A nehezen megkeresett kenyér I. rész

… Sofőrt veszünk fel…*

 

 

„Sofőrt veszünk fel” — tették ki a hirdetést a hetilapba, mely általában a kisváros közelében lévő falvakban is olvasott újság volt. S ahogy megjelent, már volt is jelentkező az állásra. Közepes növésű, feketehajú, kicsit pocakos, de annál udvariasabb fiatal fiú jelentkezett az állásra. Szépen besétált a tulaj irodájába, ahol természetesen kedvesen fogadták, s miután leültették és egy kávét nyomtak elé, kérdezgetni kezdte a tulaj, vagy ahogy arrafelé mondani szokták, a patron.

    — Szóval, ha jól látom, a papírjai után, az ön neve Kása Antal.

    — Igën — válaszolt a fiú.

    — Akkor nem baj, ha csak Antinak szólítalak, mert mi itt egy nagy család vagyunk, s így is viselkedünk — folytatta kedves hangon az asztala mögött ülő vállalkozó.

    — Nem bánom én — válaszolt újból mosolyogva Anti.

    — Innen vagy a közeli faluból?

    — Igën, innen vónék. Ippen innen az előből, onnan Csomacsíkbúl.

    — Mindjárt gondoltam — mondta kicsit kuncogva a patron, s fel-felnézve a fiúra, elégedetten lapozta a kezében lévő dosszié-féleséget.

    — Há mibül is gondolta az uraság? — kérdezett vissza a fiú.

    — Hát mert a beszéded olyan… Olyan nem mindennapi.

    Kicsit elhúzta a száját a fiú, s érezte, hogy olyat mondtak neki, akár pár éve Pesten, mikor még ott dolgozott kint, a Ferenciek terén. Akkor is megszólták a beszéde miatt, pedig ő úgy érezte, hogy éppen olyan, és úgy is beszél, meg viselkedik, mint bárki más. Még azt is megkérdezték tőle, hogy szoktak-e az apjáékkal televíziót nézni? Mert ha igen, akkor biztosan furcsa lehet nekik az a rendes magyar beszéd, ami ott folyik az éteren keresztül.

    De nem értette, miért kérdeznek ilyet tőle? Mikor épp úgy beszéltek, mint a tv-ben. Nem érezte, hogy kevesebb lenne. Olyan volt ő, mint a többi, csak egy kicsit vidékibb.

    — Szóval holnap kezdhetsz — folytatta a patron. — Először csak egy sofőr mellé osztalak be, hogy figyelj, s majd utána megkapod te is az útvonalad. Aztán meglátod, hogy miként megy ez itt.

    Ekkor a tulaj behívta az egyik sofőrt, akit Tibinek hívtak, bemutatta neki Antit. Azután szépen kitessékelte őket az irodából, Antit Tibire bízta, ki már a kezdetektől itt volt a pékségben.

    — Holnap reggel legyél itt hétre, mert akkor indulunk, és akkor megtanítlak a munka szépségeire — motyogta Tibi, s közben Antira mintha ügyet sem vetett volna, csak ment előre. Úgy érezte Anti, hogy ez a Tibi egy nagy kópé-féle legény, mert eléggé fent hordja az órát. Na, de ha a patron ezt akarja, akkor ez van. A munka meg kell.

    — Jó korán köll kezdëni. Hat órákkor sütik ki a pékek az első kemence kenyeret, s mi kell vigyük, de csak ide  a városba. Úgyhogy itt legyél akkorra.

    Ezt tudomásul véve, Anti hazament. Az este zajai mind ott voltak vele, hiszen nem tudott aludni sem, annyira izgult a holnaptól. A holnaptól, mikor is az első munkakönyves munkanapját fogja megkezdeni. Ahogy az apja mondta: — A szógálat, az mán valami. És az évëk mëg köll mënjenek, hogy lëgyën nyugdíj majd. — Büszke is volt az apja Antira, hisz eddig soha nem látta dolgozni, mert soha nem volt itthon. De most olyan volt neki, mint hajdan a kollektivában. — Itthun dógozik a fiú, s mëgy az éve.

    A hajnal fényei Anti szemeit örömmel színezték ki, és ott volt a megbeszélt időre. Berakodták a kenyeresládákat az autóba. Pontosan megszámolva minden darab kenyeret, s miután ezzel végeztek, a papírmunkát is átvette Tibi Antival. Mit hova kell írni, s hogyan. Minden egyes kenyér kell szerepeljen a papíron. Számlák hada, számok serege vonult fel Anti előtt. Bólogatva adta tudomásul, hogy igen, érti, de nem tudta biza ő, hogy mi is történik. Csak nézett, arra vágyott, hogy ő az autót vezesse. Nem gondolta volna, hogy a vezetés mellett még ennyi  minden dolog van, amit ő kell elvégezzen.

    Aztán, miután ezzel végeztek, beültek, s elindultak a város boltjaiba.  Először egy kis üzletnél álltak meg. Bevitték a kenyereket, s csak úgy számla nélkül kifizették nekik, majd mentek is tovább. Aztán már egy nagyobb üzletnél álltak meg, ahol már biza számlát is adtak. Antal csak nézte a papírokat, s nem győzte magába szívni ezt a könyvelői munkát, ami ezzel a vezetéssel járt.

    — Antikám, sok mindenre oda kell figyelni! Az emberek nem szeretik, ha mogorva vagy, érted?! Itt mindig mosolyogni kell, kedveskedni, és akkor megy a kenyér. Olyan üzletekben, ahol román eladó van, ott különösen kedves kell lenni, nehogy azt mondják majd, hogy nem szeretjük őket. Na de a tisztelet mindenütt fontos, értedő! — mondta Tibi, akár egy tanár.

    — Értëm — motyogta Anti.

    — És jó lenne, ha ezt a falusi beszédet elhagynád, mert ezt sem szeretik az emberek. Főleg ezek a kifestett, nagykörmű bolti eladók. Beszélj úgy, akár egy miniszter.

    — Akár ëgy minisztër? — kérdezett lehangoló hangon a fiú.

    — Igen — válaszolt Tibi határozottan.

    — Jó van, mëgpróbálok — morcoskodott Anti, s megint kisebbségi érzések gyötörték, mint hajdan Pesten.

    Ezzel a tanítással járták végig az üzleteket, nap mint nap, míg letelt az egy hét próba idő. Az utolsó két nap már Anti vezetett, s a kenyeret is ő vitte be az üzletekbe, hogy szokja, de beszédet Tibire hagyta. Még románul sem tudott jól Anti, ezért nem is mert arra gondolni, hogy mi lesz majd. Inkább csak kullogott Tibi árnyékában, hogy az rendezze a számlákat, meg ami ezzel jár.

    Aztán Anti magkapta a saját útvonalát, s a saját autóját. Örült is ő, mint egy gyerek, mikor megtudta, hogy a városba csak három üzletbe kell kenyeret vigyen, s a többi bolt, az a város melletti falvakban van. Még a szülőfalujába is kell menjen, és ott úgy beszélhet, ahogy csak akar.

    Szombat volt, egy szombat, amikor teljességgel csak magában ült a volán mögött. Nem volt ott Tibi sem, s nem volt ott senki. Csak ő volt ott. A patron megengedte, hogy hazavigye az autót, mivel így könnyebben tud járni, ingázni. Így sem volt messze a pékség a portától, ahol Anti élt. Normál sebességgel úgy tíz perc lehetett az út, de ahogy Anti hazafele vitte az autót, annak elég volt hét perc is. Büszkén verte fel a port, mikor a falujába érve végigsuhant a főutcán. Aztán megállt a kapujuk előtti hídon, lassan befordult, s addig be sem vitte az udvarra az autót, míg le nem ment a nap. Hadd lássa mindenki, hogy igen, ő nem akárki lett! Sofőr lett belőle, és hétfő reggel pedig indulni fog az első szállítmányával.  

 

6 Komment

  1. Ahogy Zsolt írja. Valami baljós hangja van.
    Egyébként, nekem nagyon idegen, hogy egyáltalán szerepet játszik, hogy ki honnan jön, és milyen idiómában beszéli a magyar nyelvet. Itt Németországban is van bayor, sváb, hesseni, hamburgi, szász, meg a fene tudja, hogy még mennyi, mégsem foglalkoznak vele.Legfeljebb, ha nem baráti heccelés kedvéért. Ja, még az osztrákokat, és a svájciakat kihagytam..

  2. Kedves Vajk!
    A cime is meg a téma is nagyon felcsigázott. Az első fejezetett olvasva elképzeltem máris a másodikat és kiváncsian várom a folytatást. Egy megjegyzés csupán. Ez a falusi beszéd meg ahogy a televizióban beszélnek. Itt álljunk meg. Talán már irtam neked, hogy én mindmáig azt mondom az erdélyi ember beszél magyarul nem csak ért. A pesti ember az csak ért magyarul/igaz nem mindent/ de szépen és jól nem tud beszélni hiszen városi ember csomo olyan szót nem ismer amit csak faluhelyen tudnak. Szóval ez ne legyen vita tárgya mert én megrögzötten ezt fogom mindég mondani. Ha meg is sértődnek erre egyesek.

Hagyj üzenetet