Kőmüves Klára : Visszapillantó

 

  

Ahogyan egy-egy elárvult pillanat után visszaköszönnek gyermekkori álmaim, éppen úgy köszönnek vissza tévedéseim is. Már alig fér a fejembe ez a sok élet adta lecke. Akit megmosolyogtam egykor, mert kissé bolondosnak hittem, reggelente, amikor kilépek a házból, nem megy arrébb a küszöbről, hogy én kiférhessek az ajtón. Csak akkor mozdul meg, amikor már a szemembe nézett. Pillanatnyi figyelmet parancsol magának és elkísér a kapuig. Addig, amíg azt nem mondom: – Én bolond. Bocsánat te, az akkor bolondnak hitt!

Aztán valaki más kezd el nyomomba szegődni. Én nem lépek kőre, nem lépek félre és mégis, picit meghúzódik a bokám, lassításra kényszerülök. Hátrafordulok, és lám, mögöttem botorkál az az ember, aki elpanaszolta nekem egyszer, hogy mennyire fáj a lába és azt senki sem hiszi el neki, mert látszólag makkegészségesnek tűnik. Én magam sem hittem neki, de ő mindezt megérezhette akkor, különben nem követne. Csak akkor tűnik el, amikor azt mondom: – Fáj a lábam. Egészségesnek tűnök. Bocsánat, hogy akkor nem hittem neked!

Alig tűnik el, még az utca végén sem járok, amikor megpillantom elhaladni azt az autóbuszt a főúton, amivel éppen utazni szerettem volna. Ahogyan a busz elhagyja a belátható útszakaszt, elém sétál egy férfi. Az a férfi, aki egykor nem jött el egy randevúnkra, mert lemaradt a buszról és én akkor nem hittem neki. Szembejön, köszönt és mintha csak be szeretné pótolni az elmúlt éveket, történetekbe kezd. Kicsit bosszant. Nem tudok figyelni rá, és csak akkor fordul le mellőlem egy kereszteződésnél, amikor azt mondom neki: – Ne haragudj, de én most maradtam le a buszomról, ideges vagyok, nem tudok figyelni rád. Bocsánat, amiért akkor nem hittem neked!

Stoppolok a falu végén. Sokáig nem vesznek fel. Egyszer csak megáll egy autó. Az anyósülésen dobozok hevernek, a sofőr háta mögé ülök. Ketten vagyunk, zene szól, nem beszélgetünk. Ő egy sz?ke hajú, fehérbőrű fiatalember. Bambulok ki az ablakon, majd mintha szólna… a visszapillantóba pillantva megrémülök. Egy fekete hajú, kreol bőrű, mosolygós férfi szól hozzám. Megkérdezi, hogy hová tartok és mióta állok az útszélén. Válaszolok, aztán ő saját történetébe kezd. Egyszer ő is állt már az útszélén szakadó esőben, de senki sem vette fel, céljáig gyalogolt és aztán úgy megfázott, hogy napokig nyomta az ágyat. Megkérem őt, hogy álljon meg és tegyen ki ott, ahol éppen vagyunk. Nem is ért talán, megáll, kiszállok az autóból, becsapom az ajtót. Ő elhalad, én már tüsszögök. Aztán keservesen kiáltok a semmibe: – Bocsánat!  – Az autó csak ekkor tűnik el…

Aztán egész álló nap mást szinte nem is teszek, mint egykori vétkeimmel találkozom. Este már meg sem lepődök azon, amikor valaki bekopog hozzám. Fáradtan kinyitom az ajtót, ott áll előttem az a régi barátom, akinek segítségére szorultam még annak idején… szállást adott. Emlékszem, éppen oly váratlanul kopogtam be hozzá, mint ahogyan most ő hozzám. Átfutnak előttem az aznapi találkozások képei és betessékelem magamhoz őt. – Gyere, ülj le! Egyél valamit! Szomjas vagy? Ez lesz itt az ágyad. Az a kék törölköző lesz a tiéd a fürdőszobában. Most fáradt vagyok, de reggel majd mindent elmesélsz. Köszönöm, hogy jöttél, és ne haragudj, amiért ma már nem tudok figyelni rád!

Másnap reggel sokáig beszélgetek vele. Meghallgatom. Megköszöni. Aztán kinyitom az ajtót, már-már köszönteném a küszöbömön álló bolondos barátomat, aki reggelente…, de hiába dörzsölöm szemeimet, ő már nem áll a küszöbömön. Állok a ház előtt, megvárom, amíg éjjeli vendégem beszáll az autójába, elhajt. Aztán figyelek és fülelek… A vendégem még visszatolat. Mosolyog, újra megköszöni, hogy nálam tölthette az éjszakát, és aztán én ledöbbenek, amiért autójában megpillantom azokat az embereket, akikkel előző nap találkoztam… valahol, képzeletben… Már mosolygok én is, ahogyan kórusban elköszönnek: – Úgy vigyázz másokra, mint magadra, mert mindenki benned van és te mindenkiben ott vagy!

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.19. @ 20:26 :: Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 706 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))