Egyszer az id? ladikba ült,
h?lt
helyén egy istenverte lyuk van,
tudtam,
hogy ki kéne tölteni az ?rt,
a percek nem lennének útban.
Csontkosár szorítja szívemet,
eltemet
a félelem, a homok pereg,
gyerek
nyitott ki bennem csillagszemet
tegnap, ma hátam töri a nyereg.
Nyálkán vánszorgó csiga a kín,
kinn
és itt bent a zárt falak mögött,
törött
cserepeken áttántorgó szín
az éj, a szomszédba költözött.
Tudatom peremén egy angyal
faggyal
verten, tíz körme agyamba vág,
tág
tereken át nyargal a nappal,
talpa alatt félhalott világ.
Hajtogatok papírszárnyakat,
lakat
karcsú nyaka törötten fityeg,
higgyek,
ne higgyek? A sertés ólakat
majd festhetik szivárványszínek?
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:08 :: Vadászi Árpád