Sonkoly Éva : Fogyó méltóság – 9.

A szerencse tudvalevőleg vak… *

 

 

Osztották a lapokat a kártya szerelmesei. 

— Jó a lapjárás! — állt fel az asztaltól a tetemes összeget maga előtt látva Békéssy Barna.

Nem úgy van az, Méltóságos uram! tette a vállára kezét Ormos Kálmán. Revansot kérek, urak közt így szokás! s már keverte is a lapokat. Békéssy Barna rosszat sejtve emelte fel a kártyát. Csupa semmit érő lapot látott. Pedig feltette az összes nyereményét. Kifújta a szivarfüstöt és igyekezet jó képet vágni a fordulathoz. Még pár ilyen kör, s odalesz minden pénze.

Bajban van a Méltóságos úr! állt mögé egy régi barátja. Lecsapta az asztalra a kártyát.

Jó éjt urak! Ezennel vége!

Most nem ivott, józanul akart nyerni, mégis úgy érezte fejébe szállt valami, az utóbbi napok sikertelensége.

Hogyan tovább? gondolkodott.

Majd otthon! s hazavitette magát. Dühösen szállt le a kocsiról. Minden ajtót becsapott maga után. Az asztalra hajtott fejjel, kivételesen józanul aludt el a fáradtságtól kimerülten.

Majd holnap! ez volt az utolsó gondolata.

Izabella a papnál járt gyászmisét rendelt, ha már temetni nem tudta a fiát.

Így van ez mostanában Méltóságos asszony! mondta Gyulai tiszteletes, aki sajnálta a családot, s szép beszéddel készült a szertartásra. A Méltóságos asszony gyászjelentéseket fogalmazott. Igyekezett elfoglalni magát. Még nem volt lelki ereje, hogy elsirassa a gyermekét.

Doroghy Fülöp úr egyre többet beszélgetett Ancsával, akit ő Annácskának hívott. Most, hogy gyászolt a család kicsit visszafogottabb lett. Annácska kevesebb bókot kapott, s lassan azt vette észre, hogy hiányzik Fülöp úr kedvessége. Tisztelte tudását, szinte itta szavait, mikor külföldi útjairól mesélt. Valami megváltozott Ancsa szívében. Egészen Annácska lett. Janit ritkán látta, s egyre kevesebb volt benne a lelkiismeret-furdalás miatta. Lassan Doroghy úr töltötte be a szívét, de még magának sem merte bevallani.

A gyászmisén részt vett minden családtag. Első alkalom volt, hogy Izabella maga mellé ültette Pistit. A Méltóságos úr érkezett utoljára. Bánatos arca furcsán rángatózott mikor leült a felesége mellé, de hallgatott. Annál hangosabb lett mikor mindenki eltávozott.

Júliát nem láttam itt! mondta lefelé pislogva a nála alig alacsonyabb Izabellára.

Nem tudott jönni! törölte a szemét a felesége.

Úgy? De ez a kis vakarék persze tudott! Oda ülteti maga mellé ezt a kis senkit? célozott Pistire.

Ott a helye! mondta Izabella. Mondja magának semmi sem szent? Legalább ezen a napon…

Itt nem lesz ez a nap, meg a másik. Pusztuljon innen ez a gyerek, elegem van belőle!

Pedig jó lenne, ha megkedvelné Barna, mert a jövő hétre rendeltem ide az ügyvédet… kezdte Izabella.

Mit akar az itt?

Csak egy aláírást, amely szerint Balogh István neve ezentúl Békéssy István lesz. Elismeri saját fiának!

Soha, amíg élek!

Van másik aláírnivaló is, Békéssy Annáé, de az még várhat. Vagy akarja, hogy a doktort is meghívjam, aki tud mindent? Akarja? Vagy csendben aláír mindent, s élünk, ahogy eddig, én itt, maga ott! mutatott a kastély két szárnyára a Méltóságos asszony.

Csak nem gondolja, hogy én… gyors mozdulattal lazított a nyakkendőjén, mert úgy érezte megfullad.

Nem, nem gondolom, tudom! Ne feledje a jövő héten! és felsietett a lépcsőn.

 

Békéssy Barna már a sokadik üveg bort bontatta fel Janival. A harmadik litert itta. Már nem nézte a színét, nem ízlelgette, csak leöntötte a torkán, s várt kicsit. Várta a hatást. Tudta, hogy eszméletlen lesz, az első liternél még tudta, de akarta ezt az állapotot, a megsemmisülést. Nem tudta feldolgozni a gyászt, Izabella terveit, a maga balsikereit. Jani gondolkodott, hogyan mondja, hogy nem lesz ez így jó? Halkan megszólalt:

Méltóságos úr, ez a bor nagyon erős…

Hát aztán? Mióta kós-tol-tat-gat az inas bort?

Én soha mondta Jani.

Ak-kó m e g? botladozott Békéssy Barna nyelve.

Jani jobbnak látta, ha kitölti az utolsó pohárral, s csendben elmegy. Halkan csukta az ajtót, kicsit várt kint a falnak támaszkodva. Hatalmas robajt hallott. Visszanézett. A Méltóságosd úr a földön feküdt, arca lila színben játszott, az asztalt feldöntötte. Abban kapaszkodhatott. Jani ijedten hajolt fölé, hogy lélegzik-e még?

An-na-bel-la… suttogta.

A Kapolcsy nagyságos asszony? csodálkozott Jani, s hirtelen valamit érteni kezdett, de nem mindent. Futott a Méltóságos asszonyhoz.

Szombathy doktor gyorsan érkezett. Addigra ágyba került a Méltóságos úr, de az italozást így sem lehetett tagadni. Kár is lett volna, tudta azt az egész falu. A doktor hosszasan vizsgálta az ittas urat.

Reggelre kijózanodik, akkor meg tudom mondani van-e komolyabb baja. Amíg ilyen mozdulatlanul fekszik, semmit sem tehetek mondta gondterhelten.

Mit jelent az a komoly baj? aggodalmaskodott Izabella.

Gutaütése volt… a beszéde, vagy a mozgása… de nem biztos. Várni kell Méltóságos asszony! sóhajtott az orvos.

Pihenjen le addig a vendégszobában! javasolta a Méltóságos asszony.

Itt szeretnék maradni mellette, hátha előbb magához tér. Nagyon erős a szervezete.

Én is maradok! mondta  Izabella.

Ketten virrasztottak a részeg beteg mellett, aggodalommal.

Békéssy Barna hajnal felé forgolódni kezdett az ágyában.

Nézze doktor! Hála Istennek, talán nem lesz nagyobb baj! sóhajtott fel Izabella.

Várni kell még, amíg felébred! nyugtatta az orvos.

A Méltóságos úr mindent hallott. Dühösen fordult meg.

Kire, mire várnak maguk? A halálomra spekulálnak? Arra még várni kell! Kifeléééé a szobámból, temetőbogarak! kiáltotta dühösen.

Békéssy Barna jól tudta, hiába van tekintélye, ha nem szerez pénzt, mindent elveszíthet. Ehhez egy utat látott. A kártyával szerzett nyereményt. Volt némi jövedelme, birtokának kis részét meghagyta neki a felesége. Tóth Lipót jószágigazgató negyedévente elszámolt a Méltóságos úrnak, hogy legyen valamennyi költőpénze. Most, hogy mindent elvesztett, hívatta Tóth Lipótot. A jószágigazgató rosszat sejtve állt előtte, mély tisztelettel.

  Pénz kell! mondta Békéssy Barna.

  De Méltóságos úr, még két hét és hozom, ahogy szoktam! gyűrögette zavartan kalapja szélét.

  Holnap hozza! Megértette!

  De a családom kezdte a jószágigazgató.

  Az én családom is bajban van, talán tudja, Albert elveszett a háborúban… Eh, mit magyarázkodom! – legyintett dühösen.

  Részvétem a fiatal Méltóságos úr…

  Ne részvétezzen itt! Intézkedjen, holnapra! Érti? Itt legyen a negyedéves bevétel, vagy mehet amerre lát!

 Tót Lipót laposra gyűrögetett kalapját alig tudta a fejére illeszteni, mikor elindult a Méltóságos úr pénze után. Maga sem tudta honnan teremti elő, de a muszáj nagy úr, most ez a nagy úr parancsolt neki. Látta az eladott ökröket, a megnyírt birkákat. Ez is csak némi haladék volt a kis birtok teljes elvesztéséig.

 Amikor a Méltóságos úr megkapta pénzt, jó részét magához vette, s indult kísérteni a szerencsét. A szerencse tudvalevőleg vak, sötét éjszaka pedig még kedvez is a könnyelműeknek, ad némi reményt. Így aztán Békéssy Barna is nyert. Szép összeggel állt fel az asztaltól.

  Mindenki a vendégem, urak! fizetett, s ünnepelték. Ittak a szerencsére.

 

A kastélyban Izabella járt fekete ruhában, néha könnyes szemekkel. Az élet azonban követelte a magáét. Útját nem téríti el semmi veszteség, nem néz az emberi szívekbe, vagy ha mégis, akkor Doroghy úr és Annácska szívét látta leginkább. Azt a kis lángocskát, amely ott kezdett erősödni. Séta közben a véletlen összeérő kezek már alig távolodtak, s egy késő délután Fülöp úr rászánta magát, hogy elmondja érzéseit a szeretett leánynak. Annácska fülig pirult, amikor kezét kérték, nemcsak kézfogásra, egy életre. Halk igent rebegett, de arra kérte Fülöp urat, legyenek tekintettel a Méltóságos asszonyra és tartsák titokban megállapodásukat. Terveket szőttek ezután a közös jövőről, nem is sejtve Annácska sorsának alakulását.

 

Kicsit késve, sok munkája miatt, sűrű elnézések közepette megérkezett egy délután Dr. Kévés Tibor ügyvéd úr. Minden hivatalos iratot a Méltóságos asszony asztalára helyezett. Balogh István neve helyén állt az új, Békéssy István. Alatta a másik lapon Békéssy Annáé. Szép írása volt az ügyvéd úrnak, de most különösen ügyelt minden részletre. A Méltóságos asszony elégedetten nézegette a neveket, majd Janit küldte a Méltóságos úrért, aki előző este már cifrán káromkodva tiltakozott. Izabellának egyetlen érve maradt. Az a kis birtok.

  Hallottam ott is előre költekezik! mondta.

  Az én birtokon, semmi köze hozzá! vágta rá Békéssy Barna.

  Valóban, eddig semmi, de mivel az is el fog úszni holmi kártyán… ne bosszantsuk egymást uram! Ha elismeri Pistit és Ancsát saját gyermekének, szemet hunyok a dolgai felett! Jobb, ha nem alkudozik, mert nem marad semmi.

  Tudja, hogy tönkretesz engem Izabella?

  Tudom. Én tudom! Jó, ha józanul átgondolja maga is! köszönt el tőle Izabella.

 Egy éjszakája volt gondolkodni. Borral öntözte gondolatait éjfélig, aztán vállat vont…

  Majd lesz valahogy! és elaludt.

 Másnap, amikor belépett a Méltóságos asszonyhoz a szalonba, látszott rajta, hogy mit gondol, de hallgatott. Szó nélkül aláírt mindent, majd ahogy jött, köszönés nélkül távozott.

 Az ajtó előtt erősen megmarkolta elefántcsontnyelű sétapálcáját, s elindult a kastély körüli sétájára, mit sem törődve a szokásos sziesztával. Rótta a köröket az apró kavicsos sétányon, súlyos csapásokat mérve némely szélesebbre nőtt bokor ágára. A levert levelek jelezték útját.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 579 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"