló
üvegpohár elnyeli
-utórezgésként-
a maga nevében
páratlan
keser?t
s benne egy életet
mit az oldalára
pecsételt rúzsnyom
eddig hevített
s mert kövér cseppekben
kúszott átlátszó falán
az örökké gondolat
amit meghagytam t?led
magamnak
pedig csak
fanyar íz? kesergés
ami egyébként
szájhúzósan ?szinte
csitítom kitörni kész szavaim
papírlappá s?rítve
hallgatom inkább
a távlatok csendjét
míg megszédülve
kuszán ágyazott
létem peremére
nem ülök
láblógatásom fojtom
a meglett semmibe
és halkan újra dúdolom
el?ször elhintett fohászom
fogaim közt préselem
…
ne maradj
mozdulatlanságom
