Horváth János : Huszonhatodik döbbenet

Kata depressziója, hol feler?södött, hol egészen elviselhet?nek t?nt.

 

 

 

Jó lett volna hinni, hogy amit elrontottunk, még helyrehozható, de már képtelenek voltunk tenni érte. Hagytuk, hogy a sodrás vigyen minket, amerre elrendeltetett.

       Kata kijózanított, mellette meg kellett értenem, hogy nem létezik múlt, és a holnap csak fikció. A mában kell élni, és mindent meg kell tenni azért, hogy élvezzük az életünk minden percét. Amit elmulasztunk, azt már nem pótolhatjuk. Ennek jegyében szeretkeztünk, ahol, és amikor lehet?ségünk volt rá. Mindaddig ismeretlen volt számomra az állati ösztönöknek ez a mértéktelen kiteljesedése, de nem volt ellenvetésem, hamar ráéreztem a dolog ízére, nem tudtam betelni vele. Barátaink értetlenül álltak életünk nagy fordulata el?tt. Kata hét évvel volt id?sebb nálam, de ez semmilyen tekintetben nem jelentett problémát.   

       Munkahelyünkön hamar elterjedt a hír, hogy hozzá költöztem, és sikerült behálóznia, ármánykodással, és különféle ígéretekkel. Ezek a rosszindulatú, vagy inkább értetlen kritikák nem zavartak, mégis, sok id?nek kellett eltelni ahhoz, hogy valamelyest konszolidálódjon a helyzet, és elfogadjanak minket. Kapcsolatunk több mint hét évig tartott, de igazán szenvedélyesnek, és emlékezetesnek az els? egy-két éven kívül nem nevezhet?, a többi szinte maga volt a pokol.

       Kata depressziója, hol feler?södött, hol egészen elviselhet?nek t?nt. Különösen az ?szi, és tavaszi id?szakok jelentettek nehézséget. Ilyenkor hetekig nem tudott magáról, vagy ágyban feküdt, és napokig nem is evett, vagy hiperaktívvá vált. Éjszaka sokszor arra ébredtem, hogy nekilátott a mosásnak, vagy felöltözött, és menni akart, bele az éjszakába.

       Kata a Szovjetunióban végzett, pontosabban Lembergben, a m?szaki egyetem villamosmérnöki karán. Férjhez ment egykori évfolyamtársához, és jó állást kapott. Akkor még nem is sejtette, hogy a férje révén jutott bizonyos el?nyökhöz, aki az egyetlen magyarországi, mikro-áramkörök gyártásával foglalkozó vállalat m?szaki vezet?je lett. Katát gyakran kérték meg tolmácsolásra. Kiválóan beszélt angolul, és oroszul, de csinos külseje, öltözködése is alkalmassá tette a reprezentációra. Ilyen alkalmakkor el?fordult, hogy a delegáció hivatalos programja után magukkal vitték szórakozóhelyekre, szállodákba is, ahol az elvtársak kedvébe kellet járni, többek között, bizonyos szexuális szolgáltatások elvárása mellett. Katát felháborította, és undorral töltötte el, hogy f?nökei kiárusítják, megszégyenítik. Botrányokat rendezett, nemegyszer orvost kellett hívni hozzá, annyira kiborította a társaság viselkedése. Feljelentést tett a Budapesti Pártbizottságon. A kálváriája akkor kezd?dött, amikor a férje a f?nökei pártjára állt, nyilván karrierjét veszélyeztette felesége tiltakozása. Gyógykezelésre a Hárshegyi Elmegyógyintézet falai közé zárták, elmebetegek, és öngyilkosjelöltek közé. Az elvtársak mindenre találtak megfelel? megoldást, aki útjukban állt, vagy kellemetlen volt a számukra, könnyen bélyegezték meg, és vonták ki a forgalomból. Férje elvált t?le, de amikor félév múlva kiengedték az intézetb?l, a lányát magához vehette. Kárpótlásul hozzájárultak egy zuglói társasházi lakás megvételéhez.  

       Amikor megismertem, már évekkel maga mögött tudta ezt az id?szakot, amely azonban, örökre nyomot hagyott benne. Nekem feladataim voltak, el kellett készítem a rajzaimat, vagy zéhákra kellett készülnöm.  Anyámnál rendezkedtem be, egy budai szoba-konyhában. Az el?tér, amely konyha is volt egyben, elegend?en nagynak bizonyult, így be tudtam állítani egy A0-ás rajzgépet. Ha rajzfeladatom volt, vagy tervezni kellett, ide jöttem, itt töltöttem az éjszakákat, amíg el nem készültem a feladattal. Sokszor nem is önként mentem, Kata évente kétszer összepakolta a holmimat, vagy egyszer?en csak megkért, menjek el. Anyám mindig örült a társaságomnak, és elkeseredett, ha visszaköltöztem Katához. Néhány év után, már megszokottá vált ez az életvitel.

       Mindössze két félévet kellett halasztanom korábbi válásom, és Kata betegsége miatt. Az utolsó félév azonban a vártnál tragikusabban sikerült. Mivel nem jártam el?adásokra, és nem készítettem el a záróvizsgához szükséges rajzaimat, veszélybe került a diplomám megszerzése. A dolgot még az is nehezítette, hogy a tél elején mániás depressziót diagnosztizáltak nálam.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.27. @ 08:12 :: Horváth János
Szerző Horváth János 173 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.