Kapocsi Annamária : Fénycsontvázak árnyékában

 

 

Fénycsontvázak árnyékában

megfagyok,

nincs árnyékom nincs is fal,

csak mondatok.

 

Reszketeg láng megdermed, és

ott lakok,

hol a ködfal szétzilált ég:

lobbanok.

 

Mint a csontok, cserregek csak,

csélcsapok,

mint a lejárt ifjonti kis

indulók.

 

Rajttalan tan, tanítani 

nem lehet,

hogy kell fonni fényfonálból

életet.

 

 

 

 

2013.12.31.

Legutóbb szerkesztette - Kapocsi Annamária
Szerző Kapocsi Annamária 46 Írás
Az írás gyógyít, és olyan, mintha letennék egy követ.Van rövidebb és hosszabb lélegzetvételű betűhalmaz. Néha versekhez rajzolok, máskor rajzhoz írok sorokat. "Halkuló tavaszok nyomán, Nem én írok a szavak írnak engem, s néha már csak meghajolni tudok itt a csendben." részlet A gondolat gyorsabb nálam, néha utolérem, néha nem. Szabad! Pillanatcsaló Vannak kik azt mondták: Szóalkotó vagyok. Más szerint szépre csipkézett poklot írok. Kaptam kérdésként: Tudom-e, hogy nem én írom amit, s csak közvetítőként vagyok itt? Mondtam tudom... és mondták negatívságom, s én bólogattam - Tudom, nincs is rá tagadásom. De mindenkit az élet formál, olyanná, hogy így látom. S hogy kérték - legyen célom?! Válaszom az rá - Volt! De mint kerékpáros az utcákon: Olyan a cél, a döntés lehetősége... elénk áll, tolat, fordul, megálljra kényszerít. S gyakran miért elindultunk, megszűnik, átíródik, vagy épp már ott sincs, mert nem vár tovább. S megszűnése fel nem róható... ilyen ez az élet, folyton elinduló. Csak sokszor máshová érkező, mint ahová a terv vélte, végső lépteit. Így minden marad, a Tér, a Szél, a Talán Valahogy a Mindegy és Akár, Vagy Akárki és Dehogy. Az Esetleg Véletlen, befutó továbbrobogó, Csorba, Életlen, Pillanat? és csaló... változó.