Monumentális alkotás maga az opera is, hiszen Puskin verses drámájából eredetileg négy felvonást hozott létre Muszorgszkij. Igaz, Karamzin hatalmas művét, az Orosz Birodalom történetét is felhasználta. S valójában még ez sem volt elég az „Ötök” legbriliánsabb tagjának, mert ebben a művében már szövegíróként is debütált. Sőt! ő volt az első, még Richard Wagnert is megelőzve, aki a zenedráma alapjait megteremtvén, a deklamációs élőbeszédet is beleszőtte mővébe, s Glinka nyomdokain az archaikus egyházi zene és a népdalok világát is beleálmodta ebbe az operába.
Kíváncsian vártam az előadást, mert első sorban az érdekelt, a rendező megtartja-e a négy felvonást, s azok eredeti rendjét, illetve melyik zenei anyagot használja fel: Muszorgszkijét vagy a csiszoltabbnak tartott Rimszkij-Korszakovét, avagy Sostakovicsét?
A történet dióhéjban a következő:
Borisz Godunov az orosz történelemben „zavaros időknek”
(Oroszul szmúnije vrémjá) nevezett egyik uralkodója lehet, ha megöleti az valódi trónörököst, a gyermek Dimitrijt. Rettegett Iván uralkodása után vagyunk: tombol az anarchia, áltrónbitorlóké lehet a hatalom, a nép éhezik és vakbuzgón hisz, az analfabetizmus hatalmas, s valójában csak a szerzetesek képesek hően megörökíteni a krónikákat… Már Iván fia, I.Fjodor is halott. Godunov ekkor emelkedik az egyik régenssé. Dimitrij Uglicsban nevelkedik, I. Fjodor féltestvére, a cári trón várományosa. Halálának körülményeit Vaszilij Sujszkij — ekkor még bojár — későbbi cár, azonban érdekeinek megfelelően magyarázza.
Pimen vak szerzetes, a moszkvai Csudov-kolostor krónikása, kiszemelt utódjának, Grigorijnak elmesél mindent Dmitrijről, aki rögeszmésen hinni kezdi, hogy akár ő is lehetne a halott cárevics, hiszen éppen egyidősek. Megszökik. Átjutván a litván határon szerelmes lesz, de Marina Mnisek csak akkor adja kezét neki, ha valóban uralkodóvá koronázzák.
Borisz körül közben folyik az ármánykodás. Vidnyánszky Attila felfogásában ő az esendő ember is, aki fiának és lányának valóban édesapja, s fokozatosan az őrület felé halad. Előkerül egy bolond is, akinek elvették egyetlen kopekjét, s azt kéri az uralkodótól, mészároltassa le valamennyi gyereket, ahogyan annak idején Dimitrijt is.
Az Ál- Dimitrij megérkezik Moszkvába, s a nép bálványozza. Pimen is Borisz elé járul, s elmeséli, hogy Dimitrij sírja fölött visszanyerte látását. Borisz vezeklő köntöst hozat, hogy klastromba vonuljon, de holtan esik össze. Gyermekeit megölik, s az új cár Sujszkij lesz.
A rendezői koncepció alapja: az erőteljes drámai helyzet bemutatása, s természetesen Borisz sorsán keresztül. Szinte észrevétlenül sodródik a történelemben, s a görög sorstragédiákhoz hasonlóan bűne nem maradhat saját lelkiismeretének kérdése, hanem globális jelentőségővé válik, visszahat a családjára, s utoléri őt is az isteni büntetés. Nem lehet a hatalmat csupán öncélúan saját magának megszereznie, mert vér tapad hozzá. Így az egyik pillanatban még uralkodó lehet ugyan, de a másikban szükségszerűen elbukik. Ilyen ugyanis az emberi létezés is: összetett struktúra makro– és mikoszegmensekkel valóságos történelmi kontextusokban.
Történelmileg ugyan nem bizonyított, hogy Borisz Godunovnak bármilyen köze is lett volna a cárevics halálához, de annyi bizonyos, hogy Rettegett Iván egyetlen túlélő bizalmasa volt.
Ezek után felvetődik az a kérdés is, pozitív vagy negatív színben tűnjék fel az a főhős, aki három napig vívódik, elfogadja-e a trónt… A nép éhezik, tűzvész pusztít, s mindenképpen vétkes IV. Iván tetteiért ő is, hiszen néma maradt, s él, túlélte a bűnös cárt.
Az eredeti Puskin műben gonosz, zsarnok. Itt azonban mégis az esendő embert ismerhettük meg alakjában. Ráadásul mindössze két felvonásba sűrítve az eseményeket… Pompásan kihasználva minden színház adta lehetőségeket: díszleteket, jelmezeket, jelzéseket, magát az operában éneklő kórust és a zenét is. Ráadásul nem kisebb basszus énekes, mint Nyikita Sztorozsev, Amerikában élő világsztár játszotta a főszerepet. Valódi játék volt ez ugyanis hasonlóan a Piment alakító Maxim Kuzmin-Karavajev alakításához.
Különös jelentősége van annak is, hogy Kocsár Balázs karigazgató koncepciójában megmaradt az eredeti Muszorgszkij által megálmodott, megrázóan eredeti és egyedi drámai zenenyelv.
Mégis a díszletek és jelmezek adták hozzá a történésekhez azt a pluszt, ami egyszerűen feledhetetlenné tette az estét. A legfontosabb elem a széttört „Cárharang” (Borisz korában is szétrepedt egy!), amely egyszerre jelenítette meg a „kizökkent időt”, azaz a széthasadt történelmet és az emberi lélek belső tragédiáját. Szerintem csaknem ilyen fontos a matrjoska babaszerű hármas jelmez kompozíció is. Olvasatomban jelentése: Atya, fiú, Szentlélek, ahogyan a legrégebbi ikonokon is ezt a szentséget festették a fára. A díszlettervező, Olekszandr Bilozub is élt azzal a gigantikus Istenarc díszletelemmel, amelyet a Kun László előadásban néhány éve Csanádi Judit felfogásában, más nézőpontban is megcsodálhattam.
Összességében az előadás vektoriálisan összetartó, pörgő dinamikájú és hiteles volt.
M. Fehérvári Judit
Legutóbbi módosítás: 2019.11.12. @ 14:54 :: M. Fehérvári Judit
