Mátyás király egyszer útra kelt, mint szokta,
hogy szét-széjjelnézzen, ország szerin’ tova.
Elhívatta jósát, id? ismer?jét,
tudakolván t?le, fel miként öltözzék?
Sütni fog a jó Nap, vagy felh?s lesz az ég,
szakad-é rá zápor, vagy kiderülhet még?
Gondolkodott a jós, nézett égre-földre,
majd a napi id?t így véleményezte:
„Mehet Felség bátran, nem lesz máma esõ!”
És Mátyás elindult: és ki volt az els?,
kit – miközben borult – meglátott a Király?
Juhász volt az, juhász, és véle volt a nyáj.
Szamárháton ült ?, szamaragolt éppen,
hogy az uralkodó kérdezte e képen:
„Lesz-e es?, vagy sem, jó juhászom, mondjad!”
És a juhász akkor így adta a választ:
„Mikor a szamaram hallatja a szavát,
akkor hullatja le az ég a záporát!”
Azon minutában, csacsi iá hallik,
és nagy cseppekben már az es? is hullik.
Leszakadt az égbolt, zuhogott a zápor,
sietett is haza a királyi tábor.
Mátyás meg ázottan hívatta a jósát,
mondta neki vígan: „Azt gondolom Jóskám,
bizony lett e napon, bizonyossá vált most:
a jósból lett szamár, a szamárból meg jós!”
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:23 :: Kavyamitra Maróti György
