Kavyamitra Maróti György : Holdsarló és Tarcal 1.

1526. szeptember ötödikén Paragli Ibrahim janicsárokból, szpáhikból összeállított portyázó csapata Misleny falucska mellett egy kis, nem túl gazdag udvarház felé közeledett.
A mohácsi csatát követ?en Szulejmán egyszer?en nem akarta elhinni, hogy mindössze másfél órán át volt képes Lajos király serege ellenállni az ütközetben, hadicselre gyanakodott.
Így hát – miközben katonái a csatatéren hever? magyarokat, meg a környékbéli kis falvakat fosztogatták – a szultán két portyázó alakulatot küldött ki, miel?tt a Duna nyugati partján húzódó hadiösvényen Buda felé vonult volna.
Elindult hát délkeleti irányban felderíteni a helyzetet Bali bég, aki – nándorfehérvári pasa lévén – er?s helyismerettel rendelkezett arrafelé.
Délnyugatnak, amerr?l különösen Frangepán Kristóf mozgásban lév? csapataitól lehetett tartani, Paragli Ibrahimot küldte Szulejmán.
Ez az alakulat érkezett Misleny határában az udvarház közelébe.
A „kastélyt” majorsági földek vették körül leszámítva a dél fel?l részt, ahol egy csalitos, fenyéres kis pagony terült el jelentéktelen gyümölcsfákkal, de inkább akácokkal. A kés?nyári melegben már sárguló levelek hulltak a földre, és távolabb a sz?l?t?kéken is érett a termés.
Az udvarházat a Barsa nemzetségbéli Kádán lakta néhány szolgával és két hat éves fiacskájával, az ikrekkel: Mike és Tarcal nevezet?ekkel.
Nem sokkal azután, hogy  a fiúk anno 1520-ban megszülettek anyjuk meghalt; Kádán akkor elhúzódott addigi tivornyás-vadászgatós életmódjától, és minden idejét az ikreknek szentelte.
Amikor feleségét temette, Kádán el?vett két aranydénárt; egyiket felesége koporsójába tette, a másikat kettétörte, egyenként láncra f?zte, és afféle véd?talizmán gyanánt a két fiú nyakára f?zte.

A kószáló, felederít? seregrész nem sokkal alkonyattájt el?tt ért az allódiumhoz; már alant szállt a nap, mint fáradt madár, amikor nekiláttak az udvarház földúlásának, kirablásának.
Barsa Kádán maroknyi szolgájával h?siesen próbált védekezni, mindhiába. Szolgái sorban buktak az udvar véres porába, már lángolt néhány gazdasági épület zsindelye, már köt?féken vezették a törökök a lovakat, egyéb jószágokat.
Mid?n Kádán átlátta, hogy mindhiába az oroszlánharc, odakiáltott a fiainak: „Fussatok! Futás! A pagony felé…! Meneküljetek!”
És a fiúk futni kezdtek; hiába azonban, hogy ikrek voltak, nem egyforma testi képesség?ek. Tarcal gyors volt, mint a csík, Mike lassúbb, így hát egy szpáhi megragadta, lovára emelte a fiúcskát, hiába harapott, karmolt az.
? még látta, amint apjuk elesett és holtan hanyatlott az udvar porába…

Az oszmán – török hader? legfontosabb és katonailag legüt?képesebb részét a reguláris, a szultánnak engedelmes portai seregnek nevezett kapi-kuluk adták. A portaszolgáknak az a része, amely a padisah és a legf?bb állami vezet?k közvetlen oltalmazására rendelt az enderun néven ismert bels? szolgálat adta, míg a katonai és félkatonai apparátust birunnak, küls? szolgálatnak nevezték.
Már Mohács el?tt jó száz évvel azonban az addig dics?ségesen harcoló katonák sorozásakor egyre több visszaélésre derült fény, mi több: a dezertálás sem volt ritka. A megoldást Kara Rusztem vezír ötlete jelentette, miszerint válasszanak ki a hitetlenek gyermekeib?l ezret és százezreket, és neveljék ?ket a hit terjesztésére katonáknak.
És megindult a devsirme, a keresztény gyermekek begy?jtése és kiképzése.
Mondják, ruházatukat csodatev?, illetve h?s személyek ruhadarabjaiból állították össze, és mivel újonnan felállított seregtestr?l volt szó, elnevezték ?ket jeni cserinek, új seregnek.
A devsirme során összegy?jtött gyermekekr?l részletes személyleírást készítettek, majd kétszáz f?s csoportokba osztották ?ket, és elindították ?ket Isztambul felé. Ott a személyleírást és nevet tartalmazó defter alapján ellen?rizték, körülmetélték majd hitük megtagadására kényszerítették, és képességeik szerint három csoportba osztották ?ket: a szépeket és formásakat a szultáni palotához, vagy magasrangú török urak szolgálatára rendelték,az er?seket a palotakerthez irányították . Az átlagos képesség? gyermekeket Rumélia és Anatólia  kiképz?táboraiba vitték. A „kiképzés” célja az volt, hogy igazhit?, gyökértelen harcosokat neveljenek a hadsereg számára, akik csak a padisahtól függenek.

Be hosszú, be keserves volt az út Sztambulig! És múlt közben hosszú, nyájas ?sz, farkasokat ordíttató tél; mire a Boszporuszhoz ért a menet már tavaszodott arrafelé. Pedig a devsirme során összeszedett magyar fiúkat még szeptemberben útnak indították egy kisebb csapategységgel, nem kellett Budára fölmenniük Szulejmánnal, aki csak valamikor decemberben húzódott vissza f?hadaival Sztambul felé.
Mivel Mike angyalarcú és jókiállású fiúcska volt, egyel?re a f?városban maradt, és egy janicsár aga szolgálatába került, ki nagy úr volt, önálló dívánnal rendelkezett, azon felül helyet kapott a nagyvezír dívánjában is.
Itt maradt Mike kilenc éven át, itt kezd?dött – és tulajdonképpen itt is fejez?dött be – átnevelése muszlim janicsárrá.
Ha magyarul szólalt meg, pálcát kapott; ha nem ette meg a török ételeket, pálcát kapott; ha nem Allah – dics?ség néki minden id?kben – nevét vette a szájára, pálcát kapott. Itt nyert igen hamar új, török nevet, és lett bel?le Hilal Yeniay, azaz holdsarló, utalva evvel a török félholdra is, meg arcának ezüstös sugárzására is.
Még amikor a következ? nagy török hadjáratra 1532-ben sor került, Mike akkor sem került kiképz?táborba, ám amikor a szultánt a keleten zajló események, a nagy keleti háború foglalta le, egyre több katonára lett szüksége: ekkor aztán Hilal Yeniayt is elvitték Kusadasiba, ebbe a szép tengerparti városkába, ahol a janicsárképz? tábor állt.

Tarcal vagy két napig nem mert el?jönni az akácos, bokros, fenyéres pagonyból, ám az éhség mégis csak el?csalta: jólelk? parasztok vették gondjaikba, és nevelték tizenöt éves koráig; akkor aztán Frangepán Kristófhoz vitték a fiút, ? pedig úgy döntött, hogy végvári katonát faragjanak bel?le.
Így került Tarcal el?bb Dobó István majd Losonczy István temesi ispán és f?kapitány keze alá vitéztanoncnak.

– folytatódik –

Legutóbb szerkesztette - Kavyamitra Maróti György
Szerző Kavyamitra Maróti György 400 Írás
1951-ben Boldog Sarlósasszony napján születtem. A keresztségben kapott nevemen kívül még az ÃÂrja Majtreja Mandala buddhista rendben kapott nevemet használom előtagként, melynek jelentése: a Költészet Barátja. Voltam segédmunkás, szerszámkészítő szakmunkás, tanár. Jelenleg semmi vagyok: sok-sok érműtétem után leszázalékoltak, igazi semmit-tevő lettem. Ezért írok. Hej,ha csak még egyszer tanterembe léphetnék... Dehogy írnék én ilyen-olyan írásokat: elmondanám a teremben, és az jó lenne. Lettem hát (a drága Arannyal ellentétben) énektanárból éneklő. Elvált vagyok, két nagy gyermek apja, és nagyapja egy gyönyörűségnek, Kamillának, Millának.