Nemes Iván : Steinmann a bóvli

Matolcsy György ma reggel jó hírrel rántotta fel a lakásom red?nyét kívülr?l, és mosolygott be az ablakon a Nap helyett.

Ki az ágyból lusta népség, ââ?¬Å¾A legjobbak között vagyunk!!!ââ?¬Â

 

 

 

Matolcsy György ma reggel jó hírrel rántotta fel a lakásom red?nyét kívülr?l, és mosolygott be az ablakon, a Nap helyett.

Ki az ágyból lusta népség, „A legjobbak között vagyunk!!!”

Jó hallani az ilyesmit.

 

Mindjárt az elején, ?szintén meg kell említenem, hogy nem túl gyakran keltettek azzal életemben, hogy a legjobbak között vagyok… ha mégis, akkor sem volt könny? eldönteni, hogy ez biztosan jó hír-e.

 

Rögtön bevillan édes lányom általános iskolai harmadik osztályos szül?i értekezlete.

Meghallgattuk tisztelettudóan Mária néni osztályf?nök beszámolóját a gyerekek közösségi magatartásáról,  az osztálypénzr?l, a nehézségekr?l, amik miatt kénytelenek vagyunk egy kisebb osztályterembe költözni, amit a konyhából választottak le egy gipszkarton fallal. Azt is meghallgattuk továbbá, hogy a lurkók a kés?bbiekben nem használhatják az alsó tagozatosok udvari játszóterét, mert a mászóka és a többi kedves játék nem kapta meg az EU-s sztenderd megfelel?ségi engedélyt. A mérleghinta is eltörött, de a kérdést megnyugtatóan rendezték oly módon, hogy bár pénz nincs az elkövetkez? években, hogy hintát vegyenek a gyerekeknek, de minden eszközre kitettek egy táblát, hogy tilos használni. Addig is kimehetnek persze a gyerekek az udvarra és nyugodtan szaladgálhatnak a kikopott f? emlékét elfed? porban.

Majd szépen beálltam a sorba, hogy személyesen is érdekl?djem édes lányom tanulmányi el?menetelér?l.

Az ilyesmi egyébként igazából nem arról szól, hogy majd meghallgatom a problémákat, és még aznap este felcsigázom a lányom tudásvágyát. Inkább arról, hogy magamról állítsak ki egy lehet? leghihet?bbnek t?n? hamis képet, miszerint életünk epicentrumában az iskola, és azon belül is a harmadik osztályos matematika, szorobánra optimalizált oktatási metodikája áll. És ha a pedellus néni látja rajtam az elhivatottságot, másnap bevillan érdekl?d? tekintetem emléke, miközben lányom felelés közben tanácstalanul áll kezében a krétával a számhalmazok problémája és a várakozó tekintetek el?tt.

Mert köztudottan „Steinmann a zseni” sosem a mi gyerekünk.

A kedves szül?, szül?i értekezleten megnyilvánuló szorgalmi eredménye holnap kedvez?bb, vagy legalábbis elnéz?bb megítélést biztosít szeme fénye számára.

 

Sorra kerültem, az asztalhoz járultam, illend?en bemutatkoztam, én vagyok a Szeréna apukája, elnézést, hogy én vagyok itt egyedül férfi, de a mama ilyenkor dolgozik, tehát velem kell beérnie.

– Semmi baj Nemes apuka, – mondta Mária, miközben a naplóban lapozgatott gondterhelten. – Lássuk csak, – mondta, de én nem láttam, csak ? a jegyeket.

Egy ideig csendben tanulmányozta lányom els? mérhet? eredményeit, majd becsukta a könyvet és összefoglalóan közölte a verdiktet:

Nemes apuka, a lánya nincs a legjobbak között…– majd egy auftaktot kivárva még azt is hozzátette nyomatékosan: – Bizony.

Ekkor süvített be egy jeges fuvallat a kommunikációnkba.

Én még a kötelez? és megel?legezett mosollyal az arcomon készültem a remélhet? legkedvez?bb hírekre, lévén a mondat elhangzása után még nem telt el annyi id?, hogy a várthoz képest lehangolónak számító meglepetés átrendezhette volna arcizmaimat. Lelkem még a korábbi, jóles? tudatlanságból táplálkozó, alaptalan der? tartalékait élte fel.

Mária felnézett, számon kér?en tekintett rám, hogy milyen lépéseket kívánok tenni, ezen tarthatatlan helyzet orvoslása irányában. Én viszont lelki szemeim el?tt pici lányomat láttam, aki csak nemrég kezdte el általános iskolai tanulmányait.

Bevillant, hogy els?ben a legels? tanítási napon hazajött, majd közölte, hogy a maga részér?l befejezte tanulmányait a közoktatás alaprendszerében, és minden bizonnyal visszamegy az Óvodába.

Magyarázatként, hasonlóan Beamter Bubi dzsessz-zenészhez – (http://hu.wikipedia.org/wiki/Beamter_Jen%C5%91) akit Örkény tett hallhatatlanná az olvasók számára -, annyit adott el?, hogy azért hozta ezt a döntést, „mert ott jobb”.

Erre a képre ráadásul azonnal az agyamba villant egy másik. Magam is hasonlóan tettem, negyven évvel korábban, az els? osztály els? tanítási napja után.

1961-et írtunk. Mármint nem én, hanem a többiek, akik már tudtak írni, na nem az írás élvezeti értéke értelmében, hanem csak úgy, tölt?tollilag. Megrendülve a tudás belvárosi panteonjának nyomasztó hangulatától, a jeges germán istenn? küllem? Melánia osztályf?nök néni padlólakkal fixált másfél hullámos frizurájától, mely alapjaiban rendítette meg nyiladozó libidómat, (fontos hozzátennem, hogy velem ellentétben Kádas Peti hat évesen közölte, hogy gyerekek, a Schöntálernénak milyen jó segge van) azonnal barátságot kötöttem Halász Pityuval. Azután ketten, hat és fél évesen, hátitáskánkkal nyakunkba vettük a közeli utcákat, hogy kiszell?ztessük a nyomasztó nap emlékét gondterhelt fejünkb?l. Sorra került az óvoda is, tehát nem igaz, hogy a nosztalgia az öregkor jellemz?je, vagy mindenestre én már igen korán elkezdtem. Persze tudom, hogy már a nosztalgia sem a régi.

Err?l meg anyám riadt tekintete ugrik be, amint délután fél hatkor Vécsey Lili barátn?jével futólépésben végigpásztázta a szóba jöhet? helyeket, míg végre rám talált a Belvárosi Kávéház kapualjában.

 

Így elmerengve ízlelgettem az imént elhangzó váratlan bejelentést, és elgondolkoztam, hogy apa és lánya mennyire hasonló lelki világú emberkék. Mérlegelve az elhangzottakat, ismételtem magamban: „Az ön lánya nincs a legjobbak között! Bizony!”- kikínlódtam magamból a mindenki számára megnyugtató megoldást.

– Mit gondol Nemes apuka? –kérdezte sürget?en Mária, a nagyon komoly pedagógus.

– Ha nincs a legjobbak között, akkor egyszer?en ültesse közéjük! – válaszoltam megkönnyebbülve, hiszen ki a fenét zavar, ha az egyetlen lánya nem eminens, lényeg hogy a szívzöreje nem kíván semmiféle korlátozást. Vannak barátai, és különben is nekem ne szidja senki a lányomat, számomra pont úgy jó, ahogy van, a többi meg a pedellusok dolga, és ha pocsék munkát végeztek, akkor ne rajtam kérjék számon a következményeket!

Ez hallatlan. Pont olyan ez, mintha a dolgozat beadásánál a lányom a tanár pofájába vágná a füzetet, mint keszty?t a párbajnál volt szokás anno: – Nézze meg milyen pocsék munkát végzett! – kommentárral.

 

Na de Matolcsy úr nem Mária néni.

„A legjobbak között vagyunk!”

És nem mondott hülyeséget, nem is hazudott. Mert nem azt mondta, hogy a legjobbak vagyunk, csupán annyit, hogy akik között vagyunk, azok a legjobbak.

Én nem tudom kikre gondolt, és hogy milyen értelemben. Talán földrajzilag? Lehet. Itt, a mindennapos örömünkre szolgáló Kárpát-medencében jó lenni.

Bizony!

Ukrajna mellett lenni jó dolog, Szerbia sem kutya, Szlovákia meg egy f?nyeremény.

Bizony!

És azt sem tudom, Matolcsy úr kire gondolt az alanyt illet?en; az országon belül. Személyünkben egyszer?en jó társaságban vagyunk. Rengeteg a Nobel díjas, és a volt díszpolgár típusú emberünk.

 

Reich Tomi barátom – aki a teljesen reménytelen helyzetben lev? magyar jégkorongsportban töltötte el gyakorlatilag egész életét, a mindig fedetlen, hideg pályákon -, mesélt hasonló esetr?l. Jól kikaptak a Jászberényt?l, de mástól is mindig, az edzések idejére zsebb?l, svarcban fizették a pályadíjat a gondnoknak, a Rolbát is maguk vezették a szünetben, majd a 11:2-es zakó után, Tomi megveregette a csapattárs Dick Feri sisakját: Jó voltál nagyon, és én?

 

Nincs itt semmi ok az aggodalomra. Matolcsy, jó emberünk. Magából az irodalomból ruccant át képzelt f?h?sként a hírrovatba. Egyenesen Karinthy életm?véb?l, és egyszerre megtestesítve két novellah?st, A rossz tanuló felel-t és a Jó tanuló felelb?l, Steinmannt, a zsenit. Olvassátok el mindkett?t, ha eddig nem tettétek volna, nem áll módomban Karinthy helyett elmagyarázni, kik ?k.

Matolcsy viszont Steinmann önbizalmával adja el? a Rossz tanuló kínlódását a tábla el?tt.

Mi meg ülünk a padban és kínosan röhögünk.

Talán majd egyszer kijön végre Polgár Ern?, leveszi rólunk a rontást, és megoldja a feladatot.

 

 

http://mek.niif.hu/00700/00719/00719.htm#6

http://mek.niif.hu/00700/00719/00719.htm#5

Legutóbb szerkesztette - Nemes Iván
Szerző Nemes Iván 0 Írás
Csak bámulok! Ki a fene tud fikciót írni? Mindegy, legalább új színt hoztam a társaságba: ....a szürkét... http://wwanblogja.blogspot.com/