Marthi Anna : A tanítvány

 

Sárkánycsemegét szopott anyja melléből,

később hétfejűt várt fehér lovon, magára

lelt remete-barlang előtt, csillogó havon.

Mohás elefántok sorfalai közt téblábolt

tudattal, megérkezett a tányérnak is óriási

térbe, és ideje megért rá, hogy megegyen

egy-két eredet ízű ebédet. Most ősz hajú,

ébenfekete és kékszemű lent és fenttel

barátkozik, ösvényt kövez, lelket foldoz idillel,

amit megtalált magában; vízesést önt ki,

Istennel áldomást iszik szerény otthonában,

egyedül felépített világ és rend van nála,

fénnyel babrál, nem pipázik, piál, noszogat,

csoszog hiába.

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak