Hasadón, csendesen szoliddá lett a lég,
párásodó mellén tüzet játsz a jég.
Látod, felh?testvér, s mind ti, akik vagytok,
olvadó cseppcsövek, éled? harasztok,
tavaszfa nyújtódzik, ontja a szerelmet,
ágain rügyeznek kívánkozó lelkek.
Megláttalak a rubinragyogású májusban
eléd tettem kinyíló önmagam ájultan.
A hang, az az édes mindenem betölt?,
kevés volt hozzá csaknem fél emberölt?
megértsem, ezért születtem erre a világra,
megleljen e csoda láztest? virága.
Illatozóan átkarol, átfonja mindenem,
agottból ledér ifjúvá változom hirtelen.
Keze érintése, haja selyme, egyetlen pillanat,
oly rövid az id?, a képzetek tovaillanak.
Egy siet? perc, néhány vásott, derékba tört óra,
hull a levél, ?sz van, lepergett homokóra.
Hasadón, csendesen szoliddá lett a lég,
üresed? mellén kettévált az ég.
Látod, felh?testvér, egyedül maradtam,
lassan minden, minden befagy most alattam.
Szél rázza kopasz szerelemfámat,
hang nélkül zsongatja a megmaradt ágat.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Rosmann László
