Horváth János : Huszonötödik döbbenet

Egyik alkalommal elpanaszoltam barátaimnak, hogy válásom már elkerülhetetlen, és csak egyetlen akadály tornyosul a kivitelezés el?tt: nincs hova mennem.

 

 

 

Nem minden alakul az elvárásainknak megfelel?en, különösen akkor, ha nem teszünk semmit annak érdekében, hogy megvalósítsuk terveinket. Mi tettünk. Másfél évig tartó gyötrelmes, olykor elviselhetetlennek t?n? próbálkozás után feladtuk a törekvésünket, hogy házasságunkat megmentsük. Mi tagadás, a vége felé már belefáradtunk a hozzánk méltatlan veszekedésekbe, amelyek az utóbbi hónapokban, mindennapjaink részévé váltak. Beadtuk a válókeresetet.

     Tanultunk el?z? válásunk hibáiból, ezért ügyvédnek még csak a közelébe se mentünk. Hozzá kell tennem — az igazság kedvéért —, hogy az elhatározáshoz a végs? lökést Kata felbukkanása adta. Kata villamosmérnökként dolgozott a cég fejlesztési osztályán, innen az ismeretség. Egy kisebb társasággal gyakran megfordultunk egy zuglói kisvendégl?ben, ahol megoszthattuk egymással gondjainkat, vagy éppen csak lazításképpen megittunk néhány korsó sört. Egyik alkalommal elpanaszoltam barátaimnak, hogy válásom már elkerülhetetlen, és csak egyetlen akadály tornyosul a kivitelezés el?tt: nincs hova mennem. Albérletet keresek, nem túlságosan drága, de elviselhet? helyet, ahol meghúzhatom magam, amíg nem rendezem soraimat.

      Kata félrehívott, és felajánlotta egyik szobáját, amelyik most éppen üresen áll. Néhány nappal azel?tt költözött ki egy albérl?je. Az anyagiak nem jelentenek gondot, megegyezünk. Addig maradhatok, amíg nem találok magamnak valami végleges megoldást. Ezzel tehát, elhárult minden akadály a szabadsághoz vezet? út el?tt.

      Csak egyetlen bökken? volt, ez pedig Kata.

      Még aznap este összecsomagoltam a legszükségesebb dolgaimat, és elbúcsúztam gyerekeimt?l, döbbent nejemt?l, akivel korábban abban állapodtunk meg, hogy amint módom lesz rá, elhagyom a lakást, és nem állok többé boldogsága útjába. A helyemre ugyanis akadt egy jelentkez?, aki távozásom után, nyomban elfoglalta családf?ként betöltött helyemet. Igaz ugyan, hogy ebbéli státuszának megváltozását közölnie kellett feleségével, és két gyermekével, de ami késik, nem múlik — szokták mondani —, és csak id? kérdése a hivatalos formaságok elintézése. A status quo-ján ez a tény mit sem változtatott. Nekem pedig kapóra jött a lehet?ség. Egyrészt, mert véglegessé vált az, ami már régen bevégeztetett, másrészt, tanulmányaim folytatásához nyugalomra, pontosabban, magányra volt szükségem. A napi nézeteltérések, az állandó feszültség nem tett jót egyikünknek sem.

      Akkor még nem sejtettem, hogy mer?ben más fordulatot vesz az életem, mint ahogy az hosszú távú terveimben szerepelt. Kata gondoskodott arról, hogy ne valósuljon meg szinte semmi az elképzeléseimb?l. Még azon az estén, amikor becsengettem hozzá, megismertetett a szexuális élet számomra eleddig felderítetlen mélységeivel.

 

 

 

(Folyt. köv.)

 

Budapest, 2012. július

 

Legutóbb szerkesztette - Horváth János
Szerző Horváth János 165 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.