Nap: 2007.11.10.

megdicsérem magam: ez most n?ies volt és finom. arcom kezedbe simítom, és bár nem tör?dök már szépnek lenni többet, meg-megreszketi kezem a helyzet oldódása-feszülése.   a füstíz? leveg?ben egy lepukkant kiskocsmában lehetetlen magányunkban, modern parttalanságunkban – vagy épp parttalan modernségünkben [… Tovább]

Andinak     1. Tudom, hogy ma is hegyeket cipeltél, nehéz és göröngyös, ?si hegyeket.Majd elfogynak – van, aki így hiteget,de több van, mint amennyit elvihetnél.   Neked mindegy, nyár van, ?sz, tavasz, vagy tél:Jöjjenek a hosszú kilométerek! S hordod [… Tovább]

Testedben fogant gondolat voltam, szívedben lüktető apró fény, részedként lebegtem végtelen. Szétszakítva a fátyolburkot, lettem veled az egész rész. Arcom, szavak, hangok érintették, elengedtél… Hogy áldás voltam, vagy könnyeidbe zárt alázat? nem tudhatom… Hisz’ álmaim soha nem ringattad, csak az [… Tovább]

Október felvonultatta vörhenyes színeinek ezer változatát. November a lustán rövidül? nappalokat kínálta. Mikor a fonnyadó karöltve-köteléket kivégezted, már vékonyszálú, hideg es? permetezett. A valóság elutasított tartományába ?ztél, de hiába tagadtál, tagadásod nem tett semmissé. Nem éreztük a kiáradó meleget, a [… Tovább]

Ez itt egy tudathasadásos elmebaj!Na nehogy azt hidd, régóta nem zavar;néha férfi, néha n?, néha én vagy ?…(csak, mikor álmodok, akkor jön el?) Közel, és távol van most a pestis,megszokjuk a zsinór végén ezt is,de kell most, hogy szemen-szedve nektek [… Tovább]

…ne ébressz fel… Megcsókoltad holt-fehér arcom, lehúnytam két szemem, hogy azt gondold már alszom…- ujjaid átfutottak testemen, nem éreztem már semmit,   "csak a lelkem sírt csendesen…"    

Az ember olykor kimond olyat is, amit visszaszívna, ha lehetne. Mert a beszéd eredend?en inkább a barátság, mintsem a marakodás eszköze. Csakhogy kés?bb eltévedt a végtelenben. Kínlódom torokba fulladt szavakkal, görcsös a nyelv és bent marasztal érdes bet?kb?l sz?tt mondatot, [… Tovább]