Avi Ben Giora. : Egy anya tragédiája 20.

 

21.

 

Amikor megérkeztek a kórházba, Margit hirtelen azt sem tudta, hogy merre kell mennie. Éva észre is vette határozatlanságát és rá is szólt.

— Anya! Nem tudod, hogy kell menni apuhoz?

— Dehogynem tudom! Bizony régen jártam már itt. Tudod, én is orvos szerettem volna lenni, mint apu, de nem lehettem. Ám nem bánom, mert nem hiszem, hogy lett volna erőm embereket megszúrni, még ha az a gyógyulásukat is szolgálja.

— De te is itt dolgoztál valamikor, ugye?

— Igen.

— Itt is ismerted meg aput?

— Az egy különös nap volt. Gyakorlaton voltam, és összekülönböztem a vezető ápoló nénivel. Utána meg megszöktem a munkából. Korábban jöttem el, mint ahogy lehetett volna. Akkor ismertem meg apádat. Akkor már itt dolgozott szintén, itt végezte a gyakorlatát ő is.

Ahogy igyekeztek az osztályra, egy ismerős hang szólt rájuk hátulról.

— Álljon meg, nem mehet tovább.

Margit megállt és hátrafordult. Joli nénivel, a valamikori főápolónővel nézett farkasszemet.

— Megismersz, ugye?

— Persze, Joli néni. De nem ezen az osztályon tetszett dolgozni.

— Most sem itt dolgozom, ugyanott vagyok, ahol régen, de lassan nyugdíjba megyek. És te mit keresel itt? Ki ez a gyerek? — mutatott rá az anyja háta mögött menedéket kereső Vicusra.

— A kislányom, és a férjemhez jöttünk.

— Férjhez mentél, és már gyereked is van? Gratulálok. Mesélj magadról, kérlek. Nincs sok időm sajnos, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy alakult az életed.

— Felvételiztem az orvosira, de sajnos helyhiány miatt nem vettek fel. Utána rövid idő múlva férjhez mentem. Jelenleg az MTA Mikrobiológia intézetében dolgozom, mint laboráns.

— Laboráns? De hiszen nem is tanultál laboratóriumi analitikai elemzést!

— Elvégeztem egy kurzust, utána kerültem az MTA-ba. Most is tanulok, esti nyelviskolába járok.

— Tudsz valamit a többiekről? Várjál, hogy is hívták a barátnődet, azt a nagyszájút? Megvan! Smójci… Angéla. Úgy hallottam ő is az orvosira akart menni. Felvették?

— Együtt felvételiztünk. Ő kétszer is próbálkozott. Hiába volt meg a kellő pontszáma nem került be. Viszont mégis a pályán folytatta. A belvárosban van egy nagy fogászati rendelője. Négy orvos dolgozik a keze alatt. Persze ő csak a tulajdonos, és irányítja őket. Nincsen orvosi képesítése. Most születtek ikrei. Meg kellene látogatnom, de nem volt rá még időm. Beteg volt a kislányom, és egyébként is nagyon elfoglalt vagyok.

— Add át neki üdvözletemet. Lenne egy ötletem. Nemsokára tíz éve, hogy érettségiztetek. Valaki megszervezhetné, hogy találkozzunk.

— Én biztosan nem tudom vállalni, Joli néni kérem. Senkivel nincs kapcsolatom Smójcin kívül. Szólok neki, ha találkozunk.

— Akkor, a viszont látásra! — búcsúzott el a főnővér.

 

János még nem jött ki a műtőből, de szólt az egyik nővérnek, hogyha valaki egy kislánnyal őt keresi, akkor vezesse be a szobájába. Margit meg is lepődött kicsit, amikor megállította ez a nővér és bevezette a doktor úr pihenő helyiségébe. Az íróasztalán ott állt egy kép bekeretezve, amint ő Évát a karjában tartja. Elérzékenyült egy kicsit ettől.

— Micsoda egy nap ez mai — gondolkodott el. — Visszajön a múlt. És már lassan tíz éve. Hogy elment az idő! Jövőre Éva is iskolás lesz.

Álmodozásából János zökkentette vissza a jelenbe.

— Bocsánat a késésért — próbált egy kicsit színészkedni, mintha egy betegével beszélne. — Azonnal átöltözöm és mehetünk a laborba. Már szóltam nekik, hogy jöttök.

— Tudod kivel találkoztam, mikor jöttünk hozzád?

— Nem, de úgyis elmondod.

— Emlékszek a Joli nénire? Tudod, a főnévérre, aki miatt meglógtam gyakorlatról.

— Valami rémlik. Á, tudom már. Ő a főnővér a hármas bel-en. Szoktam látni, de ahogy ő nem emlékszik rám, úgy én sem.

— Szóval véletlenül összefutottunk itt, és váltottunk néhány szót. Kérdezgetett erről-arról. De szörnyű!

— Mi a szörnyű? Ha meg szörnyű volt, miért nem hagytad ott?

— Jaj, ne hülyéskedj már! Nem ő volt szörnyű, hanem rádöbbentett, hogy lassan tíz éve érettségiztem. Az a szörnyű. Meg is kért, hogy jövőre lenne az évforduló, szervezzek meg egy találkozót. Persze, hogy elhárítottam a kérést. Majd Angéla, ha akarja. Ám egy már most biztos, én nem fogok elmenni. Nem voltunk valami jó osztály. Vihogós hülye banyák voltunk és maradtunk.

— Na, gyertek, két banya — mondta nevetve —, dolgaink vannak. Aztán meg minél hamarabb szeretnék innen megszabadulni és egy jót ebédelni.

 

A laborvizsgálaton, mint az várható is volt, Vicus kicsit hisztizett, de aztán hősiesen viselkedett. A vizsgálat nem mutatott ki semmiféle allergiát.

— Lehet, hogy lesz ennek a gyermeknek egyfajta allergiája — jegyezte meg nevetve a vizsgálatot végző orvos: — munka és szorgalom undorítisz. Ám ez általában mindenkinél jelentkezik.

 

— Ezen is túl vagyunk. Akkor most merre? — nézett várakozóan Margitra.

— Jót kérdezel. Ismerem ugyan a környéket, de régen jártam erre, ki tudja mi maradt meg, mi zárt be.

— Szerintem a Feneketlen tónál még megvan és működik a Terasz vendéglő.

— Jaj, az egy túl csicsás és drága hely. Tele van újgazdagékkal. Muszáj oda menni? Összetalálkozhatunk nem kívánt ismerősökkel.

— Mit kell ekkora problémát csinálni abból, hogy esetleg összefutunk valami régi csonttal? Ha akarod, megismered, ha meg nem, letagadod, hogy valaha is láttad. Gondoljon magában, amit akar.

A kórház előtt János taxiba akart szállni.

— Na, csak lassan az anyagiakkal. Sétáljunk inkább egy nagyot. Különben sem fogunk kiszórni egy kisebb vagyont taxira, amikor van annak más helye is.

— Mi a gondod már megint? Ha én taxival akarok menni, akkor taxival megyünk, és kész.

— Tudja mit, uram? Adja azt a pénzt nekem, amit taxizásra szán. Én félreteszem, és ha öt év alatt nem gyűlik össze egy új autóra való, akkor semmi sem.

— Na, jó, legyen! Ti nők olyan erőszakosok vagytok, de el kell ismerni, az anyagiakhoz sokkal jobban értettek, mint mi férfiak. 

Azzal átnyújtott Margitnak ötezer forintot.

— Jut eszembe. Lassan meg kéne kapnunk az új járgányt. Nem jelentkeztek még ez ügyben? — érdeklődött Margit.

— Utána kellene néznem, holnap fel is fogom hívni a szalont. Van autónk és mégsincs autónk. Igaz, apám nem gyilkolja agyon az ezer éves Skodát, mint én. Nem is mondtam, hogy ki akarja cserélni egy újra, de először el akarja adni a barackost, ami a Sas-hegyen van, és annak az árából befizetni.

— Az ő dolga. Szinte hallom, hogy fog sírni, ha nem lesznek félkilós, mosolygós őszibarackjai.

— Már évek óta alig van ott termés. Kihaltak azok a fák, nem volt rendesen gondozva a gyümölcsös. El kéne adni. Jó, ha kap majd érte annyit, amennyit a telek ér.

Közben megérkeztek az étteremhez.

— Itt sem fogunk egyhamar enni — állapította meg csalódottan János, mivel minden hely foglalt volt. Ám egy asztal mellől felállt valaki és széles mosollyal invitálta őket. Tibor volt az, Angéla férje.

— Na, ti szökevények, most el lesz kapva a frakkotok. Miért nem mentetek be eddig a kórházba? Angéla várt titeket, és én nem tudtam neki mit mondani.

— Ejnye, Tibor, te aztán jól tudsz az emberek képibe hazudni. Alig egy hete, hogy összefutottunk a Klinikáknál, amikor Vicust vittük az orvoshoz. Én azt gondoltam, nagy naivan, hogy megmondtad Smójcinak, miért nem megyünk be hozzá. Kedves nejed felhívott és szemrehányást tett, ha már ott voltunk, miért nem látogattam meg. Nem tudott a kettőnk találkozásáról, mint ahogy a gyerekünk betegségéről sem.

Tibor arca egyre jobban kezdett bíborvörösre váltani.

— Nem akartam neki elmondani, hogy nehogy megsértődjön, hogy nem mentél be hozzá látogatóba.

— És így jobb? Most majd magyarázkodhatsz neki.

Margit és János kezdte magát kissé kellemetlenül érezni. A kis Éva jelenléte oldotta a feszült helyzetet. Tibornak esze ágában nem volt fizetni és tovább állni. Sőt! Kivárta, amíg befejezik az ebédet, és belekezdett egy régi mesébe.

— Ennyi idő után nem árt, ha elmondom nektek, hogy a mi kezünk volt benne, hogy összeházasodjatok.

— Ezt hogy’ kell értenem? — kérdezett rá Margit.

— Mi hoztuk össze a találkákat… a Fagyizómban?

— Hmm! Ne haragudj, Tibor, de ez csupán részigazság. Margit ugyanabban a kórházban volt nyári gyakorlaton, ahol én is. Ő ápolónőként, én meg, mint kezdő orvos. Hadd ne mondjam el most itt, amit már a lányunk is tud: Margit dobbantott a délutáni gyakorlatról, és akkor ismerkedtünk meg. Félre lettél tájékoztatva, kedves barátom, mint annyi minden másban is.

— Angéla átvágott téged már akkor! — vette át a szót Margit. — Úgy állította be, hogy ő Jánossal akar járni, én meg csak amolyan közvetítő barátnő vagyok, merthogy véletlenül ugyanazon helyen dolgoztunk azon a nyáron. Na, de hagyjuk. Ezt majd alkalom adtán személyesen megbeszélem vele. Neked csak egyet tanácsolhatok, Tibor. Próbáljátok még most rendezni kettőtök kapcsolatát, amíg nem késő. Pláne, miután apa lettél. Ha nem tárgyaljátok ki ezeket a régi csínytevéseiteket, meg minden mást is, a házasságotok fog erre rámenni. Felnőtt emberek vagytok, és összekötöttétek az életeteket. A játéknak vége! Felelősséggel tartoztok egymásnak és a gyerekeiteknek. Ebből semmi nem tartozik ránk. Nektek kell ezt rendeznetek.

 

Nem éppen a legjobb hangulatban váltak el, Tibor még tovább maradt. Kicsit kellemetlen volt még, hogy Tibor akarta fizetni a számlájukat, ám János elhárította.

— Majd legközelebb. Egyébként is nekünk kellene titeket meghívni, de mivel Angéla nincs itt, majd máskor erre is sort kerítünk.

Amint hazaértek, Vicus anyja nyakába csimpaszkodva kérte a füzetét, amit a táskájába tett.

— Apu, anyu, gyertek, nézzétek meg mit rajzoltam.

Az egyik rajzon nagy szív volt, benne három arc, ami valószínű a családot akarta ábrázolni, a másikon egy autó, piros színű. Ami a különös a második rajzban, hogy az autón rendszámtábla is volt. ABA 98561

— Ezt a rendszámot honnan vetted? — tették fel egyszerre a kérdést.

— Amíg vártunk a doktor bácsira, rajzolás közben kinéztem az ablakon. Láttam egy piros autót, és onnét másoltam le.

— Vagy úgy! És miért rajzoltad le ezt?

— Megtetszett, és hasonló autót szeretném, ha kapnánk.

Jót nevettek, és János mind a két rajzot eltette a fiókjába.

— Holnap fel fogom hívni az autós szalont, mikor kapjuk meg végre az új járművet. Éppen ideje lenne. Unom már a gyalog mászkálást.

— Képzeld el, akkor én mennyire unom — jegyezte meg epésen Margit.  

— Idővel majd neked is kellene valami járgány.

— Nem lenne rossz. Ki fogjuk kalkulálni. Ez most egy érvágás lesz amúgy is. Ha megkapjuk, még jön hozzá egy csomó extra fizetni való, mint biztosítás, úthasználati matrica, és ki tudja még mi a fene. Plusz a benzinárak is egyre jobban emelkednek.

— Nem kell filléreskedned. Nem azt mondom, hogy annyi a pénzünk, mint egy Krőzusnak, de telik minden szükségesre.

— Ez nem filléreskedés. Gondolok a jövőre. Minden kicsi kis pénz sokra megy. Majd abból hozom ki a saját autómat, és sok más egyebet. A rezsi, a koszt is abból van, amiket félre rakosgatok. Hiába raksz mindig a közös számlára, keresünk mind a ketten, mindig van valami nem tervezett kiadás.

— Na, ne viccelj Margit! Azért összejön minden hónapban jó pár ezer forint azon a számlán. Ne mondd, hogy nem elég!

— Van fogalmad, mi, mennyibe kerül? A villany, a gáz, a fűtés az maga sokezres tétel. Pláne télen, mert akkor a fűtési díj jóval magasabb. Nyári hónapokban csak általányt fizetünk. Víz, csatorna, szemét…

— Jól van, na, elég! Tényleg nem tudom ezeket, de azt gondoltam, ami összejön a közös számlán, az mindent fedez.

— Klapp fedezi a dolgokat. Marad is, de nagyon kevés. Ezeket teszem össze, abból van némi plusz, ha vigyázok.

— Margit! Légy szíves szólj, ha nem elég a pénz. Mi szerencsére nem úgy élünk, mint Angéla meg Tibor! Ha van is külön-külön számlánk, mégsem titkolózunk egymás előtt. Elvégre férj feleség vagyunk.

— Mit szólnál, ha most elővenném az angolt, és elkezdenék inkább tanulni? Holnap kezdődik a robot ismét számomra is. Addig, míg tanulok, te tudsz foglalkozni Vicussal. Ne haragudj, most rád hárul ez is. Igényem van egy kis szabadságra.

— Ejnye, milyen hamar felejtesz! Azt ígérted, együtt fogunk tanulni.

— Nem felejtettem el. Először nekem kell megértenem, hogy utána elő tudjam adni neked is. Szóval most kérek két órát. Ha készen vagyok, szólok. Az esti tévézés előtt meg átvesszük együtt is.

Mindenki ment a dolgára. Margit a nappaliban kezdte magolni az angol ábécét. Hangosan mondogatta az egyes betűket, és szavakat. Egy idő után két kíváncsiskodó fej kémlelt be a nappaliba. Nem is vette őket észre, mert háttal ült az ajtónak.

— Gyere, játsszunk tovább! Nem szabad most zavarni mamát. Tanul!

Este már együtt ízlelgették az angol kiejtéseket.

— Másképp írom, másképpen mondom. Elég fura egy nyelv — jegyezte meg János.

— Az orosz, amit néha, ha kell, beszélsz, még másképpen is ír. Nem a latin ábécét használja. Az angol betűi legalább a latin ábécé, csupán másképpen mondja. Ej, Bi, Szi, Di — sorolta Margit. — Csupán akarat és szorgalom kérdése.

— Meg egy ilyen tanár néni, mint amilyen te vagy.

 

Másnap már sokkal korábban kezdődött a nap. Margit ébresztette Jánost, aki nagyokat nyögve bujt ki az ágyból.

— Te Margit, tudod mit? Mától nem fogsz reggel buszozni. Elviszlek titeket Budakeszire.

— Kösz a felajánlást. Bőven elég a Moszkva térig. Onnét van buszom, amin kapunk mindig ülőhelyet. Rengeteg benzinbe kerülne ez a kerülő. Tegnap már mondtam neked. Felesleges pazarlásnak tartom. Megspórolva, amit erre költenék, pár év múlva befizethetek egy autóra, avagy, veszek egy jó állapotú használtat. Mintha mondtam volna már ezt is.

— Veled nem lehet vitatkozni. Akkor elviszlek titeket a Moszkva térig.

— Így elfogadom, az nem kerülő neked, útba esik. Az egyik autós munkatársam néha össze szokta szedni a kollégákat a buszmegállóban, ha éppen ott állunk, és bevisz minket. Sőt! Nagyon sokszor hozott le munka után is idáig.

— Álljatok össze páran, és fizessetek neki egy általányt, mint benzinpénzt. Nem hiszem, hogy visszautasítaná. Csak annyit fizessetek, mint a rendes buszbérlet ára, már megérte neki, is nektek is.

Szerencséjük volt aznap. Amikor János kitette őket a buszmegállónál, az autós kolléga akkor kanyarodott be éppen.

 

Alig kezdte el a munkát Margit, telefonhoz hívták. János volt. Közölte a jó hírt: szombat délelőtt átvehetik az autót

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:56 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.