Avagy: hétköznaptalan hétköznapok egy tizenéves tollából
Bevezet?
Új iskola, új emberek, új környezet. Az én fejem teli Fannival (akit akkor még nem is ismertem név szerint, csak a szörnyalak élt a fejemben), Fanni feje pedig teli az én gondjaimmal és boldogság hormonokkal. Gimis leszek!
Gimis lettem. De hogy ez mégis miért jó nekem? Hát… El?ször is: kib?vül a figyelembe vehet? lányok köre. Másodszor: kib?vül a figyelembe vehet? lányok köre. Harmadszor: nos igen… kib?vül a figyelembe vehet? lányok köre. Ennyi. De ez a kör amúgy is n?, éveim számának gyarapodásával (vagy legalább is remélem). Szóval miért is jó nekem, hogy gimnáziumba fogok járni? Nem vagyok éppen egy könnyen barátkozó típus, inkább sokszor zárkózottabb vagyok, ez meg ráadásul egy DRÁMA képzés? osztály. Ahol persze nyilvánosan kell táncolnom (!) és beszélnem (!!) és énekelnem (!!!) … Én szenvedek, Fanni élvezkedik.
Fanni amúgy színész szeretne lenni. És mi tagadás, tehetsége is, meg mindene is megvan hozzá. Abból meríti tehetségét, ha más rosszul érzi magát a b?rében, és szenved. Amolyan fekete özvegy stílusban. Jah: és most igencsak sok tehetsége volt.
Szóval gimi. Na. Féltem. Házból ki (el?tte félórás öltözködés, ami egy fiúnál azért er?sen sok…), buszra fel, buszról le, és az utolsó két perc a bejáratig. Jajj. A Csokonai Színház mögött van az Ady nev? park (ADY Park a gyengébbek kedvéért). Ez olyan tizenöt másodperces séta, hosszában. Nos nekem ez a tizenöt másodperc hosszabb volt, mint életem bármely másik tizenöt másodperce, vagy akár egy éve. Lépés, lépés után. – Ne nézz fel – mondtam magamban, de Fanni kíváncsibb volt, mint én, s hirtelen szembe találtam magam a cigifüstbe burkolódzó „nagyokba”. A vajúdó mangalica hangon valami köszönés félét próbáltam kipréselni magamból, Majd ég? arccal a suli bejárata felé vettem az irányt. Bejárata? Három bejárata! Melyiken menjek be? Melyik hova vezet? Próba szerencse: elindultam a legszéls? felé. Tolom: Zárva. Második ajtó. Tolom: Zárva. A harmadik ajtó mögött (mint valami rossz Televíziós szerencsejátékban) a halálom vagy a szabadulásom várt. Tolom: ZÁRVA! Hirtelen odalépett mellém egy „nagy”, és a középs? ajtó kilincsét er?sen lenyomta, és húzta, majd betessékelt. Húsz év öregedés…
Akkor idáig: Házból ki, buszra fel, buszról le, Ady-parkon át, és végül be az ajtón. Már csak a termet kéne megkeresni. Ez egy nehéz feladat, mivel az Ady (akkor még nekem úgy t?nt) végtelen sok kis rejtett zugból áll. És igen! Sikerült eltévednem! Még tíz év öregedés. Negyedórás bolyongás után bent találtam magam (immár a harminc év pluszommal, vagyis negyven akárhány évesen) egy csomó ugyanolyan megszeppent kölök között. Ez valamelyest enyhítette a körülményeket, s Fannit is, aki, amikor rájött, hogy körülötte ott ül az emberek fejében egy csomó hozzá hasonló n?stény sárkány, visszavonult, és így egy kicsit felszabadulhattam.
Na, akkor nézzünk körbe. A békatáborból már azért voltak ismer?s arcok, s a csapat nem is volt olyan rossz összeállítású. Bár a fiú-lány arányok kicsit furák voltak. Azt hiszem 11 fiú, s a maradék 25 lány. Nem mintha panaszkodnék…
De osztályon belül nem járunk senkivel! – tartja a jól bevált elvem. Pontosabban: 3 napig tartotta magát. Aztán úgy hozta a sors, hogy összejöjjek egy Nikolett nev? leányzóval. (Fanni eközben er?sen a háttérbe szorult, mert már él?ben is létezett, mégpedig – mint osztálytársam. Azel?tt nem tudtam elképzelni, hogy létezhet olyan kárörvend? n?sténysárkány él?ben is, nem csak a fejemben. De létezett. És létezik most is. És kijelenthetem, hogy az én Fannim angyalka az eredeti Fannihoz képest.) Nikolett (Alias: Niki) nem DRÁMÁS képzés? volt, hanem énekes. Ugyanis osztályom e két részb?l állt: énekes és drámás. Ezenfelül is két részre oszlottunk idegen nyelvek szerint, mint ahogyan az a szokás: angolra (ez vagyok én!) és németre. Erre a nyelv dologra kicsit kitérnék részletesebben, ugyanis elkövetkezend? öt évemre nagy hatással lett. El?ször is, ha ez nincs, akkor nem öt éves, hanem négy éves képzésem lenne. De így az osztály teljes neve: öt évfolyamos nyelvi el?készít?j? emeltszint? irodalmi, dráma és énekes osztály. Egy leveg?vel? Már egy ideje gyakorlom… De vissza a nyelvre. Három darab angoltanárom volt (mostmár csak darabra számoljuk, mert annyi volt bel?lük). Mr. Richard „BIG” Drake, az amerikai lektor. Vele össz-vissz. két jó óránk volt, az egyik lyukas, a másikban pedig kimentünk a szabadba amerikai-focizni. A második angoltanárom egy er?sen frissen végzett, ámde Sz?ke – Rák Nikolett tanárn? volt. ? is kicsit z?rös volt, bár mi attól még nagyon szerettük, noha ezzel inkább több stresszt okozva, mint pozitív hangulatot. E hölgy jegyesével az esküv?re készült, s alig pár hónap volt az esküv?ig (tudtommal), de férfiút váltott, s a leend? fizika tanárommal jött össze. Erre rá egy évre közös gyermekük is született, a kis Petra. A harmadik angoltanárom Az angoltanár. Pusztai Gyula. (magunk között SZ?R P.Gy., illetve Tarzan, mivel David Hasselhoff hozzá képest mellsz?rben sehol nem volt) Szóval ez embert igencsak nagy becsben kellett volna tartani. Ez nem jött össze. Osztályom több személye (volt, amikor köztük magam is) nem toleráltuk az irántunk való jó szándékait, pedig ? tulajdonképpen csak tanítani akart. De miután az els? osztálynak vége lett, el kellett hagynia iskolánkat. Addig is sok-sok dolgot vitt végbe, ugyanis nem csak angolt tanított, hanem Angol Színpadi Kreatív Órát is (ASKÓ-t). S e tárgyból vizsgázni is kellett. A vizsga témája – holt költ?k társasága – aki látta a filmet, az gondolhatja, hogy nem éppen könny? dolog. É megkaptam a f?szerepet, szal my name is Mr. Keating. Hét oldal szövegem volt, és két napom a vizsgáig. Annyira nem volt valami élvezetes a próbafolyamat. F?leg úgy, hogy egy mukkot nem tudtam a szövegb?l az utolsó pillanatokig.
Sok mindennel vagyok így. F?leg vizsgaid?szakban, természetesen. Az idei beszédvizsgánkon egy hangjátékot fogunk játszani. Címe: A rettent? görög vitéz.
A dolog nem valami bonyolult, gyerek feln?, fogja apja kardját és saruját, majd elhagyja anyját, és az apja után megy, aki mint kiderült, születésekor elhagyta családját. Útközben ezernyi (nagyon nyomorék) veszéllyel kell szembenéznie, s végül apjához ér (Athénba, hát hova máshova). De alighogy összejön a família, h?sünket elküldik a minotaurusznak táplálékul. És igen, én vagyok a minotaurusz. Szövegem többsége a következ? hangsorból áll: UMMAGUMMA!. A Minotaurusz a gyengébbek kedvéért egy görög mitológiából származó lény, Minosz király fia, egy nagy, bikafej? hájas dög.
Pedig nem is vagyok dagi. Annyira. Nem, ez nem önámítás, tényleg nem vagyok dagi, nincs fölöslegem, a testmagasságomhoz pont megfelel? a testsúlyom. És 189 cm-es vagyok, szal… De fogyózok természetesen folyamatosan, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, és ahogyan a kor és Fanni diktálja. Fanni egyébként a vékony fiúkat szereti. Az igazi is.
Vissza a barátn?kre. Nikivel talán egy hétig voltam együtt, majd összejöttem egy nagyon aranyos és szeretni való leánnyal, Anikóval (alias: Ancsa). Vele sem voltam valami nagyon hosszú ideig, azt hiszem, talán 3 hét volt, de megérte. Na ? az, akit sosem fogok megbánni, és néha azért hiányzik. Talán Fannit is tekinthetjük barátn?nek…, ha igen, akkor ? eddigi életem leghosszabb kapcsolata.
Írás közben folyamatosan zenét szoktam hallgatni. Most éppen egy eyes on fire cím? szám megy, az el?adóról g?zöm sincs. De tetszik. Amúgy is jóban vagyok nagyon a zenével. A suliban tagja vagyok a vegyes kórusnak – vegyi kar -, és évi két koncertet kell adnunk. Ma is volt egy. Hát izé… Énekeltünk valami német szöveget (német szókincsem: Rammstein), és az egyik legszebb résznél mindenki azt énekli, hogy „wer fég, wer fég, wer fég”. Egyik haverom a „wer FRÁGG” -ot használta, s e kis eltérés végzetes volt. El?ször nem. Csak egy ember kezdett el rázkódni. Majd az egész basszus. Zoló – osztálytársam, egyik legjobb barátom, kés?bb még mesélek róla – annyira vissza akarta tartani a röhögést az Ave Maria közben (sikertelenül), hogy a könnyei patakokban csorogtak. Fanni el?ször életében sajnos velem röhögött. Eléggé ég? volt.
Nos, el?zetesbe ennyit, csak gondoltam megosztom, hogy milyen környezetben játszódnak a könyv történetei. És, hogy kivel. Olyan el?szószer?en, bár kicsit ömleng?sre sikeredett. De megtudtuk bel?le a helyszínt, az id?t-izé… azt pont nem, és a szerepl?t/?ket. Fanni már türelmetlen, úgyhogy kezd?djön maga a könyv.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Pogány Gábor Máté
