Székelyvajai János : Be nem teljesült álom 4.

4.

 

 

Azt mondják, a hunok fegyverei sosem rozsdásodnak meg, mert állandó használatban vannak, és így az állandó harcokban kopnak és fényesednek.

      Nyár közepe felé járt az id?, a Nap éget? sugarai azt a kis vizet is felforrósították, ami még maradt a patak medrében.

      Nagyon régen volt már es?, ilyenkor a föld nappal nagyon felmelegszik, a száraz id?járás mély repedéseket eredményez a füves puszta talajában. Víz után áhítozik ilyenkor ember, állat.

      A forró homok iszonyatosan égette a mezítláb vánszorgó rabok lábát.

      Magúr lovas test?rei halk jelt adtak vezérüknek. ? erre hirtelen felrezzent álmaiból, mert hiszen lovon ülve álmodik a hun harcos, hát nem igaz? Ej, azok a tundrák, be messze vannak!

      A közeli f?zesben piros szín?, köpenyes alakok t?ntek fel, fejükön a fémsisak élesen villant, amikor a fényt feléjük tükrözte.

      — Nocsak — mondta Magúr a társainak —, hát megjöttek a rómaiak? És rabokat is cipelnek magukkal, nemcsak a mi marháink kellenek nekik?

      Csendben húzták el? a puzdrából felajzott íjaikat és az éles vashegy? vessz?k, egyszerre röpültek ki az idegenek felé. Négy lovas hullott a porba. De újabb vessz?k repültek feléjük, és újabb áldozatok estek le lovaikról.

      A rómaiak el?bb megszeppenve hátráltak, menekülést tervezve, de amikor rájöttek, hogy csak négy ember a támadó, gyors ellentámadásba lendültek.

      Magúrék négyen négy irányba menekültek, de egy adott pillanatban hirtelen megfordultak és újabb nyílzáport zúdítottak a rómaiakra. A római lovasok száma er?sen megfogyatkozott, de a gyalogos ellenség szakadatlanul zúdult feléjük. Amikor már az utolsó vessz? is elfogyott, a hunok, mint akik ismerik egymás gondolatát, kis csapatba ver?dtek újra össze, és észak felé elvágtattak. Félórányi lovaglás után a méneshez értek. A hatalmas kiterjedés? legel?n számtalan ló legelészett. A legel? szélén veremházakban tartották az eleséget. Magúr katonái ilyenkor ott h?söltek, de amikor meghallották a közeled? lovak zaját, azonnal nyeregbe pattantak és elébük vágtattak.

      Magúr ötven lovassal a rómaiak ellen indult azonnal. Könny?szerrel verték szét a nyílzáporban megtizedelt római martalócokat.

      Leghamarabb a rabszíjra f?zött embereket szabadították ki, majd a szétszaladt római fosztogatók után eredtek, többet is levágtak szablyáikkal, de még foglyokat is szereztek, ugyanis több római katona elhajította fegyverét és megadta magát.

      — Kell a fogoly, hogy kiváltsuk velük a rómaiaknál fogva tartott hun bajtársainkat —, kiáltotta katonáinak Magúr.

      Most tehát a rabszíjak gazdát cseréltek, és a fogvatartók egy részéb?l szánalmasságot és irgalmat váró rabok lettek, a rómaiak foglyaiból meg bosszút forraló hajcsárok.

 

      Kétnapi járásnyira volt a rómaiak határvéd? er?dítménye, Magúr latin nyelvet ért? lovas-futárt küldött oda, hogy átadja üzenetét, amelyben a római er?d parancsnokát felszólítja, hogy a rablásokat haladéktalanul fejezzék be. Ellenkez? esetben az er?d megsemmisítését helyezte kilátásba, megtorlásként.

      Az üzenet végén arról tudósítja a rómaiakat, hogy harminckét római katona raboskodik nála, és hajlandó lenne egy fogolycserére, amennyiben a rómaiak a felsorolt feltételeket elfogadják.

      Estére értek a táborba, a foglyokat er?s bambuszból összerótt és fedéllel ellátott ketrecszer? jurtába zárták. Három, lándzsával is felszerelt ?r felügyelte azokat éjjel-nappal.

      Az elkövetkez? napokban Magúr a római er?d megtámadásán törte a fejét, és az el?készületeket is megkezdte, már megnevezte a tumenek vezéreit is, akik ebben a megmozdulásban részt vesznek.

      Úgy gondolta, fogolycsere ürügyén megközelíti az er?döt, majd nem várt pillanatban támadásra ad jelt.

Tüzes hegy? nyilaival lángba borítja majd a római deszkavárat és kifüstöli az ellenséget abból az átkozott oroszlánbarlangból.

      Vezérei a tervet jónak találták, és két nap múlva útnak indultak.

      Egy napi járásra lehettek a római er?dt?l, amikor lovas-futár érkezett a táborba, a kínai császár üzenetével. Az üzenetet Hunóra olvasta el el?ször, és amikor a végére ért, a düht?l sápadtan csak ennyit mondott:

      — A kínai császár nagyon mellé fogott, ha azt hiszi, hogy a hunok az ? alattvalói. Tettemet meg vállalom, mindig is vállaltam és nem ijedtem még meg egy kínaitól sem, a felel?sség alól ki nem bújtam soha, a többit majd meglátjuk.

      A levél fenyeget? hangnemben íródott, melyben a császár arra kötelezi Magúrt, hogy Hunórát azonnal szolgáltassa ki, és megkötözve adja át a kínaiaknak, amiért megölte Estifényt, mert az ágyas a kínai császár alattvalója volt.

 

folyt. köv

Legutóbb szerkesztette - Székelyvajai János
Szerző Székelyvajai János 28 Írás
Egyszerű ember vagyok, nem vágyom gazdagságra, hírnévre, hatalomra még úgysem, ennyi.