Petz György : Üldözési verseny prózán és lírán keresztül

 

Amikor hajkurásztam, elfutott, néha visszafordult, hogy nevessen.

Nem bírom, ha rajtam úgy nevetnek, mégis bájos volt, hát tegye.

Máskor hívtam nagykéssel, méreggel, itallal, rosszkedvvel – semmi.

Barátsággal próbáltam, szerelemmel – beadtam neki, hogy ? Az.

Kézbe vettem lelkemet, hogy tisztogassam, hátha úgy, majd jó leszek.

Üres kezemre nézett, orrát húzta, odébb lépett, mikor érintésre volt.

Mindent érte tettem, bármit tettem is, a gondolatnak alján – mindig ?.

Majd nem gondoltam semmire, legf?képp rajta nem éleztem agyamat,

testemnek meg másfelé voltak járási, elméletb?l elég egyszeri – legyek.

Erre észrevettem, bárhol járok – követ valaki; a szél se rezdül, mégis

itt van, szinte látod te is, afféle üvegtelen parfüm, pár csillósz?rre hat,

fejem félrekapom, óvom szám és homlokom – hiába, hogy itt a múzsacsók.

 

Legutóbb szerkesztette - Petz György
Szerző Petz György 1167 Írás
Sose feledd a gyermeket, aki voltál; benne a kulcsa annak, aki ma vagy. Középiskola: biológia-kémia tagozat; novellaírás, versek; kézilabda. Egyetem: 1974-1979 Szeged, magyar-történelem-Latin-Amerika speciális képzés; összehasonlító világirodalom szakkör, versek; kézilabda. Lakás: Békásmegyeren. Családi állapot : nős; három fiú, egy lány (38, 26, 19, 16). Tanítás: szakmunkásképzőtől az egyetemig hét éven keresztül Szegeden, Budapesten; tolmácskodás. Tíz évig szerkesztés, irodalmi vezetés könyvkiadóknál (Gondolat, Babits, Göncöl), majd újra tanítás a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban; valamint szerkesztés, könyvírás. Bolha a világ ura (gyerekkönyv), Te is Az vagy (versek), Maga a tettes (krimiparódia és rádiójáték), Murphy-kötetek, Szerelmem, Mexikó (regény), Az ecetfa illata (regény; a Konkrét könyvek pályázatán NKM-különdíjas ), Kérdések és válaszok a görög mitológiából; Kérdések és válaszok a Bibliából újszövetség (ismeretterjesztő könyvek), Irodalom feladatgyűjtemény és Tanári segédkönyv (CD) Madocsai László gimnáziumi tankönyveihez. Üzenet társainak - az Alföld Kulturális Egyesület novellapályázatán II. díj 2006-ban.