P. Tóth Irén : Idő

 

Beszélgetéseim magammal

rejtik a jelen ritmusát,

fénytelen, kusza álmok kúsznak,

halkul a lélek – nincs tovább.

 

Madarak hada viszi az időt,

puha, végtelen fátyol az ég,

szél susog, napmeleg vágyak ringnak-

ringatnak, mintha álmodnék.

 

Mintha álmodnék, és mintha mégse –

csípjetek meg, hisz ébredni kell!

Ballag az idő, illan az élet,

álmaim soha nem érnek véget –

keresem arcom, megvan-e még.

 

Megvan-e még vagy eltévedtem?

Langyos eső vagy hangos közöny

mossa utamat mélyen a földbe,

halott virágokkal, levelekkel

egy leszek én is.

 

Egy leszek én is, vagy talán egy se –

múltra, jövőre borul az este,

mindegy – ezt is megköszönöm.

 

 

Legutóbb szerkesztette - P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 202 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.