Serfőző Attila : kiállítás+könyvbemutató

Elolvasta: 29
Nyomtatás

 

Egyik reggel, ahogy a munkahelye felé igyekezett, új hirdetésre lett figyelmes – kutyakiállítást hirdettek hétvégére. „A lovas pályán Országos Munkakutya kiállítás és bemutató” – írta a plakát öles betűkkel.

Jelentős esemény egy ilyen izgalmas kiállítás, bemutató. Lesz ott alap kiképző, engedelmességi, meg őrző-védő munka, nyomkövetés, agár verseny és tréfás trükkök. A lovas pálya mellett állítottak fel ideiglenes barakkokat a messzebbről érkezettek elszállásolására. Nagy csalitos hely is terült el a közelben, ahol lehetett sétáltatni a négylábú szereplőket. Kíváncsiak serege, gyerek, felnőtt naponta kijött megcsodálni az állatokat és beszélgetni a gazdáikkal.

Árus arra gondolt, hogy kimegy délután megnézni a kutyákat és a gazdáikat. Abban reménykedett, be nem vallottan, hogy hátha összetalálkozik Valival, a kedves útitársával, akivel együtt bámulták a hegyek reggeli csodáit. Nem Felícia ellenében, de a szíve vágyott egy kis hazai szóra, ízre. Ez a közömbös város, tülekedő, üres tekintetű embereivel taszította. Még a lánnyal töltött kellemes órák sem hozták közelebb ezt a világot. Most arra gondolt, hátha ez a nagyszabású rendezvény idecsábítja Valit is. Esetleg szerepelteti valamelyik kutyáját. A dobermannok híres-hírhedt őrző-védők. Mikor támad, olyan, mint a kilőtt nyíl – gyors és pontos. „Meg kellene néznem a bemutatót” – gondolta bizonytalanul.

– Nedelkó barátom! – kezdte a szokott helyükön, a kis kávéházban – Érdekelnek téged a kutyák?
– Nem. De miért?
– Engem, igen! Vasárnap országos kiállítás és bemutató lesz, de a részvevők nagy része már itt van a városban, és a lovas pálya melletti réten sétálgatnak, levegőznek, szokják a klímát. Menjünk ki, nézzük meg mi is őket.
– Na, ne!
– A villamos kivisz egészen addig. Ne kéresd magad!

Minden kezdeti ellenkezése ellenére Nedelkó élvezte a kiruccanást. Már az úton arrafelé is szokatlanul beszédes lett. Ugyan mindig is nagy fecsegő volt, de most még önmagán is túltett. Kint aztán egészen lázba jött, amikor meglátta az agarakat.
– Nézd, micsoda elegáns, arisztokratikus állatok! – lelkendezett.
– És milyen gyorsan futnak – tette hozzá Árus, de közben nem az agarakra figyelt, hanem a többi kutyát sétáltatót pásztázta.

Hiába, mert akit öntudatlanul is keresett, nincs kint a csalitoson. Szóba elegyedett néhány kutya sétáltatóval, persze mind dobermannosokkal. Voltak közöttük olyanok is, akik keletről jöttek, Árus szülőföldjéről. Beszédjükről ismerték fel egymást. Érdeklődött a többi otthoni kennelről, de az említettek között nem volt ott a Valié. Lehet nincs is neki, csak a beszélgetés kedvéért találta ki az egész kutyás dolgot… Árus elmélázott ezen a gondolaton, de egy csöppet sem volt ínyére. Lehet, hogy nem rég indította be, és még nem ismerik kutyás körökben. Próbálta magában menteni.

Nedelkó lelkesen sietett hozzá, s a kezeiben lebegtetve valamilyen papírokat.
– Ezek az agarasok nagyon kedves emberek! –lelkendezett – Tudtad, hogy az oroszoknak is vannak fajkutyáik, sőt még agaruk is?
– Képzeld!
– Az agarat úgy nevezik, hogy bálsoj, vagy bárzoj.
– Bárzoj, igen. Az orosz cárok száz számra tartották, és ritkán adták ajándékba más koronás főknek.
– Miért kell mindjárt lelőni a megjegyzésemet?
– Bocs! Mi az ott a kezedben?
– Két jegy a holnapi agárversenyre, meg persze az egész kiállításra is. Látták, milyen odaadóan hallgatom a kutyáikról szóló dicshimnuszokat, meghívtak a holnapi versenyre, de mondtam nem vagyok egyedül, erre két ingyen jegyet adtak. Milyen gyönyörű állatok! Sohasem láttam még ekkora kutyákat, nagyok és mégis elegánsak!

Így került sor másnap a rendezvény meglátogatására. Ketten mentek el Nedelkóval, ugyanis Felícia nem akart velük tartani, mondván, hogy nem szereti a kutyákat, mert büdösek és hangosak, meg különben is fél tőlük. Nedelkó természetesen az agárverseny színhelyét kereste fel, Árus pedig elindult kószálni. Először a fajták szerinti kiállítást kereste fel, és természetesen a dobermannosokat. Kedvetlenül nézelődött, nem kedvelte ezt a formai tökélyre törekvő tenyésztői munkát. A kutyának legyenek meg a fajta jellegei, de legyen meg a karaktere, testi-lelki egészsége! Ott is hagyta a fajta bemutatókat, inkább átsétált a munkakutyákhoz. Megnézte, hogyan dolgoznak az őrző-védők, a nyomkeresők. Bámulatos, hogy mire képesek ezek a jól idomított állatok! Körbe járta a helyet, azt kereste, hogy még hol szerepelnek dobermannok. Az ügyességi (agility) pályán látta meg őket – Valit és egy szép barna színváltozatú dobermann szukát. Éppen „fellépésükre” vártak. A pálya elején, a start vonalnál álltak, illetve csak a gazdi állt, mert a kutya fegyelmezetten a bal lába mellett ült, és figyelmesen várt a parancsszóra. Nem akart Árus közelebb menni, ne zavarja meg őket, inkább félre húzódott, ahonnan ő jól láthatott, de őt nem. Innen figyelte izgatottan, hogyan teljesítenek. Így többes számban, hiszen közös munka, gazdi és kutyája közösen oldják meg a pálya feladatait. Az ismeretlen terepen a kutya csak a gazdája hozzáértő irányítása mellett tud minden akadályt hibamentesen teljesíteni. Ezért is húzódott Árus félre, ne vonja el Vali figyelmét.

A bíró intett, és ők összeszokott mozdulatokkal, nyugodt tempóval végig haladtak a pályán – nem siettek, hiszen a pontosság fontosabb ezen a versenyen, mint az idő, bár az sem elhanyagolandó, éppen ezért élénk léptekkel igyekeztek egyik akadálytól a másikig. Elsőnek a beállított lécet szép ívben ugrotta át a dobermann, utána következett a karika, vizes árok, palló, palánk, hinta, kúszás, meg a többi.

A „produkció” végén megálltak a bíró asztala előtt, és kedves gesztussal köszöntötték – Vali meghajolt és a dobermann egyet vakkantott, s mentek is tovább, kifele a versenypályáról. Árus önkéntelenül brávót kiáltott, és összecsapta a tenyerét. Átvették mások is a tapsot.
– Köszönöm! – húzta meg enyhén a pórázt a lány, s a kutya engedelmesen vakkantott.
Szétnézve a „publikum” sorain, megpillantotta Árust.
– Na, nézd csak, az útitárs! Micsoda meglepetés!
– Tegyük nyugodtan idéző jelbe a meglepetést! Nagyon reméltem, hogy itt lesz. Mikor megláttam a plakátokat, eszembe jutott az út, a beszélgetésünk a kutyákról, s a hegyek mögül kibukkanó nap, a hazai táj.
– Honvágy?
– Mondhatnám, úgy is…

Délután a szokott helyükön ültek a kis kávéházban. Nedelkó felhevülten magyarázott az agarakról, Árus ellenben alig szólalt meg.
– Akkor hazamész? – váltott témát Nedelkó.
– Megyek – jött meg Árus hangja. – Mondhatnám úgy is, hogy hív a szülőföld. Tudod, én itt jól megvoltam. Jó munka, elismertség, csínos barátnő. És mégis, lezártam minden itteni ügyemet, felszámoltam az érdekeltségeimet, és holnap este indulok. Szívesen vezetek éjszaka.  Megvettem Felíciának a búcsúajándékot, egy arany karláncot.
– Értelek!
– Remélem, az kicsit megvigasztalja. Neked is vettem. Ezt a bicskát, mert tudom, szeretsz faragni.
– Köszönöm!
Árus hirtelen elcsendesedett, s csak nézte a semmit.
– Mi történt? – lepődött meg Nedelkó.
– Mi … hogy? Nem kérdezte meg a snauzer nevét! … Még csak meg sem kérdezte …

 

 

 

Elolvasta: 2 585
Nyomtatás

 

 

Kassák Lajos: anyám idegen földre költözött

A város alszik. Anyácska átjött a tulsó partról,
hogy fölénk teritse fekete pamutkendőjét s most
ezen a mállott rongyon kandítanak át a csillagok.

Távoli órák kondulnak s félálomban már hallom is, amint az öregasszony
visszafelé csoszog a szélben, ősz fürtjeivel játszik a fuvallat. Szegényke!
Evezőit elhagyta valahol s örül a szivem, hogy látom,
mint Tolsztoj három szent aggastyánja, száraz lábbal vándorol át
a tó szinén, hogy csendes otthonába térjen ő is még hajnal előtt.
Igen, igen, ő a boldogtalanság lánya, a hervadt, szelid tekintetü hölgy,
aki nappal láthatatlan és éjjelente saját kezével gondozza népeit.
Az ő kegyelméből már nyugton pihen a város, de ti örök szerencsétlenek,
kik még nem oltottátok el lámpáitokat, keljetek fel ócska matracaitokról,
álljatok ki a kapuk elé és nyitott tenyérrel intsetek a távozó után,
csókkal bucsuzzatok a szegény öregasszonytól, aki nappal kitér az utatokból,
éjjelente betakar meleg nagykendőjével és látó két szemével
őrködik fölöttetek.

 

A gyász színe régebben a fehér, illetve a világos volt. A fekete gyász nyugatról és felsőbb osztályok közvetítésével terjedt el a parasztság között is. Fehérben gyászoló asszonyokat még egy fél évszázaddal ezelőtt az Ormánságban lehetett találni. A gyászolásra a magyar parasztság körében egységes időpontok, határok nem ismeretesek. Mindenesetre a halottról néhány évig neve napján és halálozása napján emlékeznek meg, de ilyenkor mulatozástól tartózkodnak. Később a család összes halottairól nagypénteken, amikor a sírokat rendbe teszik, míg halottak napjának estéjén virágot visznek a temetőbe, gyertyát gyújtanak nemcsak a katolikusok, hanem a protestánsok is. Ilyenkor a család tagjai, még a távolabb élők is lehetőleg hazajönnek, hogy az élők a halottakkal találkozzanak. A halottak napjának megtartása napjainkban nemcsak falvakban, hanem a városokon is általános, és egyházi jellegét már részben elvesztette.

Balassa Iván – Ortutay Gyula
Magyar néprajz

 

Radnóti Miklós:Temetőben

Illendőn gyászol e föld:
nem mutogatja gyászát,
nem száll bánat a rögre;
csak fényes héja ropog
szomorúbban az esti
kenyérnek s a tengerek
lassúdad reggeli tánca
lett nehezebb, de jól tudod,
ez sem örökre.

Halottaival úgy bánik e föld,
ahogyan kimenős matrózok
a kocsmák poharával,
ha felforr bennük a nyelt rum:
hosszan nézegetik,
aztán odacsapják!
Így bánik a testtel a föld is.

De elnyugszik a zajgás:
te tudod és tudom én,
mint van az!

Csöndes beszédben évek
és évszázak után is
élőkről szólnak először,
holtakról azután csak,
de róluk hosszasabban,
s a szavakon lassan
csörög az örök koszorúk levele
s ebből tenéked is jut,
ki földbeszállsz és néma
emlékedet óvja
majd az időtlen idő!

 

 

Bari Károly: Rekviem

Százholdas szívedben elfért a világ,
a napok lovai mégis tiportak rajtad,
héthatárba nyerítették bánatodat,
a szegénységet; tüskés ágai fölhasogatták
arcod, vérzett, lecsöppent a porba,
átszivárgott a gyökerek éjszakáján,
az idő csontja is véresen ropogott.
Emlékszem, amikor apád meghalt,
éppen meszeltél, s te meszes kézzel
fenyegetted az istent, aki az ég
szürke ajtaja mögé zárkózott átkaid elől.
Magadra maradtál. Szemeid vakablakán
belépő embersor rádröhögött, szoknyád
alá nyulkáltak; megkövült kínoddal
szédelegtél közöttük. Gyermekeid is
elvágytak mellőled; a kenyér,
amit a szívedből törtél, már keserű volt,
hiába muzsikáltál a csend piros-hegedűin,
nem aludtak el többet rajta, mindegyikkel
elfutottak a vonagló utak, még árnyék-foszlány
sem maradt belőlük, egy elszakadt cipőfűző,
agyonfogdosott fénykép, de még egy hajszál sem.
Magadra maradtál, anyám!
Most már csak azt várhatod, hogy a
por-koporsóban húsod falai szétomoljanak,
százholdas szívedben göröngyök táncoljanak,
és meszes ujjaid vas-dárdái az égre meredjenek.

 

Kántor Péter: S már hegedűszóra se

Egy ideig
akár a mannát az égből
várjuk az elveszetteket
a kedveseket, akik
kiszorultak időből-térből
csak emlékezetünkbe úsznak bele néha
mint sebzett bálnába rozsdás szigonyok
s sziszegünk tőlük –
egy ideig
visszavárjuk őket, akár a mannát az égből
mindegy, ki küldi, s mindegy, miért
aztán valamiért
elfelejtjük őket, mint a temetetteket
vastag bálnahúsunk beheged
s már hegedűszóra se térnek vissza
a kedvesek.

 

Mozart: Requiem
KW626 Weiner Philharmoniker Sir Georg Solti 1991

 

[A mű szoprán, alt, tenor és basszus szólistákra, valamint kórusra íródott egy kisebb klasszikus zenekar kíséretével. Mozart 1791. december 5-i halálakor csak a nyitótétel (Requiem aeternam) volt teljesen befejezve (bár újabban úgy tűnik, hogy a zenekari rész néhány ütemét is valaki más írta hozzá). Az ezt követő Kyrie (egy rendkívül bonyolult dupla fúga), és a Sequentia legnagyobb része (a Dies iraetől a Confutatisig) csak a vokális részekben és a continuóban (basszus orgona) volt kész, bár néhány helyen a leglényegesebb zenekari szólamok röviden jelölve voltak, mint például a hegedű szólam a Confutatisban, és a zenei hidak a Recordaréban. A Sequentia utolsó tételének, a Lacrimosának csupán az első nyolc üteme készült el. Az Offertorium ezt követő két tétele szintén csak részben készült el – a Domine Jesu az énekelt szólamaiban, valamint a continuoban, és a Hostias csupán a vokális részekben. Az 1960-as években találtak egy vázlatot az Amen fúgára, ami a Sequentiát zárta volna le a Lacrimosa után.
Mozartot névtelenül kérték fel (a különc Walsegg von Stuppach gróf küldöttei), hogy írjon egy requiemet, és megkapta a fizetése felét előlegként. Halála után özvegye, Constanze szorgalmazta a mű befejezését (talán hogy a fizetség másik felét is megkapja):

Valószínűleg Franz Jakob Freystädtler volt az, aki először próbálta kiegészíteni Mozart művét. Ő a Kyrie hangszerelésén dolgozott, de más tételekhez nem nyúlt.
Ezután Constanze Josef von Eyblert kérte meg, hogy fejezze be a munkát, aki a Dies irae tételtől egészen a Lacrimosáig dolgozott a Requiemen, amikor is úgy érezte, nem képes befejezni a munkát, és visszaadta a kéziratot Constanzénak.
A feladatot ekkor egy másik fiatal zeneszerzőre, Franz Xaver Süssmayerre bízta, aki Eybler és Freystädtler munkáját is felhasználta a mű befejezéséhez. Süssmayr megírta a saját hangszerelését a Kyrie tételtől kezdődően, befejezte a Lacrimosát, és írt néhány új tételt, ami a requiemekben szokott lenni: Sanctust, Benedictust, valamint Agnus Deit. Ezután hozzáadott egy utolsó részt, a Lux aeternát, ami a két Mozart által írt nyitó tétel átdolgozása. Süssmayer és Constanze szerint is ezt Mozart utasításainak megfelelően sikerült elkészítenie.

Elképzelhető, hogy más zeneszerzők is segítettek Süssmayernek, vagy hogy Mozart által készített vázlatokat talált a Requiem kottái között. Gyanítják, hogy az ekkor már idősödő zeneszerző, Maximilian Stadler fejezte be a Domine Jesu hangszerelését Süssmayernek. Néhány zenetudós úgy sejti, hogy az Agnus Deit Mozart utasításai, vagy vázlatai alapján írták, mivel hasonlít Mozart egy korábbi művéhez.
Az elkészült kéziratot végül elküldték Walsegg grófnak, Mozart hamisított aláírásával, 1792-re dátumozva.
Bár vitatott, hogy a mű mekkora hányada magáé Mozarté, a zene minősége minden aggodalmat eloszlat – főleg a bevezető 7 ütem, az erőtől duzzadó Dies irae, a Confutatis tiszta erő és magasztos harmónia közötti ragyogó ellentéte, vagy a Kyrie által keltett sebesség és csodálat érzésének vegyülése, nem is beszélve a lélegzetelállító Lacrimosa tételről, ami egyetlen nagy ívben fokozódik sóhajtásból üvöltéssé és vissza az Amenig

(org.wikipedia.hu)]

Ady Endre: A halál lovai

Holdvilágos, fehér uton,
Mikor az égi pásztorok
Kergetik felhő-nyájokat,
Patkótlanul felénk, felénk
Ügetnek a halál-lovak.

Nesztelen, gyilkos paripák
S árnyék-lovagok hátukon,
Bús, néma árnyék-lovagok.
A Hold is fél és elbuvik,
Ha jönnek a fehér uton.

Honnan jönnek, ki tudja azt?
Az egész világ szendereg:
Kengyelt oldnak, megállanak.
Mindig van szabad paripa
S mindig van gazdátlan nyereg.

S aki előtt megállanak,
Elsápad és nyeregbe száll
S fehér uton nyargal vele
Holdvilágos éjjeleken
Új utasokért a Halál.

 

Bella István: Mintha

Csak olyan lesz, apám, ha meghalok,
mintha bezárnál, s én, kamra-sötétben
pókhálós-fények, teknőc-limlomok
hallgatásában egy fénycsíkhoz lapulok,
s tudom, nem jössz többé soha értem…

És olyan lesz, fiam, ha meghalok,
mintha elbújnék, s te, folyamsötétben
iszamos fények, homályidomok
zúgásában kiáltgatsz, hol vagyok,
s nem érted, hogy én miért nem értem…

És olyan lesz, anyám, ha meghalok,
mintha visszafogadnál, s én, élő sötétben,
lélegző fények, homály-liliomok
világűrmélyén szívedhez lapulok,
s hallgatom visszhangját a földnek: éltem.

 

 

>>Nem lehet kétségünk, hogy a Mindenszentek és a halottak napja a druidák Samhain-jához köthetőek.
I. Gergely pápa i.sz. 601-ben úgy döntött, hogy a keresztény egyház hatáskörét szélesebb körökben is elterjeszti. A VII. században a Brit-szigeteket elárasztották misszióikkal, hogy az ott élő embereket megnyerjék a katolicizmus számára. Ebben az időben ezeken a területeken gyakorolták a druidizmust, de a kereszténységet is. Célkeresztjükben elsőként a hatalmas népességgel rendelkező kelta nép volt. I. Gergely pápa előrelátó pragmatizmussal gondoskodott arról, hogy ne törölje ki a keltákból azt, amihez olyan szorosan kötődtek. Millitust a fő angliai misszionáriust győzte meg arról, hogy kultuszaikat alakítsa át a katolikus egyház szertartásaihoz.

„És mivel szokásuk az, hogy [ünnepeiken] számos ökröt feláldoznak a démonoknak, azok helyébe legyenek más ünnepélyek téve, amivel felváltjuk [az eredetit], mint egy nap azoknak a szent mártíroknak dedikálva, akiknek a földi maradványai ott [azokban a templomokban] vannak elhelyezve. Az ilyen alkalmakon aztán az egykori pogány templomból keresztény szentéllyé alakult épület köré gyűlve faágakból hajlékot készíthetnek maguknak és tartsák meg az ünnepélyt nagy vigadalommal. (…) Ha az embereket hagyjuk, hogy élvezzék a világi örömöket, készebbé válnak arra, hogy kívánják a szellem örömeit is” (Idézet I. Gergely pápa Millitushoz intézett leveléből.)

Az a stratégiája mindig bevált a katolikus egyháznak, hogy meghagyták a pogányok hiedelmeit, szokásait egy keresztényiesített formában. Így az embereket meg tudták nyerni az egyház számára. A gond csak az, hogy idővel ezt a hagyományt szélesebb körökben is népszerűsítette az egyház, és így terjedt el világszerte.

Milyen következtetés vonható le mindebből? Talán ne emlékezzünk halottainkra? Az emlékezés helyes magatartás. De nem halottak napján. Az év többi napján.<<

(Márton István írásából)

 

József Attila: Ajtót nyitok

Ajtót nyitok. Meglódul lomhán
a főzelék fagyott szaga
és végigvicsorog a konyhán
a karmos tűzhely. A szoba

üres, senki. Tizenhat éve
ennek, mit sosem feledek.
Viaszkos vásznu konyhaszékre
ültem, nyafognék, nem lehet.

Értem, hogy anyám eltemették,
de nincs és nyugtalan vagyok,
ezt nem értem. Felnőtt lehetnék.
(A mosogatótál ragyog.)

Nem fáj, de meg sem érinthettem,
nem láttam holtában anyám,
nem is sirtam. És érthetetlen,
hogy mindig így lesz ezután.

 

 

Csorba Győző: November

Gyöngécske hajnali fagyok
edzik a lágy növényeket,
köd-tenger jég-tajtékain
a város háztetői.

A szürkeség társat keres,
belém igyekszik ömleni.
Ez is csak főpróbája még
a végső szürkeségnek.

Út nyílik a holtak felé,
fal nő az élők és közém.
A hang csönddé lesz, és a csönd
megszólal hallhatóan.

Fakó, göcsörtös ágakon
semmi fölösleg, semmi dísz.
A cifraság az életé,
ha maga szabja gátját.

Ó, mennyi ősz már, mennyi ősz,
hány lecke, hány okos tanács,
milyen makacs tapasztalat,
milyen makacs remények

 

Kántor Péter: Összeáll

Nem hittem volna, hogy majd ilyen messze elmész.
Maradt egy bádogdobozban egy régi zsebkés,
meg az órád, ami már nem jár, meg az a só-
nehéz, hűséges harapófogó,
meg a Cserépfalvi-féle Csendes Don. Ez elég.
Schubert Esz-dúr triója (D. 929) kurva szép!
Az andante con moto. Lateiner zongorázik,
Piatigorsky a csellós, Heifetz hegedül:
mint egy 1965-ben készített kád víz,
ami nem folyik el és ki se hűl.

 

Cseh Tamás: Az első fénykép

 

Mindenszentek és halottak napja

Mindenszentek

Derkovits Gyula: Régi temető

III. Gergely pápa a 8. században indította útjára mindenszentek ünnepét. A pápa kiállt azért, hogy a vértanúk mellett a kereszténység elismerése után szentté avatottakról is emlékezzenek meg, ezért 732-ben a Szent Péter-bazilika egyik mellékkápolnáját mindenszenteknek, vagyis az egyház szentjeinek ajánlotta. A történtekből kiolvasható, hogy a mindenszentek nem a vértanúk ünnepének új értelmezése, hanem attól teljesen független kezdeményezés.
Nem ismert, hogy a felszentelés az év melyik napján történt, a 8. századtól azonban november elsejét említik, mint az ünnep dátumát. Az sem ismert, hogy miért pont november elsejére esett a választás, talán valamelyik pogány rítus átvétele állhat a háttérben (kelta újév vagy hispán-gall ünnep).
Mindenszentek, akárcsak a minden vértanú ünnepe idővel vesztített jelentőségéből, a három ünnep közül a halottak napjának épült be egyedül a világi ünnepek közé.

E napon ma is szokás a sírok megtisztítása, feldíszítése és gyertyák gyújtása a halottak emlékezetére. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért sokfelé szokás, hogy számukra is megterítenek, kenyeret, sót, vizet tesznek az asztalra. A bukovinai magyarok sütnek, főznek és kiviszik az ennivalót a temetőbe, osztogatják. Gyertyát gyújtanak otthon, ahány halottja van a családnak, annyit. Az Ipoly menti falvakban, aki nem tud temetőbe menni, az otthon gyújt gyertyát mindenszentek napján. Régebben figyelték, kinek ég előbb a gyertyája, mert a hiedelem szerint az hal meg előbb a családban.

A szegedi tájon mindönszentök kalácsa, kóduskalács néven üres kalácsot sütöttek, amit a temető kapujában várakozó koldusoknak adtak, hogy ők is megemlékezzenek a család halottairól. Csallóközben is az ezen a napon sütött kalácsot osztották szét a temető kapujában álló és imádkozó koldusok között, nehogy a halottak hazalátogassanak. Jászdózsán, miközben a temetőben gyertyát égettek, odahaza égve hagyták a lámpát, {7-208.} hogy a halottak széjjel tudjanak nézni. Úgy vélték: „Míg a harang szól, a halottak otthon vannak.” A Tápió menti falvakban egy tál ételt tettek az asztalra a halott számára.

Mindenszentekhez gazdasági hagyományok is fűződnek. Csépán ilyenkor szorultak be az állatok – a gulya, a csürhe, a ménes és a csorda. Galgamácsán e napon szegődtették a cselédeket, pásztorokat. Nagymagyaron mindenszentekkor volt a legényvásár. Itt kötöttek a gazdák egyezséget a szolgálni menő legényekkel.

 

Halottak napja

Körösfői Kriesch Aladár: Mindenszentek

A népi kultúrában a mindenszentekhez szinte egyetlen szokás sem kötődik, ezzel szemben a halottak napja igen színes hagyományokkal rendelkezik. mindenszentekkel ellentétben az ünnep nemcsak a katolikusoké, hanem a reformáció több vallása is elfogadja: míg az evangélikusok és az unitáriusok hivatalosan is elismerik, addig a reformátusok csak szokásjog alapján, a templomon kívül emlékeznek meg az eseményről.

A halottak napja szintén önálló ünnep, a másik szokástól függetlenül alakult ki: Szent Odilo clunyi apát 998-ban rendelte el, hogy a halottakról zsolozsmákkal és szentmiseáldoztatokkal emlékezzenek meg. A szokás Nyugat-Európában a 12-13. században mindenhol elterjedt, így Magyarországon is. A szokás ismertsége napjainkban is töretlen, azon kevés hagyomány közé tartozik, amely életben tudott maradni a 21. század elején is.

Mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a néphit szerint a templomban a halottak miséznek. Halottak napján megvendégelik a szegényeket és a koldusokat. A Gyimes-völgyben így mondták: „Halottak napjára főzünk, sütünk cipókat odaadjuk avval, hogy a hóttaké.” Van, ahol a sírokra is tesznek élelmet, például Topolyán, de emellett a koldusoknak is adnak. Ipolyhídvégen halottak napján a közeli rokonság együtt fogyasztotta el az ebédet, majd kimentek a temetőbe és gyertyát gyújtottak az elhunytak tiszteletére.

Halottak napján, sőt hetében mosási tilalom volt, attól tartva, hogy akkor a hazajáró halott vízben állna. A Csallóközben is tilos volt mosni, mert megsárgulna a ruha. Nem meszeltek, mert a férgek ellepnék a házat. Halottak napján Szlavóniában sem végeztek semmilyen földmunkát, mert keléses lenne, aki ezt megszegi. Csantavéren a halottak napi esőből sok felnőtt halottra jósoltak a következő esztendőben.

Mindenszentek és a halottak napja ma városon és falun egyaránt a halottakra való emlékezés ünnepe: a temetőbe járás, a sírok rendbehozatala, a gyertyával való világítás szinte mindenki számára kötelező. A halottak napjának világítással egybekötött megünneplése néhol csak újabb szokásként, a második világháború után terjedt el, például a kalotaszegi falvakban.

 

 

Juhász Gyula: Halott társak üdvözlése

A temetőkből indultam közétek,
A temetőknek éneklője, én,
Halottakat magasztal ez az ének,
Kik halhatatlanok a hír egén:
Az élők vígak, búsak, ifjak, vének,
Emlék az egyik, a másik remény.
Ők élnek harcokon, kudarcokon túl,
Nekik örök harangok hangja kondul.

*

Először téged hadd köszöntelek fel,
Ki minden márciusi ünnepen
Ódát teremtél a magyar berekben,
Mint a tavasz, ki ibolyát terem.
A zsarnok ellen harcoltál rímekkel
S akartad, hogy a nép boldog legyen!
Forró szívedre hull bár szürke sír,
Lángod hevít még: Ábrányi Emil!

*

Hogy az őskertben
Mélázva jártam,
Egy szelíd, csöndes
Sírra találtam.

Tücsökdaloknak
Szunnyad itt lelke
S kuruc-nótáknak
Örök keserve.

Magyar virág nő
Hű szív porából,
Itt álmodik már
Endrődi Sándor!

*

Egy harmadik sír havas orma
A Kárpátokra gondol zordonan,
Hol a szabadság bujdokolva
Most a téli szélben rohan.

Egy fáradt harcost rejt e sír ma,
Mely mint a Tarpatak, dacos,
Virrasztva néz bús álmainkra
A bérclelkű Bartók Lajos!

*

Tüzek költője, Kiss József, idézlek,
Ki elindultál a csegei révnek
Nagy jegenyéi alól és dalolva
Bebotorkáltál a magyar Pantheonba.

Ki színnek, fénynek szerelmese voltál
És szomorú, szürke hamuba holtál,
Megüzenem: a magyar tüzek égnek
S lesz új dala még a régi dicsőségnek!

*

Az egri földben eggyé vált a röggel
Az áldott test, szívéből rózsa nyit
És viola és rezeda és jácint,
Mely csöndes egri csillagokba int.

De csak a testét kell itten keresni,
Melyet a hant édes puhán borit,
A lelke ott él millió magyarban,
Ki a szívébe zárta Gárdonyit!

*

Egy új sírnál még meg kell állni hosszan:
Magyar költők tolmácsa hallgat itt,
Ki, mint viharban mély orgonaszólam,
Lelkünkbe búgta jósok dalait,
Ki szózatos ajkával a romokban,
Az égbe tört fel, mint a szikla hit,
A teremtés nagy Michel Angeloja
Formálta nekünk Jászai Marit!

*

A temetőkbe ünnepelni hív ma
Valami boldog, bús, magyar varázs,
Mert a jövőnek ott szunnyad ma titka,
Mert sírok ormán lesz föltámadás!

 

Csoóri Sándor: Halottaknapi darázs

Honnan jöhetett ez a darázs
sírodra novemberben?
Besötétített szemmel hallgatom,
ahogy őszirózsáid körül donog.
Mindenütt cement, márványkő, kihűlt csillag,
egyedül csak fölötted van földből a mennybolt.
Talán onnan jöhetett ő is,
a földöntúli földről,
a legősibb hazából,
ahonnét fekete hajad
ma is úgy suhog felém,
mintha messziről
egy förgeteges, lovas nép közeledne.

Álombeli jászok vagy kunok?
Vagy a gyógyíthatatlan fájdalmak népe,
amely időtlenül bolyong a szikes pusztaságokon?

Ismerem, jól ismerem ezeket az ázsiákat.
Ott a halottak is a szélben élnek.
Virágporral ütköznek,
vagy ferdén csapódó, porka havakkal.
Egy-egy magányos fa csúcsáról
sasok és hollók nézik őket.
Meg-megemelik néha a szárnyukat ők is,
mintha készülnének iderepülni hozzád.

 

Pázmány Péter: A római anyaszentegyház szokásából minden vasárnapokra és egynéhány innepekre rendelt evangeliomokrúl prédikációk…

(részlet)

Eilif Peterssen: Autumn evening, 1878

Az halálrúl

Akik a halál képét írták, formáját úgy rendelték, hogy abból megismértetnék mindnyájunk állapotja. Szem nélkül írván a halált, azt példázták; hogy a halál méltóságra nem néz: személyválogatás nélkül pápát, császárt, ifjat, vént, szegényt, boldogot egyaránt elviszen. Fül nélkül írván, ismértették; hogy senki könyörgését, supplicálását, sívását, rívását elő nem vészi: a bölcsek okoskodásit, az ékesen szólók hitetésit, a prókátorok mesterséges fogásit fülébe nem ereszti: senki óhajtása, senki jajgatása, senki könyörgő vagy hízelkedő szava nem fog rajta. Mezítelen írván, jelentették; hogy semmi szépségen és gazdagságon nem kap: senki kincsét és ajándékát bé nem veszi. Végezetre kezében egy nagy kaszát vágólan írván, és a mellé ilyen mondást függesztvén: Senkinek nem kedvezek; arra mutattak, hogy valamint a kaszás a füvekben válogatást nem tészen, hanem, noha egyik magasabb a másiknál, egyik szebb a másiknál, de egyaránt mind levágja, egy rakásba hányja: úgy a halál nem nézi, hogy emez hatalmasb vagy gazdagb, szebb vagy ifjabb, erősebb vagy bölcsebb: hanem egyenlőképpen lekaszál, földhöz vér, és oly egyarányúvá tészen mindeneket, hogy a holt csontok között megválogatható különbsége nem marad az embereknek. Azért végezésből ment ki: változatlan és múlhatatlan törvény, hogy egyszer mindnyájan meghaljunk.

 

Mészöly Dezső: Halottak hatalma

Hogy tudnak ütni a halottak!
Élő nem sújthat akkorát.
Tőből fordulnak ki a fák.

ős boltozatok beomolnak,
Mikor a halott odavág.

Hogy tudnak ölni a halottak!
Ki élő, lágy, s tán megbocsát;
De a halott pardont nem ád;
A holtak némán kaszabolnak,
Hogy belesápad Góliát.

Hogy tudnak győzni a halottak!
Ráérnek ők, nem félnek ők,
Jó ágy a hant, jó vár a föld;

Jeltelen sírja a halottnak:
Bevehetetlen szirt-erőd.

 

 

Zelk Zoltán: Halottaim

Izgatottabbak az élőknél,
nem ölelnek, csak hadonásznak,
úgy szeretnek, csak fenyegetnek,
ujjukkal szívemre mutatva
számonkérik mindenegy percem,
mit gyűjtöttem haláluk óta.
Az vagyok nékik, aki vélük,
aki akkor, közöttük voltam –
bánják is ők, ha térdig járok
a vénség lekaparhatatlan,
csontomra száradó sarában:
ők futni vágynak, én is fussak!
ők táncot vágynak, én is járjam
az ifjúság jeges lépcsőit,
a hegedűszó meredélyét!
Velük, velük, velük, tapodtat
se nélkülük, én lettem hűtlen,
én hagytam el a régi udvart,
én álltam föl a régi asztal
mellől, melyet ők körbe ültek
a lámpafény holdudvarában.
Velük a földön és a földben —
ez a parancs. S hogy ne feledjem:
aki lányra ha még ránézek,
fölírják annak homlokára,
csikorgó maradék szavamra,
süllyedő, horpadt egeimre,
holnap leomló falaimra.

 

Juhász Gyula: Őszelő

Az elmúlás nem szomorú nekem már
És nem fájnak a hervadt levelek,
Az ősz, mint kedves nővér, már velem jár
S én vele vidám dalolón megyek.

A temető pompáján eltünődöm,
Mint a jó gazda földjén széttekint,
Ölében rólam álmodik az ősöm
És magam is már föld leszek megint

 

 Amrita Sher-Gil: Boldog Temető

 

Az alábbi kötött szerkezetű siratóéneket Kodály Zoltán 1917-ben jegyezte fel:

Egyedül maradtam,
Mint mezőbe talló,
Melynek ékességit
Elhordta a salló.

Köszönöm, köszönöm,
Ezerszer köszönöm,
Azt a sok jóságát
Amit mivélünk tett.

Nyugodjík, nyugodjík,
Ítílet napjáig.
Eljött az Ur Jézus
Nem kísett sokáig.

Eljött az Ur Jézus,
Bő orvosságval,
Békötözte sebét
Békötözte sebét
Barzsam olajával.

                       (Nagyszalonta, Bihar m.)

 

Mindenszentek, a göcsejiek ajkán mincién napja. Katolikus tanítás a szentek egyessége. Eszerint az élő és elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak, és az Úr színe előtt egymásért könyörögnek, helytállanak. A küzdő egyház (Ecclesia militans) a földön élő, a szenvedő egyház (Ecclesia patiens) a már meghalt, de még a tisztítóhelyen szenvedő, a diadalmas egyház (Ecclesia triumphans) pedig a már mennyekbe jutott, üdvözült hívek társasága.

Mindenszentek napja mindazon megdicsőült lelkek ünnepe, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt a kalendárium külön-külön, névszerint nem emlékezik meg.

(Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium)

 

Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei
(részlet)

Főkapitány, fáradt a hadnép,
Nyugvásra szóljon a parancs.
Kurázsi, én, bakancsot adnék,
Mert a futásnál kell bakancs.
Tetves a haj, a baj temérdek,
Nehéz az ágyú és szekér,
Ha a halálba mennek érted,
A jó bakancs az kincset ér.
Elmúlt a tél. Süss fel, te nap!
Új fű borul a holtra már.
De aki még nincs föld alatt,
Kapcát cserél és talpra áll.
Főkapitány, kevés a kolbász,
Morog a talpas éhesen.
Kurázsi, én, megkuruzsolnám
Jó üsti szesszel szívesen.
Éhomra ágyú! – drága tiszt úr,
Így nyavalyás lesz mindahány,
De tele hassal szíve tisztul,
S pokolba megy zászlód után.
Elmúlt a tél. Süss fel, te nap!
Új fű borul a holtra már.
De aki még nincs föld alatt,
Kapcát cserél és talpra áll.

 

Kassák Lajos: Tél van és kegyetlenül fúj a szél

A halottak nem tartanak velünk közösséget, hiába marasztaljuk őket,
égő gyertyát emelnek kezükbe és levándorolnak a fekete alvilágba.
Gyász kíséri őket és hideg szelek trombitálnak fölöttük ezüstből hajlított trombitákon.
Vannak, akik utánuk fordulnak hulló könnyeikkel s vannak,
akik terített asztalhoz ülnek:
zsíros húsokat és nehéz borokat isznak fájdalmukban.
Aki meghalt, nem hatódik meg könnyeinktől és nem ül le mulatozni velünk az asztalhoz.
De mégis, ha meghalok, jó barátaim, ti csak mulatozzatok vidáman.
Szegény ember voltam egész életemben,
tüskén feküdtem és éhen csavarogtam,

ünnepeljétek meg hát távozásom óráját fehérre terített asztal mellett
zsíros húsokkal és elringató nehéz borokkal.

Márai Sándor: Halotti beszéd (Márai Sándor)

 

Radnóti Miklós: Csak csont és bőr és fájdalom

Babits Mihály halálára

1

Látjátok, annyi szenvedés után most
pihen e hűvös, barna test.
Csak csont és bőr és fájdalom.
S akár a megtépett, kidőlt fatörzs
évgyűrüit mutatja,
bevallja ő is gyötrött éveit.
Csak csont és bőr a test.
De most a nemzeté is
csak csont és bőr és fájdalom. Ime,
Balázs, kihez könyörgött, vedd karodba!
Ó, requiem aeternam dona ei… Domine!

2

Szavak jöjjetek köré,
ti fájdalom tajtékai!
ti mind, a gyásztól tompa értelem
homályán bukdosó szavak,
maradjatok velem:
gyászold omló göröngy,
sírj rá a sírra most!
jöjj, könnyü testű fátyol
ó, takard be,
s akit már régen elhagyott a hang, –
gyászold meg őt, te konduló harang,
lebegő lélek és gömbölyü gyöngy,
s gyászolj megint
te csilla szó, te csillag,
te lassu pillantásu szó, te hold,
s ti többiek! ti mind!

3

Tudtuk már rég, minden hiába, rák
marcangol és szemedben ott ragyog
egy messzi és örök dolgokból font világ,
s hogy oly időtlen vagy te, mint a csillagok.

Tudtuk, hogy meghalsz, tudtuk s mégis oly
árván maradtunk most a Művel itt.
Nagysága példa. És magasság.
És szédület. Szívet dobogtató.

4

Ki nézi most tollat fogó kezünket,
ha betegen, fáradtan is, de mégis…
ki lesz az élő Mérték most nekünk?
Hogy összetörte már a fájdalom,
nézd, ezt a költeményt is.

Mit szólnál hozzá? – lám az eljövő
költőnek is, ki félve lép még,
most már a Mű a mérték.

S nem érti árvaságunk,
ha bólintunk: halott már…
nem ismert téged, ágyadnál nem ült,
s nem ült az asztalodnál.

Nem tudja majd, mi fáj…
s nem kérdi és nem kérdik tőle sem, –
mint egymástól mi, – évek óta már,
mint jelszót, hogy: “ki járt kint nála?
Ki tudja mondd, hogy van Babits Mihály?”

5

Halott keze nem fogja már a tollat,
béhunyt szeme nem lát több éjszakát.
Örök világosság, kibomló égi láng
röppen felé a földi füstön át.

 

 

Halotti beszéd és könyörgés

(Pray-kódex, 1200 körül)

Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk! Bizony por és hamu vagyunk. Mennyi malasztban teremté először Isten a mi ősünket, Ádámot, és adta vala neki a paradicsomot házul. És a paradicsomban való minden gyümölcsből, monda neki, hogy éljen, csupán egy fa gyümölcsétől tiltá el. De mondá neki, miért ne egyék. „Bizony, amely napon eszel azon gyümölcsből, halálnak halálával halsz.” Hallá holtát az ő teremtő Istenétől, de feledé. Engede az ördög intésének, és evék azon tiltott gyümölcsből. És azon gyümölcsben halált evék. És azon gyümölcsnek oly keserü vala a vize, hogy a torkát megszakasztja vala. Nem csupán magának, de az ő egész fajának halált evék. Haraguvék Isten, és veté őt e munkás világba, és lőn Ádám a halálnak és pokolnak fészke – és az ő egész nemének kárára kihatóan. Kik azok? Mi vagyunk. Ahogy ti is látjátok szemetekkel. Bizony egy ember sem kerülheti el e vermet. Bizony mind ahhoz járók vagyunk. Kérjük Urunk Isten kegyelmét e lélekért, hogy irgalmazzon őneki, és kegyelmezzen és bocsássa meg az ő minden bűnét. És kérjük Szent Asszony Máriát és Boldog Mihály arkangyalt és az angyalokat mind, hogy imádkozzanak érette. És kérjük Szent Péter urat, kinek adatott hatalom oldásra és kötésre, hogy oldja fel az ő minden bűnét. És kérjük mind a szenteket, hogy legyenek neki segedelmére Urunk színe előtt, hogy Isten az ő imádságuk miatt bocsássa meg az ő bűnét – és szabadítsa meg az ördög üldözésétől és a pokol kínzásától, és vezesse őt a paradicsom nyugalmába, és adjon neki a mennyei országba utat és minden jóban részt. És kiáltsátok Urunkhoz háromszor: Kürie eleiszon!

Szerelmes barátim! Imádkozzunk e szegény ember lelkéért, kit az Úr e napon e hamis világ tömlöcéből kimente, kinek e napon a testét temetjük, hogy az Úr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákob kebelébe helyezze, hogy az ítéletnap eljövén az ő minden szentjei és felemelkedettei (választottai) közé jobb felől való odaiktatás végett felélessze őt! És tibenneteket is! Clamate ter: Kürie eleiszon.

Pais Dezső olvasata
(Fotó: Mátyási Béla)

 

Ady Endre: Az ősz muzsikája

Most is együtt a Csönd s a Lárma,
Az Ősz csak bennünk változott,
Ódon és nemes muzsikája,
Ha van szép szív, ma is megleli.

Színe, könnye, búja a régi,
Nótái is a régiek,
Tud altató szépet mesélni,
De fölváj régi sebeket is.

Szépek, akik ma élni mernek,
Egy-egy feledő mosolyuk:
Drága, élet-folytató gyermek
S minden könnyük felébredt halott.

 

Gelléri Andor Endre: Varázsló segíts

 

A présházban gyertyák lobogtak; a hatalmas mellkasú Thier jött velem inni, de estefelé elszomorodott. Táncoló gyertyafényben már horkolt az egész szüreti társaság; meglobbanó világa Thier arcán szánalmas szomorúságot mutatott. Néha vádlón rámsandított: – Ördög! Újra elcsaltál a haldokló feleségem mellől, s az éjszakán keresztül, a présház nehéz gőzén keresztül is hallom szörnyű köhögését: kh… khe…
Thier szeméből részegen szivárogtak a könnyek. Valami ködös, rég elmaradt Május jutott eszébe, amikor először fogta át felesége derekát, s a gyertyák úgy lobogtak előtte, mint a lánynak ijedt, védekező szemei.
Tántorogva fölállt, s a lángok felé fújt: – Emlékszel a gyenge lombsuhogásra, Thier? – és hirtelen fölzokogott.
Szótlanul mentünk ki a présházból.
Őszi tájon haladtunk át hallgatagon, balról a sötét temető hevert, néma magvakat rejtve. Lomha mezők amott, végüknél ég felé suhanó lankákkal, amik heggyé varázsolódtak át a felhők táján.
Hogy lerázzam Thier sírós, önmagát vádló hangulatát, dalba kezdtem, énekeltem, gyujtogattam a jókedv máglyáit. Hol a föld kérge alá bujt a gondolatom, hol becsúsztam a fák törzsébe és végigkerengtem az évgyűrűkön. S a lombok között csüggeszkedett a lelkem, mozdulatlan levélként. Majd álmélkodva megmásztam az ürt és csillag lettem és tisztán láttam Thiert és jómagamat is, amint egymás mellett, szótlanul baktatunk… aztán a magasságokból egyszerre csak beszédbe pottyantam vissza:
– Te, Thier… hát mivel lehetne megvigasztalni azt az asszonyt?… Én azt hiszem, hogy csak azzal, ha friss szívet adnál néki, új tüdőt, új anyát, aki ma szülné világra, hogy elkerülhesse ezt a robotos sorsot, ami idejuttatta a haldokláshoz…
Megráztam a vén cimborát: – Te, azt mondta az Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra… és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon… érted-e, Thier, minő jogok ezek? Próbáltál már uralkodni, Thier, mint az Isten? Hogy a kezedben vihesd az új életet, az új szívet, a tüdőt, ajándékul a betegnek?
Könnyes pilláival rámbámult, majd rövid hallgatás után lassan kimozdult a biblia szavai közül, eltávolodott tőlem, lehajtott fővel ment, mint aki mindent megfontolt immár. Belecsapott a sötét mezőbe, kutatva lehajolt és egy virágszállal jött vissza.
Én erre szótlanul megfogtam a kezét, nem kérdeztem semmit, hanem visszamentem vele a mezőre. És a fülébe súgtam valamit az Istenről… Aztán lehajoltunk a sötétbe, inkább a lelkünkkel kerestük meg a virágokat a nagy árnyak alatt, álmukban oltva ki életüket. És mikor már csokraink voltak és lombjaink egy halomban, én még egy maroknyi földet téptem ki füvestül és Thiernek adtam. Megálltunk a régi zsidó temető mellett és Thier már megértőn mosolygott:
– A virágokat…
– Khe, khe, – feleltem felesége köhögését utánozva és ő csak bólintott és alázatos szeretettel megölelt.
Ekkor lágy lettem, alig volt hangom. Csak forró lehellet szállt belőlem, szerelmesen az emberiség, a betegek iránt.
– Most hazavisszük, jó Thierem, beteg feleségednek a mezőt… a te egy szál virágod tanácsolta ezt nekem, Thier. Elvisszük a mezőt illatozni és én föléföstöm az eget szép szavakkal… majd nagyot lélekzik tőle az asszony.
Thier csak könnyezett és fogta a kezem… most elfutotta nagy testét a boldog nevetés: – Ezért, brümmögte, ezért járok veled mindig!
S nevetve állt elém, hogy nedves füvet és gyönge virágokat rakjak az arcára, a homlokára koszorút adjak, a vállait zöld lombokkal takarjam és iszalaggal fonjam át vastag lábait. Egy csomó illatos szénát szorítottam még a hóna alá s magam is virágdíszbe bujtam. Thier hangos örömmel táncolt előttem az úton és hirtelen kedve támadt lekapkodni az ég minden csillagát és a felhők fátylait.
Lefogtam: – Ne szórd el magadról a földi dolgokat – mondtam feddőn -, s az égieket csak bízd rám. És ne szólj egy szót se, míg haza nem érünk. Csak zavarnál vele.
Így bandukoltunk hazafelé a szüretről… Én forrón imádkoztam az éghez, hogy segítsen ez egyszer varázslónak lennem, akinek az ajkáról cirkuszi láng helyett nyugodt felhő és boldog táj röppen elő. S az ősz, a méla szín, a távoli szüretek vidámságának alig hallható tánca… maga a természet lobogjon a számból… és a beteg, akit szobájába zárt a hűs idő, hadd lélegezze be tág szemmel mindezt.
S némán sietésre nógattam Thiert. Reszkettem, hogy erőm elmúlik és a mező elhervad rajtunk. És akkor nincs vigaszunk a betegnek!
S csakugyan – ó, átok! – mikor erre gondoltam… izzó, feszült lelkem szárazabb lett és én könyörögve összekulcsoltam a kezem:
– Csak most az egyszer engedd, hogy a jó teljesüljön, te Isten! Ne vedd vissza a cél előtt ajándékodat!
A szememben könny reszketett. S egyszer csak, amint érzem, hogy minden Szép, páraként, észrevétlenül szökik el zárt ajkamon át a semmibe, görcsösen megfogtam Thier kezét, rántottam rajta s futni kezdtem.
Thier lelkendezve rohant mögöttem, de a lombok és a virágok akadályozták. El-elmaradt a sötétben, de nem törődtem vele, s magamhoz szorítva a mező virágait, átcsaptam a rajtunk nevetők csoportjain. S már láttam a tüdőbajos asszony házikóját.
Ott állt sötéten, de a nyitott ablakon nem hallatszott ki a szörnyű khe, khe és mégis meg kellett állnom, hogy bevárjam Thiert.
Thier rohant, hősies harcban állva a botlasztó lombokkal és mikor lihegve hozzám ért, átnyujtotta a földet és a füvet:
– Ezt te vidd be, – mondta.
És mi, kissé kifulladtan, de jóreményekkel beléptünk…
Odabent gyertyák lobogtak, Thier fölordított és a szomszédasszonyok sápadt arca közé vetve cicomás testét, ráborult holt feleségére.
Virágkoszorús feje a beteg tüdő fölött pihent, lombkarjai átfonták a holt derekát és iszalaggal átszőtt lábai reszkettek, mikor kiemelte ágyából a holtat, és rémült, könyörgő szemmel felém nyujtotta:
– Varázsló, segíts…

 

Bella István: Mintha

Csak olyan lesz, apám, ha meghalok,
mintha bezárnál, s én, kamra-sötétben
pókhálós-fények, teknőc-limlomok
hallgatásában egy fénycsíkhoz lapulok,
s tudom, nem jössz többé soha értem…

És olyan lesz, fiam, ha meghalok,
mintha elbújnék, s te, folyamsötétben
iszamos fények, homályidomok
zúgásában kiáltgatsz, hol vagyok,
s nem érted, hogy én miért nem értem…

És olyan lesz, anyám, ha meghalok,
mintha visszafogadnál, s én, élő sötétben,
lélegző fények, homály-liliomok
világűrmélyén szívedhez lapulok,
s hallgatom visszhangját a földnek: éltem.

 

 

 

 

Forrás:
MAGYAR NÉPRAJZ – JELES NAPOK – ÜNNEPI SZOKÁSOK; AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST
Balassa Iván – Ortutay Gyula: Magyar néprajz
Új Ember, 1979. október 7.
http://www.szepi.hu/irodalom/vallas/tima/tima_544.html
org.wikipedia.hu
mno.hu
pim.hu
mek.niif.hu
hycry.wordpress.com
irodalmijelen.hu

 

Elolvasta: 2 860
Nyomtatás

 

“Éneklő pogány asszonyok dalolásából született a magyar nyelv. A csodaszarvas rázta le agancsával az erdő ékszereit, a piros bogyókat, hogy szép magyar szavak legyenek belőlük.” (Krúdy Gyula)

 

Kányádi Sándor: Lőrincze Lajos emlékére

porában is áldott kiért
és ezerszer áldott ki által
akár a szív fölött a vért
szembefeszült a másvilággal

meg akkor váltódott e nép
és küldetését akkor kapta
mikor a röggel az igék
magyarul hulltak a halottra
hazánkká akkor lett örökre
ez a sokszor ege-se-földje
töredékes nyelvünk-honunk

s a jövendőbe glóriával
léptünk a nyitott síron átal
mondván por és hamu vagyunk.

 

1844. november 13-án V. Ferdinánd – meghajolva a reformerek és a magyar nemzet több mint félévszázados követelése előtt –, szentesítette a II. törvénycikket, ezzel hivatalossá téve a magyar nyelvet hazánkban. A törvény megszületését joggal nevezhetjük a reformkor egyik legnagyobb győzelmének.

Nyelvünk fontosságára, ironikus módon, II. József hívta fel a figyelmet, amikor 1784-ben kiadta hírhedt nyelvrendeletét, amelyben kötelezővé tette a német nyelv használatát minden hivatalos ügyintézés során. A kalapos király (aki meg sem koronáztatta magát a magyar koronával) így rendelkezett: „Nincsen tehát más nyelv a német nyelven kívül, amelyet a deák helyett az ország dolgainak folytatására lehessen választani, amellyel tudniillik az egész monarchia, mind a hadi, mind pedig a polgári dolgokban él…”

A rendek a magyar önállóság erősítését kívánták, és ezért követelték a magyar közigazgatás, és vezénylés nyelvét változtassák magyarra, természetesen azt sem feledték el, hogy ezzel saját hivatali elhelyezkedésüket is biztosítják. Más okokból csatlakoztak a reformértelmiségiek a tiltakozáshoz. Ők felsorakoztak Bessenyei György mondatai mögé, aki a magyar nyelvet a felvilágosodás, kultúra és a tudás terjesztésének eszközének látta; „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.”

A két álláspontot figyelembe véve fogalmazta meg 1790-ben Decsy Sámuel a magyar-nyelvi nemzeti programot (Pannóniai Féniks). Ettől az évtől kezdve szinten minden országgyűlésen sikerül engedményeket kicsikarni az udvartól.

Érdemes végigkövetni ezeket az állomásokat:

1790-91: Fakultatív nyelv lett a felsőbb- és középiskolákban.
1792: A magyar rendes tantárgy lett az iskolákban.
1805: A királyhoz és az udvari kancelláriához latin-magyar nyelvű beadványokkal és felterjesztésekkel lehet fordulni. A törvényhatóságok és a helytartótanács levelezés történhet magyarul.
1827: a XI. törvénycikk rendelkezik a magyar nyelvművelő társaság megalapításáról, a később Akadémiáról. Ezen az országgyűlésen ajánlotta fel Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét, hatvanezer forintot a Tudós Társaságnak. Az egész országban megindult a gyűjtés.
1830: a VIII törvénycikk szabályozza, hogy a városi és vármegyei bíróságok előtt magyar nyelven folytatódjanak a perek, illetve kötelezik a közhivatalnokokat és ügyvédeket a nyelv ismeretére.
1836: a III. törvénycikk a magyar anyakönyvvezetés bevezetéséről szól.
1840: a VI. törvénycikk arról rendelkezik, hogy a királyi helytartótanács körleveleit, a tárnoki székek ítéletleveleit magyar nyelven szerkesszék.

Az 1844-es országgyűlés első botrányát a horvát képviselők latin felszólalása okozta, amire az alsóház egy határozatában tiltotta meg a latin nyelv használatát. Az uralkodó viszont hatálytalanította ezt, és három hétre felfüggesztette a munkát. A király és a parlament ötödszöri üzenetváltása után V. Ferdinánd kénytelen volt aláírni a hivatalos nyelvről szóló törvényjavaslatot. 1844. II. törvénycikk értelmében:

– Minden törvényt magyar nyelven alkotnak
– Az országgyűlés nyelve magyar
– Az ország teljes területén a hivatalok magyar nyelven kötelesek értekezni.

– Minden iskolában magyar nyelven történjen a tanítás

A törvényhozással párhuzamosan folyt a magyar nyelv átalakításának vitája is, a helyesírásról értekezők két táborra szakadtak, a szóelemző-etimologikus „jottisták” álltak szembe a kiejtés szerinti írásmód híveivel, az „ipszilonistákkal.”

Heves küzdelem bontakozott ki a Kazinczy Ferenc által vezetett nyelv és stílusújító neológusok és a közérthetőség védelmében fellépő ortológusok között. Ez utóbbiak vezetője Verseghy Ferenc és Kisfaludy Sándor volt. A vitából a neológusok kerültek ki győztesen, bár Kazinczy a következőket írta: „Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmint. A neológus így aztán rengeteg új szóval, képzővel, szavak el- és összevonásával, továbbá tükörfordításokkal gazdagították a nyelvet.

Természetesen egyre nagyobb érdeklődés kísérte a magyar nyelv eredetének kérdését is, ennek vitája ma is zajlik, különböző tudományos és áltudományos fórumokon.

National Geographic
https://ng.hu/kultura/2003/11/13/a_magyar_nyelv_hivatalossa_tetele/

 

Károlyi Amy: Szó-pihe

Szavakból van a párna
amire este fekszünk
fülünkbe súgják halkan
mit tettünk s mit nem tettünk

A fejünk belé süpped
sok zengő szó-pihébe
mondattá összerakni
nem tudjuk a sötétbe

 

Nemes Nagy Ágnes, a Nyíló gesztenye című versének kézirata:

Kodály Zoltán – míg élt – nem csupán a zene és zenepedagógia újjáteremtésén munkálkodott, kezdeményezője, élesztője volt jó ügyeknek. Ha életművének teljességét birtokolni szeretnénk, nemcsak zeneműveivel, a zenei neveléssel kapcsolatos írásaival kell számolnunk, hanem egyéb témákhoz kötődő munkáival is. Végigolvasva a Visszatekintés még életében elkészült két kötetét (Zeneműkiadó, 1964), amely összegyűjtött írásait és beszédeit, nyilatkozatait tartalmazza, valamint ugyancsak a Visszatekintés hátrahagyott írásokat, beszédeket, nyilatkozatokat magába foglaló harmadik kötetét (Zeneműkiadó, 1989), megállapíthatjuk, hogy alig adódhatott a magyar közéletnek olyan szelete, témája, amelyhez Kodály Zoltánnak ne lett volna szava, amelyhez jobbító szándékától vezetve ne tudott volna észrevételeket, sokszor bírálatokat, máskor javaslatot, kezdeményezést hozzáfőzni.

(http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1314/131411.pdf )

Az első indíttatást minden bizonnyal Galántán és a nagyszombati gimnáziumban – továbbá immár megfelelő tudományos háttérrel — az Eötvös-kollégiumban, mindenekelőtt Gombocz Zoltán professzortól kapta. A galántai és a Galánta környéki beszédmód – hisz néhány év múlva Mátyusföldén és a Zobor-vidéken gyűjti a népdalokat – korán felkelthette érdeklődését a nyelvjárások, a nyelvi jelenségek iránt. Majd a nagyszombati érseki gimnáziumban már latin épületfeliratok feldolgozásával pályadíjat nyer, aztán görögül tanul, Shakespeare-rel, Goethével, Schillerrel és másokkal ismerkedik. Horváth Cyrillnek a régi magyar irodalmat tárgyaló munkája korán kutatásra buzdítja, és érdekelni kezdi a népköltészet. Szabolcsi Bence a nagyszombati diákot bemutató szép dolgozatában (Szabolcsi 1957: 15–20) arra utal, hogy a Kodály-zenét két vonás teszi sajátossá – és ezek gyökerei a nagyszombati évekig nyúlnak vissza – : a táj varázsa és a nyelv belső életével való szoros szellemi kapcsolat. Mindez a nyelv, az anyanyelv és a zenei anyanyelv felfedezését jelentette Kodály számára.
1900-ban iratkozik be a Zeneakadémiára és egyszerre az Eötvös-kollégium tagjaként a budapesti Bölcsészkar magyar–német szakára. Ebben az időben a kiemelkedő képzettségű, több nyelvet ismerő és a modernséghez vonzódó Gombocz Zoltán volt rá a legnagyobb hatással. Ő maga írja A magyar kiejtés romlásáról című előadásában: „… neki köszönhetem, hogy jobban megnyílt a fülem a nyelv bizonyos jelenségeire.” (l. részletesebben Kodály 1941: 5–7 kk.). Egyébként Gombocz professzor volt a kollégiumban a magyar szakvezetője, s finnre, franciára, angolra tanította. Ilyenformán Kodály elsősorban Gombocz Zoltán nyomán kezdett foglalkozni nyelvünk zenei elemeivel (l. részletesebben Kodály 1941: 5–7 és kk.).

Kodály és anyanyelvünk

https://www.parlando.hu/Szathmari-Kodaly.html

 

 

TV1 – Álljunk meg egy szóra 1987

 

Szabó Lőrinc: A sokféle hazáról

Barázdái úgy kanyarogtak
életem körül távoli
gyűrűkben, mint egy óriás agy
fekete tekervényei;
feketén dolgozott köröttem,
hogy legyen arany és gyümölcs:
egyik hazám fekete volt: a
föld volt ő, a fekete föld.

A másik előttem s mögöttem
eltorlaszolta a halált
és ellenséggel és baráttal
az éltető jelenbe zárt,
megfoghatatlan és fehér volt
és átlátszó, mint az üveg:
második hazám az idő volt
és amit adott, a szerep.

És hazám volt a szó, s hazám volt
a nép, mely magyarul beszél,
a nép, az óriási állat,
mely e fekete földön él;
amit mondtam, a nyelvén mondtam,
erőm az ő ereje lett,
sorsát magamba épitettem,
sorsa magába épitett.

S így, meghalva s újjászületve
gőgön és alázaton át
találtam meg végül az élő,
igazi, állati hazát:
a test az igazi közösség,
az idő piros földje ő,
piros húsunkban él az ország,
piros vérünkben a jövő. 1935

 

„Mi magyarok – ne szépítsük a dolgot – komolyan és mélyen még sohase szerettük a nyelvünket. Ha szerettük volna, sokkal jobban érdeklődünk iránta. Elfogadtuk készen, éltünk vele, mint a gyári áruval, mint a pénzzel. Csak hasznunk volt belőle. Érette nem tettünk semmit. Hiányzott belőlünk a fantázia, hogy egy szóba belevetítsük egész énünket, rajta keresztül – mint egy színes, bűvös üvegen – nézzük a világot, a mélyére tekintsünk, meglássuk benne korok rétegszerű lerakódását, nemzedékek keze munkáját, sok száz és ezer ember formáló lelkét. Szavainkat egyedül, elszigetelten, számkivetetten kaptuk kézbe. Nem voltunk kíváncsiak a rokonaikra, a családjaikra, a korukra, mint azokéra, akiket szeretünk. Nekem ennek az új szótárnak az átlapozása izgatóbb művészi élmény volt, mint egy regény. Két-három napig bujkáltam a szavak rengetegében. Azután gyönyörködtem külön-külön egy szó muzsikájában. Addig mondogattam magam előtt, addig zsongattam vele a figyelmem, amíg elvált a fogalomtól, amelyet jelent, szabadon, testtelenül, bátran önálló életre kelt, és ekkor kiszabadulva a szokott kapcsolatból – megnyilatkozott előttem rejtett, metafizikai és zenei értelme. Hipnotikus hatása van a szónak. A gyermeknek mindegyik szimbólum. Ami a felnőttnek eszköz, az neki varázsos játék. A művész, aki jobban ismeri a szó és a fogalom kapcsolatát, mint a gyakorlati ember, nagyon közeledik a gyermek szószemléletéhez. Amikor ír, meglazul ez a merev kapcsolat, és – a fantázia ellenőrzése mellett – minden lehetségessé válik. Itt kezdődik a szavak fölényes élete, a szavak kultúrája, a költészet.

Csakhogy mi sohase tudtunk felemelkedni, odáig, hogy érdektelenül -haszon nélkül – szeressük a nyelvet. Innen van, hogy legnagyobb költőinket máig sem értik. Személyes közlésnek, magánlevélnek tekintik a verseiket. Nem szürcsölik ki a szavaik ízét és mézét, a zenei és metafizikai tartalmát. Ha szomorú verset írsz, másnap megkérdezik: mi bajod, csak nem vagy beteg, csak nem mentél tönkre? Abban a barbár hitben élnek, hogy a tárgy minden. Nincsen önálló magyar szavalóstílusunk sem. Valaha – közvetlen a forradalom után -még szavaltak a színészeink, az ég bocsássa meg nekik, a Burgtheater hatása alatt, bécsies álpátosszal, hamis színfalhasogató lendülettel. Ma ennek a kornak a reakcióját éljük. Azt mondják, hogy nem szabad szavalni. Le kell tompítani a tónust, hagyni kell, hadd végezzék el munkájukat maguk a verssorok, hadd keltsenek bennünk intim és mély hatást, hadd vessenek a lélek tükrén egyre táguló hullámgyűrűket. Mennyire nincs igazuk. Hiszen szavalni annyi, mint kiformálni a betűket, a hangokat, magukat a szavakat. Pátoszt akarunk, szenvedélyt, erőt, nem a szavak statikáját, nem apollói nyugalmat, de dionüszoszi mámort. Hol a színész, aki elzúgja nekem kedvemre valóan, kigyulladt szemmel, a pátosz fojtogató fönségével a dúlt, a páratlan, a zivataros verset, A vén cigány-t vagy a Zalán futása kezdő wagneri szimfóniáját? Nincsen színész. Ha pedig lenne, nem akadna közönség, amely megértse, minthogy nem él a nyelve kultúrájában, amely a művészet, a lélek kultúrája.

Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy nosza tűzzel-vassal népszerűsítsük a filológiát, és azután a kérdés rendbe jön. Csak rámutattam arra, mi jutott eszembe az első magyar szótár böngészgetése közben, s felelni próbáltam arra, mivel jár az, hogy a nyelvünk el van hanyagolva, és a közönségünknek teljesen idegen a filológia. Ezért nem tud megérteni emberi értékeket sem. Hogy ez hiba, arról – természetesen – nem lehet felvilágosítani, ezt ösztönösen, önmagától kell megsejtenie. Nem tartom véletlennek, hogy a francia nép, amely annyira kedveli a frázist és a formát – a szép, igaz frázist és a belső formát -, a legnagyobb művészeket adta a világnak, és az se merő véletlen, hogy a német nép, amely a föld két legnagyobb dolgát teremtette meg, a metafizikát és a zenét, egyúttal a filológia nemzete is.”

Részlet Kosztolányi Dezső: Nyelv és Lélek című írásából
Élet, 1914. március 22.

 

Örkény István: Bevégezetlen ragozás

Sokszor csak úgy magam elé nézek
Sokszor csak úgy magad elé nézel
Sokszor csak úgy maga elé néz

Sokszor csak úgy magunk elé nézünk – – –

 

„Mikor látják be íróink, hogy teljes fegyverzetű magyar író csak rendszeres kódexolvasó lehet? Az volt Arany János, az volt Móricz Zsigmond. De még Ady Endre és Kosztolányi is tudta, hogy a régiek buzgó és mindennapos forgatása nélkül magyar író nem áll a lábán.”

Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, III, Budapest: Zeneműkiadó, 428 o.

 

Németh László: Az én katedrám

Tanulmányok
(részlet)

A múlt tavaszon egy délutánt töltöttem magyart tanító tanárok közt Debrecenben. A titkáruk olyan makacsul hívott, s én olyan hanyag voltam az elhárításban, hogy végül is illett elmennem. A várható társaság is vonzott, hiszen ha vannak kollégáim ebben a hazában, hát a tanárok, azok közt is elsősorban a magyart tanítók lehetnek; húsz-harminc ilyen kollégával az emlékeink (az én régibb s az ő újabb), tapasztalataink cserélgetni: megéri az utazást s a lazítást a magamra szabott tilalmon.

Az előadóteremben azonban nem húsz-harmincan, hanem mintegy háromszázan fogadtak, egy-kétszáz állítólag még kívül is rekedt; s ez többségében csakugyan tanár volt, hajdúsági. Most láttam, hogy az az értelmiségi réteg, amelyhez előadásom szólt („Mit tehet egy magyar tanár?”) milyen óriási hadsereggé válhat; rögtön számítgatni kezdtük: az általános iskola felső osztályaiban s a középiskolában hány ember is taníthat magyar irodalmat; tízezer vagy tán húszezer is?

Az előadás után, ahogy az már szokás, a kérdések következtek. Ezek közt volt kényelmetlen. Igaz-e, hogy én mint vásárhelyi tanár csak a jó diákokkal foglalkoztam? Vagy hogy mért ábrázoltam a regényeimben kizárólag eltorzult lelkű nőket? De a cédulák közt, amelyeket a mellettem álló ülésvezető kibontott s fölolvasott, volt termékenyebb. Nem lehetne-e, tudakolta a névtelen kérdező, a magyar múlt nagyjairól szóló tanulmányaimból egy irodalomtörténetfélét összeállítani s a közönség kezébe adni?

Ez a javaslat szöget ütött a fejembe. Munkáim kiadásában a tervek szerint lett volna egy kötet, amelyet három nagy tanulmányomnak, a Berzsenyinek, Széchenyinek, Kemény Zsigmondnak szántunk; nem lehetne-e ezek közé a reformáció koráról szóló kisesszéimtől a Tanú-beli Nyugat elődei-ig, tekintet nélkül, hogy mikor írtam őket, történeti rendben valamennyi irodalomtörténeti jellegű írásom odacsoportosítani? Az ötletet a sorozat szerkesztői előtt is felvetettem. Kiadói szempontból jónak tartották; s néhány perc sem telt bele, a sajkodi diófa alatt, ahol a munka folyt, a könyvcím is kipattant: „Az én katedrám” vágtam ki, s bár később kételyem támadt a címmel kapcsolatban, azóta is ezen a címen készítgetjük, s beszélünk róla.

A képzettársítást, mely ezt a kicsit kihívó címet feldobta, nem nehéz leleplezni. Az ötlet Debrecenből jött, s Debrecen volt a hely, ahol a világi becsvágy: katedrára ülni, felnőtt ifjúságot tanítani, negyvenesztendős korom körül, először s utoljára egy pályázatbeadás erejéig megkísértett. A debreceni tudományegyetemé az érdem, hogy ettől a professzorságtól, melyet az ifjúság gyűléseken támogatott, nemcsak a magyar irodalomtudományt, de engem is megmentett; néhány év múlva bizonyára csúnyábbat puffantam volna, ha egy irodalomtörténeti tanszéket kell kihúzni alólam. Így Gulyás Pál szomorú, ironikus verse „Professzor Németh Lászlónak” zárta le az esést s az esetet.

Amiért ez a cím később mégis meggondolandónak tűnt fel, nem a visszhangjába zárt, iróniával tompított pökhendiség volt, hanem írójuknak a tanterembeli helye; hisz ezek az írások, hallhatóan, nem a katedráról, hanem a tanulópadból szólnak; az irodalomtörténetet nem tanítom, hanem tanulom bennük, s a kötet épp arra lehet példa, hogy az élő irodalommal elfoglalt kritikus, a maga munkáin dolgozó író mint érzi szükségét, hogy irodalmunkat majd itt, majd ott, látszólag rendszertelenül, százados távolságokban megszíja, amíg mintegy tizenöt év alatt izgató kalandokból, érzéki részletekből összeáll egy irodalomtörténetféle, munkásságának pótolt alapja s támasztéka. Ha volt nekem katedrám, amelyről a magyar irodalmat olyanformán oktattam, ahogy professzorok szokták, hát a vásárhelyi óraadóság volt az; ott álltam szakmai tudásban, a részletek összefüggő felsorakoztatásában s nyilván szempontokban is a legmagasabban, s a sors kemény, de igazságos megtorlása, hogy épp ennek nem maradt egy jegyzetnyi nyoma sem.

Így „Az én katedrám”, ha a katedra szót tartani akarjuk, legföllebb arról a szellemi asztalosmunkáról szólhat, amellyel ez a levegőbe emelt katedra, lécbe léc, évek barkácsoló munkájából összeállt, hogy aztán senki belé ne üljön, s más katedrák: a Babitsé, Szabó Lőrincé, Szabó Dezsőé mellett hirdesse, mint alacsonyabb társuk, hogy a magyar ifjúságot ebben a században nem mindig azok tanították, akik tán taníthatták volna.

Németh László
Az én katedrám
Tanulmányok

Digitális Irodalmi Akadémia
Petőfi Irodalmi Múzeum • Budapest • 2011
(pim.hu/object.d8f182da-fdfa-45ba-914f-2688ce822346.ivy )

 

Gulyás Pál: Professzor Németh Lászlónak

Nem kell minékünk egyetem,
a mi egyetemünk az esték,
a mi hazánk Ó-Debrecen,
hazánk az Ó-Egyetemesség.
Az országúton fut a pályánk,
akácok alabárdjai
őrködnek perceink halálán,
az új percet megváltani.
Mi minden pillanatban holtan
bukunk le s fölemelkedünk
minden pillanatban a porban
s a holdvilágtól ég kezünk.
Visszük a túlvilági lángot,
s hallgatjuk tört szívünk zaját,
visszük az épülő világot,
visszük Plátót, az Ideát.

Nem kell minékünk egyetem,
bennünk az esti üzenet forr,
minden fűszál nekünk terem,
mi a fűben vagyunk professzor.
Hallgatjuk a fűszálak csendjét,
s mindenki mindent ránk uszít,
szétzúzni a természet rendjét
s az éjt, a paracelzuszit.
Az országúton fut a pályánk,
a nagy természet szalagán
futunk a gondolat magányán,
ami katedránk a magány.
Utunknak nem lesz soha vége,
megyünk, amerre hív a Nap.
Gyalog vándorlunk fel az égbe,
hol a csillagok alszanak.

 

Ady Endre: Van-e magyar nyelv?

Van Budapest s úgy állítják, hogy van egy Magyarország is hozzá, de ez nem bizonyos s példának okáért én se tudtam meggyőződni róla. Van azután egy nyelv, mely liberálisan magyar nyelvnek neveztetik, de arról nevezetes, hogy ezt a nyelvet ki-kinek meg kell csinálnia. Van azután Budapesten egy másik magyar nyelv is: kérem az Istent, oltsa el mihamarabb életem mécsét, mert ha csak három évig fogok élni barangolva, száműzötten, idegenben, hiába jövök haza. Nem fogok tudni kenyeret és bort kérni Budapesten, mert minden lévő, értető szavainkat akkorra kiirtják s lopnom fog kelleni egy hatalmas tolvaj-nyelv miatt.

Egyébként szamárság, sőt akadémuskodás kerülni a dolgot s nem nevezni nevén a gyermeket, ha még olyan szívesen nem látható, kellemetlen fattyú is.

Ott kezdődik, hogy Kazinczyék eldobtak egy gyönyörű nyelvet ugyanakkor, amikor egy nyelvet akartak bolond apostolsággal megjavítani. Kettős volt a baj s a baj oka: Nyugatról jöttek hirtelen a fogalmak s az akkor intelligensnek mondható magyarság nem tudott magyarul. No, jó, Csokonai véletlenül tudott, de rajta kívül – akár Vörösmartyt, sőt Aranyt bámuljuk -, csinos játék volt minden költői nyelvészkedés.

Az ideákra szavakat, öltözetet kellett húzni, azonban a nyelv, a gazdag, búja, különös és szép nyelv lent lakott. Azután fölszabadították, ha igaz, a jobbágyot és nem történt semmi s az íróság, a nyelv sorsa, azok kezébe és nyelvére került, akik e szerepüket is amolyan nobile officiumnak látták, mint például a táblabíróságot. Leromlott, kivénült, gőgős, zseniáliskodó osztály volt ez, ma is az, mert csodálatosan még ma is él s ma talán még kevesebbet kérhet és várhat tőle a magyar, az a bizonyos magyar géniusz.

Ott volt kezük ügyében a legpompásabb nyelv, de ők nem ismerték a parasztot s azután jön a zsidó, akitől igazán mindent lehet követelni, de azt már nem, hogy magyar nyelvre tanítson bennünket. Lett tehát a magyar nyelvből egy ál-magyar nyelv, színtelen, alkalmazkodó, csigerszerű, más nyelvekből fordított s csak néha komikusan magyarkodó nyelv. Még tán ilyen sincs, mert ezt az ilyen nyelvet is minden ember átdolgozza a maga számára, ha beszél vagy pláne ír. Majdnem bűnt követek el, de politizálok, mert a magyar nyelv tragédiája egyenesen ugyanaz, mint a magyar demokráciáé. Tetszett volna demokratikus állam-reformokkal fölsegíteni a színre, fórumra a jól beszélő magyar parasztot, ma lenne tüneményes, szép, dús magyar nyelv. Sem a némettől, sem a franciától, sem a nemzetiségi szomszédságoktól megrontott és kiváltságos, úri magyarság igaz nyelvet nem csinálhatott.

Megpróbáltuk, kurucék kezdték, Balassáék, Csokonai s jómagam is iparkodtam régi szavakat rálopni Erdélyből és Károlyi Gáspár magyartalan és mégis magyar bibliájából az újonnan jött fogalmakra. Van annyi szavunk, mint Shakespeare-nek, a nyelvünknek pedig, melynek nyolc évtized óta minden hirhedt védője hóhéra volt, nem kellett volna megcsúfolódni.

Most már késő, én tudom, hogy öt szót is milyen bajos, elfogadtatva, komplikált lelkű, új lelkű, kultúrás magyarok lelkévé, sajátjává tenni. Mint a legendák alvó daliái alusznak a legigazabb, legszebb magyar szavak.

Trattner és Károlyi egy 1839-es füzete és egy gyönyörű magyar szógyűjtemény juttatta mindezt az eszünkbe, de első tervbéli gondunkat, hogy mintaképpen leírjunk ide száz-kétszáz gyönyörű s külön magyar szót, elhessegettük. Furcsa és szophoklészi érzéseink voltak: az eldobott magyar nyelvet közös akarattal talán föltámaszthatnók, de ha föltámad máma, kikkel beszélhetnénk vele?

Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 22. szám · / · Figyelő

 

Kányádi Sándor: Apáczai

háttal áll arcát nem láthatjuk nem volt ideje megfordulni
hogy szoborba képbe örökíthessük villanófény s fotósok
ha lettek volna akik magyarázás közben vagy amint oly-
kor bátorítóan visszapillant az utána menőkre de hiába
mosolya amúgyis nyugalomra intette volna a buzgólko-
dókat megyünk hát mögötte amerre elöljárói tekintetének
fénykévéi mutatják az irányt s az ösvényt lábunk előtt
követjük mint diákjai annakidején gyulafehérvárról
kolozsvárra jövet egyetlen batyunk botunk fegyverünk
az anyanyelv

1975

 

 

Bencze Imre, Sinkovits Imre – Édes ékes apanyelvünk

 

Karinthy Frigyes:Pesti nyelven

Hogy vagy, kedves kortársam Pesten, ezerkilencszáztizenhétben, remélem rosszul. Én köszönöm, százezer koronával még lehetne segíteni rajtam. Ha eleget libáztad már a mamuskákat itt a korzón, jere be egy fagyra a hangliba, dumálni, mint ahogy okos gyerekekhez illik.
Hogy ez itt mi a kezemben? Ez fiam, Madách szerkesztő úrtól „Az ember tragédiája” népszínmű, harminc felvonásban, nem tudom, hogy került hozzám, unalmamban bevettem az egészet, és most azon vagyok, nem lehetne-e mozit csinálni belőle, persze rendes dolgot, link alapon. Nem emlékszel rá, miről szól? Hát kérlek alássan, egy Ádám nevű pitiáner a főgyerek benne, akivel végig mindenféle pech történik. Ez először a Paradicsom lokálban van szerződve – csak röviden mondom el –, jön az angyal, hogy mindent lehet, de a tudás fája meg a bölcsesség fája fiatalra van állítva. Ádám nem bánná, de a mamuska murgázni kezd, hogy ő pont arra pali. Lucifer, aki szintén bukik rá, hogy minél nagyobb zrí legyen a dologból, bedumál nekik, hogy csak egyenek belőle.
Mármost csak hagyják magukat falhoz állítani, a tatát mamuskával együtt kiteszik a lokálból, mire kezdődik az egész világtörténelem.
Mégpedig szóba kerül, hogy az egyiptomi fáraók idején a népnek piramisokat kell építeni, amitől őrült murisak lesznek, de nem mernek hangosan murgálni, mert a zsarnokság minden lázadást fiatalra állít. Ellenben Pitiáner úr főzve van attól, hogy ezeket fel kellene szabadítani, választójogot kellene adni, hogy ne csak a tutista éljen jól. Meg is adja nekik, de pechje van, pár száz év múlva kiderül, hogy a nép nem egy okos gyerek, nem egy link fiú, mire Démoszthenész papa elhatározza, hogy vízbe hagyja az egész politikát, elköltözik vidékre.
Nahát, aztán rájön, hogy ez se volt egy link ötlet, fiam, mivelhogy nem érzi jól magát a mamuskák közt mint római tutista, most megint valami eszmére, valami hitre, valami élettartalomra volna palkó, valamiért, amiért az ember akár az életét is fiatalra állítaná, csak legyen valami, amibe hinni tudjon. Erre a szerkesztő úr bedől Pál apostolnak, elmegy Palesztinába, a lövészárokba, ahol a vitézséggel szemben tanúsított ellenséges magatartásért plecsnit is kap, de itt is pechje van, az emberek nem buknak a dumára, Ádámról el akarják kapcsolni a mamuskát, Évát.
Most megint attól lesz főzve, hogy nem érdemes az emberiségért se élni, se meghalni, hogy minden közügy fiatal, hogy joggal éppen olyan pitiáner az ember, mint jog nélkül, hogy a tömeget mindig, minden korban huszonnyolcra vették, ha murgázott, elküldték túróért, ha bajba volt, vízbe hagyták.
Szóval, én már nem tudom, miket dumál még, elég az hozzá, hogy mindenféle tudományokban kezd utazni, talán ott csinál valami haupttreffert. Közben nyugodtan folyik doktor Háború, mindenki front dienstes, nem lehet a szenvedések elől meglógni, Grey lefújja a békét, ellenben kenyér meg zsír fiatal.
Hát egyszerre csak hallja, hogy valahol éppen a Marseillaise megy, táblás házzal, az emberek kezdenek megint murizni, doktor Lajos király nagy gőzbe van, Danton főszerkesztő úr fiatalra állítja az egész régi rendet, papuska és mamuska őrülten murizik, hogy neki joga van az élethez, a kenyérhez – szóval doktor Egyenlőség. Az okos gyerekből egyszerre csupa szacsmáler lesz, beverik az ablakokat, mindenki élni kezd, az élet, az öröm és boldogság minden nagyszerű lehetősége, az egyéni szabadság örök eszméje kint van a vízből, doktor Szabadgondolatból link fiú lesz egyszerre, és tiszapista a legnagyobb gólemben van.
Tovább még nem olvastam, de mint okos gyerek, már most tutira veszem, hogy doktor Embernek most is pechje lesz, akár megcsinálja a forradalmat, akár nem – a forradalom éppúgy vízbe hagyja, mint doktor Abszolutizmus, akárhogy főzve van tőle, mivel hogy ő egy peches pitiáner, akiből sose lesz tutista, bis hundert Jahr.
Ennek következtében tehát mi ketten, kedves tata, örüljünk neki, hogy mi ketten okos gyerekek és link fiúk vagyunk, és hogyha Madách főszerkesztő úr erről a korról is megírta volna a maga nem tudom hányadik felvonását, doktor Világháborúról és doktor Békéről és doktor Világátalakulásról és doktor Forradalomról – ebben a felvonásban te, kedves tata, kedves kortársam Pesten, ezerkilencszáztizenhétben, bizonyosan nem te képviselnéd Ádámot és nem én képviselném Lucifert és Évát se képviselné az a mamuska ott, a korzón, a harmadik széken, az új hadicipőkben – hanem egészen más valaki, aki nem okos gyerek és nem link fiú és nem link mamuska.

(Pesti Napló 68/165 (1917. július 1.): 11)

 

Faludy György:  Óda a magyar nyelvhez

Magyar nyelv! Vándorutamon kísérőm
sértett gőgömben értőm és kísértőm
te hangolás barangoló kalandom
te zengő és borongó hang a lanton
bőröm, bérem, bírám borom, míg bírom
és soraimmal sorson túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász.”

 

 

Nehéz nyelv a magyar – Brachfeld Siegfried

 

Elolvasta: 2 004
Nyomtatás

Megjelent Böröczki Mihály 15.verskötete, melynek címe: Betűforgó

Tisztelettel és szeretettel gratulálunk, s kívánjunk még számtalan kötetnyi vers alkotását, kötetben megjelenését!

A kötet címadó verse:

 

Böröczki Mihály:
BETŰFORGÓ

Csak papíros és íróceruza,
és mindig új mezõkre vonul a
betûk szívemtõl bódult serege,
még pár írásjel, s kötényem tele,
s míg szétszórja a sóhajlás szele,
már frissen vetett ágyába húz a
papíros és az íróceruza.

 

 

 

(Forrás: Facebook – Böröczki Mihály oldala)

Elolvasta: 19 523
Nyomtatás„Számomra – az irodalmi köröktől messze élő embernek – a Nyugat a tiszta, romlatlan levegőt, az irodalom mércéjét és a tiszta értékek védelmezőjét jelentette.” (Károlyi Amy)

„Azt, hogy kihez jut el egy vers, egy szó, talán a virágpor sorsához hasonlíthatom. Egyszercsak elviszi a szél, és megtelepedik valahol, egy másik kertben, vagy egy kabát hajtókáján.”

 

 

Károlyi Amy:

A névtelen

 

Mit akar tőlem és velem

e bennem élő névtelen

e szemek nélküli akarat

ő úr, én szolga csak

szavának engedek (de vonakodva)

előre-vissza von

sugall és visszatart

hol kegy, hol kény

 

ha én vagyok, hát minek?

ha ő, hát minek én

 

 

forrás: Új Írás, 1978. március (60.p)

 

 

Károlyi Amy (Károlyi Mária) (Budapest, 1909. július 24. – Budapest, 2003. május 29.) költő, műfordító. Weöres Sándor felesége volt.

 

Értelmiségi családban nevelkedett, édesapja a II. kerület helyettes elöljárója volt, édesanyja zongoraművésznek készült, de fiatalon férjhez ment, s a családi élet, a három gyerek gondja véget vetett művészi pályájának. Amy hat-nyolc éves korában már költőnek készült, s kamaszként Reviczky-utánzatokat írt. Budapesten magyar-német szakos tanári oklevelet szerzett, később Bécsben tanult.

A Bajza utcai polgári iskola történelem, magyar és német tanára volt, a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozott. 1939-ben jelent meg első verse a Magyar Csillagban, 1940-ben pedig már Babits Mihály közölte le verseit a Nyugatban.

 

“Nem reflektorfényben és keltetőgépben váltam költővé – írja Örök újrakezdés című vallomásában. – Lassan és sötétben dolgoztak bennem a kreatív erők, szinte biológiai türelemmel és nyugalommal. A sorsom ráért. A 40-es évek elején Babits nyitotta meg a Nyugatot a teljesen ismeretlennek, s adott olyan útravalót, melyből ma is élek.”

 

A háború után a magyar rádióban dolgozott, majd 1949-ben rövid ideig az Athenaeum Kiadó munkatársa is volt. 1948-ban lett Weöres Sándor felesége – írói neve ekkor a Károlyi-Weöres Mária volt -, harmonikus, művészileg is termékeny kapcsolatuk négy évtizedig tartott, “Tarka forgó” és “Hetedhét ország” címmel közös köteteik is megjelentek.

 

Műfordítóként angol, német, francia lírát fordított, “Vonzások és viszonzások” címmel jelent meg kötete válogatott műfordításaiból. Írt esszéket, visszaemlékezéseket is.

1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt.

 

 

Szocialista Magyarországért Érdemrend; A Munka Érdemrend ezüst fokozata 1979, arany fokozata 1984; A Magyar Népköztársaság Zászlórendje 1989; Az Év Könyve Jutalom 1990, 1992; A Magyar Művészeti Akadémia tagja 1992-től; A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje 1994; Arany János-díj 1996; Salvatore Quasimodo-életműdíj 1997.

 

 

Művei:

A kislány, aki fütyülni tudott, v., 1941;

Cili cica kalandja, verses képeskönyv, 1946;

Körhinta, mesék, 1947;

Szegezzetek a földhöz, csillagok, v., 1947;

Holdistennő, v., 1957;

Tik-tak, verses képeskönyv, 1955;

Tarka forgó [Weöres Sándorral], gyv., 1958;

A harmadik ház, v., 1965;

Anti-mennyország, 1969;

-talan, -telen, ögy. v., 1972;

Pakli kártya, v., 1974;

Hetedhét ország [Weöres Sándorral], gyv., 1975;

Kulcslyuk-líra, v., 1977;

A nyúl feje, v., 1979;

Két kis bunda bandukol, v., 1980;

Vers és napló, 1981;

Nincs út Avilába, v., 1982;

Születésem története, visszaemlékezések, tan., 1984;

Weöres Sándor és Károly Amy élete képekben, szerk. [Moldován Domokossal], 1985;

A szobrok elindulnak, v., 1986;

Egy marék por, v., 1988;

Bezárt ház, v. [rajz. Weöres Sándor], Pécs, 1989;

Requiem élőkért < élőkert*ÚMIL>, v., 1990;

Mindenért mindent, v., Pécs, 1992;

Weöres Sándor titkai. Károlyi Amy és Weöres Sándor kéziratos verseskönyve, 1947-1948 [szerk. Szigethy Gábor], 1993;

A tű foka, v., 1996; A lét határa, v., 1997;

Euridiké hallgatása, v., Pécs, 1997.

 

Műfordításai:

Vonzások és viszonzások, vál. műfordítások, 1975;

Emily Dickinson válogatott írásai, fordítások és tan.-ok, 1978;

Han-shan: A bölcs vigyor, v., 1997.

 

 

Károlyi Amy:

Bezárt ház

 

A bezárt házban

valaki kopog,

a bezárt házban

kopog a lélek,

maradék erő ráz ajtót, ablakot,

a hánykolódó lélek

kéri: engedjétek.

 

Még annyi minden mondanivalója

szorult ablaktáblák közé

és lakatba,

és hánykolódik, nem tud megnyugodni,

mert zárt a ház,

és nem nyílik szavakra.

 

2.

 

A lakatlan házat

bedeszkázzák

koporsószegnél keményebb

szegek,

valaki ül a deszkák mögött,

de kijönnie már

nem lehet.

 

A munka kész,

A rések betömködve,

a művet lezárja a vakolat,

valaki benn

egy sakktábla mögött

ül mint egy bedeszkázott gondolat.

 

3.

 

És nincs szó, ami kinyitja a zárat,

kihúzkodja a koporsó-szeget,

a szó, a gúzsbakötést bontó,

elveszett.

 

Hol keressük

a kicsi kulcsot,

a szerszámot, pontosan a zárba illőt

(a gondolat különben benn reked).

A kulcs a fűben rozsdál:

elveszett.

 

 

Károlyi Amy: A Nyugatról

 

Számomra – az irodalmi köröktűl messze élű embernek – a Nyugat a tiszta, romlatlan levegőt, az irodalom mércéjét és a tiszta értékek védelmezőjét jelentette.

Erős érzelmi szálakkal fűződtem a lap köréhez, már csak azért is, mert ott volt mesterem, Babits Mihály is, akitől egyszerre tanultam meg a költészet ABC-jét és felsőbb osztályainak anyagát is. Álmaim beteljesülését jelentette, hogy a Nyugatban publikálhattam.

A Nyugat végtelenül sokat jelentett irodalmunk számára. Ablakot nyitott a nagyvilágra, és élesztőt adott az igaz irodalom kenyerébe.

 

Károlyi Amy:

Kék virág

 

Ezt a libegést, karcsuságot,

könnyüséget és bánatot!

Ha kezedbe veszed, vigyázva fogd.

Két ujjal téptem, lepke alól.

Ha ereszteném, ő is szállna.

Halványkék, szárnyas libegéssel,

ő is a lepkék után járna.

De más a sorsa.

Nem hal meg szépen. –

Eltikkad gyürüs ujjaim,

s tenyerem forró börtönében.

 

 

Weöres Sándor és Károlyi Amy levelei Gara Lászlónak

(1961-1964)

 

Budapest, 1961. dec. 15.

 

Monsieur Gara,

 

bocsásson meg, hogy – rózsatüske a selyemszőnyegbe – beleakaszkodom ebbe a levélbe. Húsz évvel ezelőtt Babits nyitotta meg előttem a „Nyugat” kapuját, most, a hasonlatot folytatva, a Maga kezében van a kapukulcs. Persze megjelenni, megszólalni nem minden, talán csak a fontossági tudatunkat ápolgatja; a legfőbb a hangtalan motyogás, amit aztán versbe másol az ember.

Igaz üdvözlettel

 

Károlyi Amy.

 

[Kézirat; címzés: „Monsieur / László Gara / Paris VII. / 29. Rue Surcouf. // Exp. Weöres Sándor / Budapest II. Törökvész út 3/C. / Hongrie.” Ajánlott]

 

 

Kedves jó Laci,

 

úgy látjuk, Brüsszelben kell összehalásszon minket. A vízumfejlemények a következők: május 10.-én, Nr. 63 CN jelzéssel, – a Kultúrkapcsolatok, vagyis Antal Laci1 kérésére –, a francia követség távirati úton kérte a fr. Belügyminisztériumot vízumunk megadására. A fr. Belügyminisztérium válasza további dokumentációt kívánt, ti. úti célként tanulmányút volt jelölve. Erre beadtuk Rousselot tavalyi meghívását (úgy is, mint fr. Írószövetségi elnök). De ez már csak a május 30-i futárral mehet, s úgyis tavalyi. Következő jó tanácsokat kaptuk: Rousselot újítsa, vagyis érvényesítse erre az évre meghívását saját aláírásával, ez bemutatandó a fr. Belügyminisztériumban, az ő engedélyük táviratilag jusson a brüsszeli fr. Főkonzulátusra, akik aztán beüthetik a pecsétét útlevelünkbe. Ez az egyedüli járható út, különben Weöresék macskaugrásokra Páristól visszafordulhatnak Pestre. Sajnos zavaros, nehézkes, ellentmondó úton ment ez a vízumügy, a legjobb szándékú emberek sem ismerik ki magukat a rendeletdzsungelben. Komplikálta dolgunk, hogy kétféle útlevélről van szó, hivatalos + turista, nekem jó volt a magánmeghívás, Sanyinak viszont, úgy látszik, hivatalos kultúrcél kellett. Mindenesetre könyörgöm, a két név (Weöres és Weöresné) együtt fusson, egy engedélyünk legyen. Különben sose találjuk meg egymást. Tehát az itteni fr. Konzulátus Nr. 63 CN jelzéssel küldte mindkettőnk összekapcsolt kérését, és a fr. Belügyminisztérium Nr. 1224 CMD számmal kért részletesebb dokumentációt. Brüsszelbe május 30-án indulunk, az ott-tartózkodás nyolcnapos, hotelcímünk: Hotel Cosmopolite. Isten vele, Lacikám, átadom Sanyinak a szót, aki közben nagyjából rendbe jött. Meleg üdvözlet

 

Amy

 

S. útlevélszám 23020. Amy 8321

 

 

Bpest 1963. dec. 4.

 

Kedves Lacikám,

 

hálátlanság tőlem, hogy csak most írok. Lehetővé tetted első nyugati utazásunkat, ami az életünk legnagyobb élménye volt, aztán hazatérésünk után még meg se köszöntem. Tulajdonítsd krónikus hálátlanságomnak, de az atmoszféra-különbségnek is. Berekedt a torkom, most kezd fölengedni. Az út, el és vissza, nemcsak gyönyörűség, hanem megrázkódtatás is. Most nekifogok a mai francia költők fordításának, a keveset, mely eddig elkészült (két Goffin-vers) itt küldöm szeretettel. Ha itt lesz nyersfordítóm, Dobossy Laci1 (jelenleg valahol Tifelétek kószál), nekilátunk Frénaud, Follain, Bosquet, Guillevic, Vandercammen és mások fordításának is.

Köszönöm az Illyés-köteteket, mit Bajcsa Bandi2 címére küldtél; még nem láttam, mostanában fogja továbbítani. Várom válaszodat, és le sem írható köszönettel, szeretettel ölellek,

 

Sanyi.

 

Kedves Laci, most december 4-ről 5-re virradó éjjel fél háromkor lett a Sanyinak annyira sürgős a levélírás, hogy engem is sürget, másképpen nem megy el a levél holnap! Mit csinálhat ilyenkor a zseni felesége? Leül és ír a zsena, ahogy Illyés Gyula becéz engem. – Igaza volt. Páris után felfedezték Sanyit. Mindig a más tányérján levő ebéd a vonzóbb, úgy látszik, párizsi tányéron szervírozva már menübe illeszthető. Ha igaz. Ittlétünk első fele mindenféle hivatalos és félhivatalos bajjal volt vegyítve, szerencsésen bele is betegedtem, most meg a gyógyítás közben szerzett gyógyszeres allergiától szabadulhatok. Közben egy kis kollekció Emily Dickinson-verset fordítottam, s rendeztem a házunk táját, ez az egész. Legyen olyan jó, Lacikám, legyen segítségünkre, s írja meg Frénaud, Guillevic, Bosquet,3 Clancier4 és Rousselot címét, mert baráti hazánkfiával pocsékul halaszthattuk a levélírást, de idegen nációbeli ne nevezzen a nevünkön. A karácsonyi üdvözlet fusson be hozzájuk idejében, s nemcsak azért, mert illik, hanem mert őszintén szeretjük őket, hálásak vagyunk minden jó szavukért. A drága Chaulot5 címét el ne felejtse! És a tündéri kis Anselm mesterét se! Sanyi mindnyájukat munkába veszi majd, csak egy kicsit utolérjük magunkat. S kérem, el ne felejtse őket külön-külön üdvözölni a nevünkben, s különösen Frénaud-t a kis antik bagolyvárában. – Lám, ha elkezdtük egyszer a levélírást, alig tudjuk abbahagyni, pedig már hajnali fél négy van, s így itt az ideje, hogy köszöntsem Magát: jó reggelt, Monsieur Gara! Sokszor üdvözli

 

Amy

 

[Kézirat; boríték nélkül]

 

Jegyzet:

1 Dobossy László (1910–1999) író, irodalomtörténész, a levél keletkezése idején az ELTE docense, a hetvenes években a Sorbonne vendégprofesszora és a párizsi Magyar Intézet igazgatója.

2 Bajcsa András (1911–1985) esszéista, műfordító, Weöres Sándor munkatársa a Pécsi Városi Könyvtárban. 1957 után Ausztriában, majd Franciaországban élt. Felesége, Blaskovich Hanna Weöres unokahúga volt.

3 Alain Bosquet (1919–1998) francia költő, író, kritikus, számos magyar költő (köztük Babits Mihály, Szép Ernő, József Attila, Füst Milán, Illyés Gyula és Weöres Sándor) fordítója.

4 Georges-Emmanuel Clancier (1914) francia költő, író, kritikus, a Gara által szerkesztett Anthologie de la Poésie Hongroise de XIIe siécle á nous jours (Seuil, Párizs, 1962) és Hommage á Gyula Illyés (1963) című kötetek egyik fordítója.

5 Paul Chaulot (1914–1969) francia költő, műfordító, Pilinszky János és Nemes Nagy Ágnes fordítója.

 

 

Monsieur,

 

hallgat, mint a hal. Pedig de jó lett volna, ha megszólal. Így túl későn jutott tudomásunkra, hogy S. kézirata, mit emlékül és kézirat gyanánt hagyott a Műhely fiataljainak, szóbeli megállapodás és írásbeli szerződés nélkül, S. tudta és akarata ellenére megjelent kint. Könyörgöm, informáljon a dologról, a ránk szakadt tablót elképzelheti. Különben is rossz félévünk volt, tele izgalommal, betegséggel, hőemelkedéssel, munkával rogyásig. S. könyve itt heteken belül megjelent volna, egy betű változtatás nélkül – s most az egész leállítva. S nem is a megnemjelenés keseríti az embert (aki tíz évekig hallgat, megtanul örökkévalóságban gondolkodni), de az egész izgalmas, belepusztulnivaló hercehurca. Ebből elég ennyi.

 

No már most, mikor via Brüsszel értesültem, mennyi gondja-baja volt télen (leánya súlyos betegségével kapcsolatban, Úristen! száj- és körömfájás a párizsi aszfalton), elhatároztam, hogy segítek Magának nyersfordítás-ügyben (segíts magadon, a Gara is megsegít). S kérésemre Dobossy László lefordította a Harmadik házat. Fülep pontosnak, sőt szépnek találta a fordítást. Íme, itt küldöm. Egy-egy „magyarizmus” ugyan nehezen megy át a franciába, de ugyan hol van a francia költ?, aki nyelvi telitalálattal átsegíti az idegen közegbe? (Ilyenre gondolok, mint: „meglakni a lakást”, „dél-kenyérbél”, stb.) Fülep továbbra is a XX. sz. magyar líra legjelentősebb alkotásai közé sorolja, s Dobossy is valami nagyon meghatott intenzitással dolgozott rajt. Nos, talán az L’VII.-ben lenne helye a nap alatt? Legyen szíves, válaszoljon postafordultával. Vigaszra és biztatásra nagyon szükségünk van

 

Amy

 

Hálás szeretettel gondol Rád és ölel

 

Sanyi.

 

[Kézirat; boríték nélkül]

 

Károlyi Amy: Nem könyörül (Mácsay Pál)

 

Egy elveszett szó nyomában

Weöres Sándor és Károlyi Amy

Károlyi Amy és Weöres Sándor otthonában

1984

Fotó: Kozák Albert

 

[…]

A Rózsadombon, amikor még az ott lakók többsége nem kocsival közlekedett, rendszerint a közért felé vezető Törökvész úton találkoztunk, vagy az akkor még elérhető, nem annyira exkluzív, a gyerektársadalom fagylaltforrásaként is népszerű Vadrózsában, ahol rendszerint Amy kíséretében – sőt, felügyeletével – fogyasztotta el szűken mért italát. És közben halkan és szívesen mesélt. Régi, csodálatos utazásokról, versekről, az élet szebbik oldaláról. Kedves volt és közvetlen, hiányzott belőle mindenfajta, az eleven érettségi tételektől elvárható nagyképűség. Mégis mindenki tudta, hogy A hallgatás tornyának foglya és őre, Babits Mihály örököseként szolgálja a magyar líra folyamatosságát.

[…]

Gondosan ápolt kertből tágas földszinti térbe jut a látogató, onnan kanyarog a felső szintre, a költőházaspár otthonába a lépcső. Jó képek, könyvek és virágok között kezdem meg faggatózásomat a szépről.

– A szép szónak sokféle tartalma, jelentése van, több oldalról is megközelíthetnénk. De azért hadd mondjam el, mennyire meglepett, amikor a telefonbeszélgetésünkben előkerült ez a szó. Tapasztalatom szerint, a mai ember nem nagyon használja a szép jelzőt. Ha csak nem lesajnáló éllel, hogy „szép, szép, de…” Ha más haszna nincs ennek a mi beszélgetésünknek – mondja Weöres Sándor –, akkor is érdemes egy elveszett szó nyomába indulni. Végiggondolni, hogy vajon hogyan pottyant ki – zűrös és zaklatott korunkban, vagy tegnap vagy még régebben, még a XIX. században, a teljes elgépiesedés kezdetén – a kocsikasból a szép szó…

– Ha kipottyant, kár érte!

– Bizony kipottyant, hiszen már kocsikas sincsen! Talán túl sok a feszültség ahhoz, hogy az ember ilyen hívságokkal akarjon, tudjon foglalkozni.

– Vallom, hogy az embernek szüksége van a szépre.

– Szüksége volna rá – javít ki a költő. – De sajnos, már a művészet is kommercializálódott. Ki kérdi ma egy Picasso-kép előtt, hogy vajon – szép-e ez a kép? Jóval gyakrabban ötlik fel, hogy mennyit ér, hogy mibe kerül.

– Ettől még lehet szép…

– Természetesen, az is… Szerintem ravasz kérdés ez a „szép” – kapcsolódik Weöres Sándor poétafelesége, Károlyi Amy, a beszélgetésbe. – Hiszen szép a nyár, de szép lehet az ősz is. Szépnek láthatunk egy csupa ránc öregasszonyt is. A képzőművészet remekei sem egyformák. Nem a szimpla látvány, hanem a mi kommentárunk, a látványhoz kapcsolódó asszociáció, gondolat tesz valamit széppé.

– Hogyan és mikor találkozott Weöres Sándor csöngei gyermekkorában a széppel?

– Falun már annak idején sem nagyon emlegették a szépet. Ha csak nem mérgesen, hogy „szépen cserben hagyott a sógor!” Az engem körülvevő igazi, természetes szépre – a népdalok, a népköltészet világára – akkor még nem voltam fogékony. Talán túlságosan magától értetődőnek – és ezért alacsonyabbrend?nek – hittem például a regélők karácsonyi kántálását. Ma már tudom, hogy nem volt igazam. De akkoriban jobban vonzott az, ami más… hat-nyolc éves lehetettem, amikor a csöngei lelkész, Hutter Zsigmond – maga is író és kiváló Petőfi-kutató – kezembe adta Shakespeare drámáit. Sokat nem értettem belőle, de mégis, ez a XIX. századi fordításban megismert végtelenség először letaglózott, aztán magával ragadott. Hutter Zsigmondtól kaptam Madáchot. Csokonait is: neki köszönhetem, hogy viszonylag hamar bejuthattam a művészeteknek a köznapitól szélsőségesen különbözőnek, ünnepélyesnek érzett birodalmába.

– Napjainkból talán éppen az ünnepélyesség hiányzik…

– Mióta történelemben élünk, mindig is megvolt az emberben az ünnep igénye. Legfeljebb az ünnepek természete változott.

– Ne feledjétek: apróbb dologból is lehet ünnepet csinálni! – veti közbe intő szóval Károlyi Amy. – Az ünnep ugyanúgy bennünk él, mint a szépség. A tőlünk idegen, érintetlen szépség csak olyan, mint a képeslapon hivalkodó virágcsokor. Ha tarka is, lapos és illattalan. Az élményt az adja, ami mögötte él. A magunk tapasztalata, vágya és a minden emberben felébreszthető kreativitás, hogy befogadjuk és megpróbáljuk tovább is adni a szépet.

– Én talán részvételnek, átélésnek vagy azonosulásnak mondanám – egészíti ki Weöres Sándor. – De a rettenetes is lehet szép. Hieronymus Bosch vagy Goya képein az Apokalipszis groteszk rettenete a legszebb. Van Gogh-nál egy ócska bakancs, egy kopott szék, roskadozó vaskályha válik a szépségek hordozójává.

– Emily Dickinson csodálatosan tömör meghatározást adott: szép az a vers, amitől megborzongok – jegyzi meg Károlyi Amy.

– Weöres Sándornál is olvastam valami hasonlót. Hogy nem feltétlen tetszeni, gyönyörködtetni akar, inkább arra törekszik, hogy műve felett ne lehessen egyszerűen napirendre térni.

– A műalkotás a tárgyától függetlenül szép – magyaráz a költő. – A remekmű értéke nem azon múlik, hogy idillikus, vagy borzalmas az, ami a képen látható, hogy ábrázol-e valamit a festő vagy sem. A lényeg a kivitelezés, mondhatnám azt is, hogy a kisugárzás. Minden remekműnek aurája van, a kisugárzás, amire gondolok, nem fizikai és nem is megfogható jelenség. Benne foglaltatik az az élmény, amit a remekmű közvetít. És az erő, amely lehetővé teszi a befogadó számára az átélést.

– A teljesség felé című tanulmányában a versek belső szépségéről értekezik, arról, hogy a nyelvek zenéje a lelkek muzsikájára hat, és a szavak testetlen tánca az, ami magával ragad. – Mikor, mitől szép a vers?

– Ne kívánjon tőlem tankönyvi meghatározást. Az, hogy egy vers mitől szép, számomra is rejtély. Azt tudom, tapasztalom, hogy a kortársak általában mást tartanak szépnek, mint az elődök és az utódok. Az ősi barlangrajzok máig a legmagasabbrendű, a történeti ember számára utolérhetetlen művészetet képviselik. A szaladó szarvas, a félelmetes bölény, amit talán a vadászat sikere érdekében ábrázoltak ilyen híven, reálisan eleink – önmagán túlmutató csoda. Ehhez képest meghökkentően primitív, szinte jelzésszerű az emberek korabeli ábrázolása. Ugyanakkor a kiklád szobrok elnagyolt arca olyan kifejező, hogy a múzeumi tárlókban is szinte sugárzik.

– Weöres Sándor költészetében szenvedélyesen keresi, őrzi mindazt a szépet, amit az ősi kultúra, a népköltészet és a tegnapi poézis létrehozott. Feltételezem, hogy tudatos, gondos szelekcióval választotta ki a magyar költészet múltjából a megőrizni érdemest.

– A Három veréb hat szemmel antológia legfőbb célja: kincset találni irodalmunk elsüllyedt rétegeiben. Elválasztani a nagy értékű költeményeket az egykor divatos rigmusoktól és irattári klapanciáktól. Attól tartok azonban, hogy ezt a célt – az esztétikai élménykeltést – nem sikerült elérnem: az emberek inkább az érdekességet értékelik, magukat a verseket lefitymálják.

Károlyi Amy kételkedik:

– Én nem hiszem, hogy csupa filológus vásárolta volna meg a köteteket! Valószínű, hogy a többséget nem az irodalomtörténeti érdeklődés, hanem a versolvasó kíváncsiság vezette .

A magyar költészet Atlantiszából a legtisztábban az a szobor magasodott fel, amelyet Weöres Sándor formált: Psyché általa teremtett „életműve” – költői telitalálat.

– Psychét nem én választottam, ő választott engem.

– Hogy értsem ezt?

– Sokat és szenvedélyesen foglalkoztam a kor költőnőivel és ezt, úgy látszik, nem tehettem büntetlenül. Az általuk felfedezett gondolat- és érzelemvilág, korabeli erotika egyszercsak kényszerítő erővel hatott rám. Ezért vallom, hogy Psyché elődei és kortársai választottak ki engem arra, hogy megszólaltassam közülük azt az egyet, aki mindannyiukat képviselheti a magyar költészetben.

– Felismerni ezt a kényszert és engedni neki – lehet hogy itt kezdődik az ihlet?

– Csak az a vers igazi, amely mögött ott feszül ez a kényszerítő erő. A versírásban kevés az elhatározásszerű mozzanat.

– Senki sem szánhatja el magát, hogy „most ír egy remekművet”. Még az sem megy, hogy a költő leül az íróasztalhoz azzal, hogy jó verset szándékszik írni. Nem a feladat, a vers maga vonzza a költőt, ami meg akar születni. Az alkotásnak ez a késztetése valahogy úgy működik, úgy vezet, mint egy varázsvessző…

– Ezúttal tehát Psyché kezében volt a varázsvessző?

– Én magam csak a médiuma lettem, eszköz, hogy Lónyay Erzsébet megvalósíthassa önmagát. Más dolog a vers kivitelezéséhez szükséges tudás, erő, energia, szorgalom. A vers vivőerejét szolgáló művészi kidolgozásban már nagyobb szerepe van az elhatározásnak és a befektetett munkának is.

[…]

– Mi a véleménye a költő mai közönségéről, a kortársak befogadókészségéről?

– Azt tapasztalom, hogy mostanában elsősorban a könnyebb művek, versek vonzzák az embereket. Ezeket zenésítik meg, ezek válnak Sebőék és a Kaláka révén sokszor még slágerré is. Előfordul, hogy egy-egy vers – mint annak idején az Antik ecloga – felháborodást vált ki. De ma már talán megkockáztathatom, hogy ha ez a vers nem lett volna, még most is gátoltabb lenne a szexhez való viszonyunk.

– Eljut-e valamiféle olvasói visszajelzés a költőházaspár rózsadombi otthonába?

– Ha alkalomszerűen is, de a társadalom minden rétegéből, korosztályából érkezik visszhang, vélemény. Azt, hogy kihez jut el egy vers, egy szó, talán a virágpor sorsához hasonlíthatom – gondolkodik el Károlyi Amy. – Egyszercsak elviszi a szél, és megtelepedik valahol, egy másik kertben, vagy egy kabát hajtókáján. A múltkoriban egy nyíregyházi agronómusnő beszámolt róla, hogy véletlenül rálapozott valahol egy versemre, és most „visszafele” végigolvasott mindent, amihez hozzájutott.

– Talán nem túl konvencionális a kérdés: milyen forrásból meríti ma Weöres Sándor az élethez és a munkához elengedhetetlen, folyamatos esztétikai élményt? Mit jelent a költő számára a zene, a képzőművészet, a természet?

– Életemben mindez együtt van jelen. Ahol a természet szép, ott a kép, a zene is felragyog. Fogalmazzunk talán úgy, hogy a szépség mindenkor fürtökben jelenik meg.

– Vajon hol virágoznak, hol teremnek ezek a fürtök?

– Számomra – talán ez korommal is összefügg – jobbára a múltban. A mi korunk friss szépséghajtásai szinte elférnek a kiállító- és koncerttermekben. És ami ennél is jellemzőbb: előtérbe került az apokaliptikus szépség.

– Az előbb beszéltünk arról, hogy a rettenetes is lehet szép…

– Említettem Boscht és Goyát. De szólhattam volna Baudelaire és Blake vízióiról is. Most hadd tegyem hozzá: nem véletlen az, hogy aki korunkban Kafkától Joyce-ig és Beckettig jelentőset alkotott, annak a horizontján majd mindenütt megjelenik az Apokalipszis, a teljes pusztulás fenyegetése. A korunkra jellemző remekművekben legtöbbször van valami baljós, haláljós.

– Soha nem felejtem el, hogy amikor utoljára Schaár Erzsébetnél jártunk, már költözni készült és a budafoki műteremben elszállításra vártak a szobrok. Mi ott sétáltunk köztük a holdfényben, és az egész olyan kísérteties volt, mint a szobrász művészetének túlvilági útja. Ez a félelmetes, már nem is e világi szépség születhetett újjá később az Utcában – meséli Amy.

– Korunk rettenetének szépségét valamennyien sok formában éltük már át. De Aushwitz pokla, azt hiszem, kívül vagy túl van azon, ami még összeegyeztethető az esztétikummal.

– Gondoljon Országh Lili képeire! Az ő füstté váló héber betűiben igenis benne él Aushwitz rettenete.

Visszakozom és megpróbálok fordítani egyet a témán.

– De talán más is megjelenik a művészet horizontján?

Megint csak a költőfeleség segít ki:

– A teljes valóság minden egyes darabjába belefér a mővészet szépsége. Lehet a szépség idilli, harmonikus is. Néha elég egy állat szemébe belenézni, és – Walt Whitmannal szólva – ott is megjelenik a zene.

– Engem az emberszemek zenéje hamarabb hoz lázba.

– Megjelenik abban is… De sajnos, sokan elvesztik, elkoptatják. Még szép nők is akadnak, akiknek üres az arca, hideg a tekintete. A számomra szép emberi arcban mindig jelen van a legfontosabb: a morális szép is. Minden ember arcán és minden emberben keresem az átélt, intenzív élmények nyomát. A gyönyör, a bánat megrendít, meglágyít, sőt megszépít. Az ember, ha teljes intenzitással átélte, megszenvedte anyja halálát, mássá válik: a fájdalom életre szóló gazdagsága által mélyebben megérti a másik embert is.

Most Weöres Sándor az, aki Walt Whitmant idéz, Koszolányi fordításában: „Szépek a fiatalok! – de az öregek még szebbek!”

– Biztos?

– Legalábbis, ami a megélt tapasztalatot, a természetükké lett segíteni akarást illeti.

– Tanítani kellene a szépet…

– Ha megnézzük különböző korok szépségideáljait kiderül, hogy azt sem sikerült megfejteni, mi az, ami megborzongat, és mi az, ami közömbösen hagy. Még önmagunkat sem tudjuk megtanítani, nemhogy másokat… – így Weöres Sándor.

– Én mégis hiszem: annyit elérhetünk, hogy az olvasó, a zenehallgató ne utasítson el valamit csak azért, mert más… vagy legalább annyit, hogy körülnéz a világban, a maga környezetében, és ott ráérez egy kert vagy egy napszak szépségére!

– Valóban, a környezet, a természet szépségéről alig esett szó…

A környezet látványos, monumentális szépségét én elsősorban az olasz városokban, Sienában, Velencében, Rómában éltem meg. De ez a szépség van jelen – sajnos, csak nyomokban – Visegrádon, Jákon, vagy a pécsi altemplomban is… – gondolkodik el Weöres Sándor.

– Engem a természeti szép sokszor apró mozzanataiban érint meg. Egy szál virágot szebbnek látok, mint egy csokrot. De van valami megható, paradicsomian szép abban is, ha kertünk egy sarkában maguktól nőnek a százszorszépek.

– Ameddig nem jön a fűnyírógép!

– Lehet, hogy jön és lekaszálja. De gondolj arra, Sándor, hogy a százszorszép anélkül is elhervadna. És a szépen nyírt fűben új százszorszépek dugják ki a fejüket.

 

*

 

Ideje véget vetni a hosszúra nyúlt beszélgetésnek. Kifelé menet Weöres Sándortól, Károlyi Amytól, Bálint Endre és Országh Lili képeitől, a zöldellő kerttől egyszerre búcsúzom. Azzal a jó érzéssel, hogy társaságukban talán sikerült visszahívni közénk azt a bizonyos, elveszett és mégis elveszíthetetlen szót.

 

(1983)

 

Európai kulturális füzetek 20-21

 

Károlyi Amy:
Pályaudvar

Álmomban anyám elvesztettem,
akár egy gombot, gombostűt, ékszert.
Pályaudvar, vonatok, sínek.
Elindulások, érkezések.

A tolongásban kezemből tépték.
Most karok és lábak közt kering.
Félelemtől, erőlködéstől
verejtékes hátán az ing.

Akár egy tökmagot, hol keressem –
most -, most egy cipő rája lép.
Meg nem bocsátom a kezemnek,
hogy elengedte a kezét.

Jelenits István 1932-ben született. Magyar és hittan szakos piarista tanár. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a PPKE BTK tanszékvezető tanára. 

Írása a vigilia.hu oldalról:

 

Versolvasó

 

Károlyi Amy emlékének

 

Milyen szépen idézte fel Babits saját költői indulásának idejét, a világháború előtti éveket: ,,Úgy született hajdan a vers az ujjam alatt, / ahogy az Úr alkothatott valami szárnyas / fényes, páncélos, ízelt bogarat.,, Károlyi Amy Sorok című kései versében valami hasonló fogalmazódik meg:

 

Ahogy járni tanul a gyerek

Vers-sort vers-sor mellé teszek

Vagy megdicsérnek, vagy megszidnak,

nem ártanak a vers-sornak.

 

Azok csak nőnek és hallgatnak,

Felelgetnek a csillagoknak,

Jelei az ittmaradásnak,

ittmaradói az elmúlásnak.

 

 

A Cigány a siralomházban című vers arról szól, hogy Babits Mihály költői magatartása megváltozott a történelmi tapasztalatok kényszere alatt. Tudjuk, ha Jónásként vonakodva is, végül vállalta a tizenkilencedik századból örökölt próféta-költő szerepét. Károlyi Amy viszont átélte az egész huszadik századot látszólag anélkül, hogy verseivel bármiképpen megpróbált volna beavatkozni a történelembe. Ámulva élt, mint aki nem szereplője a kornak, fölötte vagy alatta él azoknak a céloknak, törekvéseknek, indulatoknak, amelyekből a számottevő emberek sorsa összeállt. Egy levegőt szívott velünk, nem idegenként járt-kelt közöttünk, mégsem az kötötte le a figyelmét, amit mi olyan fontosnak éreztünk. Ahogyan az anyák, ha kell, óvóhelyre bújva, ha úgy fordul, fát aprítva, munkába feszülve: gyermekük növekedésére figyelnek; ahogy Archimedész a hadakozó katonák közt földre rajzolt mértani ábráinak tanulságain tűnődött; úgy igazgatta ő egymás mellé a verssorait. Most, halálakor úgy érezzük, hogy ezek valóban a csillagokkal beszélgetnek, itt maradnak akkor is, amikor múlttá válik sok minden, amiről azt gondoltuk, hogy elveszíthetetlen.

 

Nemrég temettük el, azóta nem tudok szabadulni a köteteitől. Mint amikor éjszaka egy hatalmas szélroham elfújja a felhőket az égről, s egyszerre szelíd, hatalmas fénnyel ragyogni kezdenek a csillagok.

 

 1909-ben született, Radnótival volt egyidős. Első kötete 1947-ben jelent meg. Harmincnyolc éves volt akkor, hány nagy magyar költő meg sem érte ezt a kort! Fiatalok című versében ír arról, hogy gyermekkorának, világra nyíló hajdani örömének fényét egy új nemzedékben látja viszont:

 

Játékainkkal mások játsznak,

új gyerekek, s nem is az elsők,

labdáznak, futnak, fára másznak.

 

Szerelmünket kamaszok élik,

próbálgatják, ha nem is jobban,

az első érzés nagyot dobban.

 

Mások választják hivatásunk,

másé minden gazdátlan percünk.

Mohó kezekkel felveszik

az éveket, a napokat,

a játékokat, a játékokat,

amiket a kezünkből ejtünk.

 

 

Mennyire hiányzik ebből a versből minden, amit hivalkodásnak érezhetnénk: egyetlen szokatlan kép, egyetlen meglepő rímpár sincs benne. De az eszköztelenségével sem kérkedik. Soraiban hagyományos jambikus lejtést fedezünk fel. Csaknem mindegyik ötödfeles jambusi sor, mint ilyen, gyöngéden zárul le, ha rímel, nőrímmel, fátyolosan. A tizenkét sorból csak háromra nem érvényes ez. Ezeknek a helyzete is különös: beékelődnek a harmadik versszakba, az egymásra rímelő és szabályos második és hatodik sor közé. A harmadik és a negyedik sor egy szótaggal rövidebb a többieknél: ettől különös módon izgatottá válik a vers, s az izgalmat még növeli, hogy négyes jambusi sorokról van itt szó: ezek a korábbi zárlatoktól elütő, kemény ,,hímvéggel,, fejeződnek be. Ugyanígy végződik az ötödik sor is, amely viszont ötös jambusi sor, egy szótaggal hosszabb a vers kilenc ,,szabályos,, soránál, egy jambussal, vagyis két szótaggal hosszabb, mint az előtte álló két sor. Ha azok izgatottak voltak, mohók, ez meg – különös szóismétlésével – csaknem feljajdul. Egyébként ebben a sorban tűnik föl újra, hogy megkettőzve mindjárt különös nyomatékot is kapjon a költemény legeslegelső szava, amelyet az első sorban egy figura etimologika tett hangsúlyossá: ,,Játékainkkal mások játsznak…,, Mik is ezek a játékok? Ha jól meggondoljuk: tán minden, ami az ember életét betölti. Visszanézve vesszük észre – talán az utolsó szó ízlelgetése közben (amely egy többes szám első személyű ige) -, hogy a költő nem pusztán saját tapasztalatáról beszélt, hanem nemzedékének nevében szólt. Ez is valami különös méltóságot ad a költeménynek.

 

Az emberi élet egyik legcsodálatosabb tapasztalata a nemzedékek egymásra következése. Ha a Fiatalokban a játékok átadásáról esett szó, a következő kötetben rátalálunk néhány gyönyörű versre, amelyek viszont arról szólnak, hogyan búcsúzik Károlyi Amy saját szüleitől. A Kórházkert címűből csak egy néhánysoros versszakot idézek, a költemény második, záró versszakát: ,,Apám kínjának árnyékában, / anyám holtának sejtésében / háttal ülök a gyászos háznak / egy galagonyafa tövében.,,

 

Valamivel hosszabban szeretnék elidőzni annál a tizenkét soros költeménynél, amely erre a Kórházkertre következik, s így minden bizonnyal vagy a költő édesanyjának vagy apjának elvesztésére utal:

 

In memoriam

 

Hát elporzott a könnyű kis kocsi,

elvágtatott.

Az égen sávot, alig láthatót

hagyott:

Akár a vizet ketté szelő

gyors hajó,

vagy csónak orra, a nádat ketté

hajlitó.

Hozzád éppoly keskeny, füst-szerű

út vezet.

A víz, a nád, a lég bezárul,

ég veled.

 

 

Eszköztelenséget, egyszerűséget emlegettem. Hát ez a vers is egyszerű. De milyen rafináltan az! Ritmusát a hosszú páratlan sorok s a rövid páros sorok ellentéte teszi játékossá, lebegővé. De mennyi apró változtatás van ennek az alapötletnek alkalmazásában! Figyeljük csak meg először a rövid, páros sorokat! Az első négy szótagos és jambikus lejtésű. A másodikat egyetlen jambus alkotja, a két sort nagyon egyszerű ragrím kapcsolja össze. A következő rövid sorpárok mind három-három szótagosak, s ha időmértéket keresünk bennük, trochaikus lejtésűeknek bizonyulnak: nemcsak a megelőző rövid sorpárral, hanem a hosszú sorokkal is ellentétesek. A hajó-hajlitó rím egészen visszafogott, az utolsó sorpár rímelése viszont akusztikai szempontból is gazdag és grammatikailag különböző szavakat csendít össze, tehát meglepő, legalább a többiekhez viszonyítva.

 

A hosszú sorokat lehet jambikusan ritmizálni. Ha megpróbáljuk, két sorban egy-egy anapesztuszt is lelünk (,,akár a vizet ketté szelő,, és ,,vagy csónak orra, a nádat ketté,,). A ,,Hozzád éppoly keskeny, füst-szerű,, sor viszont kivételesnek látszik, mert ellenáll a jambikus ritmizálásnak, inkább tán trochaikus lejtésű, mint a négy utolsó rövid sor. De talán jobb, ha nem is vesszük egészen komolyan ezt az időmértékes ritmust. Ki tudja, nem csak azért dereng-e át némelyik soron, hogy aztán elillanjon, elhomályosodjék. Inkább egy sormetszetet kellene talán komolyan vennünk, amely rendre ketté osztja ezeket a hosszabb sorokat. A hat közül ötben ez a sormetszet mintha az első öt szótag után jelentkeznék. De itt is kivétel a ,,Hozzád éppoly keskeny, füst-szerű,, sor, mert itt az ötödik szótag után nincs szóvég, ha erőltetnénk a dolgot, a sormetszet a keskeny szót kettévágná. S ha máshová tesszük? Akkor két megoldás is lehetségesnek látszik. Kerülhet ez a sormetszet a keskeny szó elé vagy mögé. Ha elé tesszük, s az olvasásban az éppoly után tartunk egy leheletnyi szünetet, akkor két nagyon szorosan összetartozó szót választunk el egymástól. Ha a keskeny mögé helyezzük a metszetet, akkor meg szokatlanul hosszúvá válik ez a félsor, s viszont egyetlen sóhajtássá rövidül (három szótagnyira) a sor második fele.

 

Egyébként itt, ennél a ritmikai szempontból olyan sok meglepetést tartogató sornál megváltozik a vers nyelvtani jellege. Eddig sem első, sem második személyre utaló nyelvi elem nem szerepelt a szövegben. Ez a sor azzal kezdődik, hogy Hozzád. Itt, váratlanul megszólítja a költő az eltávozót, s ettől kezdve már hozzá beszél: ki tudja, hallja-e még az utolsó jókívánságot: ,,ég veled!,, Milyen könnyedén foglalja össze az utolsó előtti sor mindazt, amit az első nyolc sorban olvashattunk. Kocsiról és hajóról, égről és vízről esett ott szó. Itt három, egyenként egy szótagú szó fölidézi még egyszer az egészet: ,,A víz, a nád, a lég bezárul.,,

 

A Fiatalok című vers idézte – többek közt – az első szerelem emlékét. Ebben a költeményben talán az első gyász élményét örökítette meg a költő. Annál szebb, hogy nem panaszkodik. Ámulva figyel még a fájdalomra is, amely a szívét összeszorítja, s a veszteség tapasztalatáról úgy beszél, mint aminek – törvényszerűen – egykettőre el kell enyésznie. Aki sokáig él, annak sokszor kell másokat elsiratnia. Károlyi Amy szülei után mesterétől, Fülep Lajostól búcsúzott el egy különös, ünnepi verssel:

 

Gyászbeszéd helyett

Fülep Lajosnak

 

Tiszteletreméltó öregúr

IGAZAD VOLT

nem való neked temető

megsértenéd a kerti illemet

nem való svéd és semmiféle gránit

és mégkevésbé műkőkotyvalék

és nem való úszó barokk koporsó

és rózsaszín vödör

egészségügyi tartály

urna

 

…,,engedjetek az elemek közé,,…

 

Meglógtál profom, hűlt helyed

lóvá tetted a gyülekezetet

talár, mikrofon mindhiába

s kárbaveszett a sok jó nekrológ

mind elhangzatlan

mind mivégre

meglépett a holt

 

Engedjük hát az elemek közé

 

őz suta lépked porában

madár fürdik porában

örökre táncol ferde fényben

 

ki őt keresi

hajoljon porba

nézzen égre

 

 

A gyászbeszédek óhatatlanul megfáradó fordulatai helyett itt egészen friss és személyre szabott szavakkal találkozunk. Fülep Lajos világéletében a hitelességet kérte számon a művészeten. Esküdt ellensége volt mindennek, ami megtéveszti a nézőt. Megérdemli, hogy holtában ne vegyék körül temetési szokásaink hazug kellékei. Tán maga is így kívánta ezt. Az idézet után következő második strófa egyenesen tréfás. Tréfálkozik a halottal, a temetés megszokott s megkopott ceremóniáival, de csak azért, hogy aztán annál ünnepélyesebben szólaljon meg a költemény zárlata. A professzor ,,meglógott,,, a köztiszteletben álló lelkipásztor ,,lóvá tette a gyülekeztet,,. A ,,tiszteletreméltó öregúr,, megtalálta a módját annak, hogy holtában hitelesen és egyszerűen az elemek közé vegyüljön. Álságra – kínjában – csak az ember képes. űt, a mit sem sejtő állatok veszik holtában körül. Aki keresi, ,,hajoljon porba / nézzen égre,,: az ember alatti s az ember fölötti mélységbe, magasságba.

 

Károlyi Amynak szülei, mestere után férjét is el kellett búcsúztatnia. Sok ide kapcsolódó költeménye közül egy nagyon rövidet idézek: ,,Ahogy a bányából kivágták. / Szárnyasajtó nagyságú vörös kő. / Érdes felületére eső / csorog, meg-megáll kicsi tó, / madarak számára itató.,, (Síremlék) Aki figyelmesen jár-kel a Farkasréti temetőben, ennek a versnek útmutatása alapján meglelheti Weöres Sándor sírját. Azóta a ,,szárnyasajtó nagyságú vörös kő,, alatt találtak helyet Károlyi Amynak hamvai is.

 

Az utolsó nagy veszteség után nehezen birkózott a magánnyal. Az Özvegy című rövid költeménye szól erről nagyon hitelesen:

 

Mit csinálsz egész nap?

Özvegy vagyok.

 

A magyar szótár rettenetes szava.

Szárazon, kopáran kopog.

Az életnedv zöldjéhez nincs köze.

 

 

Könnyű a halottnak. Az ő síremlékén madarak pihennek meg. Isznak a vízből, amely a hatalmas kőlap egyenetlen felületén meggyűlik. Nehezebb annak, aki itt maradt. Milyen keserű játék villan a vers első két sorában: a barátságos kérdésre rácsattanó feleletben. S aztán a költő ízlelgeti a szót, amelyet kimondott, leírt. Mint szobrász a követ, markolja, vizsgálgatja. Nem kell ehhez hozzátenni semmit. Jelzőt, képet, határozót. Fölösleges mondatba foglalni. Elég kimondani, rávilágítani a szakszerű figyelem fényével. Rettenetes szó ez, kimond, szóvá tesz egy rettenetes helyzetet. Mi lehetne több ennél?

 

Az özvegy legutolsó köteteiben Istenről szóló verseket is találunk: ezek huszonegyedik századi líránk első jelentős istenes versei. Nem róluk írnék befejezésül. Inkább egy visszatekintő, összegző költeményt idézek:

 

Ismétlések

 

Dicsőítem az anyagot,

A szilvahamvas kedveset,

Az őzikéktől ellesett

Menekülő mozdulatot.

 

Dicsőítem a szellemet,

A dolgok mögötti lényeget,

Tollheggyel meg nem foghatót,

Nem mondhatót, nem láthatót.

 

Dicsőítem a mindig ugyanazt,

A folyton változót,

Hétköznapot, vasárnapot.

 

Nem láttuk inkább sejtettük csak

Egymás arcát alkonyodóban.

Van perc, mi nem úszik el a folyóban.

 

 

Igen, semmi kétség: igazi költőtől köszönünk el. Drága és áldott örökséget hagyott ránk.

 

 

Weöres Sándor levele Fülep Lajosnak ([Bp.] 1963. XII. 2.)

 

„[…]köszönöm Amy fordításainak szerető és gondos átnézését(1), örülök – írja Weöres –, hogy ő Emily Dickinsonnal foglalkozik, s úgy érzem, nem hiába. Fordításain keresztül én is megismerni vélem ezt a különös költőnőt: csaknem teljesen eszköztelen, vázlatos, mondanivalóját csontig lehántó, elegánsan kisméretű. Senkivel se versenyző kicsinységében, mellékességében rejlik nagysága; művének centrumát a néhány chef d’oeuvre-t, azt hiszem, lehetetlen kiválogatni.[…]

 

1 Emily Dickinson-versek fordításait küldte a levél mellett

 

 

Károlyi Amy levele Fülep Lajosnak. [Bp.] 1963. XI:. 24.

    Kedves Professzor úr,

    itt küldi Amely Emilit(1). Ördög tudja, hogy jók-e, mindenesetre itt vannak, arra készen, hogy még fúrjak-faragjak rajtuk. Nagyon hálás lennék minden észrevételért; félreértést, elkent kifejezést, mindenféle lapsust bizonnyára talál bennük Professzor úr. Megkérem az összevetés fáradtságos munkájára, további munkámban nagy hasznát venném megjegyzéseinek.2

    Válaszát várom s hálás szeretettel üdvözlöm                           Amy.

 

1 Emily Dickinson-versek fordításait küldte a levél mellett

 

 

Fülep Lajos levele Károlyi Amynak [Bp.] 1963. XI. 27.

    Dear Amely,

    amint láti, a lapok jól meg vannak irkálva. Általános directíva: nagyon könnyű belecsúszni vele a dalba és a húsvéti rózsavízbe, holott ez a lady: operatios szobában éther, kámfor, benzinszag, kés, olló, tű, catgut villanása és csörrenése az asztalüveg lapján, kurta vezényszavak a fehér kappucino mögül – és mégis poesis – that is the point.

    Tanti saluti                                                                                                      L[odovico]

 

Emily Dickinson: Fogd hámba életem, Uram…

 

Fogd hámba életem, Uram,

Hadd indulhassak el.

Egy simítás a lovakon,

S rendben van, menni kell.

 

Fogj be, hol biztonságosabb,

Hol nem botolhatom,

Ítéletnapra kocsizunk

Lejtős domboldalon.

 

Mit bánom én, szakadékba,

Mit bánom, a tengeren –

Ez örökké tartó iram

Választásod s az enyém.

 

Isten hozzátok, élet

És megszokott világ,

Még csókold meg a dombokat

Helyettem. És tovább.

 

Károlyi Amy fordítása

 

 

Emily Dickinson: Alabástrom kamrába zárva

 

Alabástrom kamrába zárva,

Nincs soha reggel

És nincs soha dél,

Jámboran szúnynak a feltámadandók –

Selyem a padlás,

Kő a fedél.

 

Felettük csillog

Várában a szellő,

Egykedvű kalászon zümmög a méh,

Madár fütyül el-elakadozva –

Mi porladt itt, mily bölcsesség!

 

(változatok a második versszakra)

 

Föléjük évek s mennyek sorakoznak,

Világok vájják

Íveiket,

Hullanak diadémok és tűnnek a dogék,

Mint a hó korongján a jelek.

 

Tavasz ráz ajtót,

De az echo dermedt,

Dérből az ablak

S a kapu befagy.

Márványkamránkban napfogyatkozások,

Korszakok falkái ott porlanak.

 

Tavasz ráz zárat,

De a csend dermedt,

Éjszakai tájról szabadúl a fagy,

Jégcsapok kúsznak sarki üregből,

Márványban az éjfél megcáfol, te Nap.

 

Károlyi Amy fordítása

 

 

Csak lépte van…

 

Károlyi Amy halálára

 

Esti hírekből, kertek felől lengedező szélben tudtam meg: elment a költőnő, akit a harmadik házból ismertem ifjúkoromból, szép kötetből, amely igazi transzcendens vallomás. Most az esti szellőt hallgatom, a költő üzenetét már a túlpartról: Csak lépte van és nincsen lába, / csak hangja van és nincsen szája, / nincsen teste, de csupa fátyol / és csupa lengeség…

Ez már a lélek nyoma, állapota, ahogyan Hopkins, a jezsuita természetszerelmes verseiben elmélkedett anyag és szellem párbeszédes együttlétéről anélkül, hogy panteista lett volna.

Láttam kettőjüket, Károlyi Amyt és férjét, Weöres Sándort a pesti utcán, a posta felé tartva. Ő most lenne kilencvenéves. Sándor bácsi szatyrot cipelt, s közben skandálta valamelyik születendő versét. Játékosan zseniális versművész volt, aki a “teljesség felé” haladtában sohasem hitte el, hogy micsoda gyerekverseket (is) tud írni.

A könnyed szélben sétáló költőnő választotta a nehezebb részt, súlyosan, a század könyörtelenségében:

 

Bizonyosabb nekem a repülő koffer

mint a fizika tételei

valóságosabb Mária mennybemenetele

mint a nők egyenjogúsága / az én hitem ott végződik

ahol a brosúrák elkezdődnek

az én hitem ott kezdődik

ahol Lázár felkel és jár.

 

Már csupán a lépte maradt: versei sugár-lenyomata a lelkünkben, hogy továbbra se felejtsük: “Az oltár közepén a jó s a rossz csatázik.” Oltár lehet az életünk – így illenék -, s megannyi oltár-jelképben az odaátról való gyermekség őszinte áldozata, hiszen valamennyien szentségre vagyunk rendelve…

Élet-idejében már az ősz barangolt, s amikor azt olvassuk “szólongatásában”, hogy áfonyával telik meg harminc szőlőskosár, még a nyár delelőjén látjuk. Hogy elment, ezzel folytathatjuk: … mikor már majdnem minden elfogyott: / piros pecsét van a szájad helyén / mikor a nevemet lassan olvasztgatod.

 

tóth

 

Károlyi Amy : A látogató

 

Mint aki elajándékozta életét,

és jön egy perc és visszakéri.

Beengedik, persze, hogy körülnézzen,

s ő elajándékozott életét nézi.

Sok mindent észrevesz, mit félig látott,

míg tulajdona volt,

mit meg nem látni kár volt,

lomb-zuhatagot, oly súlyosat,

mint Juno peplumán a ráncok.

 

Sok mindent mintha most venne észre,

egy hársat jobb és bal sarokban.

Suháng-alakban hozta vállán,

és most elkésve beleroppan.

Nyíltában egy ritka bimbófajtát,

kinyújtott nyakkal, mint a darvak

húznak nem ismert táj felé.

Nem ismert tájra nyit az ablak.

 

Elajándékozta életét,

a magas fűben rátalált.

A lélegzete még szabályos.

Hét óra tíz, a szív megállt.

 

Kísértetjárás lesz e tájon,

amíg e lanka el nem süllyed.

S nem irigylem az örököst,

ki elfogadta életünket.

 

 

A magyar irodalom története 1945–1975

Károlyi Amy

 

Károlyi Amy (1909) a Nyugat és a Magyar Csillag körében kezdte pályáját. “Nem reflektorfényben és keltetőgépben váltam költővé – írja Örök újrakezdés című vallomásában. – Lassan és sötétben dolgoztak bennem a kreatív erők, szinte biológiai türelemmel és nyugalommal. A sorsom ráért. A 40-es évek elején Babits nyitotta meg a Nyugatot a teljesen ismeretlennek, s adott olyan útravalót, melyből ma is élek.” Szegezzetek a földhöz csillagok (1947) című kötetét a hang próbálgatása, az egyéni világ kikísérletezésének bizonytalanságai jellemzik. A Holdistennő (1957) a magányból való kilépés, az újrakezdés dokumentuma. Első érett kötete, A harmadik ház (1965) már teljes költ?i fegyverzetében mutatja. Rendkívül tudatos, tömören, puritánul fogalmazó költő, akinek lírájában az intellektus fegyelmező erejének jut a legnagyobb szerep. Érdeklődése a kötet első két ciklusában szinte kozmikus távlatokba szárnyal, de igazán otthon az apró részletek megfigyelésében, a rezzenésnyi változások számbavételekor van. Verseiben gyakran okoz feszültséget egy-egy hirtelen odavetett, nagyobb távolságot, gazdag asszociációs rendszert sejtető kép, jelző szó:

 

Fésülködöm.

Az ágyam bontom.

Gondom, hogy hol a szennyes-számla.

S már megszámlálva minden csontom.

 

(A harmadik ház III.)

 

Szívesen kalandozik az “antik mezőn”, de ezekben a verseiben inkább a műveltséganyag fog meg, semmint a közvetlen élményszerűség forrósága. Legszívesebben a görög mítoszok világát idézi újra az eredeti mondák távlatainak illúzióját keltve, kissé azonban közvetett marad, s inkább csak a múltat jeleníti meg igazi elhitet? erővel. Legnagyobb erőssége, hogy egy kép, egy jelzés mögött fel tudja villantani a mélyebb összefüggéseket is, egy csendéletből általános emberi tartalmakat tud kibontani: “Alma és kés magánya / kockás abrosz-oválba. / Várnak a kézre, szájra, / nyíljék életük csendje, / nyíljék csendjük oválja.” (Ovál)

 

Az Anti-mennyország (1969) feszült, belső erőkről valló kötete Károlyi Amy legteljesebb műve. Költészetének formai vívmányai, tömörítő készsége, nyelvi gazdagsága itt találja meg az adekvát formát. Most már a képeket is elveti, olykor csak jelzésekre szorítkozik, de “négy szó”-val is hatást tud kelteni: “Felhőért eped a felhőtelen.” Egyik legszebb – ars poeticának is beillő – versében arról vall, hogy ? nem tudja bőrét lehántani, hanem a lélek belső köreiben igyekszik megtalálni az igazat és a szépet:

 

A kígyónak jó

lehántja bőrét

mit ág tépett

szögtől szakadt –

A lélek másképp menekül

a mocsoktól mi ráragadt:

tégelyben olvaszt csillagi

hőfokon sárból aranyat

 

(Alkímia)

 

A “csillagi hőfokon” való alkotás, a világtól való távolságtartás, a lélek felizzítása e lírának egyik legnagyobb ereje, de veszélye is, hiszen ahogy a csillagok kihűltek, Károlyi Amyt is fenyegeti, hogy amint “szabálytalanra szabdalva kilép az égbe”, voltaképp a nehézkedésnek azokat a vonzásait gyűri le, melyek pedig valóságközelben tartják, élettel telítik költészetét. Mert az Anti-mennyországnak is azok a legszebb, legemlékezetesebb darabjai, melyekben rátalál a korábbi idillikus hangra, s az intellektus kontrolljával, a tömörítés formai fegyelmével kevés szóval is nagyon sokat tud mondani, s a költészetnek azt a korát idézi, amikor olyan vándor énekesek jártak a pásztorok között, mint Homérosz:

 

A búza nyugalma, a birkanyájé,

falusi temetők nyugalma

a fogyó dombok nyugalma, a táguló tájé

míg tüzes tarkóján bárány szimatol

nem fog rajt az elmúlás hatalma

aprószemű meggy vitorlázik rajt s vadalma.

 

(Lux perpetua)

 

 

Árulkodó címmel jelentette meg összegyűjtött verseit. A -talan, -telen (1972) tudatos lefokozást jelez, arról vall, hogy a költőnő vállalja a “hiány” megszólaltatását. Ezt a jellegzetesen egzisztencialista gondolatot azonban mélyen emberi, elkötelezetten humánus mondanivalóval telíti. Zaklatott nyugtalanság feszíti verseit, mindig a végső kérdések megoldása felé törekszik, noha újra és újra rádöbben, hogy ezekre nem tud válaszolni.

Újabb verseiben a költészet játékos elemei kerülnek túlsúlyba, így igyekszik minél teljesebben kifejezni magát, s nem enged a tér és idő korlátainak, azokat a szó szárnyalásával röpteti át. Lírája egyre egységesebbé válik: még azokban a verseiben is megfigyelhető az anyag és a látás egyneműsége, melyekben inkább a próza eszközeivel tolmácsolja mondanivalóját.

A gyermekköltészetnek azt a teljes átalakulását, melyet Weöres Sándor kezdeményezett a Bóbitával s melynek lényege talán az, hogy a tartalomban és a formában is egyszerre valósul meg a játékosság komolysága, Károlyi Amy is eredménnyel műveli. Legszebb példája ennek a Weöressel együtt írt Tarka forgó (1958), amely e műfajnak egyik legkitűnőbb, irodalmi szempontból is igen jelentős teljesítménye. Károlyi Amy jeles fordító, műfordításaival sok antológiában találkozhatunk.

Fordításainak gyűjteménye Vonzások és viszonzások címmel jelent meg 1975-ben. Rövid utószavában Emily Dickinsont idézi:

 

A prizma nem őrzi a színeket,

Csak hallja őket játszani.

 

Ezzel is jelezve, hogy a műfordító sosem törekedhetik teljességre, inkább egy megtalált, számára kedves hangot igyekszik más kultúrkörben, más irodalmi ízlésnek engedve visszhangozni. A világlíra legkülönbözőbb tájait barangolja be fordítás közben, s mindenünnen hoz magával ismeretlen kincseket, melyeket a megtalálás boldog örömével mutat fel olvasóinak. Túl a műfordítói munka áldozatvállalásán, érezni ezekben a tolmácsolásokban, hogy egy a költészetet nagyon szerető, szerepeket is szívesen alakító egyéniség választja e verseket önvallomása tárgyául.

 

 

Károlyi Amy: Szökés

 

Kétszer tízezer napja készülődöm,

nem hagytam pillanatot próbálatlanul:

mint aki folyton ugrani tanul.

 

Javamra vált a rossz,

ha repülhetek, ő bennem repül.

Hajtóerővé változott

belül.

 

Itt az idő, a hely,

átsüvítek kék gyűrűiken.

Messziről látom piciny önmagam.

Hogy visszatérek, már alig hiszem.

 

 

 

Forrás:
c3.hu
muzeumantikvarium.hu
jelenkor.net
alanyeset.blogspot.hu
ujember.katolikus.hu
mek.oszk.hu
vigilia.hu
pim.hu
40_felett.abbcenter.com
rejtelmek.hu
axioart.com
index.hu
mandarchiv.hu
jamk.hu

 

 

 

Elolvasta: 19 189
Nyomtatás

Július 5-én, pénteken 11 órakor helyezték végső nyugalomra a Széchenyi- és József Attila díjas írót, műfordítót, kritikust, irodalomtörténészt, egyetemi tanárt.

 

Budapesten született, a Zsidó Gimnáziumban tett előrehozott érettségit. Elmondása szerint olyan tanárai voltak, hogy az érettségi felért egy diplomával. Sok nyelven beszél, a németet otthonról hozta, kisfiú korától tanult angolul, megtanult olaszul, spanyolul és franciául, az orosz és a finn nyelvet is elsajátította, de az utóbbi kettőt már elfelejtette. 1952-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-angol szakán, ezután hívta Aczél Tamás főszerkesztő a Csillag című laphoz. Hamarosan rovatvezető lett, és kapcsolatba került a kor szellemi nagyságaival: Lukács Györggyel, akinek már az egyetemen hallgatója volt, Füst Milánnal, Déry Tiborral, Németh Lászlóval és Örkény Istvánnal.

1959-től a Magyar Nemzetnél dolgozott szerződéses munkatársként, 1960-tól fordító, dramaturg, a Budapester Rundschau szerkesztője, 1960-1961-ben a Petőfi Színház dramaturgja volt. 1970-től a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa, 1975-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, 1980-1981-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense, 1982-től egyetemi tanára volt. 1989-ig a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagjaként dolgozott, és két cikluson át a nemzetközi P.E.N. Club magyar tagozatának főtitkára volt.

Karinthy Ferenc, Ungvári Tamás és Kéri László a magyar PEN Club közgyűlésén, 1962-ben (MTI Fotó: Keleti Éva)

A hatvanas évek végétől többször tanított külföldön. 1968-ban és 1972-ben a Cambridge-i Egyetem vendégkutatója, 1980-81-ben vendégprofesszora volt, angliai élményeit idézi a Szigetország utasa című könyve. Fulbright vendégprofesszorként négy esztendőt töltött a kaliforniai Claremontban, IREX csereprofesszorként a Columbia, a Yale és a Harvard egyetemeken tartott előadásokat, a Zsidó Egyetemen művelődéstörténetet tanított.

Fordítóként elsősorban angol és amerikai drámákat ültet át magyarra. Irodalomtudósként műfajelmélettel és -történettel, valamint a modernség megnyilvánulási formáival foglalkozik a 20. századi próza- és drámairodalomban. Érdeklődése rendkívül széles körű, szakmai munkái mellett megírta a Beatles Biblia és A rock mesterei című könyvet, Lezáratlan nyomozás címmel egy önéletrajzi ihletésű művet is publikált. 2010-ben jelent meg A „zsidókérdés” magyarországi története című könyve. A Nyomtalanul – A gyilkosok köztünk vannak című munkája unokatestvére, Elbert János irodalomtörténész felderítetlen halála után kutat. Jelentősebb műfordításai közé tartozik Arthur Miller: Az ügynök halála, valamint Bertolt Brecht: Galilei élete című könyvének adaptálása magyarra. Graham Greene-nek, akivel személyesen is találkozott, négy regényét ültette át magyarra.

1985-ben József Attila-díjat, 2007-ben Aranytollat kapott, 2010-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki sokoldalú irodalmi munkássága, életműve elismeréseként. Abban az évben Budapest díszpolgára is lett, és megkapta a Magyarországi Zsidókért Díjat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elismerését is. A rádióban, televízióban rendszeresen tart könyvismertetőket, szinte minden műfajban szívesen mutat be szerzőket és műveiket.

Forrás:
mandarchiv.hu
MTI

 

Lőkös Ildikó, dramaturg:

Tanárom volt. A színművészetin, dramaturg szakon. Meghalt. Három napja. Ungvári Tamás. Író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, akadémikus, József Attila- és Széchenyi-díjas. Ajándék az életemben.

Ott ült velünk szemben, az órán. Dramaturgia, drámatörténet. Ez volt az indexünkbe írva. Nyolcvanas évek. Marlborót szívott. Mi is az órán. Néha ő kínált meg, dohogva, hogy káros az egészségre. Érdekes föladatokat adott, irodalmi művek címeiből történetet írni, elkezdeni egy sztorit múlt időben, folytatni jelenben, befejezni jövő időben. Közben Plautus, görög mitológia, mi a dráma, hol menjen be egy dramaturg a színházban. Elöl, ahol a nézők. Valaki késett az órájáról, a kiszabott szankció Hegel Esztétikájának kijegyzetelése. De az is előfordult az óráján, hogy a viszkigyártás titkaira, a viszkik fajtáira terelődött a szó – sohasem lehet tudni, hogy milyen dramaturgiai munkánk kapcsán lesz szükségünk rá – mondta.

Úgy lehetett vele beszélgetni tudományos dolgokról, filozófiai kérdésekről, mintha csak a vasárnapi ebéd receptjeit cserélnénk. Miközben a vasárnapi ebéd receptjei is fontosak voltak. Úgy tudott beszélni a kultúra szélére sodródott jelenségekről, hogy rögtön elhelyezte a nagy egészben. Miközben lexikon-agya volt, az angolt, a németet anyanyelvként használta, nekünk azt mondta, nem kell mindent észben tartani, azt kell tudni, hol lehet utánanézni. A ’80-as években ő beszélt nekünk először a számítógépek csodájáról, hogy nemsokára otthon, fotelből lehet a világ bármely könyvtárának a katalógusát használni, állományát olvasgatni. Ezt nem hittem el. Illetve el sem tudtam képzelni.

 

Végtelen tudása volt és végtelenül gazdag életet élt. Mintha neki nem 24 órából állt volna egy nap. Írt könyvet angol klasszikus regényírókról és Brechtről, a regény műfajáról, művészetelméleti kérdésekről, az időről vagy a szépségről, a tragikumról, szerkesztett tanulmánykötetet a modern drámáról, a Beatles-ről mint kulturális jelenségről egyenesen bibliát írt, a saját életét is megírta, meg a tragikus sorsú unokatestvéréét, Elbert Jánosét is. Dürenmatt, Miller, Graham Greene értő fordítója, de Neil Simon vagy Bernard Slade is az ő színészekre formált párbeszédeiben lett ismert. Jó orra volt ahhoz, mit érdemes lefordítani, bemutatni a színházakban. Káprázatos előadó volt, ugyanolyan szenvedéllyel adott elő a hallgatóinak a világ nagy egyetemeinek katedráján és kis eldugott vidéki könyvtárak parányi előadótermében. Mindig tanított. Én az élete utolsó percéig tanultam tőle. A könyveiből és a beszélgetéseinkbőlJólesett, hogy amikor találkoztunk, képben volt, mit csinálok, hol tartok, a kudarcaimról is tudott, meg a sikereimről is. Mindig érdeklődött, s mindig partnernek tekintett. S nemcsak engem.

Ha fölidézem magamban, egy örökké rohanó, ezer dologra figyelő, vibráló, kíváncsi – mégis megállni is képes férfit látok. A személyével hirdette, hogy az élet milyen gazdag, milyen színes, mennyi mindent meríthetünk belőle.

Közben ott volt minden fontos közéleti, társadalmi, kulturális eseményen. Budapest díszpolgára volt, Radnóti Miklós antirasszista díjjal és Hazám-díjjal is kitüntették. Közismert alakja volt a budapesti művészvilágnak, sportolt, teniszezett és vitorlázott, volt színésznőnek is férje, és lett gondos családapa, több mint negyven éve, felnőtt fiúkkal, csodálatos feleséggel. Mérhetetlen szeretet és kíváncsiság áradt belőle.

Szerettem hallgatni a két férfi beszélgetését is péntekenként a rádióban, mikor Gálvölgyi és Ungvári egymásra licitálva beszélgettek a legfrissebben megjelent könyvekről – nem lehetett utána nem rohanni a könyvesboltba…

Néhány hete jelent meg a Löw Immánuel válogatott műveinek első kötete, melynek a szerkesztői egyike volt Hidvégi Máté biokémikus és Péter László irodalomtörténész mellett. Megható és fölemelő volt látni a könyvbemutatón azt az elhivatottságot, ahogy Tamás erről a nagy tudósról, Löw Immánuelről beszélt, látni, milyen fontos számára, hogy ez az életmű megismerhető, olvasható legyen. Tavaly alapítvány is alakult Ungvári elnökletével, melynek legfőbb célja, hogy gondozza a hagyatékot.

S még kézbevehette a könyvfesztiválra megjelent legújabb könyvét, A Gólem és a prágai rabbi-t, melynek főbb gondolatait már a nyolcvanas években is tanította nekünk. Akkor hallottam először ebben a megközelítésben, a zsidó-keresztény kulturális hagyományokba helyezve az okkultizmust, a hermetizmust, a kabbalát.

A zsidóságról úgy szólt, mint az európai kultúra kikerülhetetlen része. Néhány éve megkaptam tőle az azóta sem játszott legutolsó Miller-dráma, az Üvegcserepek friss fordítását, mely a megkerülhetetlen holokauszt élmény finom megfogalmazása.

Egy interjúban pedig ezt mondja: „Én, aki vidám, pozitív tanárember vagyok, mindenhol tehetséget látok feltűnni, at the end of the day, a nap végén azt szeretném még tudni, hol vannak ezek az emberek, hova csúsztak a múltak iszapján, ahogy a költő mondja. ’hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot / ittak a fürge barátok a szépszemű karcsú pohárból?’ Nem tudom, érthetetlen. Ezért írok.”

Nekünk is érthetetlen. Nehéz hónap ez a június.

Forrás:
Lőkös Ildikó, SZFE
szinhaz.org

 

Magáról így írt:

” Nem egészen értem, hogyan jutottam el az idős kor küszöbére, mégis hálás vagyok, hogy ezt a magasnak számító kort elérjem. Serdülőkoromat tönkretette a második világháború, ifjúkoromat egy másik diktatúra.

Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmaznom, mi volt az életem, ennyit mondok: menekültem előre.

A pályaváltoztatás- és igazítás a világon mindenütt előny, nekem sokszor a szememre vetették. Holott én sokszor igazítottam. Voltam szerkesztő, dramaturg, műsorvezető a tévében, írtam tudományos könyveket, s egy Beatles-bibliát, fordítottam regényeket és színdarabokat, vezettem számítógépes céget.

Az egyéniségemet a változási képesség alakította.

A jégkorszakbeli pályákat nem azon kell mérni, milyen magasra húztak. Hanem azon, hogy sikerült-e a radar alatt kellő sebességgel repülni, hogy észre ne vegyenek földi ütegek.

Érdemnek tudom, hogy soha nem volt hatalmam senki felett. Abban a felsőoktatási intézményben, ahol tanítottam, szobám sohasem volt, vagy telefonom. Az irodámat az aktatáskámban hordtam.

A névjegyemről, ha nyomatnék, mégis lelógnának címeim s rangjaim.

Az életprogramomat beteljesítettem. Minden úgy volt jó, ahogyan volt… ”

 

 

 

Utolsó kötete, A Gólem és a prágai rabbi címmel a 2019-es könyvhétre jelent meg, de azon már betegsége miatt nem tudott részt venni.

 

Forrás:
tamasungvari.hu

Elolvasta: 18 940
NyomtatásA magyar kultúrában több szokás kötődik a pünkösdhöz. Több elemük a kereszténység előtti időkbe nyúlik vissza… (Csak frissített összeállítás.)

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium

(részlet)

„Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje”

Amikor Mátyással ismét kitelt az apostolok száma, és eljött pünkösd napja, Jézus ígérete szerint „megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken…” (ApCsel 2,3–4). Ez az a „történelmi pillanat”, amikor az idegen népek közé téríteni induló apostolok lépteivel a keresztény vallás világhódító útjára indult. Az Írás értelmében pünkösd vasárnapját már az ősegyház is a Szentlélek eljövetelének emlékezetére ülte meg, de a pünkösdi esemény értelem szerint az egyetemes egyház születésnapja volt kezdettől fogva.

A pünkösdi csoda ábrázolása ritka, s nem követi pontosan a Szentírásban foglaltakat. A 6–6 apostol karéjában, középen rendszerint ott ül Mária (az anyaszentegyház képviseletében), s míg az apostolok feje felett 12 lángocska lebeg, Mária fölé a Szentlélek terjeszti ki szárnyait galamb képében.

 

Nagy László: Pünkösdi hajnal

Lángszalagos aranykerék
a hajnali égen,
én fölfelé vágyakoztam
s csak lent lehet élnem.

 

Föllebeg vérpettyes vércse,
soha nem rak fészket,
gyönge madárt lehóhérol,
nevel kis vércséket.

 

Vércsét látok, mégse vágyok
dühök csillagára,
homlokomra holdat karcolt
a gilice lába.

 

Pünkösd jeles napja eljött,
ne lázadozz nyelvem,
bűnösöknek szót se szólok,
nem értenek engem.

 

Piros a pünkösdi rózsa
s nehéz mint a szívem,
lehull a pünkösdi rózsa,
hitem elveszítem.

 

Jókai Mór: Egy magyar nábob

(részlet)

VIII. A Pünkösdi király

Tehát ismét itthon vagyunk a kedves, a szegény Magyarhonban.

Piros pünkösd hajnala van, igazán piros hajnal. Nagykunmadaras utcáin korán, az első kakasszó után nagy muzsikával vonul keresztül egy banda barna zenész, előttük járul kivont mogyorófa pálcával egy városi esküdt, s arcának haragos méltóságán meglátszik, hogy fontos hivatalos foglalkozásban jár, és hogy még ma pálinkát nem ivott.

A derék esküdt férfiú becsületesen kékbe van öltözve, ahogy rangbeli emberhez illik, pörge kalapját ékesíti egypár nagy, kinyílt bazsarózsa, gomblyukában egy csomó szegfű muskátlilevéllel, selyempuszlija ezüstgombos, képe piros, bajusza hegyes, csizmája bojtos, sarkantyús; oly hegyesen szedegeti a lábait, mintha tojásokon járna, s félre nem nézne a világért, még kevésbé a háta mögött járó cigányokra; csak amidőn egy-egy tanácsbeli vagy választott polgár háza előtt mennek, akkor int feltartott pálcájával, hogy menni lassabban kell, a trombitát fújni pedig erősebben.

 

Kassák Lajos:
A galamb ünnepe

Fölébredt a gyermek és mosolyog
mint aki még nem érkezett meg hozzánk egészen
szemei nyitva de más vidék tükröződik bennük
s a nagy csönd vize mossa lábait.
Fölkiált örömében s a hangját
messzi idegen tájakról hallani.
Csak lassan lassan ismeri meg
a zománcos nagy tálat az asztalon
s hogy piros és sárga gyümölcsök illatoznak benne.

Az anyja szólítja most
ölébe emeli és megringatja
mintha ladikban ülnének
valahol a beteljesüléstenger hullámain.
Mit is kívánhatna még e csöppnyi test
álmok sűrűjében veszteglő lélek.

Két fehér szárny veri az ablak üvegét
bejönne a madár hogy hírül hozza
szép nyári nap lesz ma
pünkösd vasárnapja
jólélek fogadd magadba.

 

Mildorfer, Joseph Ignaz:
A Szentlélek eljövetele Pentecost
1750-es évek
Olaj, vászon, 55 x 33 cm
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

 

Károlyi Gáspár Vizsolyi Bibliája

Apostolok Cselekedetei 2. rész

 

1. És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.
2. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala.
3. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül.
4. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.
5. Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak.
6. Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni.
7. Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, a kik szólnak?
8. Mimódon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját nyelvén, a melyben születtünk?
9. Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadócziában, Pontusban és Ázsiában,
10. Frigiában és Pamfiliában, Égyiptomban és Libiának tartományiban, mely Cziréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok,
11. Krétaiak és arabok, halljuk a mint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait.
12. Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lennie?
13. Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg.

 

Ady Endre:

Szent lélek ünnepére

Mikor a basa-rózsák voltak itt
Fejedelmi virágok,
Loptunk idegen kertekből is
A templomért,
Hogy a templomban virágosan
Lássuk egymást,
Leányok, fiuk, nyugtalanok,
Mert csak a templomban
Ének, ima és beszéd mellett
Láttuk igazán egymást.

Hajh, Szent Lélek,
Be ifjú lehettél akkor
S az ákácok is ifjak lehettek:
Micsoda Pünkösdök voltak akkor.

Dehogy, a mai Pünkösdök
A szépek és igaziak.
Nem kell templom, minden templom
S ugy kiván a pünkösdi király,
Hogy tudja, mire vágyik,
Hogy tudja, zavarosból
Gyönyörűen kibontva,
Ki az, akit meztelenítve
Ujféle virágokkal
Tele és teleszór.

És sokkal szebb azóta
Az élet, a vágy és a lemondás is,
Mióta templom minden
S nem a pöf basa-rózsák,
Akácok, rózsák, semmik
Az igazi virágok,
Fejedelmi virágok.

Minden, minden és minden,
Templom, templom és templom,
Lyányok, lyányok és lyányok,
Szeretlek és szeretlek és szeretlek.

 

Pünkösd a néphagyományunkban

Zöldágazás, zöldágjárás

Különféle magyarázattal a házakra, kerítésekre zöld ágakat tűztek, ezzel a gonosz ártó hatalmakat vélték elűzni vagy egyszerűen az ünnepet jelképezték vele. A kitűzött zöldág általában bodza, de lehet pünkösdi rózsa is. Európában jól ismert hagyomány szerint azzal magyarázták, hogy majd erre száll a Szentlélek. Többnyire úgy vélték, hogy a pünkösdre kitűzött zöld ágak távol tartják a gonosz, ártó hatalmakat.

A zöldágazás egyházi változata a templomok zöld ágakkal történő ékesítése pünkösdkor. Ebben tükröződhet az a zsidó hagyomány, hogy pünkösdkor a zsinagógát zöld ágakkal díszítik. Tessedik Sámuel szarvasi evangélikus lelkész 18. században hozott tiltása ellenére a szokásnak Pest megyében még ma is van nyoma, pl. Mendén mind a mai napig az evangélikus templomba viszik a kendőkkel, szalagokkal, hímzésekkel feldíszített fákat

(Barna G. 1985: 788).

Bujj, bujj zöldág, zöld levelecske
Nyitva van az aranykapu, hadd bujjatok rajta.
Nyisd ki rózsám kapudat, kapudat,
Hadd kerüljem váradat, váradat,
Szita, szita péntek,
Szomorú csütörtök,
Dob szerda.

Májusfát a megújuló természet és a szerelem jelképét a magyar nyelvterület legnagyobb részén május elsejére virradó éjszaka állították, sőt állítják napjainkban is, de vannak falvaink, ahol pünkösdkor van a májusfaállítás ideje. Ahol pedig május elsejére virradóra állítják, ott pedig néhol a megújítása, de gyakrabban a bontása, „kitáncolása” esik pünkösdre.

„Lementünk a kocsmába, így pünkösd szombatján, nahát ott aztán voltak olyanok aki nősülni akartak, mondták, hogy hát adnak 5 liter bort, csak hozzanak nekik egy májusfát. Voltunk úgy, hogy összeszegyőttünk heten vagy négyen hoztunk egy májusfát, az 5 liter bor volt. Behoztuk, felállítottuk, leültünk a tornácra ott fogyasztottuk, ott nótáztunk az öt liter bor mellett. A kapuba vagy az ajtó elébe ástunk egy gödröt osztán aztat szépen körülvertük, úgyhogy aztat se a szél ki nem dűthette, hacsak ember erőszakkal nem tudta kidönteni.” Nyírfát vittek, amit papírszalagokkal díszítettek, a lányok segítségével. Minden lánynak vittek. Pünkösdhétfőn vagy kedden döntik ki. „Az aljából seprűt csináltak, a vastagját meg eltüzelik.”

(Füzér, Zemplén vm. 1980)

 

Babits Mihály:

A lélek ünnepe

Ólom-idő! Vajjon egy hétre mától
pünköst is így lesz? Harsány, régi ünnep!
Akkor csupa tüzes nyelv volt a Sátor,
gyujtó, beszédes lángolás a mennyek.

Ma hallgat a harsona, csak a dob szól,
az eső dobja, s mint alélós hinta,
melyen a Szellem szédelegve hopszol,
kél az új tavasz, lendül a bab-inda.

Próbálkozik a nagy harang a ködben,
melyet kásásan kavar a madár.
És minden ébred, csak a nap, a nap nem…
Orfeusz hátranéz, s meredten áll.

Nyujtóznak barlangjukban a vadak,
de a báj-síp szavát hiába lesnéd.
A pünkösti királynők hervatag
trónját restellik már a tisztes Eszmék.

S a rigó csúfol, s a kakuk hebeg,
és úgy fakad ki a pünkösti rózsa,
tövis nélkül, mint oktalan sebek,
vagy fájdalom, mely bosszút állni tompa.

 

Pünkösdi király

A magyar néphagyományban még az 1940-es években is választottak pünkösdi királyt elsősorban lovasversennyel. A pünkösdi királynak egy éven át különféle kiváltságai voltak a legények között.

Többnyire lóversennyel vagy más ügyességi próbával választottak pünkösdi királyt, akinek a hatalma egy évig tartott. Európa jelentős részében a középkor óta választanak pünkösdi, illetve májusi királyt. Hazánkban a 16. században már ismert volt a pünkösdi királyság múló, értéktelen voltára utaló szólás. Máig is ismert az a közmondás: „Rövid, mint a pünkösdi királyság”.

Van adat arra vonatkozóan is, hogy nemcsak lóversennyel lehetett pünkösdi királyt választani: „Kora reggel, szent mise előtt a falubeliek paskumra (közös legelőre) siettek s ott ingerelték a falu bikáját. Mikor feldühödött úgy arra vállalkozó legény ing, gatya és csizmában a bősz állatnak rontott, megfogta a szarvát és “megvítt” vele. Ha sikerült neki az állatot megfékezni, megválasztották egy évre pünkösdi királynak. Kötelessége volt a mulatságok, családi ünnepélyek rendezése, cigányzenéről gondoskodni stb. ezek fejében ingyen vett részt az összes mulatságokon. Ha következő évben nem akadt vállalkozó a tisztségét tovább is megtartotta néha 5-6 évig. A viadal nem ment mindig simán, előfordult, hogy a bősz állat fel akarta dobni az illetőt, eltiporni, mindazonáltal komolyabb sérülésekre nem emlékeznek.” (Relkovic D. Ethn. 1928: 94-107)

A pünkösdi királyválasztásnak is – mint a legtöbb népszokásnak – van gyermekjáték változata. A Zemplén megyei Cigándon a fiúgyerekek gallyakat dugdostak le a porba, két fiút befogtak lónak és hajtották a gallyak között és körül, miközben énekelték:

Mi van ma, mi van ma.
piros pünkösd napja,
holnap lesz, holnap lesz
a másodikdik napja.

Jó legény, jól megfogd
lovadnak kantárját,
hogy el ne tapossad
a pünkösdi rózsát.
(MNT II. 195. sz.)

 

 

Pünkösdi királynéjárás

Eredetileg 4 nagyobb lány (később több) körbevisz a faluban egy ötödiket. Ő a legkisebb, a legszebb. Énekelnek, és jókívánságokat ismételgetnek. Megálltak az udvarokon, majd a pünkösdi királyné feje fölé kendőt feszítettek ki, vagy letakarták őt fátyollal. Énekeltek, közben körbejárták a királynét, a végén pedig felemelték, s termékenységvarázsló mondókákat mondtak. Az énekek és a mondókák végén ajándékot kaptak. A Dunántúlon jellemző termékenységvarázslással összekötött szokás később adománygyűjtéssel párosult.

Elhozta az isten,
piros pünkösd napját,
Mi is meghordozzuk,
kiráklynéasszonykát.

És a legkisebb leány énekli.

Én kicsike vagyok,
nagyot nem szólhatok,
mégis az istennek
dicséretet mondok.

Gyönge vessző vagyok,
mindenfelé hajlok,
szüleim kertjében,
most nyílni akarok.

Ki akarok nyílni,
mint pünkösdi rózsa,
de ki nem nyilhatok,
csak úgy illatozok.

Sebestyén Márta – Pünkösdi rózsa

Pünkösdölés

Ekkor pünkösdi király és királyné párost a kíséretével jelenítettek meg, de volt, ahol lakodalmi menetet menyasszonnyal és vőlegénnyel. Ez a szokás hasonló a pünkösdi királynéjáráshoz, de ez elsősorban adománygyűjtésre szolgált. A gyerekek, vagy fiatalok csapata énekelve, táncolva végigjárta a falut, s adományt gyűjtött.

Bémene Ilus asszony gömbölyű szoknyába,
láték nála piros almát, veté kebelébe,
viszi haza ő fiának, Fejér Andorjásnak.
Andorjás, bokráétás,
felesége jó táncos,
az ura selyem szál
szolgálója arany szál
szolgálója aranyszál.
Ugorjatok lányok,
ha leányok vagytok.
Hadd csörögjön,
hadd pörögjön
sári sarkantyútok.

Hesspávázás

Udvarhely megyében, Sóvidéken pünkösdkor ma is élő pünkösdi népszokás a hesspávázás. 10-12 éves leánykák és különböző korú fiúk választanak maguk közül egy királyt, egy királynét, egy királyleányt és nyoszolyólányokat, a többiek pedig a zászlóvivők, a “ludak”.  A hesspávázó csapat a kora reggeli órákban indul – Alsósófalván vasárnap, Parajdon hétfőn – , és énekelve bejárja az egész falut. A menet élén halad a király, baloldalán királyné. Alsósósfalván közöttük a királylány, utánuk két sorban a zászlósok. Énekelve járják végig a falut a kapott adományokat egymás között elosztják.

Hess páva, hess páva,
Királyné pávája,
Ha én páva volnék,
Jó reggel felkelnék.
Jó reggel felkelnék,
Folyóvízre mennék,
Folyóvizet innék,
Gyöngyharmatot szednék.
Szárnyam csattogtatnám,
Szép tollam hullatnám,
Szép leány felszedné,
Kalapjába tenné.

 

Csíksomlyói búcsú

Az egyik legfontosabb magyar Mária-kegyhely Csíksomlyón található. A 15. századból maradt fenn az első írásos emlék, amely beszámol a pünkösdi zarándoklatról. A katolikus hívek pünkösdszombatra érkeztek meg a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd mise után felvonultak a két Somlyó-hegy közé. A népszokás ma is élő hagyomány, a csíksomlyói búcsú a magyarság egyetemes találkozóhelyévé nőtte ki magát.

Arany János:

Az ünneprontók

Zendűl, kondul szent harangszó,
Csengve, búgva messze hangzó:
“Imára! imára!”
Jámbor népe a kis helynek
Halkan lépve gyűlnek, mennek
Imára, imára.

Szép piros a pünkösd reggel,
Mintha tűzzel, Szentlélekkel
Menny-föld tele volna;
E napot fent s lent megűlik.
E nap oly ragyogva nyílik;
Mint hajnali rózsa.

De mi réjja riad? de mi ördögi zaj,
Rekegő szitok és otromba kacaj,
Hogy reszket az egyház tornya?…
Szembe’ Isten hajlokával,
Nem törődve a szent mával,
Foly tegnapi dőre tivornya.

“Hol egy muzsikás? hegedű, vagy egyéb?
Ha különb nem akad, dudaszó is elég:
Ki fut érte? szaladj Zsuzsi lyányom.”
“A Zsuzska maradjon! hagyj neki békét
Eszem ezt a pirosítós képét:
A kufercest majd vele járom.”

Hát íme, kapóra, dudás közeleg.
Egy sanda, szikár, csúf szőrös öreg,
Tömlője degeszre fújva;
Füle táján két kis szarva gidának,
– Mintha neki volna szarva magának –
Sípján már billeg az újja.

“Ide, a Jebuzéus pofádat!
Mert megkeserűli a hátad.”
“Uraim, de papolnak ott-benn…”
“Hát baj neked az; pogány hitünek?
Az enyém – ha töröm, ha nem – ez ünnep
Enyém, ha szidom; ez az Isten!”

Ravaszul mosolyog fél szája hegyén
S rákezdi dudáját halkal a vén,
Minden sark billeg a táncra;
Azután vidorabb lesz, majd sebesebb;
A tánc is utána pörébb, hevesebb,
Amint kopog és szaporázza.

De vége szakadni mikor fog, ugyan?…
“Hagyd el – riad egy rá – aki szele van!
Kihasítom kecske-dudádat.”
Hanem a muzsikás mindég fujja,
Mindég szilajabban pörög ujja –
Az egész tivornya kifáradt.

Lankadva leűlne az is, meg ez is,
Hívnák haza őket ebédjekhez is:
Nem, nem lehet; ugrani kell csak.
Szidják a dudást, – verik, öklözik őt –
Verik bizony a nagy üres levegőt; –
Gyors híre szaladt e csudának.

Fut gazda, kié ama renyhe cseléd:
“Jössz…? vagy dobom – itt ez a villa – beléd…”
Vasvilla kezébe ragadt ám;
Fut lyány, fiu, és anya és feleség:
“Apám, fiam, apjokom! untig elég…”
S kezeit töri, szíve szakadtán.

Már józanon a fiu, az apa, férj
Mennének is – íme, közelget az éj –
Nyújtják kezöket nagy-epedve;
A táncosok arcán vérkönyü hull:
De a láb még egyre bokázza vadul,
Viszi a tánc ördögi kedve.

Éjfélt hogy üt a toronyóra közel,
Kénkő fojtó szaga terjedez el;
S mint szél ha forogva ragad port:
Úgy táncol el, egy bősz harci-zenére,
(Mondják, a pokol tüzes fenekére)
Az egész örjöngő csoport.

(1877 júl. 21)

 

Pünkösdhöz kapcsolódó hiedelmek

Pünkösdkor különféle magyarázatokkal a házakra, kerítésekre, istállókra zöld ágat tesznek. Általában a gonosz, rossz szellemek elhárításával magyarázzák, vagy egyszerűen az ünnep jelképezésével, ného1 pedig a lányos ház jeleként értelmezik. Pünkösdkor nyírfaágat, gyümölcsfaágat, leggyakrabban bodzát tűztek ki a magyar nyelvterület nagy részén. Az ilyenkor szedett bodzát gyógyító erejűnek tartották. Például, Nemeshetésen (Zala vm.) aki pünkösdkor napkelte előtt “borzát” szed, ha fáj valakinek a torka teát főz az meg tudja gyógyítani. (Nemeshetés, Zala vm. MNA 12./a./IV. 1959. Gyűjtötte: Fülöp István)

Pünkösddel kapcsolatos időjárás- és termésjóslásra is van példa. Gyimes-völgyben úgy tartották, ha ilyenkor esik, akkor jó termés várható. Baranyában, Palicson is mondják:“Ha pünkösdkor szép az idő, sok bor lesz” Az eső azonban nem kívánatos, mert a “pünkösdi eső ritkán hoz jót”.

(Penavin O. 1988: 94)

A legismertebb hiedelem a pünkösdi harmattal kapcsolatos, melynek egészség és főként szépségvarázsló erőt tulajdonítottak. Például, Mikekarácsonyfán pünkösd hajnalán napkelte előtt a lányok a kertben harmatban mosdottak, hogy szép legyen a bőrük, ne legyen szeplős az arcuk (Mikekarácsonyfa, Zala vm. (MNA 8/a./IV. 1964. Gyűjtő: Kisbán Eszter).

Kodály Zoltán, népi töredékek alapján megírta a Pünkösdölő című művét.

Balassi Bálint:
TIZENEGYEDIK BORIVÓKNAK VALÓ
IN LAUDEM VERNI TEMPORIS

az „Fejemet nincsen már” nótájára

1
Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókat könnyebbítő szele!

2
Te nyitod rózsákot meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhába.

3
Néked virágoznak bokrok, szép violák,
Folyó vizek, kutak kutak csak néked tisztulnak,
Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.

4
Mert fáradság után füremedt tagokat
Szép harmatos fűvel hizlalod azokat,
Új erővel építvén űzéshez inokat.

5
Sőt még az végbéli jó vitéz katonák,
Az szép szagú mezőt kik széllyel béjárják,
Most azok is vigadnak, s az időt múlatják.

6
Ki szép füvön lévén bánik jó lovával,
Ki vígan lakozik vitéz barátjával,
Ki penig véres fegyvert tisztíttat csiszárral.

7
Újul még az föld is mindenütt tetőled,
Tisztul homályából az ég is tevéled,
Minden teremtett állat megindul tebenned.

8
Ily jó időt érvén Isten kegyelméből,
Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szívből,
Igyunk, lakjunk egymással vígan, szeretetből!

 

 

Forrás:

mek.niif.hu
vilagszabadsag.hu
wikipedia.hu
nepijatek.hu
hirmagazin.sulinet.hu

 

 

Elolvasta: 18 540
Nyomtatás

2019. június 13 – 17.
       A hír tartalmazza a dedikálási helyszínek és időpontok változtatását! (2019. 06. 08.)

      A megnyitó előtt érdemes megnézni a:
      https://unnepikonyvhet.hu/dedikalasok
      oldalt, amelyet mindig frissítenek a változások szerint!

2019. június 13. és 17. között 90. alkalommal kerül megrendezésre az Ünnepi Könyvhét, a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe. A  hagyományos helyszín, a Vörösmarty tér felújítása miatt idén a Dunakorzón, a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen várják a könyvbarátokat.

Június 13-án nyit a 90. (jubileumi) Ünnepi Könyvhét.

Budapesten az idén izgalmas, új helyszínen, a Duna-korzón rendezik meg a legnagyobb múltú könyves eseményt.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése az idén 90. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri rendezvényét, az Ünnepi Könyvhetet, melyhez a 2001-es Olvasás Éve óta 18. alkalommal kapcsolódnak a Gyermekkönyvnapok eseményei. Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozata ebben az évben június 13. és 17. között a tavaly megújult, friss arculattal és változatos programokkal színesíti Budapest és az ország kulturális életét.

Az elmúlt másfél évtizedben a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a szépirodalom ünnepéhez kapcsolta a Gyermekkönyvnapokat, hogy a korábban szerényebb médiafigyelmet élvező gyermekirodalomra irányítsa a szakma és az olvasók érdeklődését, ezáltal a digitális információhordozókon felnőtt fiatal generáció tagjai újból felfedezzék az olvasás örömét, és tudatos könyvvásárlóvá váljanak. A könyvkiadást is sújtó gazdasági válság ellenére a magyar szerzők és illusztrátorok műveinek piaca látványosan fejlődött.

A hagyományos helyszín, a Vörösmarty tér felújítása miatt az Ünnepi Könyvhét szervezői és a kiadók idén a Dunakorzón, a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen várják a könyvbarátokat. A színpad a Március 15. téren helyezkedik majd el.

A könyvhét központi helyszínén másfélszáz, egységes kiállítású könyvárusító pavilon épül, ezekben összesen több mint kétszáz hazai és határon túli kiadó kínálja könyveit.

Supka Géza álma az irodalom, a könyvkiadás, író és olvasó találkozásáról 2019-ben is egy öt napon át tartó, majdnem kétszáz kiállítót mozgató, könyvbemutató beszélgetésekkel, dedikálásokkal, zenés programokkal tarkított, hétvégi kavalkád.

Az Ünnepi Könyvhét a kortárs magyar irodalom, a magyar könyv ünnepe.

Könyvheti mű lehet minden kortárs magyar szerző első kiadású műve, illetve a klasszikus magyar irodalom új kiadásai. 2019-ben több mint háromszáz új könyv jelenik meg erre az alkalomra, köztük verseskötetek, prózakötetek, esszégyűjtemények, irodalomtudományi és történelmi munkák.

A könyvheti újdonságokat tartalmazó, 20.000 példányban kiadott, színes prospektus nem csupán a könyvheti helyszínekre, hanem az ország többszáz könyvesboltjába is eljut. A könyvheti prospektus címlapját és az esemény kreatívjait Tabák Miklós grafikus tervezte.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése az olvasást népszerűsítő szlogenje (Olvasó vagyok) szellemében az egész országban szeretne programjaival minél több embert megnyerni az olvasás és a magyar irodalom ügyének.

Budapesten és sok vidéki városban (pl. Győrben, Kecskeméten, Szegeden, Nagykőrösön, Balatonfüreden, Ózdon, Esztergomban, Szolnokon, Hódmezővásárhelyen, Nyíregyházán, Miskolcon, Dunaújvárosban, Nagykátán, Székesfehérváron, Debrecenben, Kiskunfélegyházán) a kiadók több száz dedikálást szerveznek szerzőiknek, az érdeklődők pódiumbeszélgetéseken, könyvbemutatókon ismerhetik meg az új műveket, melyeket ezúttal is jelentős kedvezményekkel vásárolhatnak meg a kiadók standjainál.

Az Ünnepi Könyvhét ünnepélyes fővárosi megnyitóján a díszegyenruhába öltözött Tűzoltózenekar hagyományos koncertje után Gál Katalin, az MKKE elnöke és Simon Márton költő mondanak beszédet a Március 15. téren június 13-án, csütörtökön 16 órakor. A vidéki eseményeket Miskolcon Szőcs Géza nyitja meg. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és Miskolc önkormányzata emléktáblát avat Supka Géza tiszteletére.

Immár nyolcadik éve tartják meg májusban az Ünnepi Könyvhetet Kolozsváron.

A magyar kulturális élet Budapest-központúságát tovább oldotta, hogy 2013-ban Székesfehérvár, egy évvel később Szeged, 2015-ben Győr, 2016-ban pedig Gyula városa adott lehetőséget arra, hogy az adott város legszebb közösségi pontja a budapestihez hasonló, gazdag könyves programsorozat helyszínévé váljon. 2017-ben a város polgármesterének kezdeményezésére Debrecen volt az országos vidéki megnyitó helyszíne. 2018-ban Szekszárd vállalta ezt a szerepet, 2019-ben pedig Miskolc.

Június 13-án 17 órától kerül sor a Petőfi Irodalmi Múzeumban a könyvhéttel majdnem egyidős, több évtizedes múlttal rendelkező hagyomány, a Szép Magyar Könyv Verseny díjainak átadására 5 kategóriában, valamint a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a főpolgármester különdíjának átadására.

Az Ünnepi Könyvhéttel egyidőben zajlik a Margó Irodalmi Fesztivál, melynek az elmúlt évekhez hasonlóan a Petőfi Irodalmi Múzeum ad helyet. Az ingyenes fesztivál célja, hogy rendhagyó szerzői estekkel, színházi produkciókkal és koncertekkel tegye közösségi élménnyé az irodalmat és teremtsen kapcsolatot az irodalom és társművészetei között. A Margó Fesztivál az idén június 12-től 16-ig várja programokkal az érdeklődőket. http://www.margofeszt.hu/hu

(unnepikonyvhet.hu)

Dedikálások:

2019. június 13. csütörtök

Duna-korzó

13:00

Rím Könyvkiadó: Ország György, Kimmel István, Szállási Etelka, Túri Bertalan.

14:00

Rím Könyvkiadó: Tófalvi Zoltán, Molnár Pál.

15:00

1. u. K. Kiadó: Köves József. Rím Könyvkiadó: Bágyoni Szabó István, Marafkó László, Lovas Dániel. Saxum Kiadó : Szabó Ildikó Angéla. SzóKiMondóka: Miller-Ferjentsik Viola. Tinta Könyvkiadó: Ágnes Bánhidi Agnesoni, Litovkina Anna.

16:00

Athenaeum : Kal Pintér Mihály. CzSimon: Czakó Gábor. Hungarovox Kiadó: Miske Ernő, Novák Valentin. Kalligram: Péterfy Gergely. Kossuth Kiadó: Vékás Sándor. Rím Könyvkiadó: Rentsch Piroska, Péter Péter, Kalász István. Szent István Társulat: Frenyó Zoltán. Urbis Kiadó: Moldova György.

16:30

Pont Kiadó: Szávai Ilona.

17:00

Athenaeum : Matula Gy. Oszkár. Hungarovox Kiadó: Germán Ágnes, Sárhelyi Erika. Kortárs Kiadó: Sárközi Mátyás. Múlt és Jövő: Heller Ágnes. Pont Kiadó: Zalka Csenge Virág. Püski Kiadó: Kunkovács László, Stanczik-Starecz Ervin. Rím Könyvkiadó: Baka Györgyi, Kolundzsija Gábor, Nyíri Erzsébet, Devecseri Zoltán. Tinta Könyvkiadó: Sümegh László. Üveghegy Kiadó: Onódi Judit, Szabó Lona Valéria. Vajdasági Magyar Könyvkiadók (zEtna): Beszédes István, Szegedi-Szabó Béla.

17:30

HVG Könyvek: Nemes Orsolya.

18:00

L’Harmattan Kiadó: Paládi-Kovács Attila, Pócs Éva. Partvonal: Hercsel Adél. Rím Könyvkiadó: Réthy Judit, Szállási Erika. Vajdasági Magyar Könyvkiadók (zEtna): Géczi János, Ladik Katalin.

Újbuda

 

14:00

Nap Kiadó: Kiss Gy. Csaba.

15:00

Nap Kiadó: Vásáry Tamás.

2019. június 14. péntek

Duna-korzó

 

11:00

Álomgyár: Csernovszki-Nagy Alexandra. Pro Pannonia: Szatyor Győző. Püski Kiadó: Cey-Bert Róbert Gyula. Vince Kiadó: Berényi Ágnes Zsuzsanna.

12:00

Álomgyár: Pertik László. Kronosz Kiadó: Bartusz-Dobosi László. Magvető Kiadó: Oravecz Imre. Napkút Kiadó: Sütő Csaba András. Rím Könyvkiadó: Dombi Tinódy László, Ábrahám Erzsébet, Wessely Gábor, Szalóki Sándor.

13:00

Álomgyár: Pálóczi Antal. Napkút Kiadó: Mátyás B. Ferenc. Nemzeti Emlékezet Bizottsága: Csatári Bence. Pro Pannonia: Bartusz-Dobosi László. Rím Könyvkiadó: Ország György, Dombrádi István, Rentsch Piroska.

14:00

Álomgyár: Völgyi Ildikó. Gondolat: Petőcz András. Hét Krajcár Kiadó: Turbók Attila. Hungarovox Kiadó: Lukáts János, Sz. Tóth Gyula. K. u. K. Kiadó: Köves József. Kairosz Kiadó: Kocsis Klára. Kalligram: Agnes Hirsch. Könyv Guru: Jenes Gyula. Kráter Kiadó: Pásty Júlia. Kronosz Kiadó: Kerepeszki Róbert, Tóth Imre. Móra Kiadó: J. Kovács Judit, Kállai Nagy Krisztina. Múlt és Jövő: Kőbányai János. Napkút Kiadó: Tőzsér Árpád. Pro Pannonia: Sárosi István. Rím Könyvkiadó: Kiss Irén, Tábori László, Fejér Tamás. Szent István Társulat: Csókay András. Széphalom Könyvműhely: Báger Gusztáv.

14:30

Olvasni menő: Lakatos Mihály.

15:00

Álomgyár: Alan Dave Darel. Antológia Kiadó: Pálfy Margit. Athenaeum : Görög Ibolya. Fekete Sas Kiadó: Lőrincz Teréz. Gondolat: Lencsés Gyula. Hét Krajcár Kiadó: Gazda József. Hungarovox Kiadó: Rentsch Piroska, Somos Béla. Kairosz Kiadó: Magyar Zoltán. Kalligram: Tőzsér Árpád. Könyvtárellátó: Marék Veronika . Kortárs Kiadó: Monostori Imre. Kronosz Kiadó: B. Kádár Zsuzsanna. Magyar Napló: Jezsó Ákos, Reisinger Attila. Méry Ratio : Jankovics Marcell. MMA Kiadó: Varga Zoltán. Móra Kiadó: Gyarmathy Éva, Szűcs Édua. Napkút Kiadó: P. Papp Zoltán. Olvasni menő: Polgár Kristóf. Pro Pannonia: Tillai Ernő. Rím Könyvkiadó: P. Maklári Éva, Saitos Lajos, Drotleff Zoltán. Szent István Társulat: Szeghalmi Elemér, Tóth Sándor. SzóKiMondóka: Miller-Ferjentsik Viola. Urbis Kiadó: Moldova György.

15:30

Olvasni menő: Bék Timur.

16:00

Álomgyár: Naszvadi Judit, Klein Zsanett. Aposztróf Kiadó: Császi Zsüliet, Szalma Bettina. Athenaeum : Pataki Éva. CzSimon: Czakó Gábor. Fekete Sas Kiadó: Könyves Karolina. Gondolat: Voigt Vilmos. Hungarovox Kiadó: Aknay Tibor, Széplaki György. Időjel Kiadó: Dr. Kovács Emőke. K. u. K. Kiadó: Kovács-Marnik József. Kairosz Kiadó: Sárosi István. Kalligram: Szurdi András. Kiskapu – Anima: Gattai Kinga,, Elsik Anikó, Burján Kati. Könyv Guru: T. H. Fabling. Könyvtárellátó: Élő irodalom – Élő könyvműhely. Kortárs Kiadó: Sárközi Mátyás. Magvető Kiadó: Boldizsár Ildikó. Magyar Napló: Szalai Attila, Lajtos Nóra. Móra Kiadó: Marék Veronika. Nap Kiadó: Gróh Gáspár. Napkút Kiadó: Nádasdy Nikolits Andrea. Napvilág Kiadó: Szegvári Katalin. Olvasni menő: Regős Mátyás. Püski Kiadó: Csáky Zoltán, Somos Zsuzsanna. Rím Könyvkiadó: Lugosi Babett, Kalász István. Szent István Társulat: Jávor Béla, Szelestei Nagy László. Tinta Könyvkiadó: Fodor Györgyi Szeréna, Benő T. Sándor.

16:30

Móra Kiadó: Bíró Eszter, Födő Sándor, Hegyi György. Olvasni menő: Marcsák Gergely.

17:00

Álomgyár: Barát Enikő. Boook Kiadó: Déri Szilvia. Dedikáló-sziget (Változó Világ): Szimeonov Tódor. Fekete Sas Kiadó: Kállai R. Gábor. Gondolat: Mezey Barna. Gyémántfelhő Kiadó: Veréczi Frick Zsuzsa. Hungaroton: Kováts Adél. Hungarovox Kiadó: Ézsiás Erzsébet, Lajtos Nóra. Jaffa Kiadó: Ungváry Krisztián. Kairosz Kiadó: Náray-Szabó Gábor. Kalligram: Lipovecz Iván. Könyvtárellátó: Pataki Tamás. Kortárs Kiadó: Oláh Anna. Kossuth Kiadó: Bálint György,. Kráter Kiadó: Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa. L’Harmattan Kiadó: Borbély László, Bácskay András. Magvető Kiadó: Spíró György. Magyar Napló: Csender Levente és Szalontai Enikő. Móra Kiadó: Dr. Zalka Csenge Virág, Herbszt László. Múlt és Jövő: Bikácsy Gergely. Nap Kiadó: Ágh István. Napkelet Bölcseleti Iskola: Rácz Géza. Noran Libro Kiadó: Bitó László. Orpheusz Kiadó: Szakonyi Károly. Országos Széchényi Könyvtár: Az 1956-os Intézet munkatársai dedikálnak: Eörsi László, Keller Márkus, Sárközy Réka, Tabajdi Gábor . Pagony/Tilos az Á: Berg Judit – Agócs Írisz. Pont Kiadó: Szávai Géza. Püski Kiadó: Kunkovács László, Szőke Ágnes. Rím Könyvkiadó: Székely András Bertalan, Baka Györgyi, Kolundzsija Gábor, Nyíri Erzsébet. Tinta Könyvkiadó: Balázsi József Attila.

17:30

Pont Kiadó: Szávai Ilona.

18:00

Fekete Sas Kiadó: Peremartoni Zsuzsanna. Hungarovox Kiadó: Karczag Ákos, Madarász Imre. Kalligram: Gervai András. Könyvtárellátó: Lénárt Gitta. Kortárs Kiadó: Szabó Borbála. L’Harmattan Kiadó: Tzveta Sofronieva, Domokos Johanna. Napkút Kiadó: Wehner Tibor. Pont Kiadó: Veres István. Prae Kiadó: Horváth Márk, Lovász Ádám, Nemes Z. Márió. Püski Kiadó: Zsuffa Tünde. Rím Könyvkiadó: Marczinka Csaba. Teknős Könyvek: Berg Judit. Üveghegy Kiadó: Bozók Ferenc.

Újbuda

 

11:00

Nap Kiadó: Szörényi László.

12:00

Nap Kiadó: Takács Bence.

2019. június 15. szombat

Duna-korzó

 

10:00

Athenaeum : Wisinger István. Felvidéki Magyar Kiadók : Nagy Zoltán. Hungarovox Kiadó: Debreczeny György, Oláh András. Időjel Kiadó: Dr. Kovács Emőke. Kalligram: Berta Ádám. Kronosz Kiadó: Gyarmati György. L’Harmattan Kiadó: Bozsonyi Károly, Zonda Tamás. Libri Könyvkiadó (Dedikáló sziget): Fábián Janka. Maxim Könyvkiadó: Szaszkó Gabriella, Szabó Tamás. Pagony/Tilos az Á: Vadadi Adrienn – Mayer Tamás. Rím Könyvkiadó: Dombi Tinódy László, Ábrahám Erzsébet, Wessely Gábor, Mártonfi Benke Márta.

10:30

Libri Könyvkiadó: Gárdos Péter. Széphalom Könyvműhely: Kende Katalin, Lányi Gusztáv.

11:00

Álomgyár: Dr. Illés György. Aposztróf Kiadó: Vaskó Ági, Csapi Blanka. Book24: Hajduné Tölgyesi Lívia. Csimota: Takács Mari. Felvidéki Magyar Kiadók : Farkas Ottó. FISZ, Fiatal Írók Szövetsége: Jassó Judit. Gold Book: Nemere István. Harmat Kiadó: Kovács Ágnes Lilla. Hungarovox Kiadó: Petrusák János, Zilahy L. Ágnes. Imádom a könyveket: Robin O’Wrightly, Emily Palton. Jaffa Kiadó: Rubin Eszter. K. u. K. Kiadó: Steinbach Annamária. Kairosz Kiadó: Pokol Béla. Kalligram: Kis János. Könyvmolyképző Kiadó: Eszes Rita. Könyvtárellátó: Bán Mór – Fazekas Attila. Kráter Kiadó: Ujlaky István. L’Harmattan Kiadó: Sipos János. Libri Könyvkiadó: Hadas Krisztina, Kepes András. Libri Könyvkiadó (Dedikáló sziget): Péterfy-Novák Éva és Péterfy Gergely. Magvető Kiadó: Parti Nagy Lajos. Magyar Napló: Péntek Imre, Németh János, Kelemen Gyula. Manó Könyvek: Farkas Nóra. Pagony/Tilos az Á: Marék Veronika – Baranyai András. Partvonal: Tamássy Klára. Püski Kiadó: Csáky Zoltán, Turcsányi Ervin. Rím Könyvkiadó: Kozma László, Végh Tamás, Fejér Tamás, Szakáli Anna. Századvég Kiadó: Speidl Blanka. SzóKiMondóka: Gani Zsuzsa. Tinta Könyvkiadó: Hódos Mária. Üveghegy Kiadó: Véghelyi Balázs. Vince Kiadó: Benedek István Gábor.

11:30

Aposztróf Kiadó: Nyolczas Marcsi, Abafáy Deák Csillag, Kölüs Lajos. Libri Könyvkiadó: D. Tóth Kriszta, Szentesi Éva.

12:00

Álomgyár: Balozsa Papp László. Aposztróf Kiadó: Milló Ildikó, Juhos Viktor. Ciceró Könyvstúdió: Szabó Tünde. Gold Book: Bakóczy Sára. Hungarovox Kiadó: Farkas Gábor, Rozsályi Annamária. Imádom a könyveket: Komlóssy Vera, Ripszám Alexandra. Könyvmolyképző Kiadó: Bessenyei Gábor. Könyvmolyképző Kid: Novák Vica, Kozári Dorka. Könyvtündér: Balogh W. Orsolya. L’Harmattan Kiadó: Pátkai Marcell, Gauder Áron. Magvető Kiadó: Darvasi László, Kántor Péter. Mentor Könyvek: Olga Majeau. Móra Kiadó: Molnár Krisztina Rita, Szalma Edit. Orpheusz Kiadó: Papp Attila Zsolt. Pagony/Tilos az Á: 3-5-8 perces mesék utazáshoz és kalandozáshoz (antológia). Rím Könyvkiadó: Fejér Tamás, Szántó Mária, Lengyel János, Katzler Hilda. SzóKiMondóka: Holden Rose. Urbis Kiadó: Nemere István.

12:30

Aposztróf Kiadó: Salánki Anikó, Kántor Nikolett.

13:00

Álomgyár: Duma László. Antológia Kiadó: Lányi Irén. Aposztróf Kiadó: Göncz Renáta, Csányi Dániel. Főnix Könyvműhely: Habony Gábor. Gold Book: Pusztai Andrea. Gondolat: Tóth László. Hungarovox Kiadó: Török Nándor, Láda Zoltánné. Imádom a könyveket: Katie Dreams, Böde Péter. Kalligram: Esze Dóra. Könyvmolyképző Kiadó: Bálint Erika, V. K. Bellone, Chiara. Könyvmolyképző Kid: Ecsédi Orsolya, Kántor Kata. Könyvtündér (Dedikáló sziget): Dr. Zacher Gábor. L’Harmattan Kiadó: Vető Miklós. Magvető Kiadó: Bodor Ádám. Magyar Napló: Sutarski Konrád. Mentor Könyvek (Lector Kiadó): Antal Balázs. Naphegy Kiadó: Lackfi János, Rátkai Kornél. Napkút Kiadó: Novics János. Olvasni menő: Shrek Tímea. Orpheusz Kiadó: Kovács katáng Ferenc. Pagony/Tilos az Á: Kiss Judit Ágnes – Sulyovszky Sarolta. Pont Kiadó: Zalka Csenge Virág. Pro Pannonia: Czilczer Olga. Püski Kiadó: Gottwald Péter. Rím Könyvkiadó: Oros László, Ország György, Dombrádi István, Szakáli Anna. SzóKiMondóka: Tóth Hajnalka.

13:10

Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány: Békés Márton, Kormos Valéria.

13:30

Aposztróf Kiadó: Császár Viktória, Kiss-Teleki Rita. Helikon Kiadó: Izolde Johanssen. Olvasni menő: Vöröskéry Dóra.

13:40

Főnix Könyvműhely: Kitty Bich Thuy Ta.

14:00

Álomgyár: Papp Csilla, J. K. Smitz, Carrie Cooper. Animus Könyvek: Kaszás György. Antológia Kiadó: Radnai István. Aposztróf Kiadó: Balázs Eszter, Katymári Vanda, Ambrus József, Ari Fabbro. Athenaeum : Hartay Csaba. Book24: P. Gál Judit. Boook Kiadó: Bernáth József. Ciceró Könyvstúdió: Szigeti Kovács Viktor. Corvina Kiadó: Nyáry Krisztián. Csimota: Szokács Eszter, Nagy Norbert. Európa Könyvkiadó: Pajor Tamás. FISZ, Fiatal Írók Szövetsége: Fodor Balázs, Vass Norbert. Gold Book: Bónizs Róbert. Gondolat: Stőhr Lóránt. Gyémántfelhő Kiadó: Komlós Kinga. Helikon Kiadó: Hoppál Mihály. Hét Krajcár Kiadó: Turbók Attila. Hét Krajcár Kiadó: Turbók Attila. Hungarovox Kiadó: Baranyi Ferenc, Kenyeres Zoltán. Imádom a könyveket: Mason Murray, Julia Lewis Thomson. Kairosz Kiadó: Szolgay Péter, Simon Erika. Kalligram: Balla Zsófia. Könyv Guru: L. I. Lázár. Könyvklub: Révy Eszter. Könyvmolyképző Kiadó: Rácz-Stefán Tibor. Könyvmolyképző Kid: K. László Szilvia. Könyvtárellátó: Borbáth Péter. Könyvtündér (Dedikáló sziget): Leslie L. Lawrence. Kossuth Kiadó: Bagyinka Timea. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány: Schmidt Mária, Szájer József. Kráter Kiadó: Czirok Ferenc. Kronosz Kiadó: Vonyó József. L’Harmattan Kiadó: Léder László. Magvető Kiadó: Krusovszky Dénes, Szvoren Edina. Magyar Napló: Mezey Katalin, Árkossy István. Manó Könyvek: Nagy László Krisztián, Egri Mónika. MMA Kiadó: Vári Fábián László. Móra Kiadó: Bosnyák Viktória, Dudás Győző, Csájiné Knézics Anikó. Napkút Kiadó: Nádasdy Nikolits Andrea. Olvasni menő: Kabdebó Lóránt. Orpheusz Kiadó: Tamás Menyhért. Pagony/Tilos az Á: Harcos Bálint – Szimonidesz Hajnalka, Lencse Máté – Jesztl József – Vörös Jutka. Pont Kiadó: Bárdos József. Pro Pannonia: Szappanos Gábor. Püski Kiadó: Stanczik-Starecz Ervin, Zsuffa Tünde. Ráció Kiadó: Buda Attila. Rím Könyvkiadó: Péntek Róbert, Lugosi Babett, Mártonfi Benke Márta. Springmed: Dr. Rosta Gábor. Szent István Társulat: Czigány György. Széphalom Könyvműhely: Sarkady Mária. SzóKiMondóka: Bacsa Katie. Tempevölgy: Varga Tünde. Üveghegy Kiadó: Werner Nikolett. Vajdasági Magyar Könyvkiadók (VMMI): Roginer Oszkár. Vajdasági Magyar Könyvkiadók (zEtna): Szegedi Szabó Béla.

14:20

Főnix Könyvműhely: Holden Rose.

14:30

Aposztróf Kiadó: Török Nándor, Kránitz Laura. FRÍG Kiadó: Faragó Imre, dr. Kontur László. Libri Könyvkiadó: Csányi Vilmos. Olvasni menő: Végh Attila. Pont Kiadó: Szávai Ilona. Scolar Kiadó: Spíró György.

15:00

21. Század Kiadó: Kordos Szabolcs. Álomgyár: Anne L. Green, Budai Lotti. Antológia Kiadó: Pálfy Margit. Aposztróf Kiadó: Greta May, Weisz Róbert, Bozsaky Boglárka. Athenaeum : Vámos Miklós. Atlantic Press Kiadó: Kovács Liliána. Book24: Tomor Anita. Central Könyvek: Schäffer Erzsébet. Cerkabella Könyvkiadó: Mészöly Ágnes és Majoros Nóra író, Hanga Réka illusztrátor. Ciceró Könyvstúdió: Huszti Gergely. Corvina Kiadó: Medgyes Péter, Varga Koritár Pál. Csimota: Nagy Diána. Fekete Sas Kiadó: Almási Miklós. FISZ, Fiatal Írók Szövetsége: Farkas Balázs, Juhász Ernő. Főnix Könyvműhely: Vivien Holloway. Gabo Kiadó: Rusvai Mónika. Galenus Kiadó: Vészabó Noémi. Gold Book: Bán Mór. Gondolat: Kincses Katalin Mária. Gyémántfelhő Kiadó: N. Fülöp Beáta. Hét Krajcár Kiadó: Gazda József. Hungarovox Kiadó: Sumonyi Zoltán, Szabó Tibor. Imádom a könyveket: Renáta W. Müller, Andy Baron. Jaffa Kiadó: Balatoni József, Jocó bácsi. Kairosz Kiadó: Lezsák Sándor. Kalligram: Ritoók Zsigmond. Kolibri : Bosnyák Viktória, Dudás Győző. Könyv Guru: Bettina Benton. Könyvmolyképző Kiadó: Róbert Katalin. Könyvtárellátó: Tölgyesi Lívia. Kortárs Kiadó: Kiss Anna. Kossuth Kiadó: Forgács D. Péter. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány: Gát Ákos Bence. Kronosz Kiadó: Gyarmati György. L’Harmattan Kiadó: Bozóki András. Lazi Könyvkiadó: Nemere István. Magvető Kiadó: Závada Pál. Magyar Napló: Szegedi Szabó Béla. Manó Könyvek: Mechler Anna, Hajba László, Kertész Edina. Méry Ratio : Jankovics Marcell. MMA Kiadó: Andrásfalvy Bertalan. Múlt és Jövő: Gluck Mary. Nap Kiadó: Takács Bence. Nemzeti Emlékezet Bizottsága: Markó György, Sándor Ákos, Sz. Kovács Éva. Noran Libro Kiadó: Vörös István, Varsányi Gyula, Barlog Károly. Olvasni menő: Böszörményi Zoltán. Orpheusz Kiadó: Szalay Károly. Osiris: Kunt Gergely, Kövér György. Pagony/Tilos az Á: Paulik Móni – Buzay István. Park Kiadó: Makovecz Benjamin. Prae Kiadó: P. Horváth Tamás, Cserháti Éva. Pro Pannonia: Gutai István. Püski Kiadó: Kunkovács László, Somos Zsuzsanna. Ráció Kiadó: Ujváry Gábor. Reakció : Demkó Attila. Rím Könyvkiadó: Radnai István, Cselényi István Gábor, Marosi Károly, Pécsi Sándor. Saxum Kiadó : Szabó Ildikó Angéla. Scolar Kiadó: Nattán-Angeli Nóra és Pájer Lilla. Semmelweis Kiadó: Polgár Vera. Springmed: Dr. Mátray Árpád. Századvég Kiadó: Megadja Gábor. Széphalom Könyvműhely: Pósa Zoltán. SzóKiMondóka: Petrőczi Éva, Miller-Ferjentsik Viola. Tea Kiadó: L. Ritók Nóra. Tinta Könyvkiadó: Ambrus Izabella, Horváth Ágnes. Urbis Kiadó: Moldova György. Üveghegy Kiadó: Tóth Sándor. Vajdasági Magyar Könyvkiadók (Forum): Papp Katalin, Cirok Szabó István, Kormányos Ákos.

15:30

Aposztróf Kiadó: Molnár Nikolett, Szentgyörgyi Zénó, Tímár Gábor. Fumax: A. M. Aranth (Holló-Vaskó Péter). Libri Könyvkiadó: Zakály Viktória. Scolar Kiadó: Balogh Boglárka.

16:00

21. Század Kiadó: Mucha Dorka. Álomgyár: R. Kelényi Angelika, Baráth Viktória, Sienna Cole. Antológia Kiadó: Lezsák Sándor, Juhász Sándor. Aposztróf Kiadó: Takács Annamária, Berill Shero. Athenaeum : Bíró Szabolcs, Benyák Zoltán. Atlantic Press Kiadó: William G. Winkler. Book24: Jancsa Jani. Corvina Kiadó: George Szirtes. Csimota: Borbáth Péter, Remsey Dávid. CzSimon: Czakó Gábor. Fekete Sas Kiadó: Ahmed Amran. Felvidéki Magyar Kiadók : Forgács Péter. FISZ, Fiatal Írók Szövetsége: Bíró-Balogh Tamás. Főnix Könyvműhely: Imre Viktória Anna. Gabo Kiadó: Lőrinczy Judit. Gyémántfelhő Kiadó: Veda Sylver. Helikon Kiadó: Romsics Ignác. Hét Krajcár Kiadó: G. Komoróczy Emőke. Hungarovox Kiadó: Bistey András, Kellei György. HVG Könyvek: Györfi András, Léderer András, Pataki Gábor. Imádom a könyveket: Leda D’Rasi, L.J. Wesley. Jaffa Kiadó: Légrádi Gergely. Kairosz Kiadó: Szerencsés Károly. Kalligram: Péterfy Gergely. Könyv Guru: Tamas Garam. Könyvmolyképző Kiadó: Cselenyák Imre. Kortárs Kiadó: Jász Attila, Kaiser Ottó, Sárközi Mátyás. Kossuth Kiadó: Baranyi Ferenc és Markovics Ferenc, Cserhalmi Imre. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány: Gerő András. Kronosz Kiadó: Fedeles Tamás, Nyerges András. L’Harmattan Kiadó: Horváth Júlia. Libri Könyvkiadó (Dedikáló sziget): Náray Tamás. Magvető Kiadó: Schein Gábor, Sándor Iván. Magyar Napló: Iancu Laura, Halmai Tamás. Manó Könyvek: Ruff Orsi, Megyeri Ancsa. Medicina Könyvkiadó: Derzsényi Péter. MMA Kiadó: Sulyok Miklós – Bodonyi Csaba. Móra Kiadó: Dóka Péter, Máli Csaba, Nógrádi Gábor, Ritter Ottó. Múlt és Jövő: Vajda Mihály. Napkút Kiadó: Bíró József. Noran Libro Kiadó: Dienes Lilla, Karinthi Ágnes. Orpheusz Kiadó: Petőcz András. Osiris: Kenedi János, Gyurgyák János. Pagony/Tilos az Á: Bán Zsófia – Nagy Norbert. Park Kiadó: Király Júlia. Prae Kiadó: Barna László, Buda Attila, dr. Felszeghi Sára, Horváth Kornélia, Kabdebó Lóránt. L. Varga Péter, Palkó Gábor, Pataky Adrienn. Pro Pannonia: Zentai Tünde. Püski Kiadó: Döbrentei Kornél, Kiss Irén, Kégl Ildikó, Tábori László. Ráció Kiadó: Horváth Márta. Rím Könyvkiadó: Mayer Erzsébet, Pécsi Sándor, Murzsa András, Füleki Gábor, Molnár Pál. Saxum Kiadó : Szántó Erika, Baranyi Ferenc, Bagdy Emőke, Lator László, Kárpáti Éva, Szinetár Miklós. Saxum Kiadó (Dedikáló-sziget): Bajnai Gordon. Scolar Kiadó: Kálmán Áron. SzóKiMondóka: Dr. Dolinai Tamás. Tea Kiadó: Peer Krisztina, Kele Fodor Ákos. Tempevölgy: Mészáros Márton, Fried István. Tinta Könyvkiadó: Ara Rauch. Tuan Kiadó: Fonyódi Tibor (Harrison Fawcett). Vajdasági Magyar Könyvkiadók (Forum): Antalovics Péter, Böndör Pál, Benedek Miklós.

16:30

Aposztróf Kiadó: Tóth Boglárka Fanni, Fazekas Gyöngyvér. Gold Book: Csikász Lajos. Helikon Kiadó: Bob Dent, Benedek Szabolcs. Időjel Kiadó: Wéber Krisztina, Domonkos László. Scolar Kiadó: Turczi István.

16:45

Gondolat: Hajnáczky Tamás.

17:00

21..Század Kiadó: Tóth Gábor Ákos. Ab Ovo Kiadó: Ripp Zoltán. Aposztróf Kiadó: Dunai Ede. Athenaeum : Pfliegel Dóra. Atlantic Press Kiadó: Ákody Zsuzsa. Book24: Lakatos Levente. Central Könyvek: Vass Virág. Corvina Kiadó: Sári László. Csimota: Grela Alexandra. Európa Könyvkiadó: Háy János. Fekete Sas Kiadó: Jolsvai András. Felvidéki Magyar Kiadók : Bolemant László. Főnix Könyvműhely: Gabriella Eld. Gabo Kiadó: Moskát Anita. Hungarovox Kiadó: Horváth Andrea, Szűcs László. HVG Könyvek: Tanács Eszter. Imádom a könyveket: Méhész Tímea, Halász Emese. Jaffa Kiadó: Csillag Péter. Kairosz Kiadó: Csath Magdolna. Kalligram: Péterfy Gergely. Könyv Guru: Juhos Gábor és Keszi Csaba. Könyvmolyképző Kiadó: Greff Magdi. Könyvtárellátó: Neszlár Sándor. Könyvtündér: Őszi Róbert. Kortárs Kiadó: Szecsődi Tamás Leó, Hegyi Botos Attila. Kossuth Kiadó: László Ágnes és Gombár Csaba, Ráday Mihály. Kráter Kiadó: Gaál Csaba. Kronosz Kiadó: Újváry Gábor. Lazi Könyvkiadó: Benkő László. Magvető Kiadó: Alexander Brody, Nagy József. Menő Könyvek: Király Anikó, és A hazudós című antológia szerzői. MMA Kiadó: Tóth György – Palotai János. Móra Kiadó: Lackfi János, Molnár Krisztina Rita, Lakatos István. Múlt és Jövő: Kőbányai János. Nap Kiadó: Vásáry Tamás. Napkút Kiadó: Petőcz András. Napvilág Kiadó: +-30 című esszékötet dedikálása: L. Ritók Nóra, Földes György, Spíró György, Gyurgyák János, Bod Péter Ákos, Romsics Ignác, Markó Béla, Donáth László. Noran Libro Kiadó: Tunyogi László, Bitó László. Orpheusz Kiadó: Varga Zoltán Zsolt. Osiris: Arany Zsuzsanna, Muszatics Péter. Pagony/Tilos az Á: Ezentúl lesz banán! – novellák a rendszerváltásról (antológia). Park Kiadó: Sándor Erzsi. Prae Kiadó: Andrónyi Gabriella. Pro Pannonia: Szirtes Gábor. Rím Könyvkiadó: Berkes József, Muzsa András, Réthy Judit, Barna T. Attila. Scolar Kiadó: Legát Tibor. SzóKiMondóka: Marton Mária. Tempevölgy: Palkó Gábor. Tuan Kiadó: Mysterious Universe sorozat szerzőgárdája: Valyon Tamás, Waldmann Szabolcs, Szélesi Sándor.. Üveghegy Kiadó: Lőrincz Dávid. Vajdasági Magyar Könyvkiadók (Forum): Balázs Attila, Patócs László.

17:15

Gondolat: Nagy Gerda.

17:30

Ab Ovo Kiadó: Gábor György. Gold Book: Cs. Szabó Sándor. Scolar Kiadó: Obádovics J. Gyula.

17:40

Főnix Könyvműhely: Gallay-Nagy Krisztina.

18:00

Ab Ovo Kiadó: Vásárhelyi Mária. Fekete Sas Kiadó: Neményi Zsolt. Helikon Kiadó (Dedikáló Sziget): Böjte Csaba. Jaffa Kiadó: Soma Mamagésa. K. u. K. Kiadó: Köves József. Kalligram: Szalay Zoltán. Kortárs Kiadó: Mészáros Gabriella, Ambrus Lajos, Rohály Gábor. Kráter Kiadó: Lisztóczky László. L’Harmattan Kiadó: Lentner Csaba. Magvető Kiadó: Garaczi László. Magyar Napló: Magyary Ágnes, Ferdinandy György. Orpheusz Kiadó: Antal Barnabás. Pagony/Tilos az Á: Mészöly Ágnes – Molnár T. Eszter. Püski Kiadó: Kocsis István, László Váradi Gyula. Rím Könyvkiadó: Drotleff Zoltán, Füleki Gábor, Döbrentei Kornél, Takaró Mihály. Scolar Kiadó: Szendrői Csaba. SzóKiMondóka: Fert Mónika. Vajdasági Magyar Könyvkiadók (Forum): Antal Szilárd, Szilágyi Mária.

18:30

Scolar Kiadó: Gerlóczy Márton.

19:00

Napkút Kiadó: Kertai Csenger.

2019. június 16. vasárnap

Duna-korzó

 

10:00

Athenaeum : Bánó Attila. Kiskapu – Anima: Gattai Kinga, Elsik Anikó. Könyv Guru: Knizner István. Könyvmolyképző Kid: Palásthy Ágnes. Napkút Kiadó: P. Papp Zoltán. Pagony/Tilos az Á: Czernák Eszter – Mayer Tamás és Metzing Eszter.

11:00

21. Század Kiadó: Braun Róbert. Álomgyár: Efjé Szofi. Aposztróf Kiadó: Gerle Kiss Éva, Bárány Barnabás. Athenaeum : Szurovecz Kitti. Felvidéki Magyar Kiadók : Bartalos Tóth Iveta – Mészáros Krisztina. Hungarovox Kiadó: Giovannini Kornél. Imádom a könyveket: Mason Murray. Jaffa Kiadó: Ablonczy Balázs, Hatos Pál, Müller Rolf. K. u. K. Kiadó: Varga Kitti. Kolibri : M. Kácsor Zoltán. Könyv Guru: Hering Zoltán József. Könyvklub: Révy Eszter. Könyvmolyképző Kid: Csukás István. Könyvtárellátó: Szalay Károly, Szalay Kristóf. Könyvtündér (Dedikáló sziget): Leslie L. Lawrence. Kossuth Kiadó: Jávorszky Béla Szilárd, Szunyogh András. Kráter Kiadó: Somlay Gizella. L’Harmattan Kiadó: Pintér Márta Zsuzsanna. Magvető Kiadó: Grecsó Krisztián. Manó Könyvek: A Futrinka utcán túl című mesekönyv szerzői és illusztrátora. Nap Kiadó: Dallos Szilvia. Napkút Kiadó: Doncsev Toso. Pagony/Tilos az Á: Dániel András. Prae Kiadó: Lesi Zoltán. Püski Kiadó: Cey-Bert Róbert Gyula, Csáky Zoltán. Rím Könyvkiadó: Demse Márton, Madár János, Berkes József, Kovács Sándor. Saxum Kiadó : Szabó Ildikó Angéla. SzóKiMondóka: Nádasi-Osvár Andrea. Üveghegy Kiadó: N. Fodor Iza. Vajdasági Magyar Könyvkiadók (Életjel): Boja Patyi Sarolta.

11:30

Aposztróf Kiadó: Stonawski József, Keömley Annta. FRÍG Kiadó: Faragó Imre, dr. Kontur László. Scolar Kiadó: Ungvári Tamás.

12:00

Álomgyár: Sigmund Thomas Wory. Aposztróf Kiadó: Szoó Virág, Tatár Nikoletta. Ciceró Könyvstúdió: Frank Márton. Hungarovox Kiadó: Gyimesi László, Kardos M. Zsöte. Imádom a könyveket: Leda D’Rasi. Könyv Guru: Hodász Lili. L’Harmattan Kiadó: Kerényi Mari. Magvető Kiadó: Tóth Krisztina. Manó Könyvek: Találj ki! (Betűtészta Kiadó) Dávid Ádám, Finy Petra, Gévai Csilla, Majoros Nóra, Mészöly Ágnes, Miklya Anna, Nyulász Péter. Mentor Könyvek: Márvány Péter. Móra Kiadó: Víg Balázs, Felvidéki Miklós. Napkút Kiadó: Fecske András. Rím Könyvkiadó: Drotleff Zoltán, Szántó Mária, Hanácsek Erzsébet, Szűcs Béla Albert, Bemné dr. Schneider Mária. SzóKiMondóka: Scur Katica. Vajdasági Magyar Könyvkiadók (Életjel): Pap Ágota.

12:30

Aposztróf Kiadó: Imre Hilda, Pege Ibolya.

13:00

Álomgyár: Ludányi Bettina, Szekeres Judit. Antológia Kiadó: Lányi Irén. Aposztróf Kiadó: Solti Marietta, Racskó György. Gold Book: Drábik János. Harmat Kiadó: Sterczer Hilda, Révész Szilvia. Hungarovox Kiadó: Ködöröcz Gábor, Lipcsei Márta. Imádom a könyveket: Emy Dust. K. u. K. Kiadó: Varga-Körtvélyes Zsuzsanna. Kairosz Kiadó: Bogár László. Kalligram: Almási Miklós. Könyv Guru: Mirejla Booglar. Könyvmolyképző Kiadó: Böszörményi Gyula. Könyvtündér: Walter Magdi. L’Harmattan Kiadó: Vér Ádám. Magvető Kiadó: Pál Sándor Attila. Manó Könyvek: Csapody Kinga, Szalma Edit. Nap Kiadó: Juhász Előd. Olvasni menő: Bagi Iván. Springmed: Bálintné Dr. Veres Márta. SzóKiMondóka: Tóth Hajnalka. Üveghegy Kiadó: Punk Mária.

13:30

Aposztróf Kiadó: Szigeti Orsolya, Simkó Mihály. Olvasni menő: Böszörményi Zoltán.

14:00

Álomgyár: Borsa Brown. Animus Könyvek: Hahner Péter. Antológia Kiadó: Radnai István. Aposztróf Kiadó: Szedő Tibor, Kézdy Gréta. Athenaeum : Miklya Luzsányi Mónika. Ciceró Könyvstúdió: Papp Dóra. Európa Könyvkiadó: Csepelyi Adrienn. Fekete Sas Kiadó: Jolsvai András. Felvidéki Magyar Kiadók : Nagy Zoltán. FISZ, Fiatal Írók Szövetsége: Seres Lili Hanna. Gyémántfelhő Kiadó: Bódai-Soós Judit. Helikon Kiadó: Lackfi János. Hungarovox Kiadó: Czető Bernát László, Gyulai Líviusz. Imádom a könyveket: L. J. Wesley. Jaffa Kiadó: Agárdi Zsóka, Czank Lívia. K. u. K. Kiadó: Steinbach Annamária. Kairosz Kiadó: Sámsondi Kiss György. Kalligram: Tamás Dénes. Könyv Guru: Foglár Gábor. Könyvtárellátó: Jankovics Marcell. Könyvtündér: Dr. Flautner Lajos. Kossuth Kiadó: Farkas József György, Móritz Mátyás. Kronosz Kiadó: Oborni Teréz, Varga Szabolcs, Bagi Zoltán Péter. L’Harmattan Kiadó: Csonka Laura, Fiziker Róbert. Magvető Kiadó: Csabai László. Manó Könyvek: Bosnyák Viktória, Rippl Renáta. Medicina Könyvkiadó: Szauder Ipoly. Méry Ratio : Fricz Tamás. MMA Kiadó: Filep Tamás Gusztáv. Móra Kiadó: Nyulász Péter, Ritter Ottó. Nap Kiadó: Sárosi Bálint, Kiss Gy. Csaba, Pécsi Györgyi, Szörényi László. Noran Libro Kiadó: Karinthi Ágnes. Olvasni menő: Falusi Márton. Orpheusz Kiadó: Győri László. Osiris: Arany Zsuzsanna. Pagony/Tilos az Á: Fenyő D. György, Szekeres Nikolett, Varga Betti, Ruff Orsolya, Vinczellér Katalin. Pro Pannonia: Hoppa Enikő. Püski Kiadó: Szőke Ágnes, Franzoni Zoltán. Ráció Kiadó: Szabó Csaba fordító . Rím Könyvkiadó: Sághy Ildikó, Szakonyi Károly, Bertalan Tivadar. Scolar Kiadó: Földvári-Oláh Csaba. Szent István Társulat: Lackfi János. Széphalom Könyvműhely: Avar Judit. SzóKiMondóka: Fert Mónika.

14:30

Aposztróf Kiadó: Helena Ladisla, Mráz Erzsébet Irma. Olvasni menő: Horváth László Imre. Scolar Kiadó: Verebes István.

15:00

Ab Ovo Kiadó: Bánszegi Katalin. Álomgyár: B. Czakó Andrea. Antológia Kiadó: Pálfy Margit. Aposztróf Kiadó: F. Korcz Judit, Halasi Ivett. Boook Kiadó: Beh Mariann. Central Könyvek: Lajos Mari. Cerkabella Könyvkiadó: Kertész Erzsi író, Metzing Eszter illusztrátor. Ciceró Könyvstúdió: Hajdú-Antal Zsuzsanna. Csimota: Diósi Annamária. Európa Könyvkiadó: Nemes Péter. Fekete Sas Kiadó: Karvázy György. Gondolat: Forgács Imre. Gyémántfelhő Kiadó: Black Ice. Helikon Kiadó: Cserna-Szabó András. Hét Krajcár Kiadó: Gazda József. Hungaroton: Kern András. Hungarovox Kiadó: Sz. Kovács Péter, Warga Katalin. Imádom a könyveket: Óvári Óss Enikő. Jaffa Kiadó: Bauer Barbara, Koltai Róbert. K. u. K. Kiadó: Köves József. Kairosz Kiadó: Domonkos László. Kalligram: Hidas Judit. Kiskapu – Anima: Solymos Tóni. Könyvtárellátó: Zentai László. Kortárs Kiadó: Szecsődi Tamás Leó. Kossuth Kiadó: Forgács D. Péter. Kronosz Kiadó: Murányi Gábor. L’Harmattan Kiadó: Nagy Zsolt. Magvető Kiadó: Takács Zsuzsa. Magyar Napló: Papp Nikolett, Sutarski Konrád. Manó Könyvek: Balázsy Panna. Méry Ratio : Jankovics Marcell. MMA Kiadó: Szunyoghy András. Múlt és Jövő: Bikácsy Gergely. Naphegy Kiadó: Mészöly Ágnes, Bertóthy Ágnes. Napkút Kiadó: Tóthné Lucz Piroska. Nemzeti Emlékezet Bizottsága: Andreides Gábor. Noran Libro Kiadó: Vörös István, Horváth Péter. Olvasni menő: Márkus András. Orpheusz Kiadó: Király Farkas. Osiris: Borbély Gábor, Gyurgyák János. Pagony/Tilos az Á: Majoros Nóra – Paulovkin Boglárka. Pro Pannonia: Tillai Aurél. Püski Kiadó: Kunkovács László, Stanczik-Starecz Ervin. Ráció Kiadó: Eisemann György. Rím Könyvkiadó: Sághy Ildikó, Szakonyi Károly, Bertalan Tivadar. Saxum Kiadó : Szántó Erika, Gyémánt László, Ungváry Rudolf, Dr. Irsai Éva, Gombár Csaba, Dr. Magyar György, Szilágyi Tibor. Scolar Kiadó: Száraz Miklós György. Századvég Kiadó: Karácsony András. Széphalom Könyvműhely: Pap Éva. SzóKiMondóka: Marton Mária, Miller-Ferjentsik Viola, Kurczina Terézia. Tinta Könyvkiadó: Kiss Zita, Kiss Gábor. Urbis Kiadó: Moldova György. Üveghegy Kiadó: Fazekas István. Vince Kiadó: Jalsovszky Katalin, Tomsics Emőke, Toronyi Zsuzsanna.

15:30

Aposztróf Kiadó: Fiedler Magdolna, Puruczki P. Dániel. Olvasni menő: Juhász Kristóf. Scolar Kiadó: Ferdinandy György.

16:00

21. Század Kiadó: Dezső András. Álomgyár: Talata József. Antológia Kiadó: Juhász Sándor. Aposztróf Kiadó: Hidasi Zsolt, Takács Antal. Athenaeum : Kálmán Olga és Márki-Zay Péter. Atlantic Press Kiadó: Cserhalmi Dániel. Boook Kiadó: Vári Dávid. Central Könyvek: V. Kulcsár Ildikó. CzSimon: Czakó Gábor, Máté Bence természetfotós. Fekete Sas Kiadó: Erdélyi Lili Ada. Gondolat: Bendl Vera. Gyémántfelhő Kiadó: Fülöp Gábor János. Hét Krajcár Kiadó: G. Komoróczy Emőke. Hungarovox Kiadó: Kaiser László, Dinnyés József. Imádom a könyveket: Fedina Lídia. Jaffa Kiadó: Csernus Imre. Kairosz Kiadó: Bognár Zalán. Kalligram: Szeifert Natália. Könyv Guru: Mester György és Garay Zsuzsanna. Könyvtárellátó: Élő irodalom – Élő könyvműhely. Kortárs Kiadó: Sárközi Mátyás. Kossuth Kiadó: Paál Zsuzsanna. Kronosz Kiadó: Farkas Gyöngyi. L’Harmattan Kiadó: Schriner Dénes, ács Margit. Magvető Kiadó: Nádasdy Ádám. Magyar Napló: Hegedűs Imre János, Serfőző Simon. Manó Könyvek: Finy Petra, Rippl Renáta. Medicina Könyvkiadó: Juhász Árpád. MMA Kiadó: Papp Endre. Naphegy Kiadó: Molnár Krisztina Rita. Napkút Kiadó: Domján Gábor. Noran Libro Kiadó: Végel László, Dienes Lilla, Szunyogh Szabolcs. Orpheusz Kiadó: Kovács katáng Ferenc. Osiris: Saly Noémi. Pagony/Tilos az Á: Kertész Erzsi, Wéber Anikó. Pont Kiadó: Szávai Géza. Pro Pannonia: Albert Zsuzsa. Püski Kiadó: Döbrentei Kornél, Kiss Irén,Tábori László. Ráció Kiadó: Dénes Iván Zoltán, Peremiczky Szilvia. Rím Könyvkiadó: Radnai István, Zentai László, Barna T. Attila, Bemné dr. Schneider Mária. Saxum Kiadó : Sediánszky Nóra. Scolar Kiadó: Hídvégi Máté. Széphalom Könyvműhely: Dudás Sándor, Jámborné Balog Tünde. SzóKiMondóka: J. I. Willis. Tinta Könyvkiadó: Bárdosi Vilmos. Üveghegy Kiadó: Tóth Péter.

16:30

Aposztróf Kiadó: Orosz Margit, Rákos Olivér. Időjel Kiadó: Wéber Krisztina, Domonkos László. Pont Kiadó: Szávai Ilona.

17:00

21. Század Kiadó: Mautner Zsófi. Athenaeum : Kalapos Éva Veronika. Fekete Sas Kiadó: Tomaji Attila. Hungarovox Kiadó: Ballai László, Szabó Balázs Ákos. Imádom a könyveket: Marie M.. Jaffa Kiadó: Pető Andrea. Kairosz Kiadó: Csath Magdolna. Kalligram: Kötter Tamás. Könyvmolyképző Kiadó: Gulyás Péter, Bakti Viktor. Kortárs Kiadó: Oláh Anna. L’Harmattan Kiadó: Bajzáth Sándor. Libri Könyvkiadó: Földes András. Magyar Napló: Széki Soós János, Buhány József. Móra Kiadó: Bíró Eszter, Födő Sándor, Hegyi György. Nap Kiadó: Tamás Menyhért. Napkút Kiadó: Hedry Mária. Noran Libro Kiadó: Bitó László, Varsányi Gyula. Orpheusz Kiadó: Szakonyi Károly. Osiris: Kende Péter. Pont Kiadó: Gáspárik Attila. Rím Könyvkiadó: Zentai László, Szücs Béla Albert, Döbrentei Kornél, Takaró Mihály. Scolar Kiadó: Temesi Ferenc. SzóKiMondóka: Petrőczi Éva. Tinta Könyvkiadó: Kiss Gábor. Vajdasági Magyar Könyvkiadók : Gál Hedda.

18:00

Athenaeum : Filippov Gábor, Nagy Ádám, Tóth Csaba. Fekete Sas Kiadó: Zalán Tibor. FISZ, Fiatal Írók Szövetsége: Kemény Gabriella. Kalligram: Schiffer András. Kortárs Kiadó: Fábián László. L’Harmattan Kiadó: Hendi Péter, Ullmann Tamás. Magyar Napló: Zsille Gábor, Bernadetta Kuczera-Chachulska. Napkút Kiadó: Kállay Kotász Zoltán. Orpheusz Kiadó: Döme Barbara. Rím Könyvkiadó: Baka Györgyi, Kolundzsija Gábor, Nyíri Erzsébet, Döbrentei Kornél, Takaró Mihály. Széphalom Könyvműhely: Baán Tibor – Cs. Kovács Márta.

2019. június 17. hétfő

Duna-korzó

 

11:00

Rím Könyvkiadó: Demse Márton, Madár János.

15:00

Magyar Napló: Kováts Gábor. SzóKiMondóka: Miller-Ferjentsik Viola.

16:00

Nap Kiadó: Juhász Előd.

 

~~~~~~~

Dudás Sándor dedikálásának időpontja is változott!

A dedikálás időpontja:

2019. június 16. vasárnap 16-17 óráig

A színpadi könyvbemutató 16. vasárnap 17 órától, a dedikálás után.

A pavilon a Duna korzón, száma 23-as Széphalom Könyvműhely, közösen a Pro Pannónia Kiadóval, a Petőfi szobor és a Vigadó tér között.

 

Szeretettel vár mindenkit.

Elolvasta: 18 568
Nyomtatás[A cikk, eredetileg 2019. február 2-án jelent meg a Héttorony híroldalán… Sajnos, ma már nem látja, nem találja senki. Így fontosnak érezzük, hogy emlékezésünk megmaradjon, itt legyen a híroldalon, így a mai nap újra felszerkesztem ugyanazt a cikket, amelyet akkor összeállítottam…
És közben érzem: Aranka, nagyon, nagyon hiányzol!]

***

 „Mit állsz, tátongó mélység, lábaimnál?!
Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt:
A por hull csak belé, e föld szülötte,
Én glóriával átallépem azt.”

(Madách Imre: Az ember tragédiája)

Magamba roskadva ülök. Nehezen törődünk bele, mégis létezik olyan életút, amit sehogyan sem sikerül irányítanunk. Jön a szélvihar és tövestől csavarja ki a fát a kertedben. Nem tudsz védekezni, nálad sokkal hatalmasabb erővel állsz szemben.
Mindenki küzdelmét, minden lépését befolyásolja a körülötte zajló, létező, kegyetlen világ, ami tele van viharokkal, megnyert csatákkal és hiábavaló harcokkal.
Elindult Mariska, szívében tiszta vágyakkal. Hitte, kiléphet sors-adta helyéről, hogy jobb életet lesz képes teremteni előbb önmagának, aztán majd egy boldog családnak, jobbat, mint amilyen az őseinek valaha is volt. Tudta, nem lesz könnyű dolga, de lebecsülte az ősi törvények könyörtelenségét, azt pedig végképp nem láthatta be, hogy ami oly távolról épp csak közeledni látszott, az világégés lesz, és az ő életükbe is pusztító tüzet hoz majd.
A hétköznapok egyszerű katonája volt ez az asszony, de az emberi sors erős lelkű, eddig névtelen hőse.
Bármit elhatározhatunk, kitűzhetünk célokat, a hozzájuk vezető út könnyebb, nehezebb, de különlegesen nehéz is lehet – „embere válogatja”.
Ki tudja, milyen rend szerint?

(Pápay Aranka: Örvények felett)

„A Héttorony a második otthonom. Minden arra érdemesnek tartott írásom ott olvasható, a regényeim minden fejezetét is beleértve, de fő momentum életemben, hogy itt a beérkező prózai műveknek az egyik lektora, szerkesztője vagyok. Ez amilyen nagy felelősség, éppoly nagy öröm is számomra, értelmet ad a napjaimnak. Több írótársamnak írásait kötetbe szerkesztve nyomdakészre tördelve készítettem el, és a saját köteteimnek is magam voltam a szerkesztője.” (Pápay Aranka)

A Héttorony szerkesztői 2009-ben:

(Nagyajtai Kovács Zsolt, Serfőző Attila, Nagy Horváth Ilona, Pulai Éva, Pápay Aranka és Rusvai Mónika)

Jé, ez már Debrecen? Igen, a Nagytemplomot megismerem, a Déri Múzeum épületét is.
Ott, az a mosolygó férfi felém tart, ő Zsolt lehet, megismerem a képről.
— Azt mondtad egyszer, hogy rég nem kaptál élő virágot — és átadja az egyiket a virágai közül. Két puszi jár érte, természetesen. Ahogy az oldalbejárót keressük, megismerem Attilát, épp a kocsiból száll ki. Élénken visszainteget, szorul a torkom, kicsit olyan, mintha álmodnék.
Mire megállunk ott várnak, Ilcsi is, mintha a földből nőtt volna ki.
— Te vagy? — Nem is tudom, mit mondok, olyan jó, hogy ott vannak, hogy ott vagyok, hogy így fogadnak!
Két lépcsőt kell legyőzni, de semmi az a főszerkesztőnknek?!
Bent kalauzolnak, előre gurulok, ott Évi vár a megígért meleg öleléssel. Ilcsivel váltunk néhány szót. Milyen más így testközelben lenni, érezni minden kedves ismerős kisugárzását. Igen, itt minden megjelent alkotó, művész, érzékeny ember a javából.
Érzem, túl sok ez nekem, nem leszek képes felolvasni a kiválasztott részletet. Attila sürög-forog körülöttem, kapok tőle egy Néző * Pont Kalendáriumot, őt kérem, adjuk az én írásomat az előadónak!

(Pápay Aranka: Debrecenbe kéne menni…)

2014. Budapest, Verő László háza előtt készült a fénykép, egy csodálatos, Torony-találkozó alkalmával

Pápay Aranka: A szeretet bátor

Állok az ablaknál, a későn jött, hatalmas hópelyhekben gyönyörködöm.
A párkányra támasztott kezem fázni kezd, nagyon lehűlt a levegő, ez a februári tél maradni látszik egy ideig.
Szeretem a mindent eltakaró, friss fehérséget. Az illata is tiszta, csípős hidege megöli azt, ami a lucskos langymelegben burjánzana, kitakarított terepet készít az új életet hozó tavasznak.
Egész nap esik, már nem nagy pelyhekben, hanem sűrű, apró szitálással. A fák ágaira széles, fehér kontúrt, a háztetőkre és talajra vastag paplant varázsolt már. A kert végét záró drótkerítést mintha egy mesebeli, bolondos öregasszony puha, fehér angóra fonalával vastagon behorgolta volna, és ráadásnak minden lécére mókásan hegyes hósipkát biggyesztett.
Kemény teleket hoz vissza emlékezetembe ez a kép.
Az öcsém naponta zöldre dermedten jött haza a buckásra fagyott Büdös-tóról, ahol a viháncoló gyerekekkel csúszkált és esett-kelt, apu faragta fatalpba égetett, vastag csikódróton, ami a korcsolyát helyettesítette.
Én ki se mehettem, és ezért amikor lekerült rólam a gipsz, csilingelő szánnal vitt nagyanyám – egy hosszú bezártságot türelmesen viselő unokát –, friss levegővel jutalmazni.
Úgy bebugyoláltak, hogy csak a szemeim maradtak szabadon, mást mindent puha, fehér birkabundába csomagoltak, ami a patyolat hó mellet szinte sárgának tűnt.
Siklott a szán, a nap ragyogott, millió, sziporkázó csillagocskával díszítve az egész világot.
Egy csöpp kis madárka valóságos hózáport okozott az ágra szállva…
Az én anyám apró, kicsit félénk asszonyka volt. Soha nem nyomott többet negyvennyolc kilónál. Ha napvilágnál elmulasztotta kulcsra zárni a pinceajtót, ami a kerített udvar végében, ötven lépésnyire volt, akkor megkért valakit, hogy kísérje el, mert nem volt bátorsága egyedül kimenni a sötétbe, még ha világított is a hótakaró.
Aztán egyszer a legnagyobb télben kellett hazamennem a kórházból. Mindkét lábamon végig, és derekamig felérő gipsz volt.
A vonat tőlünk a 9km-re lévő állomásig vitt, onnét nyáron lovas-kocsi, télen szán szállította az utasokat a környező falukba.
Ez még élményszámba is vehető, de nem akkora gipszben, mint az enyém…
A szán minden vonathoz a – lakásunkkal majdnem szemközt álló – posta épülete elől indult, vitte az elutazókat és hozta az érkezőket.
Az apám felutazott értem a kórházba, egy plédet hozott is magával, de a fuvaros Kövesi Feri bácsival azt beszélték meg, hogy szalmát terít a kocsi aljába, indulás előtt beszól anyuhoz egy tollas dunnáért, amit majd még pokróccal is befed.
Alul a szalma, felül a toll tart majd melegen.
Nem szabad a csontkemény gipsznek áthűlnie, abban halálra fáznék hazáig.
A megbeszélt idő körül lesett az ablakon anyu, és hallott is egy száncsengőt. Nem állt meg a ház előtt a szán, hát felkapta az összecsavart, mégis terjedelmes dunnát, szaladt a postához. De ott már nem talált senkit.
Egy bekecsébe húzott nyakú ember sietett csak el mellette, rákérdezve:
– Csak nem a szánnal akart utazni Aranka?
– Nem utazni, hanem ezt a takarót akartam az állomásra küldeni vele.
– Ha siet, még eléri a Nagykocsma mögött, ott vesz fel valakit…
Az én anyukám szaladva se ért el semmi járművet. Hirtelen egy teljesen kihalt téren találta magát. Sehol egy lélek, csak a hó világított.
Pillanatig arra gondolt, hogy otthon még az ajtót se zárta be, a tűz is el fog aludni, meg jó lett volna valamibe belekötni ezt, a megfogni is bonyolult csomagot. De ha visszamegy, az nagy időveszteség…
És elindult a letaposott hóban a Kis utcán, a 9 km-re lévő Pincehely felé.
– Majdcsak jön egy szán… – próbálta ámítani magát.
A házak ablakai sem világítottak már, a vonat ideje éjfél körül volt…
Aztán elmaradtak a házak, és a szántalp nyomán csak egy lábnyomnak volt helye.
Amikor a vonat megállt, már messziről látta apu az állomásépület sarkán várakozó Kövesit.
Ő is észrevett minket és sietett, hogy segíthessen a leszállásnál, meg a szánig vinni engem a súlyos gipszemmel.
– Hol van a dunyha Feri? – ijedt meg apu.
– Tyhű, azt a! – tolta fel a „miskabácsi sapkát” Kövesi.
– A Döllest köllött fővennem, siettem, elfeledtem…
Még a saját térdére szánt pokrócot is rám terítették és – több utas nem lévén – elindultunk. Először simán siklott a szán, szaporázták a lovacskák, nyakukban a vidám csengettyűkkel.
De ahogy elhagytuk az állomást, már a majdnem töretlen hóban kellett haladni.
Előbb, a még kellemesen meleg gipszemben élvezettel néztem a szürke ég alatt, két oldalon elsuhanó, az útra behajló, hóval terhes ágakat. De nagyon hamar fázni kezdtek a kezeim, a gipsz külső fele már nem volt még langyos se.
Pincehelyt elhagyva, a finom rezgéstől, és a halk, monoton beszélgetést hallva, álmosodtam.
Apu emeltebb hangja riasztott fel:
– Odanézz Feri! Ott egy alak mozog.
– Én is úgy látom…
– Ki lehet az, ilyenkor erre?
A szán és a mozgó pont közt fogyott a távolság. Ahogy közelebb ért, már kivették, hogy valaki hatalmas csomaggal birkózik a hasig érő hóban, de rendületlenül emelgeti a lábait, törtet felénk…
Apu leugrott a szánról és futva elébe ment, a lába térdig süppedve késleltette.
– Anyukám, hogyan gondoltad…
– Jaj! – hallottam anyu hangján.
Felemelt fejemmel se láttam odáig.
Csak mondták később, hogy kiment lábaiból az erő, és a hóba huppant, a dunnát addig tartó kezei is erőtlenül lógtak, amikor a két férfi mellém fektette a kocsiban zizegő szalmára.
Mindkettőnket betakargattak, ő a hideg gipszem mellé került, de azt súgta, hogy most úgyis nagyon melege lett…
A férfiak megállapították, az út kétharmadát – legalább 6 km-t – tett meg anyu, egy idomtalan csomagot ölelve, a magas havat taposva.
– Csak akkor ijedeztem kicsit, amikor reccsent egy-egy ág, de rájöttem, hogy a hó súlyától.
Magyarázta, kisebbíteni akarva a hőstettét.
Egyikünk sem fázott meg, de a pincét ezután se merte kíséret nélkül bezárni az anyukám.
Mert csak a szeretet bátor… és erős.

A februári, friss hó most még tisztán ragyog kint.

2005.

Verő László kertjében, a szerkesztőkkel…

2014.

Magamba roskadva ülök. Nehezen törődünk bele, mégis létezik olyan életút, amit sehogyan sem sikerül irányítanunk. Jön a szélvihar és tövestől csavarja ki a fát a kertedben. Nem tudsz védekezni, nálad sokkal hatalmasabb erővel állsz szemben.
Mindenki küzdelmét, minden lépését befolyásolja a körülötte zajló, létező, kegyetlen világ, ami tele van viharokkal, megnyert csatákkal és hiábavaló harcokkal.
Elindult Mariska, szívében tiszta vágyakkal. Hitte, kiléphet sors-adta helyéről, hogy jobb életet lesz képes teremteni előbb önmagának, aztán majd egy boldog családnak, jobbat, mint amilyen az őseinek valaha is volt. Tudta, nem lesz könnyű dolga, de erős volt a hite és lebecsülte az ősi törvények könyörtelenségét, azt pedig végképp nem láthatta be, hogy ami oly távolról épp csak közeledni látszott, az világégés lesz, és az ő életükbe is pusztító tüzet hoz majd. Gyermekét kiemelte mégis abból a világból, neki ez volt a győzelem.
A hétköznapok egyszerű katonája volt ez az asszony, de az emberi sors erős lelkű, eddig névtelen hőse.
Bármit elhatározhatunk, kitűzhetünk célokat, a hozzájuk vezető út könnyebb, nehezebb, de különlegesen nehéz is lehet – „embere válogatja”.
Ki tudja, milyen rend szerint?

(Pápay Aranka: Örvények felett, részlet)

Pápay Aranka:
Bíborkalap, könnykorsó meg a söprű

Élete folyamán egy nő millió arcot hord. Azok közül egy sem álarc. Akinek nincsenek alkalmi arcai, az nem is nő. Az tart életben minket, hogy segítségükkel úgy tudunk alkalmazkodni a göröngyökhöz — amik az életünk útján végig ott éktelenkednek —, hogy ne zötyögjön, ne omoljon össze az, az előre kimért ÉLET-ünk. Van, aki tagadja, van, aki elfogadja, zokszóval vagy vállat vonva, de letagadni kár, mert nagyon fontos kellékeink vannak az eleve örökölt, titkos szekrénykénkben.
Azt minden nő rögtön megkapja, amikor világra jön, vannak is már benne kellékek, néha magunknak is titkosak, és csak idővel derül ki a létezésük. De az élet során szépen gyűjtögetünk hozzá kacatokat, amik igencsak hasznosak lehetnek alkalom adtán.
Most elárulom, az enyémben rejlő egynémelyiket. No, nem mindet, a szekrény azért még titkos!
Ott tartom például a lecsatolható vasorromat, a fontos söprűm mellett, aztán ott a szintén lekapcsolható mobil szárnyakat, amiket csak nemrég fedeztem fel… (Ó, nem magamtól, erre figyelmeztettek, nem is olyan biztos, hogy tényleg vannak…) A tükrömet megcsalni képes hetyke bíborkalapom is ott lapul. De ott tartok — a csinos kalappal gondosan letakarva —, egy kicsi, kecses korsócskát is, azaz már csak képletesen, mert a megfoghatót tovább kellett ajándékoznom. A család mindenkori legfiatalabb, asszonnyá serdült nőtagjának van arra szüksége — sajnos!
Úgy hívjuk ezt a kis jószágot, hogy „könnykorsó”. Nem magasabb tíz centinél, alul öble, felül kiöntőre formált csücsörítő pereme, és kérdőjel alakú füle van, színe, mint a barna éjfél.
Kislány koromban szerettem volna kivenni a vitrinből, és játszani vele, mert ilyen kis méretben az csakis játékszer lehet — gondoltam én.
— Nem, nem — intett tiltón az anyukám. — Ez nem játék, kislányom. Ezt én az édesanyámtól kaptam, mielőtt eltávozott az élők sorából. Ő is az édesanyjától, aki szintén, és így messzire vissza a múltba, sok-sok nemzedéken át, amikor férjhez mentek, vagy életükben nagy változás előtt álltak. Nekem akkor adta, amikor érezte, hogy előbb el kell mennie, mint ahogy engem férjhez adhatna. Azt mondta: ”Olyan asszony még nem született, aki titkolni való könnyeket ne sírt volna. Zokoghatsz bárki vállán, telesírhatsz zsebkendőket, de a titkos okból ejtett könnyeidet ne láthassa senki. Azokat gyűjtsd össze ebben a kis kancsóban, de akkor ki kell öntened, ha elmúlik az, ami miatt hullattad. Legtöbbünknek nem adatott meg, hogy kiöntse. Így aztán ez a kis edény meg is telhet. Vigyázz a szívedre, nehogy nálad csorduljon ki.”
Akkor megdöbbentem, hogy anyukámnak is lehetnek titkai. Aztán felnőttem… Most nem szeretném részletezni, hányszor gyarapítottam a kancsónk tartalmát, kicsordult, vagy nem, ez az én titkom marad.
A kancsót tovább ajándékoztam, nem a lányomnak, mert ez a csoda engem elkerült, nekem keresztlányaim vannak. Mostani vágyam — nem is titkoltan — az, hogy ő ki tudja önteni a kancsó tartalmát, vagy legalábbis le tudja takarni egy bíborkalappal. Ahogy őt ismerem, úgy hasonlít rám, mintha nem is ”csak” a keresztanyja lennék. Márpedig az sokmindent jelenthet!

Titkos szekrénykémet gondosan bezárom, nehogy elvesszen belőle valami fontos kellék, mert a hátralévő kis időmben az szeretnék maradni, aki mindig is voltam, Nő, aki mindig talpra esik, mint a macska, bármennyit zuhan is. Hogy az ősanyáim ott fenn elégedetten nézzenek le a minél üresebb, kis vándor-kancsónkra, amit azért féltve őrzök —, ha csak képletesen is.

A hangja is megmaradt nekünk, hallgassátok(köszönet az Irodalmi Rádiónak):

Kosztolányi Dezső:
Halotti beszéd
(részlet)

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,

mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt…”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt…”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Rachmaninoff:The Isle of the Dead, Op.29

Elolvasta: 18 564
NyomtatásMegint kiürült egy szoba a Héttoronyban, lakója elköltözött, és most eggyel többen ülnek az égi kávéház asztalainál…

  

Az internet közösségi oldalán ismét egy szomorú hír…

Boér Péter Pál – itt a Toronyban is sokak jó barátja – régóta betegeskedett. Bár az utóbbi hónapokban kétszer is aggasztó híreket olvashattunk róla, mindenki reménykedett, hogy távol még a nagy távozás ideje.

De Péter mégis eltűnt a földi valóságunkból.

 

Örök álma legyen békésen szép. (És engedtessék meg, hogy az írást ott se kelljen abbahagynia.)

  

„Idősebb Boér Péter Pál, drága férj, édesapa és nagyapa csendes és békés körülmények között elhunyt 2018. április 14-én. Temetése 2019. április 17-én 15 órakor volt Nagyváradon, a Rulikowszki temető (Városi temető) Steinberger kápolnájában.”

  

Péter így írt magáról, munkáiról:

 Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiper-optimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal.

Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé.

 

Köteteim:

2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet
2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet
2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet
2013 – “Engedélykérés” – novelláskötet
2013 – “Megtisztult ablakok” – regény
2016 – “Fenyőágon füstifecske” – regény
2017 – “Ködös idill” – két kisregény
2018 – “Szabályerősítő” (Válogatott novellák) – e-book

 

Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.”

 A világháló adta lehetőségekkel élek:
Lenolaj irodalmi és kulturális műhely
A Hetedik
Héttorony irodalmi magazin
MagyarulBabelben
CINKE
Holnap Magazin
PIPAFÜST
Szabad szalon
Penna magazin
Bukaresti rádió
AlkoTóház

 

 

 

 Boér Péter Pál: Távozás

Ödön, a röntgenszoba előtt várakozott. Még minden a múlt század negyvenes éveinek kényelmi körülményeit idézte. Merev, deszkatámlájú lócaszerűségeken üldögéltek, amelyeken a beteg ember nem egyszer rosszabbul érezte magát, mintha állna.

Ödön a vele szemközti ajtót nézegette, a professzorét, ott legalább jól érezte magát. Fotelbe ültette, üdítővel kínálta, nem nézte az óráját sem, pedig elég sokan vártak rá a folyosón. Módszeresen, mindenre kitérve átbeszélték az ügyét.

Ez a röntgen, talán az egyik keglényegtelenebb vizsgálatnak számított, nem is nagyon foglalkozott volna vele, ám bal oldalról betoszítottak egy beteget. A bőre citromsárga volt, üveges szemeit nyitva tartva nézte a plafont. Minden lélegzetvételért megküzdött, láthatóan semmijét nem tudta mozdítani, már annyi ereje sem volt, hogy jajgasson. Amellett a rettenetes légzés mellett képtelenség is lett volna. Egészséges ember egy perc alatt elájult volna tőle. Katasztrófahelyzetben a szervezet túlteljesíti önmagát, mindent mozgósít. Ő akkor ilyen állapotban volt.

Ödön ugyan sem orvos nem volt, sőt soha nem is dolgozott a területen, mégis úgy érezte, ezt az embert fölöslegesen kínozzák. Abból a mélységből emberileg nincs kiút. A szervezet az utolsó csatáját vívta.

Érthető, hogy a hozzátartozók nem könnyen tudtak belenyugodni, az is, hogy az orvosok esküjük szerint próbálták a gyógyulást segíteni, még akkor is, ha vélhetően nem láttak rá esélyt.

Betolták a terembe, a kapkodás közben az ajtót sem zárták be. Mindenki láthatta, hogy koponyaröntgent készítenek.

Az egyre színtelenebb, már szürke testet felvitték az osztályra. Ödön is hamarosan átesett a vizsgálaton, visszasétált, ám távolról is jól hallatszott a rettenetes erőlködés. Kín és harc folyt mindenért, az egyre ritkább és egyre görcsösebb belégzések után, mind szorosabb kilégzések következtek.

Ödön néhányszor végigsétált a folyosón, úgy a harmadiknál, a nyitott kórteremajtón át már nem egy kínlódó szerencsétlent látott, hanem egy fehér lepedővel letakart ágyat. A röntgenezés és a szakadozott pókhálókba kapaszkodás nem hozott eredményt. Intézményesen halt meg, nem otthon, szerettei között.

Van, ami emberi értelemmel törvényszerűen következik be, így a lepel alatt már egy megnyugodott test pihent és éppen a lelke vizsgázott valahol. 

(Címkép forrása: Facebook)