Fanni és én – Els? el?tti fejezet

Az iskola egy olyan hely, ahová az ember aludni jár. Megcáfolom! Enni is.

Tudom, más lenne e hely célja, de hirtelen semmi más nem jut az eszembe, mivel, Május anyó a halálához közeledik, s Szép Szerelmes Június veszi át helyét, megadva ezzel nekem a teljes szabadság lehet?ségét.

 Fanni is unja magát. Hülye kérdéseket tesz fel nekem, amik teljesen fölöslegesek, mint például: hány párnak lehet e pillanatban orgazmusa? Na igen. Punnyadunk.

 A nap besüt az ablakon – hazudok, mert szakad az es? – és a meleg fénycsíkok a falra festik magát a meleget – amúgy hideg is van, pulcsiban ülök. Várom a cseng?t. És jön! Jött. És megint és megint és egyre gyorsabban és bombariadó.

 Fanni felkapja pikkelyes fejét, abbahagyja a körömlakkozást, és beleszimatol a leveg?be – izgalmat érez, végre izgalmat! Táskát fel, és futunk az ajtóhoz, mind egyszerre szeretnénk átmenni rajta, de, mivel ez emberileg lehetetlen, senki sem megy. Az osztály megállt. Ki menjen els?nek? A lányok, persze. Hát jó, menjenek. De ki? Huszonhét lány van! A szöszi – csinibaba, akit mindenki szeret, de IQ-ja a spenótéval egyezik meg? Vagy a visszahúzódó, ámde igencsak okos lány? Vagy hogyan döntsünk? Mi alapján jobb valaki a másiknál? Szépség, m?veltség, okosság, egyszóval ilyen és ehhez hasonló közhely dolgok, vagy mi a fene?

Fannikám megunja. Megfogom mind a két lány és kilököm ?ket az ajtón, az osztály megindul. Kiérünk az udvarra, ahol kijelentik, hogy nagyon sajnálják, de bent égtünk. Nincs igaza, mert kint égtünk le. De ott nagyon! Fanni élvezi, egyre nagyobb lesz, a szememen keresztül kukucskál ki, és adja a színészt, adja a hülye gondolatokat, hogy bosszúból rúgjam fenéken mindkét lányt, meg úgy az összeset, akik miatt én most gyakorlatilag meghaltam. Egy pozitív gondolatom van csak: a halottaknak nem kell iskolába járniuk!

 Nem vígasztal, meghaltam, és meghaltak velem a barátaim is, hát ez van, és ezt mindenki tudja. Senki sem gyászol, csak elsütnek néhány ócska vízözön el?tti tréfát és élcet. A nagyok – ?k az els?k voltak, akik kimenekültek. ?k a jók, a jobbak. Hát, gratulálok. 

 Fanni egyébként várja már, hogy mi legyünk A nagyok. Hogy a kicsik tisztelettel nézzenek ránk, hogy el?jogaink legyenek. Hogy cigifüstbe burkolózva a Bakelit-ben hülyeségekr?l beszélgethessünk matematika óra helyett – következmények nélkül. Fanni ezt szereti. S én is, azzal a bazi nagy felel?sségtudatommal.

 Az iskola mellett egy teázó, neve: Carpe Diem. Oké, akkor Carpe Diem, de nincs nálam 1900 forint, hogy jól megfogjam azt a bizonyos pillanatot. Azért beülünk. Vizipipa füstbe burkolózva nézzük a szakadó es?t, fázunk, és igenis matekházit másolunk. Nem hazudunk magunknak, mindenki Fannija kezet fog az igazsággal, s lám, könny? az életünk. Pedig mi még csak kicsik vagyunk, akik amúgy is bentégtünk…

 

 

Szerző Pogány Gábor Máté 89 írás
nope

2 Komment

Hagyj üzenetet