Vandra Attila : Devla 23. Minék á cigánybúl kisásszont névélni?

Kilyéni polgármester úgy gondolta, megoldja a cigány család problémáit azzal, hogy megtiltja a közbirtokossági területeken a győjtögetést. Az őt feljelenteni akaró Kanalasnéval közli, hogy a polgármesteri hivatalban ő az isten…

Minék á cigánybúl kisásszonyt névélni?

 

A kamaszkor kezdete elég viharos korszak, amelyre a nemi szerepkeresés és a lázadás bizony rányomja a bélyegét. Az elkövetett csínyeknek célpont kell. Az osztály perifériáján levők mindig megfelelőbbek erre. Ám a fiú-lány ellentétnek lett egy érdekes előnye hősünk szempontjából. A „mi lányok”-ba ő is beletartozott. Mivel újabb esemény nem táplálta a „tolvaj cigány fattya” előítéletet, ő pedig nem szaladt mindennel árulkodni tanáraihoz, ismét kezdett olvadozni a jég, legalábbis a lányok körében. Fehér Ildikó hetedik elejétől ismét el-elhívta magához. Ám ez Devla legfájdalmasabb felső tagozatos élményének forrása lett. Padtársa egy hónappal tizennegyedik születésnapja előtt még boldogan újságolta neki, hogy szülei megígérték, bulit rendezhet otthon kisfelnőtté válása alkalmából. Hiszen a tizennégy év egykoron a nagykorúvá válás korának számított. Akkor történik meg a felnőtté avatás, vallási szempontból is: a bérmálás vagy a konfirmáció. Ettől a kortól járhattak a lányok bálba. Ezt jogilag is szentesíti a személyi igazolvány. Bár erről többször is szó került közöttük, Ildikó röviddel a születésnapja előtt kerülni kezdte a témát.

Az első buli lehetősége mindig nagy izgalmat vált ki, Devla is türelmetlenül várta az eseményt. Talán számára szimbolikus jelentőséggel is bírt. Annak a bizonyítéka lett volna, hogy az osztálytársai végre befogadták? Észlelvén a témában beállt csöndet, végül rákérdett. Padtársa a kérdés hallatán elsápadt, majd lehajtott fejjel vallotta be, a fiúk azt mondták, ha ő jön, ők nem. Cigányokkal nem buliznak. Amikor ezt meghallották, néhány lány felvetette, milyen buli az, ahol fiúk nincsenek. Most választás elé került, vagy vele kettesben ünnepli meg, vagy a többiekkel…

— Úgysem tudtam volna ajándékot venni. Születésnapra pedig nem illik üres kézzel menni — felelte. — Boldog szülinapot! — játszotta az erőset.

A tanító bácsinak sem mesélte el. Csak Orsi tudta kibányászni belőle, s a záporesőt már nem lehetett letagadni. Akkor felszakadt belőle a sokéves fájdalom:

— Jól mondta édesanyám, a cigánylányból soha sem lesz gádzsi…

— Sírjál nyugodtan, add ki magadból — biztatta a tanító. — Mi szeretünk.

Az eset a tanulásra is rányomta a bélyegét. Minek? Egy nem kívánatos esemény adott csak újabb lelkierőt neki az erőfeszítéshez. Akkor se magáért tanult, hanem a tanító bácsiért. Pedig valójában nem segített rajta. Kanalasnénak egyre gyakrabban kellett jönnie „megigazítani” a tanító derekát. Fia már rég mondta neki:

— Apu, az idegsebészet nem az én szakmám, de feltétlenül meg kell vizsgáltatnod magad! Ez szerintem gerincsérv, és azt műteni kell!

Hallani sem akart róla. Az operáció lehetősége még inkább arra motiválta, hogy halogassa az ügyet. Amikor viszont már Kanalasné is azt mondta: — Tánító úr, ezt nézéssé még válámi tudós doktorrál, ném tétszik nékém… — beadta a derekát.

Az idegsebész csak rápillantott a mágnesrezonancia-képre, s azt mondta:

— Hétfőn megműtöm! Hamarabb nem tudom előjegyezni.

A tanítónak minden zsigere nemért kiáltott. Szabolcs soha nem kiabált az apjával, talán még kamaszkorában sem. Most viszont megtette.

— Apu, elment az eszed? A gerincsérv megsértheti a hátgerinc mellett haladó idegrostot, s akkor lebénulhatsz! Ez egy banális rutinműtét! Miért félsz úgy tőle?

— Ha banális rutinműtét, miért kell aláírnom, hogy vállalom a műtéti kockázatot?

— Kevesebb, mint egy a tízezerhez az esélye, és a professzor az ország egyik legjobb idegsebésze, akihez…

— És ha én vagyok az egy? Legalább lássam, Devla elvégezte a nyolc osztályt… Már nincs sok addig. — jobb haladékot nem tudott kitalálni.

Ebből nem engedett, de legalább így rávették a beleegyezésre. Azt még megígértették vele, ha a fájdalom kezd a combján lefelé haladni vagy zsibbadni kezd a lába, azonnal jelentkezzék a sürgősségen, de ennél többet nem tudtak a nagyfejű öregből kicsikarni. Igaz, ennek fejében a család naponta érdeklődött telefonon egészségügyi állapota felől. Néha egy nap kétszer is megesett, ha nem egyeztettek egymással: „Beszéltem már vele…”

— Úgy kezeltek, mint egy neveletlen kölyköt! — dohogott, mert nagyon idegesítette a felhajtás. — Még költözzek Brassóba is? Állandóan a nyakamon lennétek! El vagyok én, a kis bejárónőm vigyáz rám.

Devla, miután elkapott egy ilyen beszélgetést, riadt aggodalommal szorgoskodott az öreg körül, és nem hagyta, hogy bármit is tegyen. Néha iskola előtt is beugrott a hozzá, bár nyolcadikba délelőtt járt.

— Már te is lányom, Bruta? — dohogott, de hát világéletében szót fogadott a nőknek. Jobb nem vitatkozni velük…

A kisérettségije a vártnál jobban sikerült. A harmadik legjobb eredmény lett osztályukban Ildikóé és Gáboré után, még Béldi Andrist is megelőzte! Ezzel, ha a Şagunaba vagy a Meşotaba [1] nem is, de bármelyik másik brassói középiskolába sikerrel kérhette a felvételét, akár az Áprily Lajos Főgimnázium[2] informatika osztályába is. Most ért be minden? Az utóbbi hetek szorgalma hozta meg a gyümölcsét? A névtelenség? Azok közé tartozott, akiknek jót tesz a vizsgadrukk? Szerencse? Nem lehet tudni, minek köszönhette, de a tanító legmerészebb számításait is felülmúlta.

Ennek ismeretében hálát adott az Istennek, amiért eddig nem hozta szóba Kanalasné előtt a továbbtanulás lehetőségét. Ezzel az eredménnyel egy olyan adu van a kezében, amelyről nem is álmodott. Ennek a kislánynak tovább kell tanulnia! Ildikó, Gábor és Andris is az Áprilyban folytatja tanulmányait, velük együtt ingázhat, van buszjárat. De hova jobb neki, melyik osztályba? Mit tanácsoljon? Mert az ő szaván sok múlik. Eddig szakiskolán, szakközépiskolán gondolkodott. Sepsiszentgyörgyre is lehetne ingázni… De hát most már egy elméleti középiskola is szóba jöhet! A legjobb osztály az Áprilyban az informatika. Nem mindegy, milyen az osztály szintje… Igaz, ha azt választaná, akkor számítógép kellene neki. Még ez is megoldható, hiszen ha Orsi megkapja a tizennyolcadik születésnapjára megígért laptopot, akkor a régi számítógépe fölöslegessé válik. Már szóba került, azt nagyapjának adja. Használhatná a kislány. Igaz, nem épp a reáltárgyakhoz vonzódik a legjobban, inkább a nyelvekben jó. Az angol-intenzív lenne megfelelőbb, az angol tanárnő nagyon dicsérte… vagy mégis a gazdasági osztály? Arról könnyebben meg tudná győzni Kanalasnét, hiszen ha azt elvégzi, másodkönyvelői képesítése lesz. A kémia-biológiát nem fogja ajánlani, mert az általában egy gyenge osztály. Végeredményben a kislánynak kell döntenie, de biztos meghallgatja a tanácsait…

Izgatottan várta a találkozást. Kanalasné ellenérveire is fel kell készülnie, de muszáj meggyőznie. Si-ke-rül-nie kell!

A roma asszony úgy feszített lánya eredményével, mintha addig nem ő lett volna az, aki állandóan hajtogatta: „Minék a cigánybúl tudóst névélni?” Mégis, amikor a tanító a továbbtanulásra fordította a szót, a megszokott módon válaszolt:

— Minék áz, tánító úr? Férjémnek hát osztálya ván. Ezért kápott csák szákképzétlén munkát. Ázt mondtá á tánító úr, ázétt kéll elvégezni áz iskolát, légyén égy diplomájá, képjon jobb munkáhélyét. Most mivél tudná jobbát kápni?

— Sok munkahelyen feltétel a nyolc osztály — kerülte a tanító a konkrét választ. — Mert akkor már egy munkahelyi képesítéssel szakképesítést szerezhetne. Egyébként is, a tíz osztály kötelező. Még nem is állhatna munkába, hiszen nem töltötte be a tizenhat évet. Mivel nagyon jó a kisérettségije, egy elméleti középiskolába is mehetne, akár az informatika osztályba is, és akkor leérettségizhetne…

— Tánító úr, ha ű élvégzi ázt á formátikát, ákkor miré jó néki? Mér á férjemnek égyik munkátársá is élvégezte á középiskolát, és ugyánázt á munkát csináltá! Ű is szákképzétlén vót!

Zajzoni egy pillanatra meghökkent. Egy fél évszázada még érettségivel Valaki lehettél, de ma már… Ugyan mondhatta volna, kap egy segédprogramozói oklevelet, de hát az is félrevezetés lenne, hiszen az budipapírnak sem jó, mert túl kemény anyagból készült. Eszébe jutott hirtelen a jelenet, amikor Devlának szemüveget kellett volna venni. Kanalasné akkor sem mondta, „nincs pénzem”, hanem ürügyeket keresett. A tanító agya turbóra kapcsolt. Nem buta ez az asszony, tudja, hogy a középiskola sokkal több költséggel jár. A tanszereket ő megoldaná, ha kell, árukat átvállalná. De ott van az ingázás, a helyközi járatra nincsen ingyen bérlet, igaz, lenne minimális ösztöndíja az anyagi helyzete miatt, de naponta uzsonnát is kellene csomagolni, hiszen délután ötre érne haza… Hirtelen elhatározás született meg benne.

— Nézze, ismerem anyagi gondjaikat. Tudja, engem hamarosan megműtenek. Amikor a műtétre előjegyeztek, a szívemet is megvizsgálták. Kiderült, azzal is baj van, azért fáradok annyira az utóbbi időben. Állandó kezelésre van szükségem, rendszeresen kell járnom felülvizsgálatra, jobb, ha visszaköltözöm Brassóba. Nem akarok a fiamék terhére lenni, a tömbházban pedig a magány megőrjítene. A kislány hozzám költözhetne, amíg leérettségizik, addig a gondomat viselné, talán fokozottabban, mint eddig. Tehetséges, az egyetemet is el tudná végezni!

— És hány égyétémét végzétt cigányt látott tánító úr?

— Ha a könyvelési osztályból[3] érettségizik, onnan segédkönyvelői oklevelet kap, azzal már alkalmazhatják segédkönyvelőnek, titkárnőnek, ha mégse akarna tovább tanulni. Vagy ha más szakmát szeretne, arra is kapnánk megoldást, talán Szentgyörgyre járna ki tőlem. Hétvégeken hazajönne… — hagyta alább a tanító, érezvén, hogy fut ki lába alól a talaj.

— Né fárádjon tánító úr!

— Miért?

— Mert megyek férjhez! — szólt közbe Devla.

— Tessééék? Kihez?

— A neve Marşavela [4] Nicu. Tizenkilenc éves, felső-tölgyesi. Brassóban dolgozik, a városrendezésnél. A parkokat tartják rendben.

— De hát te még be se töltötted a tizenötöt!

— Az esküvőig betöltöm…

Hirtelen a hátuk mögött előbb villant egyet, majd rögtön megdördült a néhány perce még alig felhős ég. Fel sem ocsúdtak, máris diónyi jégdarabok elől menekült fedezék alá mindenki.

 

(Folytatás következik: Egy törvénybe ütköző házasság)

 

[1] Brassó elit gimnáziumai

[2] Az egyetlen magyar középiskola Brassóban.

[3] Brassóban összesen két magyar szakközépiskolai osztály van, ez az egyik. A másik egy vegyes szakközépiskolában van.

[4] Az egyik leggyakoribb roma családnév Brassó környékén.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.