In Extremis
(In Extremis)
Láttam lábujjaim minap,
Sok hete rájuk se néztem.
Egykori barátaimat,
Ha elt?nnek, se észlelem.
Kicsiként mind jól ismertem,
Rajtuk számoltam el tízig,
S számba véve méregettem,
Melyik nagyobb, s kisebb melyik?
Jobban szerettem ?ket, mint
Fülem, orrpolipom, szívem,
Majd év-hullámverés szerint,
Távolsodródtunk, azt hiszem.
Most kezdtek volna j’accuse! –nek,
S újra cip?mben feküsznek.
In Extremis
I saw my toes the other day.
I hadn’t looked at them for months.
Indeed, they might have passed away.
And yet they were my best friends once.
.
When I was small, I knew them well.
I counted on them up to ten
And put them in my mouth to tell
The larger from the lesser. Then
.
I loved them better than my ears,
My elbows, adenoids, and heart.
But with the swelling of the years
We drifted, toes and I, apart.
.
Now, gnarled and pale, each said, j’accuse!–
I hid them quickly in my shoes.
Jegyzet:
In extremis = a végs? pillanatban, a halál percében, végs? soron, (latin)
J’accuse! = vádolok! – Emile Zola elhíresült kifejezése, az ártatlanul elítélt Dreyfuss kapitány védelmében írott pamflett-je kezd?szavaként. (francia)
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:17 :: Rossner Roberto
