Vandra Attila : Törpefenyők I/10. – Üldözési mánia

Noémi egy törpefeny?t?t küld levélben barátn?jének, Emesének, kit az 1987-es brassói lázadás alkalmából elvitt a szekuritáté.

Üldözési mánia

 

Hosszú ideig nem jött válasz a decemberben Emesének küldött törpefeny?s levélre. Noémi már lemondott arról, hogy valaha is választ kap rá. Vajon nem kapta meg? Vagy nem találta meg a törpefeny?s levelet? Vagy nem értette meg az üzenetet? Volt egy periódus, amikor aggódott, hogy a kékszem? fiúk kezébe került. Emese leveleit biztos, fokozottabban figyelik. Elvileg nem kellett volna rájönniük, kit?l van, de nem kizárt, hogy azóta megfigyelik. Néha az volt az érzése, hogy követik. Ilyenkor belefordult egy kisutcába, megállt, s leste, hogy utána jön-e valaki. Sohasem látott senkit, aki követte volna. Aztán lassan kihagyott az üldözési mániája.

Májusban kapott postán egy Nagyváradról feltett borítékot. Feladó nem volt rajta, benne egy képeslap, annyi volt rajta: „Kösz” nyomtatott nagybet?kkel. A Bucsecs ormait ábrázolta.

– Mit jelent ez? – kíváncsiskodott édesanyja, mert el?tte nyitotta ki a borítékot.

– Indája szikla-szívós,

Acél a gyökere –

Rácsap, de belecsorbul

– A Bucsecs kard-szele[1] – ujjongott Noémi. – Megkapta! Megértette!

Édesanyja felvont szemöldökkel nézett rá, mintha a gondolataiban akarna olvasni. Aztán leesett a tantusz.

– Hanyas vagy? 28-as[2]? – kérdezte Noémit.

Noémi el?ször bólintott, majd keser? mosollyal kijavította magát.

– Nem, 64-es! Nekünk ez: „Azt mondod: kis antant, azt mondom: nagy antant! Azt mondod: srapnel, azt mondom: maschingewehr!” egy teljesen idegen szöveg… De “Azt mondod osztanak, azt mondom megyek sorba állni, azt mondod kékszem?, azt mondom… ”

– Vigyázz magadra kislányom… – szakította félbe édesanyja, miel?tt lánya átkölti az egész Szilágyi György m?vet. Közben rájött arra is, hogy ki lehet a másik 64-es. – Léteznek Bucsecs vad szeleinél er?sebb hurrikánok is. S sajnos egyre viharosabb az id?járás. Mindketten elhallgattak. Magukba fordulva Szennyei tanár úrra emlékeztek. Noéminek az a jelenet jutott eszébe, amikor Szennyei tanár úr áthelyezte a hangszórót. Vajon az ? lakásukban is van mikrofon?

Másnap f?ni kezdett a feje. Tudatni kellene Emesével, hogy ? is megkapta az üzenetet, s meg is értette, de anélkül, hogy felhívja magára a kékszem? fiúk figyelmét. Aztán jött egy ötlete. El kellene juttatni Emeséhez a Beatles When I’m 64 cím? számát. Mennyit énekelték egykor… Pedig a dalban a 64 nem is 1964-re vonatkozik. Hanglemezen küldeni? Nem kapható… Magnókazettán? Rögtön felhívná magára a kékszem?ek figyelmét, s arra is, hogy kódolt információkat cserélnek ki. Emesét is, magát is bajba keverné. Mária nénivel kellene beszélnie… De hogyan?

Néha az embernek az az érzése támad, hogy er?s vágyaival irányíthatja a sorsát. Ez is egy ilyen pillanat volt. Hiszen másnap, amint  a kés? vonattól a félóránként járó 35-höz sietett, szinte elütötte az állomásra tartó Mária nénit.

– Jaj, de jó, hogy látom, Mária néni! Hova igyekszik?

– Craiovára…

– Hát ott van? – Noémi hangjából végtelen csalódottság sz?r?dött ki.

– Ott. Nem hagyhatja el a várost. Miért?

– Kaptam egy lapot Váradról, s… – válaszolta csalódottan Noémi, majd arca hirtelen felderült. „Hát persze! Egy váradi képeslap nem szúr szemet!” – S szépek a feny?k arrafelé! – tette hozzá vidáman.

– Megmondom – mosolyodott el Mária néni. Fuss, mert lekésed a 35-öst, s én is a vonatot!

Egy hét múlva Mária néni telefonált.

– Köszönöm a t?t!

– Tessék? – kérdett rá Noémi, mert nem kapcsolt azonnal.

– Hát a varrót?t, amit kaptunk t?led. Nagy hasznát vettük. Nagyon nagy hasznát!

– De hát egy olyan apróság volt… – kapcsolt Noémi.

– Néha a legapróbb gesztusoknak van a legnagyobb értéke – felelte Mária néni. – Mégegyszer köszönöm!

 

 

[1] Részlet Reményik: Törpefeny? cím? verséb?l.

[2] Utalás Szilágyi György híres versére, melynek els? sorai szállóigévé váltak. “Hanyas vagy? 28-as? Mi félszavakból is megértjük egymást…”

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
Szerző Vandra Attila 746 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.