Radnó György : Ozorai toronytalálkozó képekben

A rétesek és rétessütő, dalos asszonyok népviseletben fogadtak minket és énekeltek nekünk a megnyitón. A hangjuk egyenes arányban volt a bőszoknyájuk csípőméretével.

Első kép


Ozora. Új találkozó a tornyosoknak. Már a találkozó előtti napon jött az első bejelentkezés, amikor az egyik legremekebb elbeszélőnk, a drága, jóhangú „előadóművésznőnk”, Bereczki Gizella jelentkezett az ozorai várból. A kép meglehetősen illett hozzá, mint a vártoronyba zárt hercegnő, aki a rácsos ablak mögül mobillal készített fotót és várja a mesebeli herceget, aki megmenti őt a toronyból. Persze ő nagyon jól érezte magát ott, nemcsak azért mert a híres kéttornyos Debrecen városból érkezett, és kimondottan hozzászokott a tornyokhoz, hanem mert a 7torony magazin egyik oszlopos tagja, kiválósága is. 


Második kép


Lázas munka, tervezgetés. Hogyan is lehet eljutni ebbe a dunántúli kis faluba. Messze van. Azért, ahogyan sokan, mi is vettük az akadályt és éppen a megbeszélt időben érkeztünk a megbeszélt helyre, ahol a „tornyosok” rengeteg ismerős arccal ott nyüzsögtek a falu közepén. Mintha egy új honfoglalás lett volna. A csendes faluban többségbe kerültek az irodalom jeles képviselői. Pápay Aranka szülőhelyén egy remek hangulatú csapat jött össze. Elfoglaltuk a szőlőhegyeket és ott, a présházak és pincék között a szálláshelyeinket. A mi vár- vagy toronykapitányunk, Attila a várat foglalta el. Sajnos az idő nem volt túl jó, de ebből nem sokat érzékeltünk, csak hogy a várudvar helyett a Nagyvendéglőben gyűltünk össze. 


Harmadik kép


A rétesek és rétessütő, dalos asszonyok népviseletben fogadtak minket és énekeltek nekünk a megnyitón. A hangjuk egyenes arányban volt a bőszoknyájuk csípőméretével. Remek hangulatban kezdtünk és majdnem két tucat felolvasó is remek volt. Csillag Endrénk mesedélutánját is túléltük, amely egy valós személy mimikrije volt, Soros Györgyöt hozva ezzel párhuzamba. Azért nem kis teljesítmény 30 percig előadni valamit, csak szimplán fejből. Igazán kiváló előadást és művet hallhattunk Koosán Ildikótól, aki remek szavaló is. Nem maradhatott el Péter Erika egyik aranyos gyerekzete sem, amelyet tündéri artikulációval adott elő nekünk. Bátai Tibor előadása is nagyszerű volt, színvonalas versei közül adott elő nekünk, megjegyzem, nem is olvastam még tőle olyat, ami nem lett volna remek. Fő attrakció volt Pápay Aranka készülő életrajzi regényéből egy ozorai részlet, kapcsolódva a helyhez is, ahol prózai lektorunk felnőtt egykor. A többi szerzőnk is kitett magáért és több próza is elhangzott a versek mellett. Oszlopos tagunk és kiváló lektorunk NHI, azaz Nagy-Horváth Ilona, aki immár kiérdemelte az izom-oszlopos tag címet is sajnos nem jött el, ezért saját és egy vállalt felolvasása elmaradt. Az erőemelés azon ágát gyakorolta, ahol a gyermekeit emelgette a családi piedesztálra, a fia ballagott, a lánya választópolgári korát ünnepelhette meg. Reméljük nem szedett össze semmilyen izomszakadást, vagy izom-gyulladást a süteményes tálak és a lisztes zsákok emelgetése közben és ezután is tud majd lektorálás közben osztogatni egy-két jól irányzott „atyai” pofont a szerzők hülyeségei láttán. Belefért még egy gitáros produkció is, ahol egy megzenésítést hallhattunk, Kőszeghy Miklós saját versét adta elő, és „beugrott” NHI helyett, Schifter Attila versét elszavalni.


Negyedik kép


Díjátadás. Két díjazottunk is volt. Egyik sajnos már csak posztumusz, Bányai Tamás részére, egy rövid írását Vandra Attila adta elő. A másik díjazott remek szerzőnk, Vandra Attila, aki igazi kutatói szemlélettel írja legújabb kalandos regényét Táltos lánya címen, amelyből fel is olvasott nekünk.


Levezetés


Az estét és vacsorát követően mindenki a szállása felé vette az irányt, mint jól nevelt és egyben fáradt szerzők. Ez a fáradtság nem akadályozta meg, hogy hajnalig tartó beszélgetések alakuljanak ki. Remélhetem, hogy máshol is volt olyan nagy nevetős, mesélős éjszaka, mint a mi hegyoldali szállásunkon, ahol a „lovagteremben” öntöttünk fel a garatra „pár” üveg ozorai vörös és rozé bort. A bor hatására a nyelv is megoldódott. Szulimán Eleonóra párjával, Győri Irén, P. Borbély Katalin Hosszúpályiból és jómagam is párommal, Péter Ildikóval – aki ígéretet tett, hogy a legközelebbi találkozón már szavalni is fog -, Nyíregyházáról. Kicsi életek és vidámabb egyéni sorsok kerültek az asztal fölé, mire elfogyott a vendéglátóink finom bora és a szó is, addigra későre járt. Rengeteg jó történet és kacagás után tértünk nyugovóra hajnal felé, a régi bútorok között, fatáblás faragott ágyainkon. 

 

Radnó György

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 13:25 :: Adminguru
Szerző Radnó György 140 Írás
Már gyerekkoromban szerettem volna író lenni, valahogy úgy ahogy mások mozdonyvezetők. Tinédzser koromban már éreztem késztetést az írásra, eleinte sok verset írtam, ebből az idők folyamán, és a költözések miatt sok elveszett, vagy csak a kicsomagolatlan dobozok mélyén maradt. Informatikusként természetes volt számomra az online módban való publikálás. Eleinte csak magamnak írtam, de több barátom kérésére elkezdtem aktívabban közzétenni társaságokban is a verseimet. Hosszas unszolásra kezdtem el nagyobb körben publikálni és kiadni kötetet. 2012. április végén megjelent az első kötetem "A némaságom kiáltom" című kötet...