Szilágyi Hajni - Lumen : HomokSzemek

 

 

 

 

 

Némán botorkál az est

talpig feketében,

könnyezik a remény

széparcú csillagok szemében.

Fény búvik a sarokban,

a falon árnyként kúszik az idő,

kérlek, ne üvöltsd szét a csöndet,

hagyj most hallgatásomban.

 

Ma temetetlen haltam.

Ígéret, ítélet, földszag,

finom metszés

a pengefényű csendben…

Valami reccsent a bordám alá

feszült szívverésben,

mint ahogy a viharba kapaszkodó

fák vézna karjait töri ketté az Isten.

 

Hagyj maradnom egy percre

ebben a levegőtlen fényben,

magamra zárom a köd-világot,

hol felhúzott lábakkal

ágyamon gubbaszt a holnap.

Kezében gyűrt álmokat simítgat,

ő még hiszi, lesznek

napnyarak, holdtelek,

magasba zuhanások,

mélybe repülések,

eget szétfeszítő érzések,

földet taposó indulások,

valahova mindig-érkezések.

 

De most hagyj,

szótlanságom ne kérdezd,

csak tudd most (is) hozzád szólok,

nem magamban beszélek.

Látod, ma nem úgy pereg

a homokórából az idő porszeme,

ahogy megrendezte a Mester,

mert ami tegnap félig telt volt,

az mára félig üres lett.

 

Csorbul a fény a felszökő napban,

sínek közé zuhan a hajnal,

felemelt karjaim

csontig roppanva ölelésre vágynak.

Csupasz szívem célkereszt

minden kimondott szónak,

és álnok hallgatásnak.

 

Hiányt, hiányra pakol az Isten.

én gyűjtögetek, ő lomtalanít.

Bőröndbe hajtogatott

színes álmokat

koldul a szürke arcú reggel,

szétrebben a szelíd rend,

mint riadt madár sikolt,

tolla hull a sáros földre,

és én háttal az életnek

keresem a fényt,

szemed, szád, szíved,

érintenélek,

értenélek…

 

Életté tágulnak a

visszahajló álmok.

Zaj zubog ereimben,

üvegajtó mögött

halkan lélegzik a csend.

A remény tíz körömmel

kapaszkodik karomba,

s én súgom, ez egy ilyenné írt nap,

lelket vadászó, apró betűs hirdetés,

egy egyszemélyes színdarab,

közönség nélkül,

rendezetlenül,

hol árnyak mögé bújva

leselkednek a hajtók,

s én maradok mezítelen vad,

gyilkos, préda,

múzsa, test nélküli arc…

 

Ne akarj tudni mindent,

elég az a félig semmi

keresztnek, tehernek.

Ne félj, nem fog fájni,

ha a megrajzolt világon

kívül zárva,

az időből porszemként

hull arcunkra

a burokba rejtett álom.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:08 :: Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"